“Szolgáljatok az Úrnak örömmel” Zsolt 100,2
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1997. május
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
MENJ ÁT A JORDÁNON (2/6)
Nem jártatok ezen az úton
“Felkelt azért Józsué jó reggel, és elindultak Sittimből, és eljutottak a Jordánhoz, ő és Izráel fiai mindnyájan, és megháltak ott, mielőtt átmentek volna. Lett pedig három nap múlva, hogy általmentek a vezérek a táboron, És parancsoltak a népnek mondván: Mihelyt meglátjátok az Úrnak, a ti Isteneteknek frigyládáját és a Lévi nemzetségéből való papokat, akik hordozzák azt, ti is induljatok meg a ti helyetekről és menjetek utána. Csak hogy legyen köztetek és aközött mintegy kétezer singnyi távolság; közel ne menjetek ahhoz, hogy megismerhessétek az útat, amelyen mennetek kell, nem jártatok ezen az úton soha azelőtt.
Józsué pedig monda a népnek: Tisztítsátok meg magatokat, mert holnap az Úr csodákat cselekszik köztetek. A papoknak is szólt Józsué, mondván: Vegyétek fel a frigyládát, és menjetek át a nép előtt. Az Úr pedig monda Józsuénak: E napon kezdelek téged felmagasztalni az egész Izráel szemei előtt, hogy megtudják, hogy amiképpen vele voltam Mózessel, te veled is veled leszek. Te azért parancsolj a papoknak, akik a frigyládát hordozzák, mondván: Mikor bementek a Jordán vizének szélébe, álljatok meg a Jordánban.
Ekkor mondta Józsué Izráel fiainak: Járuljatok ide, és halljátok meg az Úrnak, a ti Isteneteknek szavait! És monda Józsué: Ebből tudjátok meg, hogy az élő Isten van köztetek, hogy kétség nélkül elűzi előletek a Kananeust, a Khittheust, a Khivveust, a Perizeust, a Girgazeust, az Emóreust és a Jebezeust: Íme az egész föld Urának frigyládája előttetek megy át a Jordánon! Most azért válasszatok magatoknak tizenkét férfiút Izráel nemzetségeiből, egy-egy férfiút egy-egy nemzetségből. És mihelyt megnyugosznak majd a Jordán vizében a papok talpai, akik az Úrnak, az egész föld Urának ládáját hordozzák: a Jordán vize kettészakad, és a felülről aláfolyó víz megáll egyrakásban.
És lett, hogy amint megindult a nép a sátraiból, hogy általmenjen a Jordánon, és a papok, a frigyládának hordozói, a nép előtt; És amint a láda hordozói a Jordánhoz jutottak, és a ládahordozó papok bemártották lábaikat a víznek szélébe (a Jordán pedig az egész aratási idő alatt telve volt minden ő partja felett): Megállt a víz, amely felülről folyt alá, és állt egyrakásban, nagy messzire Ádám városánál, amely a Czarthan mellett van: a puszta tengerre, a Sóstenger felé aláfolyó víz pedig egészen elfutott, és általment a nép Jerikó előtt.
A papok pedig, az Úr frigyládájának hordozói, ott állottak a szárazon a Jordán közepében, nagy bátorsággal, és az egész Izráel szárazon megy át, mindaddig, míg az egész nép teljesen átment a Jordánon.” Józs 3,1-17
“Mikor pedig az egész nép teljesen általment a Jordánon, szólt az Úr Józsuénak, mondván: vegyetek magatoknak a népből tizenkét férfiút, egy-egy férfiút egy-egy nemzetségből. És parancsoljátok nékik, mondván: Vegyetek fel innét a Jordán közepéből, arról a helyről, ahol bátorsággal állanak a papok lábai, tizenkét követ, és vigyétek át azokat magatokkal és tegyétek le a szálláson, ahol megháltok ez éjszaka. Előhívta azért Józsué a tizenkét férfiút, akiket az Izráel fiai közül rendelt, egy-egy férfiút egy-egy nemzetségből, És mondta nékik Józsué: Menjetek át az Úrnak. a ti Isteneteknek frigyládája előtt a Jordán közepébe, s vegyen fel mindegyikőtök egy-egy követ az ő vállára, az Izráel fiainak nemzetségeinek száma szerint, Hogy legyen ez jelül köztetek. Ha kérdezik majd ezután a ti fiaitok, mondván: Mire valók ezek a kövek? Mondjátok meg nékik, hogy kétfelé vált a Jordánnak vize az Úr frigyládája előtt, mikor általment a Jordánon; ketté vált a Jordánnak vize, és ezek a kövek emlékeztetőül lesznek az Izráel fiainak mindörökre.” Józs 4,1-7
Amit először szeretnék mondani, egy olyan üzenet, amit mindnyájan tudunk, hogy minden amit Isten kezd, ezzel kezdődik: “jó reggel”. Figyeljük meg, hogy hányszor fordul ez elő az igében. A kezdet ideje mindig a jó reggel. Ha ezt az ember elmulassza, nem jó az egész nap. Keljünk fel korán, mert Isten akkor akar beszélni az emberrel. Ha nem kelünk fel időben, sorban minden kicsúszik a kezünkből. Valami elmarad, aminek meg kellett volna történni.
Sokszor olyan bámulatos, hogy az Úr tudja, miért kell korábban felkelnem. Istennél bele van számítva minden, – higgyél már neki. A jóreggelnek titka van, – Isten közel van hozzád benne.
“Felkelt azért Józsué jó reggel”, – véssük ezt a szívünkbe. Annyiszor elmondtam már: nem számolom többé, hogy hány órát alszom, és mindig újra belebukok, megint kezdem számolni. Döntsük el most egyszer s mindenkorra, – felkelek, azért, mert az Úr mondja, mert Ô akarja, mert Ô az első, mert Ô vár engem a csendben.
Az Ige szerint felkeltek jó reggel, és eljutottak a Jordánhoz. Aki még közülünk nem jutott el, annak még idő kell, amíg eljut, – nem külsőleg, belsőleg. Hajlandó vagyok feladni mindent az ígéret földjéért?
Amiről beszél az Ige így hangzik: “Mihelyt meglátjátok az Úrnak, a ti Isteneteknek frigyládáját, és a Lévi nemzetségéből való papokat, akik hordozzák azt, ti is induljatok meg a ti helyetekről, és menjetek utána.” Tehát nem lehetett belerohanni a Jordánba, megvolt az Isten szerinti rendje. Az egész Józsué könyvének a legkomolyabb mondanivalója ez, hogy szabályszerűen. Itt nincs ötletszerűség, hogy én így gondolom, ő úgy. Az egész hívő népnél itt van a nagy hiány. Mindenki ötlik valamit. Az egész hívő népnek ez a nagy ismertetőjele, hogy Istennek nem képes magát alárendelni. Én így gondolom, ő úgy csinálja, és kiderül, hogy egyik sem ment át a Jordánon, mert akaratosak vagyunk.
Minden akaratomnak bele kell fulladnia a Jordánba. Addig nem fogunk egy ütemre lépni soha, amíg valakinek megvan a külön szokása. Persze mikor bizonyos koron túl van az ember, már megcsontosodott a szokásaiban. Ez az első jele az öregedésnek. Láttam embereket, akiknek az volt a rend, ahogyan ők csinálták. Van akinek a rendetlenség a rendje, de mindig az a lényeg, ahogyan én. Ez az, aminek a halálba kell menni. Hogy tudnánk egy ütemre lépni, amikor kiderül, hogy én nem így szoktam. Édesanyámnál vettem észre, ha valami nem ott volt, ahol ő megszokta, vége volt a világnak.
Az egész Józsué könyvének ez a központi mondanivalója: “Nem koronáztatik meg, ha nem szabályszerűen küzd.” (2Tim 2,5). Itt mindennek megvan az isteni rendje. Ha nem mentek volna úgy a papok, ahogyan Isten mondta Józsué által, nem nyílt volna szét a Jordán.
Az első ami átmegy a Jordánon a frigyláda. Benne volt a két kőtábla, a mannás korsó, és Áron kivirágzott vesszeje. Magát az Urat jelképezte. A frigyláda az Úr jelenlétét jelképezte, nemcsak Izráel, hanem a többi nép számára is. Valamelyik csatánál azt kiáltották: végünk van, az Úr a táborba jött. Meglátták a frigyládát, ami Isten jelenlétét ábrázolta.
A mi frigyládánk a Golgota keresztje! Kik a papok? Akik Jézust hordozzák! Ha valóban megszenteled Jézust a szívedben, akkor hordozod Ôt. Valóság-e számodra, hogy szent dolog ez? Hordozod a frigyládát? Ott él benned Jézus? Nem elnyomottan, nem úgy, hogy szenved. Mert a Szentlélek ott van megszomorítva, megerőtlenedve is. De valóban úgy hordozod-e az Urat, ahogyan a papoknak kell hordozni, szentségben. Lévi fiainak ez volt a dolga, hogy hordozzák az Urat, a többiek pedig menjenek utánuk.
Olyan mintha Jézust hallanám: te kövess engem! Tudsz-e utána menni? Fel kell adnod magadat. Nem úgy van, hogy az Úr megmutat egy célt, aztán menj, ahogyan tudsz. Lépésről-lépésre kell menni. Jézust követni annyit jelent, hogy cselekedeteimben kívánok úgy menni, ahogyan ő. Biztosan sokan olvastátok azt a könyvet, aminek címe: Mit tenne Jézus. Azzal kezdődik, hogy egy templomban, gyülekezetben meghal egy ember, ahol sok hívő volt együtt. Ez az ember bement a templomba, és végighallgatta a igehirdetést. Utána azt mondja: kérem én nem akarok itt senkit bántani, csak nem értem, amiről itt beszélnek. Nem értem mit jelent Jézust követni. Tegnap este érkeztem ide, sok helyre bekopogtam, helyet, munkát, segítséget kértem… senki nem segített. Ahogy mondogatja, döbbenten hallgat a gyülekezet, mert érzik, hogy szép volt a prédikáció, de a valóság egészen más. Aztán összeesik az ember, és meghal. Megdöbbent az egész gyülekezet.
A lelkész és a hívők összetörnek ezen, és a lelkész egy hét múlva arról prédikál, hogy aki valóban követni akarja Jézust, az jöjjön a gyülekezeti terembe. Követni Jézust nem annyit jelent, hogy elfogadtam, hogy bűnbocsánatban élek. Követni annyit jelent, abban a helyzetben amiben vagyok, mit tenne Jézus, és bármilyen következményei lennének, megteszem. Az egész könyv egy nagy ébredésről szól, mert elkezdik követni Jézust.
Eldőlt-e benned, hogy követni akarod Jézust? Ha az egész vagyonom rámegy, ha az utolsó ruhadarabomat kéri. Ha azt látom, hogy az Úr ebben a helyzetben ezt tenné, akkor megteszem. Ott nem kellett az embereknek keresni, hova lépjenek, valaki ment előttük. Ezen a földön járt valaki, aki itthagyta lábanyomát.
Valaki elmondta, látott egy képet Jézus mennybemeneteléről. Két lábnyomot ábrázolt. Annyit jelent, Jézus mennybement, és tanítványai számára itthagyta lábnyomát. Nekem ezen a nyomon kellene elindulnom, ha becsületes vagyok, mindig tudom, hogy ebben a helyzetben, ezek között a körülmények között Jézus most hogyan lépne.
Kövess engem! Vajon mondtuk-e már komolyan, – megyek Uram. A Jordánon átmenni annyit jelent, hogy saját hívő elveimet, vagy kényelmemet, önszeretetemet halálba adni, és azt mondani komolyan kicsi és nagy dolgokban, – követni akarlak Uram valahová mégy.
A papok között, akik hordozták a frigyládát, és a nép között kétezer singnyi távolságot kellett hagyni. Miért? Világosan megmondja az Ige, – hogy felismerd az útat. Pontosan lásd, hogyan kanyarodik előtted. Ha közel vagyok nem látom és rosszul lépek. Az Úr ugyanazt mondja itt, mint mikor azt mondja a népnek: menjetek ki Babilonból, de ne sietséggel, hogy megértsétek, most mit akar az Úr. Nem kell hirtelenkedve lépni, van idő, a sürgetés mindig az Ördögtől jön.
Várd meg azt a kéterez singet, és amikor látod az útat, akkor menj. Egy jó mondat van ennek az igének végén: “Nem jártatok azon az úton soha azelőtt.” A magunk útján jártunk azzal, hogy Jézus megváltott, megbocsátotta bűneimet, örök életem van. Nem járhatok tovább egy olyan úton, amelyikben mindig ott van az én akaratom, a magam dicsőségére hívősre festve. Nekem olyan sokat jelentett az a mese, mikor a kisgidát otthon hagyta az anyja, jött a farkas, bekopogott, és a lába liszttel volt beszórva.
Olyan sokszor az egész hívőségünk liszttel beszórt farkasláb, át van mázolva, de annyira hiú, magad dicsőségét kereső, akaratos, önfejű. Tíz év múlt el a hívő életemből, míg felismertem, hogy az indítóokok ugyanazok, mint régen. Ugyanaz a hiúság vezérel, hogy leszek valaki, hogy csodálkozzanak, szeressenek. Felismertem a belisztezett farkaslábat. Nem mázolásról van szó, azt mindenki látja rajtunk kívül, és mindenkinek hányingere van tőle, mert megérzi mögötte a szennyes rugókat, indulatokat. Úgy forgatom a dolgokat, hogy legyek valaki. Tíz évig mentem az Úr útján teljes szolgálati gőzzel, míg felismertem, hogy semmi nem változott alapjaiban.
“Nem jártatok azon az úton soha azelőtt.” Ismerjük most fel, – igen, Isten gyermeke vagyok, – de jártam tovább a magam útját.
Még néhány gondolat azok számára, ami kell az átkelés előtt azok számára, akik odaértek a Jordánhoz. Új út! Ne a régi hívős megszokásaid csináld, hogy most bűnt kell vallani. Nekünk megvannak a hívős szabályaink. Sokszor sírni szeretnék, mikor hívők gyötrik a hitetleneket: most ezt csinálj, most azt csinálj. Hagyjátok már hadd lépjenek úgy, ahogyan belől mondja nekik a Lélek. Azt gondoljuk, mi húszéves hívők már csak tudjuk, hogyan kell csinálni. Sokszor az egész keresztyénségünk semmi más, mint szabályra új szabály.
Új út! Itt nem arról van szó, hogy a csendeshét milyen nagyszerű. Ájtatosan hallgatom egy darabig az Igét, aztán kezdek beszélni, elmondok néhány kis bűnt is talán, aztán megyek haza, és nem történt velem semmi. Mi olyan metodisták vagyunk, mint senki más. Megvan a módszerünk, mi nem akarunk új úton járni. Kényelmes, előre tudom, itt engem már nem érhet meglepetés. Tudom mi következik. Mindent tudok hogy megy. Aztán hazamegyek és csodálkozom, hogy nem történt velem semmi. Istennek nincsennek módszerei. Ô nem egy kaptafára dolgozik. Istennek minden egyes emberrel új útja van.
Testvér bele ne avatkozz a másik ember életébe. A legtöbb ember sok orvostól sokat szenvedett. Sok hívő felcsertől sokat szenvedett.
Látjuk, hogy új út. Amíg a régit akarod járni, nem kerülsz át a Jordánon. Emlékezzetek, hogy ez a nép már egyszer ott volt a Jordánnál, és visszakerült negyven évre a pusztába. Lehet neked is az lesz ennek a hétnek a vége, hogy még egy év a pusztában, mert nem akarok az Úrral menni, az Úrral figyelni, mert már csak tudom, hogyan és mit kell csinálnom. Sajnos megvannak a hívő módszereink, pontosan tudom, mikor mi következik.Valaki elmondta, fiatalok elmentek valakihez, aki már harminc éve hívő volt, és elkezdtek a fiatalok az Úrról beszélgetni. Megszólalt az öreg, – ez így nem jól van. Először énekelünk, azután imádkozunk, Igét olvasunk, aztán beszélgethetünk. Ô is tudta az útat. Nem úgy, hogy leülünk és máris az Úrról beszélgetünk, – miféle új módi ez?
Hagyd abba a módszereidet testvér, – megavultak. Olyan, mint a Gibeoníták kenyere, csupa penész az egész. Isten sokszor kénytelen felrobbantani mindent, azért, mert az óemberünk, az a mérhetetlen nagy én beleszínelte magát Isten dolgába. Új út ez, – sohasem jártatok ezen. Ha azt akarod, hogy veled történjen valami, figyeld az útat, – valaki előtted megy.
A következőknek kell megtörténni azok életében, akik eljutottak a Jordánhoz. “Tisztítsátok meg magatokat, mert holnap az Úr csodákat cselekszik közöttetek.” Az Úr mindenkinél tudja, hol szorul megtisztításra.
Nagyon szeretnélek kérni titeket, aki át akar menni a Jordánon, hogy engedje az Urat odanyúlni, ahová soha nem engedte. Engedd, hogy ott tisztítson meg, ahol tisztulnod kell, ahol Isten Lelke mutatja, hol van a baj. Szeretném aláhúzni ezt a mondatot, hogy mi a szívünk mélyéig tudjuk miről van szó, de nem akarom, hogy az Úr odanyúljon.
Azután még a 9. versben találjuk ezt a mondatot: “Ekkor monda Józsué Izráel fiainak: Járuljatok ide és halljátok meg az Úrnak, a ti Isteneteknek szavát!” Halld Isten szavát, személyes üzenetét, amit neked mond most. Az első: tisztítsd meg magad, a második: menj Hozzá. Azért nem hallod az Úr szavát, mert nem tisztítottad meg magadat. Nem lehet addig kapcsolatod az Úrral, míg nem engeded, hogy megtisztítson. Az ember mindig mást mond, és mást tesz, ahelyett amit kellene. Ez nem segít. Csak az, amit Ô mond. És akkor már tudod hallani szavát. Az Úr szava pedig arra vonatkozik, hogy hogyan. Világosan élesen, minden részletében elmondja az Úr, hogyan kell átmenni.
“Ebből tudjátok meg, hogy az élő Isten van közöttetek, és hogy kétség nélkül elűzi előletek a Kananeust, a Khivveust, a Perizeust, a Girgazeust, az Emóreust, és a Jebezeust.” Ha az Úr útján kezdtek járni, majd megtapasztaljátok, hogy elűzi. Hogy beváltja ígéretét, és megtörténik mindaz amit mond. Erről tudom meg. Ez a pecsétje annak, hogy valóban Ô van közöttünk, hogy beváltja az Ô ígéretét.
Két dolgot szeretnék még mondani. Kétféle emberről van szó, az egyik a papok, ők a ládahordozók. Mit kíván az Úr azoktól, akik hordozzák az Ô Igéjét? Azonkívül, hogy követik az Urat és hordozzák a frigyládát, nekik kell először belépni a vízbe. Ô a hit emberei voltak, még állt a Jordán mindkét partja felett, és nekik a vízbe kellett belépni. Nem előttük nyílt szét a Jordán, nekik bele kellett lépni, bele a lehetetlenbe. Aki a hit embere, annak meg kell tanulni a hitnek az életét.
Mi azt gondoljuk, hinni annyit jelent, hogy elhiszek dolgokat. És nem annyit jelent, hogy bele kell lépni a sötétbe. A hit a nem látott dolgokról való meggyőződés. Isten szava alapján belelépek a vízbe. Szétnyílik a Jordán. Persze, csak Isten szavára lépjek bele, különben belefulladok. Saját ötleteimre nem érdemes belelépni.
A hit emberei, Isten emberei életveszélyesen vállalják a lehetetlent, mert Isten útja mindig a lehetetlenen visz keresztül. Aki hitben jár, aki Isten szolgája, aki elől szeretne járni a hitben, annak bele kell lépni a vízbe. Tehát a teljes lehetetlen helyzetbe. Először lépnek bele a papok, utánuk megy a nép, és a papok jönnek ki utoljára. A papoknak ott kell állni a Jordán közepében, míg átvonul a nép. Érzitek milyen nehéz lehetett? Mindegyik boldog volt, amikor kimehetett. De nekik végig kellett állni. Végig kellett nekik élni az egész átvonulást. Mintegy negyvenezer fegyveres vitéz ment át az Úr előtt a harcra.
A másik fajta ember pedig a tizenkét férfiú, akiknek be kellett mennie a Jordánba és kihozni a tizenkét követ, hogy emléket állítsanak az Úrnak. Van Isten népe között tizenkét ember, akiknek az a dolguk, hogy emléket állítsanak. Nagyon sokszor van, hogy elcsüggednek Isten gyeremekei, és akkor van, aki el tudja mondani, – emlékezzetek, – így volt, úgy volt, volt már ilyen. Egyik bajom, hogy nagyon hamar elfelejtek minden csodát, amit az Úr tett. Egyszer azt kérdezték: valaki le tudná-e írni azokat a csodákat, amiket az Úr tett velünk? Nem gondolom. Olyan jó az az Ige, hogy aki kezét az ekeszarvára teszi és hátratekint, nem alkalmas Isten országára. Mégis vannak pillanatok, amikor azt mondja az Úr: Emlékezzetek az útra, amelyen jöttetek, és elmondatja velük az egész csodát amit átéltek.
Ennek a tizenkét embernek az volt a dolga, hogy a tizenkét követ kihozzák a Jordánból, és letegyék. Közöttünk is vannak olyanok, akiknek az volna a dolga, hogy emlékeztessen. Olyan jó volna sokszor visszaemlékezni arra, amit tett az Úr atyáink, és saját életében. Az ember sokszor belefárad az emlékezésbe. De az Úr nem fárad bele. Visszaküldte az embereket az emlékkövekért és lerakatta ott, ahol sátoroztak. Sokszor kellene tartani olyan imaórákat, ahol emlékezni kellene. Bár volna közöttünk minden törzsből valaki, aki emlékeztetni tudna. Milyen jó emlékeztetni és emlékkő lenni más emberek számára is.
Az átkelés végbemegy, kihozzák az emberek a követ és be is kell vinni egy-egy követ. Ezt nem látja senki, de az Úr látja, és akik bevitték, azok emlékezni fognak.
Nem tudom, hogy ebben az átvonulásban hova tartozol? A papok közé-e, akiknek először kell belépni a Jordánba, vagy a tizenkét ember közé, akiknek a követ kell kihozni, vagy a nép közé tartozol, akiknek az a dolga, hogy menni a másik után.
Jó volna megkeresni, és komolyan venni az Úr szavát, – tisztítsátok meg magatokat. Olyan út ez, amelyen soha nem jártatok azelőtt. Jöjjetek közel, halljátok meg hogyan.
A megtisztítás nem egyenlő az átkeléssel.