“Szolgáljatok az Úrnak örömmel” Zsolt 100,2
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1997. május
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
DÁNIEL (1/6)
A király étele
“Jojakim, Júda királya uralkodásának harmadik esztendejében jött Nabukodonozor, a babiloni király Jeruzsálemre, és megszállta azt. És kezébe adta az Úr Jojakimot, a Júda királyát, és az Isten háza edényeinek egy részét, és vitte azokat Sineár földére, az ő istenének házába, és az edényeket bevitte az ő istenének kincses házába. És mondá a király Aspenáznak, az udvarmesterek fejedelmének, hogy hozzon az Izráel fiai közül és királyi magból való s előkelő származású ifjakat, akikben semmi fogyatkozás nincsen, hanem akik ábrázatra nézve szépek, minden bölcsességre eszesek, és ismeretekkel bírnak, és értenek a tudományokhoz, és akik alkalmatosak legyenek arra, hogy álljanak a király palotájában; és tanítsák meg azokat a Káldeusok írására és nyelvére.
És rendelt nékik a király mindennapi szükségletül a királyi ételből, és a borból, melyből ő iszik, hogy így nevelje őket három esztendeig, és azután álljanak a király előtt. Voltak pedig ezek között a Juda fiai közül: Dániel, Ananiás, Misáel és Azariás. És az udvarmesterek fejedelme neveket adott nékik; tudniillik elnevezte Dánielt Baltazárnak, Ananiást Sidráknak, Misáelt Misáknak, Azariást Abednegónak. De Dániel eltökélte az ő szívében, hogy nem fertőzteti meg magát a király ételével és a borral, amelyből az iszik, és kéré az udvarmesterek fejedelmét, hogy ne kelljen magát megfertőztetnie.
És az Isten kegyelemre és irgalomra méltóvá tette Dánielt az udvarmesterek fejedelme előtt: És mondá az udvarmesterek fejedelme Dánielnek: Félek én az én uramtól, a királytól, aki megrendelte a ti ételeteket és italotokat: minek lássa, hogy a orcátok hitványabb amaz ifjakénál, akik egykorúak veletek? És így bűnbe kevernétek az én fejemet a királynál. És monda Dániel a felügyelőnek, akire az udvarmesterek fejedelme bízta Dánielt, Ananiást, Misáelt és Azariást: Tégy próbát kérlek a te szolgáiddal tíz napig, és adjanak nékünk zöldségféléket, hogy azt együnk, és vizet, hogy azt igyunk. Azután mutassák meg néked a mi ábrázatunkat, és amaz ifjak ábrázatát, akik a király ételével élnek, és aszerint cselekedjél majd a te szolgáiddal. És engedett nékik ebben a dologban, és próbát tett velük tíz napig.
És tíz nap mulva szebbnek látszott az ő ábrázatuk, és testben kövérebbek voltak mindazoknál az ifjaknál, akik a király ételével éltek. Elvette azért a felügyelő az ő ételüket, és az ő italokul rendelt bort, és ad nékik zöldségféléket. És adott az Isten ennek a négy gyermeknek tudományt, minden írásban való értelmet és bölcsességet; Dániel pedig értett minenféle látomásokhoz és álmokhoz is.
Miután pedig elmúlt az idő, amikorra meghagyta a király, hogy eléje vigyék őket, bevitte őket az udvarmesterek fejedelme Nabukodonozor elé. És szólott velük a király, és mindnyájok között sem találtatott olyan, mint Dániel, Ananiás, Misáel és Azariás, és állottak a király előtt. És minden bölcs és értelmes dologban, amely felől a király tőlük tudakozódék, tizszerte okosabbaknak találta őket mindazoknál az írástudóknál és varázslóknál, akik egész országában voltak. ” Dán 1,1-20
Dániel könyvének első mondatai rettenetes képet adnak. Egyszerű így leírni: Jött Nabukodonozor babiloni király Jeruzsálemre és megszállta azt. Aki valaha átélt megszállást, tudja, mit jelentenek ezek a szavak. Fájó és szomorú mondat ez. Olyan, mintha azt mondanám, hogy a világ megszállja, és legyőzi Isten népét. Azt a Jeruzsálemet, amelynek erőssége az Úr volt, megszállta a babiloniai király, akinek bizodalma a bálvány volt, a saját maga ereje és képessége. Egyetlen mondatban rengeteg fájdalom, keserűség, könny és vér. Gondoljunk csak vissza, milyen régen mondta már ezt az Úr a próféták által, hogy ez lesz a vége Jeruzsélemnek. De Isten népe nem akarta elhinni.
Az egyes emberek életében is így történik. Isten ítéletét megelőzik a figyelmeztetések. Isten mérhetetlen türelemmel újra és újra figyelmeztet: ne menj, ne tedd, ne engedj! – és az ember vakmerően keresztüllépi, semmibe veszi Isten figyelmeztetéseit. Csak akkor ébred fel, amikor már romokban van az élete, amikor Nabukodonozor már elfoglalta Jeruzsálemet.
Vannak gondolatok, kívánságok, amik váratlanul uralomra törnek. Az ember azt gondolja, – nem, velem nem eshetik meg ilyen. Jeruzsálem is magabiztos volt, az Úré ez a város, nem történhet baj. És eljött a pillanat, amikor Nabukodonozor seregének talpai Jeruzsálem utcáit tapossák. Rettenetes a következő mondat: Isten házának edényeit, amiről azt hitték, hogy nem lehet hozzányúlni, Nabukodonozor elvitette az ő istenének templomába. Ezekből a szent edényekből iszik később Belsazár. Isten népe azt gondolta: más pogány népekkel minden megtörténhet, – de velünk, az Isten népével…? És megtörténik, ami számukra lehetetlen, bekövetkezik a szégyen, az elhurcoltatás és meggyaláztatás.
Voltál-e már úgy, hogy valamivel kapcsolatban azt mondtad: ezt nem fogja megengedni az Úr. Kiderült, hogy nemcsak megengedte, hanem parancsolta Isten. Így olvashatjuk az Igében: Nabukodonozor, az én szolgám. Isten, azért mert Isten, nem nézi el a bűnt népének életében! Nincs olyan, hogy nyugodtan vétkezhetem, elnézi az Úr. Egész sorozatot tudnék elmondani arról, Isten szolgáit hogyan érte az ítélet és megaláztatás. Jó volna ha e pár mondat a szívedig érne, és megértenéd, hogy nem lehet könnyelműen engedetlennek lenni. Egyszerűen megtörténik a lehetetlennek hitt dolog, Nabukodonozor babiloni király megszállja Jeruzsálemet, és elviszi az Úr házának edényeit, az Istennek szentelt edényeket. Isten megengedi, hogy népe vereséget szenvedjen, a szent hely megtapostassék.
A saját életünkre is érvényes az ítélet, éppen úgy, mint Jeruzsálemre nézve. Isten megengedheti, és megengedi időlegesen, hogy mérhetetlen fölénybe kerüljön a világ, és megsemmisülni látszódjék Isten ügye. Elvitték a szent edényeket, és elhurcolták, magukkal vitték az ifjakat is. A világ mindig az ifjúságra pályázik. Főleg azokon van keze, “akikben semmi fogyatkozás nincsen”. Aki nem normális, aki ütődött, vagy már öreg, azzal foglalkozhat az egyház, Isten népe. Most is ilyen a világ. Semmit nem változott! Nabukodonozornak most is az ifjak kellenek, akikben semmi fogyatkozás nincs, “akik ábrázatra nézve szépek, minden bölcsességre eszesek, és ismeretekkel bírnak, és értenek a tudományokhoz”. Ezekre mondja: “tanítsák meg őket a Káldeusok írására és nyelvére”.
Minden időben ugyan az marad a világ, Dánieltől fogva napjainkig. Az ifjak, a szépek kellenek. Át kell őket képezni zsidóból káldeussá, meg kell tanítani a mi tudományunkra. Van még egy nagyon érdekes jellemvonása a mindenkori világnak: azért legyenek ilyenek, hogy “alkalmatosak legyenek arra, hogy álljanak a király palotájában.” Tisztességet adjunk nekik, akkor mindent szívesebben csinálnak. Sokszor a gyermekek életében elkezdődik ez, olyan élvezeteket, örömöket kell nekik adni, ami kedvet csinál az elöttük levő élethez. Annyi mindent kínál a világ a király palotájában. Mikor gyárban dolgoztam, már az első nap kitettek a táblára. Megértettem, pontosan tudják, miért csinálják, dícsérni, naggyá kell tenni valakit ahhoz, hogy jobban dolgozzon. Anyagiakkal, kitüntetésekkel olyan helyre kell állítani, ahol valakivé lehet. Tanuljatok zsidó férfiak, mert a király palotájában fogtok állni, nagy nevet kaptok, jó helyet, kitüntetést. “És rendelt nékik a király mindennapi szükségletül a királyi ételből, és a borból.” Azt rendelte nekik a király, ami kivánatos, a dicsőséget, az élvezetet, a legjobb ételt, ami csak létezhet.
Szegény Dániel, szegény három társa, Ananiás, Misáel, és Azáriás, ekkora kísértések közé kerülni. Vesztes csata után elhurcolva, teljesen idegen földre kerültek, vajon meg tudnak-e állni ennek a világnak a legműveltebb helyén, a legcsodálatosabb lehetőségekkel, a legmagasabb állások felkínálása közben. Vajon megállnak-e abban a környezetben, azon a helyen?
Az első dolog, hogy új neveket adnak nekik. A világnak mérhetetlen ügyessége: elfelejtetni a régit. Minden zsidó névnek jelentősége van. Dániel azt jelentette: Isten az én bírám. Minden egyes izráeli gyermek nevében benne volt az a reménység, amit a szülők tápláltak a gyermek iránt. Nem úgy választottak, hogy szép nevet kapjon a gyerek, hanem a választásnak nagyon komoly, egy életet meghatározó jelentősége volt.
Ahogy odaérnek, felcserélik nevüket. Elfelejtetni velük mindent, mások vagytok, nincs közötök az Úrhoz, nem kell Vele törődni. A legtöbb névben benne volt Istennek a neve, a gyermeknek Istennel való kapcsolata. Felejtsd el a te Istenedet, felejtsd el amiben nevelkedtél, kezdődik egy más élet.
Csinálhattak velük akármit, hívhatták őket ahogy akarták, nem ártott nekik. Belsőleg nem ártott nekik. Dániel azért Dániel maradt, és a többiek is megmaradtak lényegileg annak, akik voltak, ha más néven hívták is őket. Olyan komoly a 8. vers, a Dániel lelkülete. “De Dániel eltökélte az ő szívében”. Úgy került bele ebbe a világba, hogy eltökélte szívében, nem fertőzteti meg magát a király ételével. A király bálvány-áldozati húst evett. Reggel bemutatták az áldozatot, és a király ebből a húsból evett. Dániel nem evett belőle. Emlékezzünk arra, amit Pál apostol mondott: “Nem lehettek az Úr asztalának, és az ördögök asztalának részesei.” (1Kor 10,21). Dánielék világosan tudták, ha ebből esznek, nincs tovább közük az Úrhoz. Amint keresztüllépem az Úr parancsát, elvesztem a Vele való kapcsolatot. Itt nemcsak arról volt szó, hogy jó ételt nem akartak enni, hanem bálványáldozati húst nem akartak enni. A nevüket eltörölhették, de szívükből az Urat nem!
Szeretném ha meglátnánk ennek a világnak a bálványait, hogy mennyire eszik a világ a bálvány-áldozatból. Az egyik ilyen bálvány a pénz. Mennyire rabságba tudja hajtani Isten gyermekeit. A munkahelyen ugyanaz után az isten után futnak Isten gyermekei, mint e világnak fiai. Mennyire fontos számodra az anyagi? Mikor elmentél a munkahelyre, eltökélted-e magadban, nem számít, nem fogsz futni utána? Eltökélted-e, hogy nem fogod odaadni szíved élvezetekre? Sajnos Isten gyermeke nagyon sokszor együtt halad a világgal.
Gondolj arra, mennyire versenyt futnak az emberek, és vágynak a dicséretre, kitüntetésre. Versenyfutás ez azért, hogy legyek valaki. Isten gyermekei esznek ebből, mert nem tökélték el szívükben, hogy ebből nekem nem kell. Ebben a világban sokféle asztalról eszik az ember. Kevés a Dániel, akinek szívében ott van az istenfélelem, aki eltökélte, hogy nem eszik abból, ami ott van, ahová belépett.. Így nézzük most az életünket, mert ez a titka annak, amit Dániel könyve megmutat.
Menjünk vissza a Nabukodonozor udvarába. Senki nem mondhatja majd: olyan helyen, ahol én élek, nem lehet hívő életet élni. Ez a négy gyermek a legveszedelmesebb helyen él, teljesen idegen környezetben, messze Isten népétől. Az ellenséges környezetben úgy voltak, mint rabok. De a szívükben ott volt az éles, határozott nem. Tudták: élet-halál kérdés, hogy mit tesznek. Nem kicsiben ment a játék. Ez Dánielnek mindenbe belekerülhetett volna. Ezért őket azonnal kivégezhették volna. Ez olyan bátor hitbeli szó volt, mint az első keresztyének idejében Jézus nevének megvallása, aminek következménye a mártirhalál volt. Felmérhetetlen következményekkel járt hogy eltökélték szívükben: kerül amibe kerül, de ezt nem!
Akinek szíve egyenes, azzal megtörténhetik az a csoda, ami a 9. versben van: “És az Isten kegyelemre és irgalomra méltóvá tette Dánielt az udvarmesternek fejedelme előtt.” Isten mellé áll annak az embernek, aki ragaszkodik Ôhozzá. Még az ellenségét is jóakarójává teszi, az udvarmester kegyelemre és irgalomra méltatta őket.
Az udvarmesterek fejedelme félt, Dániel nem. Akinek rangja, mindene megvolt, félt, az az ifjú pedig nem. Azt mondja az udvarmesterek fejedelme: “Félek én az én uramtól, a királytól, aki megrendelte a ti ételeteket és italotokat: minek lássa, hogy a ti orcátok hitványabb amaz ifjakénál, akik egykorúak veletek? És így bűnbe kevernétek az én fejemet a királynál.” Olyan nagyon csodálatos ez a mondat, amit Dániel mond: “Tégy próbát, kérlek”. A bátorság mellett, az alázat jellemzi Dánielt. Nem volt nagy mellénye Dánielnek, nem mondogatta, hogy majd az Isten. Nem mondogatott hatalmas jóslatokat a fejedelemnek, csak annyit: “Tégy próbát”. Az alázatot érezhetjük benne. “Adjanak nékünk zöldégféléket, hogy azt együnk, és vizet, hogy azt igyunk. Aztán mutassák meg neked ábrázatunkat, és amaz ifjak ábrázatát…”
Micsoda hit van emögött! Vállalja, hogy összehasonlítsák. Biztos benne, hogy aki Isten mellé áa, a mellé odaáll az Úr. Aki meri magát az Úrra bízni, azt az Úr nem hagyja cserben. “És tíz nap mulva szebbnek látszék az ő ábrázatuk, és testben kövérebbek voltak mindazoknál az ifjaknál, akik a király ételével éltek. Elvette azért a felügyelő az ő ételöket és az ő italokul rendelt bort, és ad nékik zöldségféléket. És adott az Isten ennek a négy gyermeknek tudományt, minden írásban való értelmet és bölcsességet.” Adott az Isten. Szebbek, okosabbak, egészen mások, mint a többi. Mert az Isten adott nekik szépséget, bölcsességet és mindent. Miért? Mert nem ettek a király ételéből. Bátran, hittel mertek nemet mondani.
Dániel könyvében láthatod végig a győzelmes élet titkát. Merjed magad minden helyzetben és minden körülmény közepette bátran az Úrra bízni. Merjed kimondani a nemet életveszélyesen, amerre Ô kimondja. Életveszélyesen merjed rábízni magad, hogy az Ô parancsolatai nem nehezek. Mindennél többet ér amit Ô mond, ahhoz képest, mint amit a világ mond.
Ez a négy fiatalember talán a világ legveszedelmesebb helyére került, a varázslásnak az országába. Az ördögi tudomány, a varázslás, a sötétség hatalma volt ott az uralkodó. Veszedelmesebb helyre már nem kerülhettek volna. Arra akar Isten ezen keresztül megtanítani, hogy a legsötétebb helyen is lehet győzelmes életet élni. Így mondja az Ige az egyik gyülekezetnek: “Tudom hogy hol laksz, ahol a Sátán királyi széke van.” (Jel.2,13). Lehet győzelmes életet élni, csak meg kell tanulni minden helyzetben bátran, egész szívvel Istenhez ragaszkodni.
Maradjon benned a mondat: Dániel eltökélte az ő szívében. Te eltökélted? – történik, ami történik, legyen, ami lesz, megmaradok Jézus mellett.
Ámen.