“És az ő életüket nem kímélték mindhalálig” Jelenések könyve 12,11b
Szerkesztő:	Borsós Róza
Nyomtatásban megjelent:	2001.

NAGY MARI

Egy nyári csendeshéten egy kisleány jelent meg köztünk. 15-16 évesnek látszott, pedig már a 26-ot is betöltötte. Amikor elmondta az életét nagyon megdöbbentett, mert igen sokféle életről hallottam, de ilyen életről keveset. Az édesanyja elhagyta őt mindjárt születése után. Lelencházban és nevelőszülőknél nevelkedett.

Mivel sehol nem kapott szeretetet, mindent megpróbált azért, hogy valahol szeressék. A kórházakban ahol többször megfordult, tapasztalta leginkább, hogy törődnek vele. Ezért mindent megtett, hogy kórházba kerüljön. Mosóport fecskendezett a bőre alá úgy, hogy az orvosok nem tudták, miért kiütéses állandóan a bőre. Tűt dugott a fejbőre alá. Ma már nem is tudok visszaemlékezni minden rémes tettére – amiket elmondott – hogy újra kórházba kerüljön.

Férjhez ment egy öreg emberhez, azután attól is elvált. 24 éves korára már mindent végigpróbált, és mindenütt csalódott. Ekkor hallott valakin keresztül Jézusról, és így került hozzánk.

Ittléte alatt az volt a nehéz, hogy nem lehetett tőle sehová mozdulnom, mert állandóan a nyomomban volt. Folyton beszélt és kérdezett. Még mindig megtett mindent azért, hogy szeressék. Mikor Jézus szeretetét megismerte, úgy érezte, hogy mindig ezt kereste. Bűnvallása után meglátta, hogy hazugságait, csalásait a kórházban is el kell mondania azoknak is, akikkel szemben elkövette. Amikor a főorvosnak mindent elmondott, a főorvos azt mondta: maradjon ott. Legyen ápolónő, végezze el a tanfolyamot. Ez meg is történt, azóta Marika a kórházban ápolónő. Bukásai azóta is vannak, de mindig visszatalál haza Jézushoz, akin keresztül szabadulást kapott.

Vele kapcsolatban van egy érdekes emlékem. Mikor pár évvel ezelőtt nálunk volt egy csendeshéten, egyik reggel leszaladnak hozzám a társai, hogy Mari önkívületi állapotban van, rángógörcsei vannak. A reggeli idő mindig a legnehezebb nálunk. Akkor mindenki egyszerre kérdez, beindul a nap sokféle problémájával, és ebben a zűrzavarban nem fordultam az Úrhoz megkérdezni, hogy mit tegyek, hanem magam döntöttem. Fölmentem injekciót adni neki. Rövid meggondolás után megállapítottam, hogy egy nos-pát és seduxent adok be, hogy a görcs elmúljon és megnyugodjék.

A reggeli zűrzavarban fecskendőt főzni, injekciót felszívni, átszaladni a másik házba, beadni, mind időt vett igénybe. Amikor felérek, megkérem a szobatársait, fogják le, amíg beadom. Amint a tűvel hozzáérek, egy erős rugással kivágja kezemből a fecskendőt. Mondtam a társainak, hogy erősebben kellett volna lefogni, most kezdhetek mindent előlről. Mivel egy kis “miért” maradt a szívemben, odafordultam az Úrhoz. Azután két nos-pát adtam neki. Sikerült.

A reggelinél mellettem ült Marika. Nem tudta, mi történt vele. Beszélgetés közben megemlíti: “Tetszik tudni, én seduxen érzékeny vagyok?” A lélegzetem is elállt. Egy másodpercen múlt és hívhattam volna a mentőt. Újra megértettem, hogy “Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek!” És azt is, hogy milyen kegyelmes az Úr. Ő ütötte ki kezemből a fecskendőt.

Marika minden nagy ünnepet nálunk töltött. Úgy látja, hogy ez az ő otthona. Ha vártlanul beállít, csak ezt mondja: Hazajöttem. Leveleit ezzel kezdi: Drága Édesanyám!

Hosszú évek óta látom, hogy szertelen lényét hogyan csendesíti az Úr, és csodálhatom benne Isten munkáját.

Bűnőkkel teli életéből igen sok betegség maradt Mari életében. Rengeteg gyógyszert szedett be, de azokat is teljesen szeszélyesen, vagy nagyon sokat, vagy semmit. Nagyon sokszor, amikor a karácsonyt nálunk töltötte, a mentő vitte el. Évek teltek el, évente többször jelent meg nálunk, de egyre rosszabbul lett. Az utolsó emlékem vele kapcsolatban, egy miskolci szolgálatom alkalmával teljes bizonyosságom lett, hogy át kell mennem hozzá Nyíregyházára, ahol kórházban feküdt. Csak késő este tudtam bemenni a kórházba, féltem, hogy nem fognak beengedni. Isten csodálatosan elintézte, hogy tudtam vele beszélni. Mindnyájan tudtuk akkor, hogy állapota már halálos.

Komolyan megkérdeztem, van-e valami rendezetlen az életében? És tudja-e, hogy meg kell állnia Isten színe előtt? Nyugodtan válaszolt, hogy tudja, és boldogan készül rá. Nincs semmi rendezetlen bűn, ami nyomná a lelkiismeretét. Ahogy utoljára imádkoztunk, mind a ketten tudtuk, hogy csak az Úrnál fogjuk viszontlátni egymást.