“És az ő életüket nem kímélték mindhalálig” Jelenések könyve 12,11b
Szerkesztő:	Borsós Róza
Nyomtatásban megjelent:	2001.

SZABADULÁSOK

Ha visszagondolok az elmúlt évekre, sok-sok csodálatos megtérést, szabadulást, megújulást élhettünk át. Egy-kettőt hadd mondjak el belőle.

Az egyik egy szabolcsi asszony volt, Erzsikének hívták. Ketten kísérték el hozzánk, mint gyógyíthatatlan elmebeteget. Furcsa kényszerképzetei, félelmei voltak. Az ideggyógyintézetbe készültek vinni, de mégis idehozták el. Nem volt más megoldás, vagy meggyógyítja, megszabadítja Jézus, vagy marad a reménytelen betegség. Amikor Jézusról hallott, és az igealkalmakon részt vett, megnyilt előtte Isten csodálatos szeretete. De erősen kötözte őt a varázslás bűne. Amikor ezekkel kapcsolatban megkérdeztem, sok olyan dolgot mondott el kicsi gyermekkorától kezdve, amin keresztül szövetségbe került az Ördöggel. Sötét hatalmak gyötörték, félelmek, rettenetes kényszergondolatok, öngyilkosság, s a legsúlyosabb lelkiállapot. Ez az asszony letette bűneit Jézus Krisztus keresztje, vére alá. Imádkoztunk, de nem volt még egészen szabad. Majdnem naponta beszélgettünk és imádkoztunk. Lassan-lassan felengedett, tisztult és szabadult az élete. Talán három hétig, vagy egy hónapig lehetett nálunk, amikor úgy mehetett haza, mint aki valóságosan szabad. A Fiú szabadította meg, azért lehetett valósággal szabad.

Később mondta el, hogy miután otthon élt, talán már hetekig, sokan csodálkoztak rá újra és újra, hogy mi történhetett vele, hogy ez a sötét tekintet hogyan változott át ilyen ragyogóvá. Az a reménytelen arc hogyan lehetett ilyen boldoggá. Mindig újra és újra elmondta, hogy Jézus tette ezt vele. De a legmegdöbbentőbb talán az volt, amikor hetek múlva az idegondozóból meglátogatta őt az ápolónő, aki meg volt ezzel bízva. Azt kérdezte tőle, hogy miért nem jár kezelésre? Mikor ez az asszony azt válaszolta, hogy azért nem, mert meggyógyultam, határozott tiltakozás volt a válasz: “Az nem lehet kérem. Maga nem gyógyulhat meg. A maga elmebetegsége gyógyíthatatlan.” Ez az Erzsike örömmel tett bizonyságot: “Akár lehet, akár nem, Jézus Krisztus meggyógyított.” Így mondta el azután, hogy állt vele szemben az ápolónő, a szeméből folyt a könny, és ezt mondta: “Kérem én ilyet soha nem hallottam.”

“Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz.” (Zsid 13,8). Ő gyógyít, szabadít hatalma, ereje által, egyedül az Ő neve dicsőségére.

Egy nyárvégi, szeptemberi csendeshéten, amikor vidéki szolgálatomból hazaérkeztem, a bejelentett férfiakon kívül négy fiatalembert találtam. Különösen egy tűnt fel nekem közülük, aki nagy figyelemmel hallgatta az igehirdetést. Később beszélgetés közben megértettem, hogy váratlanul jöttek, és kettő közülük ismeri már az Úr Jézust. A másik kettő pedig szeretne Hozzá közel kerülni.

Amikor az Igét figyelmesen hallgató fiatalember olvasnivalót kért, “A keskeny úton” című könyvet adtam a kezébe. Egy fiatal református lelkész megtérése, aki súlyos iszákosságból szabadult meg és hirdette Jézus Krisztust abban a faluban, ahol szolgált. Amikor egyszer napközben találkoztam ezzel a fiúval, odakiáltottam neki a könyv olvasására gondolva: “Megtért már a lelkész, vagy iszik még?” Fogalmam sem volt, mikor ezt a vidám kérdést odakiáltottam, hogy ez a fiú is súlyosan iszákos, hogy azért küldték ide utolsó reménységként, hogy megszabadulhasson ebből a rettenetes megkötözöttségéből.

Azon a csendeshéten az volt az összefoglaló Ige: “Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertyabelet nem oltja ki.” (Ézs 42,3). Később maga mondotta el, hogy azonnal megragadta az Ige. Ő már akkor tudta, hogy az élete megrepedt nád-élet, olyan, ami semmire nem jó már, csak eldobni való. Úgy mondta el később, hogy nagyon kicsi reménységgel jött el, csak azért, hogy megpróbálja még ezt is. Az Igének ez a mondata azonnal reménységet ébresztett benne, hogy őneki is van még kiút. A hét végefele jelentkezett beszélgetésre, és ott az este csendjében négyszemközt tette le bűneit.

Elmondta, hogyan került bele az ivásba. Egészen fiatal egyetemista korában, már harmadéves hallgató volt, de két éve nem tudta továbbfolytatni tanulmányait a szenvedélye miatt. Az utolsó két évben már csak ivott. Az ivás mellett gyógyszereket fogyasztott, különösen altatókat. A legkülönbözőbb kábítószerek rabságába került. Vagy az alkohol mámorában volt, vagy a gyógyszerek hatása alatt. Így mondta, hogy ebből az ördögi körből nem volt kiút. Amikor elmúlt a mámora, akkor rettenetes lelkiismeretfurdalása miatt újra innia kellett. Elvonókúrán többször volt már, az orvosok mindent megpróbáltak vele.

Amikor letette bűneit, és az utolsóig mindent elmondott, és megkapta Jézustól a feloldozást, együttes imádságunk után felemelte a fejét, az első szava ez volt: “Lehet, hogy ez igaz?!” Mérhetetlen örömöt érzett és a következő pillanatban azt mondta: Ilyen boldog még sosem voltam.” Ezekkel a szavakkal engedtem el: “Most menjen aludni, ha tud.”

Fönt a fiúkkal azután tovább örültek. Nem tudom, hogy mennyit aludhattak azon az éjszakán. Ez a fiú mérhetetlen örömöt, békességet és új életet talált. A hét végén a morzsaszedésnél elmondta, hogy nem tudta elképzelni, hogy van ilyen élet, és hogy most egészen új életet kezd, és Jézussal szeretne járni ezután.

Amikor elment, naponta imádkoztunk érte, talán azt mondhatnám, hogy folyton eszünkben volt. Nagyon jól tudtuk mindnyájan, hogy milyen hihetetlen erős a szenvedély, és féltünk attól, hogy ha magára marad majd, újra hatalmába keríti az ital utáni kívánság. Mégis reménykedtünk, hittük, hogy meg tudja tartani őt az Úr. Az az élet, amit Jézus Krisztus teremtett újjá, valódi, és kibírja a próbát.