“És az ő életüket nem kímélték mindhalálig” Jelenések könyve 12,11b
Szerkesztő:	Borsós Róza
Nyomtatásban megjelent:	2001.

“ÉLETÜKET NEM
KÍMÉLTÉK MINDHALÁLIG”

A vakbélműtétem után a fájdalmak tulajdonképpen nem szüntek meg. Félévvel utána a vakbéllel ellentétes oldalon éreztem állandó fájdalmakat, majd 1980 májusában már tűrhetetlenné váltak. Valamelyik csendeshéten arról beszéltem, hogy a fájdalmakat komolyan kell venni. Ezt lelki értelemben értettem. Közben arra gondoltam, hogy én pedig nem veszem komolyan testi értelemben. A fájdalom mindig figyelmeztet, hogy valami baj van. Istennek egyik legnagyobb ajándéka, vésztjelző csengője belsőleg és külsőleg.

Ez után a csendeshét után elmentem az orvoshoz. Hosszú vizsgálatok után kiderült, hogy a bal vesémben mogyorónyi vesekő van. Az orvos azt mondta, megpróbálja gyógyszeres úton feloldani a követ. Az egész 1980 nyara úgy telt el, hogy mindig csak egy hetet kértem az Úrtól. Csendeshét csendeshét után múlt el úgy, hogy “Mindezideig megsegített minket az Úr!” (1Sám 7,12b). Nagyon hálás vagyok az Úrnak, hogy segített napról-napra élni. Megtanított hálásnak lenni minden napért, minden szolgálatért, amit még megengedett.

Többen is kérdezték: Mikor fogsz már pihenni? Azt mondtam: Olvassátok el az ágyamnál a fejem fölött levő Igét: “Életüket nem kímélték mindhalálig!” (Jel 12,11). Mindig eszembe jut Istennek a prófétája, Illés, aki, amikor jöttek a nehézségek, próbált előle elfutni. Ha elolvasod az igerészt a Bibliában, meglátod, hogy Illés ott vesztette el a prófétaságát. Az 1Kir 19,3-ban így van leírva pontosan: “…felkelvén elment, vigyázván az ő életére.” Ezután küldi őt az Úr a 16. vers szerint, hogy “Elizeust … pedig kenjed prófétává a te helyedbe.” Ha vigyázni kezdek az életemre, nem lehetsz már szolgám. Zárójelentésem végén mindig ott szerepel ez a két szó: “Kimélő életmód!” Sokszor megmosolygom, amikor arra gondolok, ha látnák az én kímélő életmódomat.