“És az ő életüket nem kímélték mindhalálig” Jelenések könyve 12,11b
Szerkesztő:	Borsós Róza
Nyomtatásban megjelent:	2001.

SION FÖLDJÉNEK TÖRTÉNETE

A Sion földjének története ez: Dürgő bácsi vette meg 1958-ban ezt a kis telket magának, mert akkor itt egy nagy csendesnapon hallgatta az Igét, és azt mondotta, itt vesz telket, hogy mindig Ige-közelben lehessen.

Ez a Dürgő bácsi annyira hozzánk tartozott, mint egy családtag. Roppant helyes valaki volt. A bihari baptista ébredésből került elő. A falujában egyetlen hívő volt, és azért imádkozott, hadd legyen legalább még egy, hogy ne csak őt csúfolják. Aztán többen megtértek, és komoly baptista gyülekezet lett.

Egy vendégszolgálat alkalmával azt a hírt terjesztette, hogy jön a baptista püspök, mire a fél falu összegyűlt és sokan megtértek. Azt válaszoltam erre: “Maga hazudott Dürgő bácsi.” “Ez szent hazugság volt” – mondta, és sokan ezért jöttek. Nehezen értette meg, hogy a hazugság, akármilyen jól sikerül, akkor sem lehet szent.

Az első időket bearanyozta az ő kis mókás történeteivel. Elmesélte, hogy egy körösmenti faluban nagy bemerítkezés volt. A Körösbe merítkeztek be. A hitetlenek elhatározták, hogy ugyanakkor a tehéncsordát és a vad bikát behajtják a Körösbe.

A nőknek koszorút tettek a fejükre, és az egyik leánynak, amikor bemerítették, a koszorú lejött a fejéről és elúszott a vízen. A bika rágni kezdte a koszorút, és esze ágában sem volt a bemerítkezést megzavarni. Ámulva nézték, hogy Isten így akadályozta meg, amit a bemerítkezés ellen a hitetlenek terveztek.

Dürgő bácsi megvette ezt a telket és épített rá egy kis vályogházat. Minden nyáron itt lakott, márciusban kiköltözött, akármilyen hideg volt. Fűthető ágyat csinált magának. A kályhájának a csöve az ágya alatt ment végig. Vályogból csinált egy ágyat, azon keresztül ment a cső, és a meleg ágyon aludt. Egylábú tűzhelye volt.

Egy tussolót is csinált magának, kint vödröt szerelt fel egy fára és locsolórózsát. Amikor meghúzta a spárgát, a víz bement a rózsába, és azon keresztül folyt ki.

Ahogy idősödött Dürgő bácsi, agyérgörcsei, vagy agyvérzése lett. Sanyi kísérte be az állomásra. Aztán már betegsége miatt nem is jött ki. A kórházból is meglépett mindig valami kifogással, és egyszer csak otthon volt.

Mivel már nem tudott kijárni, el akarta adni a telket és a kis házat. Egy hívő lány vette meg.

Előbb arra gondoltunk, hogy a saját telkünk felső részére építjük a tervezett házat. Már meg is csináltattam a telek megosztását. Végül mégis azt a telket vettük meg, amin a Dürgő bácsi kunyhója állt. Ki kellett írtanunk minden gazt, csak a puszta föld maradt meg. A fák is tönkrementek, néhány szilvafa kivételével.

A háznak a neve SION lett. 1982 májusában tettük le az alapkövet és egy Bibliát tettünk bele. 83 nyarán már használatban volt a ház. Mi is csak ámultunk, ahogyan épült. Ez volt az Igénk, Dávidnak mondta az Úr: Vannak neked mesterembereid, akik értenek a fa és kőfaragáshoz.

Nekünk is adott az Úr erre mesterembereket, és mintha húzták volna fel a házat, úgy épült.

Az első építkezéstől kezdve minden háznak a tetőszerkezetét Bálint bácsi csinálta. Ez az apró termetü kis ember olyan ügyesen mászott a háztetőkön, és valóban olyan mesterember volt, aki értett a dolgához.

Közben folytak a csendeshetek, mintha semmi sem történne. Így épült fel a ház és került tető alá. Kora tavasszal volt a belső pucolás. Hamarosan kiszáradt, és a májusi férfihéten már ott voltak a férfiak.

Olyan jó hálás szívvel arra gondolni, hogy az Úrnak nemcsak az épűletekre van gondja, ahol a vendégeket elhelyezzűk, hanem tudja, hogy szükség van szolgákra is. Ahogy évenként egyre többen jöhettek csendes hetekre, nagyobb szükség volt igehirdetőkre, beszélgetést vezető testvérekre.

1987 decemberében hozott egy fiatal valakit az Úr, aki az evangélizálás kegyelmi ajándékát kapta.

89-ben egy főîskolás korában megtért ének tanárral ajándékozta meg az Úr a szolgálatot, akinek később lehetőséget készített arra, hogy Svájcban a beatenbergi bibliaiskolát elvégezze.

A 90. év januárjában egy régóta, országszerte Igét hirdető nyugdijas főorvosnőt hívott el az Úr a torbágyi szolgálatba.

Férfi heteken egy-egy lelkipásztor testvér segít az igehirdetési szolgálatokban, és a beszélgetések vezetésében. Férfi heteken ezek a lelkipásztorok végzik az úrvacsora osztás szolgálatát. Női heteken a torbágyi lelkipásztor, majd halála után a biai lelkész testvérünk végzi ezt a szolgálatot.

A csendes hetek végén az első években nem volt úrvacsoraosztás. Egyszer nagyon komolyan szembe kellett néznem ezzel az Igével: “…ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” (1Kor 11,24b). Akkor nagyon megállított ez az Ige, hogy milyen jogon merem nem cselekedni. Azóta minden csendes hetünk úrvacsoraosztással fejeződik be.