“Az Úr beszédei tiszta beszédek” Zsolt 12,7
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1998. március
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
AKIK A FELTÁMADT JÉZUSSAL TALÁLKOZTAK (1/5)
János
“A hétnek első napján pedig jó reggel, amikor még sötétes volt, oda ment Mária Magdaléna a sírhoz, és látta, hogy elvétetett a kő a sírról. Futott azért és ment Simon Péterhez, és ama másik tanítványhoz, akit Jézus szeret, és mondta néki: Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová vitték Őt. Kiment azért Péter és a másik tanítvány, és mentek a sírhoz. Együtt futnak pedig mindketten; de ama másik tanítvány hamar megelőzte Pétert, és előbb jutott a sírhoz; És lehajolva látta, hogy ott vannak a lepedők; mindazáltal nem megy be.
Megjött azután Simon Péter is nyomban utána, és bement a sírba; és látta, hogy a lepedők ott vannak. És a keszkenő, amely az Ő fején volt, nem együtt van a lepedőkkel, hanem külön összegöngyölítve egy helyen. Akkor aztán bement a másik tanítvány is, aki először jutott a sírhoz, és lát és hisz. Mert nem tudják még az írást, hogy fel kell támadnia a halálból.” Jn 20,1-9
Köszönjük Úr Jézus, hogy úgy számolhatunk Veled, mint aki látsz minket. Köszönjük, hogy itt vagy és beszélni akarsz velünk. Áldunk, hogy hallhatjuk szelíd szavadat. Add, hogy meghalljuk, amikor szívünkhöz szólsz. Segíts befogadni Téged, hogy valóban élhess a szivünkben.
Ámen.
Jánosról szeretnénk beszélni. A tanítványokban annyiféle embertípus volt, ahányan voltak. Magunkat is megtalálhatjuk közöttük. János mindig a kisebb volt, mindig a második. Mindig “és János”. Jakab és János. Jakab volt a nagyobb, az idősebb, a hangadóbb, a valaki. Aztán ilyen is van: Péter “és János”. Péter is valaki volt, a legkomolyabb tanítvány, és mellette az “és János.”
Nem könnyű ilyen “és” embernek lenni. Nem tudom, van-e közöttetek olyan valaki, aki kicsi volt a családban? Nekem mindig az volt a vágyam, hogy volna még egy kisebb testvérem, akinek én is tudnék dirigálni. Az ember mindig valaki szeretne lenni. A családban is az a kérdés, ki a hangadó, ki mondja meg, mi hogyan legyen. Asszonyoknak mindig a második hely jut. Így is szokták mondani: az asszony a másod hegedűs. Nem ő viszi a szólamot, – csak szeretné vinni. Az asszonynak “és” helye van! Sok családban azért van probléma, mert az asszony első helyre tör.
János nem tört az első helyre, megmaradt saját helyén. Már magát is így nevezi: “Ama másik tanítvány.” Neve mellett mindig mond valamit: “Akit Jézus szeret.” Jézusnak is volt kedvence? Ő is személyválogató volt? Milyen rossz, ha a családban is van egy kedvenc. Mennyire irigykednek rá a többiek.
Ez a csendes János, akinek nem nagyon lehetett hangját hallani, csak ott volt. Jézus nem volt személyválogató, csak János mondta, Jézus soha nem mondta: ez a tanítvány az, akit nagyon szeretek. János mondta, hogy Jézus szerette, mert tapasztalta ezt a szeretetet. Nekünk az a legnagyobb bajunk, hogy nem hagyjuk magunkat szeretni. Gyerek is van olyan, hogy nem lehet megsímogatni, ölelni, csókolni, becézni, mert nem hagyja magát. János az a valaki volt, akit lehetett szeretni. Lehet, hogy igényled a szeretetet, de hamar kiderül, nem is lehet szeretni, mert nincs rá időd.
Jánosnak volt ideje arra is, hogy az Úr kebelén nyugodjon. Szoktál te nyugodni Jézus közelében? Leülsz a lábaihoz úgy, mint Mária? Van időd? Vagy jövő-menő ember vagy, aki mindig csinál valamit. Ráérsz az Úr számára, vagy már reggel sincs időd, mert futni kell, vár a dolog. Ha így vagy, soha nem leszel János, akit az Úr szeret. János tudott nyugodni, és megértette az Urat. Arra is idő kell, hogy valakit megismerjek, és megértsek. Sok házaspár azért nem tud együttélni, mert nem is ismeri a másikat, nem vett időt magának arra, hogy megismerje a másik gondolkozásmódját, problémáját.
Ismered akivel együtt élsz? Tudod, hogy kicsoda tulajdonképpen a másik ember? A tanítványok tizenketten voltak, és Jánoson kívül egyiknek sem volt ideje arra, hogy közelebbről megismerjék az Urat. Mikor a tanítványok kérdezik, hogy ki az, aki Jézust elárulja, Péter is azt mondja Jánosnak: te kérdezd meg. János volt a legközelebb Jézushoz, a kebelén nyugodott. János megkérdezte, és választ is kapott.
Amikor azt mondod, hogy nincs időd imádkozni, templomba menni, a legfontosabbat mulasztod el. Annyira vágyakozol a szeretetre, embereknél keresed, és nem találsz. Mert az Isten szeretet! Őhozzá kell közelebb kerülnöd az Úr Jézus által. Nála értenéd meg, hogy minden, amit Isten tesz, szeretetből teszi.
Amikor Péter és János a Genezáret tavánál halásznak, és Jézus megáll a parton, János ismeri meg. Ő mondja Péternek: “Az Úr van ott!” (Jn 21,7). Péter veti be magát a tengerbe, és Jézushoz úszik. Péter és János kétfajta ember. János megismer dolgokat, de nem cselekvő ember. Péter azonnal cselekszik, ő a tevékeny, rögtön mozdul, indul, cselekszik. Te vagy az az ember?
Biztosan ismeritek Turmezei Erzsébet versét: Hadd legyek én egy csendes Jánosod, aki nem igér, nem fogadkozik, de elkisér a Golgotáig. A keresztnél János volt ott. Hol volt akkor Péter? Jézus Jánosra bízta az anyját, mert megbízhatónak ismerte. Nézz most magadba, milyen fajta ember vagy? Ismered-e magadat, aki mindig tevékenykedik, mindig csinál valamit? Van egy másik ugyanilyen pár, Márta és Mária. Márta vagy, akinek mindig kell valami munkát találni, hogy ne legyen ideje csendben lenni, imádkozni, az Úrral lenni, lábainál ülni? Melyik vagy?
Jánosra jellemző az a szerénység, hogy még a nevét sem mondja ki. Ha téged megkérdeznek, ott voltál-e az evangélizáción, vagy szeretetvendégségen, – persze, hogy ott voltam, hiszen én csináltam mindent. Figyeljük meg, hogy mennyire névvel járunk. Bár tudnál az a másik lenni, az a névtelen, aki nem számít, nem okoskodik. Csak azt mondja magáról: akit Jézus szeretett. János nem volt bátor, nem volt olyan, aki dirigált, vagy cselekedett. De ő volt az, aki megértette az Urat, akinek személyes kapcsolata volt vele.
Olvastuk, hogy Mária Magdaléna jön a sírtól, és izgatottan mondja, hogy elvették a követ a sírról. “Futott azért és ment Simon Péterhez, és ama másik tanítványhoz, akit Jézus szeret, és mondta néki: Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hogy hová tették Őt.” Izgalmas hír lehetett ez. Hiszen nemrég jártak ott, Jézust megfeszítették, betették a sírba, és most a hétnek első napján, vasárnap, Mária jön a hírrel, és mind a két tanítvány cselekszik. Azt mondja az Ige: “Kiment azért Péter,” – megint Péter a kezdeményező, – “és a másik tanítvány.” János mindig a másik tanítvány. “Együtt futnak pedig mindketten.” Különös dolog történik, János ér oda hamarabb.
Az a szeretet, ami őt Jézushoz kötötte, egyszerre olyan gyorssá tette, úgy tudott futni, látni akarta, mi lett az Úrral. Először ér oda, de jellemző rá: “lehajolván, látta, hogy ott vannak a lepedők”, de nem mert bemenni, csak ott állt és nézett. Péter később ért oda, de azonnal bement. “Megjött aztán Simon Péter is nyomban utána, és bement a sírba és látta, hogy a lepedők ott vannak. És a keszkenő, amely az Ő fején volt, nem együtt van a lepedőkkel, hanem külön összegöngyölítve egy helyen.”
Péter után bement a sírba János is, mert megszokta, hogy “János is.” “Akkor aztán bement a másik tanítvány is, aki először jutott a sírhoz, és lát és hisz.” Óriási a különbség a kettő között. Péter csak “látott”, János pedig “látott és hitt”. Péter csak a testi szemével látott, János pedig a lelki szemével is. Ő meglátott dolgokat, amiket Péter nem látott meg. Ez a Jánosok nagy előjoga, mivelhogy ők csendesek, nem hirtelenek.
Az evangéliumok között a legmélyebb János evangéliuma. Ott van legtöbbet szó Jézusról, mert Ő Jézust látta és Róla beszél, nem az eseményekről, nem arról, hogy ki gyógyult meg, hogyan történt. Jézus személyéről beszélt, mert mindig Őt látta. János másképp látott mindent, mint Péter. Bár volna közöttünk sok János, aki lelki szemekkel látna mindent!
Hívő életem elején komoly, visszatérő kérésem volt mindig: Uram, lelki látást adj! Nem külsőleg szeretném az embereket látni, hanem azt, ami bennük van. Úgy szeretném őket látni, ahogyan Te látod. Nem a külsőt, hogyan néz ki, és hogyan öltözik, hanem hogy mi van belül? Jánosnak a csendben, az Úrral való sok-sok együttlétben más szeme lett. “Akkor aztán bement a másik tanítvány is, aki először jutott a sírhoz, és lát és hisz,” – mondja az Ige.
Nézzük meg, mit látott János amitől hitt, és mit nem látott Péter? Azt mondja az 1Kor 15,28. verse: “Mikor pedig minden alája vettetett, akkor maga a Fiú is alávettetik annak, aki neki mindent alávetett, hogy az Isten legyen minden mindenekben.” Később tovább mondja: “Mi módon támadnak fel a halottak? és minémű testtel jönnek ki? Balgatag! Amit te elvetsz, nem elevenedik meg, hanem ha megrothad. És abban, amit elvetsz, nem azt a testet veted el, amely majd kikél, hanem puszta magot, talán búzáét, vagy más egyébét. Az Isten pedig testet ád annak, amint akarta, és pedig mindenféle magnak a saját testét” (1Kor 15,35-38).
Tovább olvasom:”Éppen így a halottak feltámadása is. Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban; Elvettetik gyalázatosságban, feltámasztatik dicsőségben; elvettetik erőtelenségben, feltámasztatik erőben. Elvettetik érzéki test, feltámasztatik lelki test. Van érzéki test, és van lelki test is” (1Kor 15,42-44).
Milyen világosan megírja itt Pál az egész feltámadás problémáját. Aztán tovább mondja: “Az első ember földből való, földi; a második ember, az Úr, mennyből való. Amilyen ama földi, olyanok a földiek is; és amilyen ama mennyei, olyanok a mennyeiek is. És amiképpen hordtuk a földinek ábrázatját, hordani fogjuk a mennyeinek ábrázatját is (1Kor 15,47-49).
“Mert szükség, hogy ez a romlandó test romolhatatlanságot öltsön magára, és e halandó test halhatatlanságot öltsön magára. Mikor pedig ez a romlandó test romolhatatlanságba öltözik, és e halandó halhatatlanságba öltözik, akkor beteljesül amaz ige, mely meg van írva: Elnyeletett a halál diadalra. Halál! hol a te fulánkod? Pokol! hol a te diadalmad?” (1Kor 15,53-55).
Próbáljunk azon gondolkozni, amit itt az Ige mond. Nekünk óriási problémánk a feltámadás. Hány ember küszködik ezzel. Azt hiszem, János valamit megértett már Pál előtt, mégpedig azt, hogy Jézus Krisztus átváltozott. Egyik alkalommal erről kellett beszélnem, mit csinált Jézus nagyszombaton? Azt kellett mondanom: Jézus átöltözött. Amikor Jézus megszületett, egy romolhatatlan Lélek született meg. Istenből való élet felöltözött egy romlandó testet. Jézus egy romlandó emberi testet öltött fel magára, és 33 évig ebben a romlandó testben járt. Nagyszombaton ezt a testet levetette, amikor már valóban gyalázatosságban volt. Gondoljátok el, összeverve, meggyötörve, szinte nem is volt már emberi test. Egy teljesen meggyalázott test. Így mondja az Ige: “Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban; Elvettetik gyalázatosságban” – mindenki gyalázta, – “feltámasztatik dicsőségben, elvettetik erőtelenségben, feltámasztatik erőben.” Jézus a legerőtelenebb ember volt. Mozdulni nem tud, keresztre szögezték. Mondják is az ott állók: “Másokat megtartott, magát nem bírja megtartani” (Mk 15,31b).
Olvastuk az előbb: “Balgatag! Amit te elvetsz, nem elevenedik meg, hanem ha megrothad.” Hát nem tudod? Nem vetettetek még soha életetekben? És az a mag jött ki? Annak a buroknak, amiben az élő mag van, el kell rothadni. Nem a mag jön ki, más nő ki. Elvetsz egy búzamagot, és egy kis zöld szál jön ki a földből, mert a mag megrothadt. Nem az a test jön elő. Testvérek, hiszem a test feltámadását, de ennek a hústestnek a feltámadásában nem hiszek. Neked sem kell hinni. Pál világosan megmondja, nem az támad fel, hanem a benne lévő lélek, az új élet. Egy új testet kap. “Azt pedig állítom atyámfiai, hogy test és vér nem örökölheti Isten országát, sem a romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot” (1Kor 15,50). Látjátok ez történik Jézussal, egyszerűen átöltözik lelki testbe, új testbe.
Ezt értette meg János. A lepedők ott voltak, ahogy a holttest bele volt csavarva, ahogyan egy mumiát betakartak az Egyiptomiaknál lepedőkbe. Jézust is betakarták, illatszerekkel bekenték. János látta, hogy a lepedők úgy vannak ott, hogy azt ember nem tekerte le, ebből eltünt Jézus. János azt látta, hogy semmi nem változott, csak a lepedőkből valaki eltünt. Ezt ember nem csinálhatta. János “látott és hitt.”
A lelki testnek, Jézusnak, feltámadása után semmire nem volt szüksége, de mindent megtehetett. Neki nem kellett ajtó, hogy bemenjen egy szobába, nem kellett ennie, hogy éljen, – de ehetett. Evett is a tanítványok előtt. Nekik volt erre szükségük. Jézus mondhatta Tamásnak: Hozd ide a te kezedet, és Máriának: Ne illes engem. Jézus mindent megtehetett, de semmire nem volt szüksége. A lelki test más, mint az érzéki. Ez a lelki test akkor ment ki a lepedőkből, amikor akart, akkor ment be a szobába, amikor akart, nem kellett kopogtatni, ajtót nyitni. Mert a lelki test nem anyagi test.
János volt az első, aki látott, aki megértette a feltámadás titkát. Később Pál pontosan leírja, de János látott és hitt. Milyen jó volna, ha Jánosok lehetnénk, olyan tanítványok, akik értik az Urat, és hittel pártosítja azt, amit lát.
Ezek után mondja az Ige: “Mert nem tudják még az írást, hogy fel kell támadnia a halálból.” Szeretném, ha a mi feltámadásunkról is beszélnénk, mert az is hasonlóképpen lesz, csak valami azért mégis másként van. Nálunk a romlandó testben egy romlott, bunös lélek van. A korinthusi levélből így olvastam: Halál! hol a te fulánkod? Pokol! hol a te diadalmad? A halál fulánkja pedig a bun!” Mindnyájan megszúrt emberek vagyunk, a halál fulánkját belénkszúrta az ördög. Bennünk van a bun. Már így születtünk. Ezért vagyunk belülről romlottak, szeretetlenek, ítélkezők, féltékenyek, hazugok, irigykedők, önzők, – mondjam még tovább? Belülről egyformák vagyunk, és a romlott lélek fölött van egy romlandó test. Ha újjá nem születsz, a halálé vagy. A halál pedig a kárhozat.
Isten ebben a földi életben akarja beléd helyezni a romolhatatlan magot, ami az Ige. Hullik a romolhatatlan mag, és ha beletalál a szívedbe, életedbe, akkor benned egy új élet kezdődik. Erről beszél az egész teremtettség. Amelyik tojásban nincs élő csíra, megzápul. Amelyikben élő mag van, abból kikel az élet. Ha ez az új élet benned van, egy napon te is átváltozol majd. Akkor csak tested romlandó, de benned romolhatatlan új élet van. Engeded-e, hogy ezt az életet Isten megteremthesse benned?
Valaki azt kérdezte: megismerjük mi egymást Isten országában? Hogyne ismernénk meg, személyszerint feltámadunk, csak minden ami bun, torz, tisztátalan volt életedben, az nem lesz már rajtad. Jó lesz majd ott együtt lenni, látni egymást, és bennünk az Urat. János ott Jézus feltámadásánál megértette ennek titkát. Ezért mehetett ő Páthmosz szigetére, a nagy csendbe, ahol Isten neki adta a legnagyobb kijelentést: a Jelenések könyvét, hogy írjon azokról, amik majd elkövetkeznek. János itt kezdett látni, és aztán egyre jobban látott. “Amit látsz, írdd meg könyvben” (Jel 1,11), – mondja neki az Úr. És a csendes János, aki mindig második volt, aki nem volt vezéregyéniség, leírta.
Jó volna, ha a nagyhangú emberből olyan csendessé lennél, hogy megértenéd az Urat, hogy beszélhetne veled, megtisztíthatna, és elkészíthetne országa számára.
Imádkozzunk!
Köszönöm Uram, hogy ma reggel megérthettem: nem vagyok János. Mindig sietek, sokszor nem érek rá, hogy egyedül legyek Veled, hogy jobban megismerhetnélek, hogy szereteted körülölelhetne. Olyan sokszor nem hagyom magam Tőled szeretni. Úr Jézus, kérlek, hogy legyen időm mindig Számodra, az imádságra, hogy beszéljek Veled, és Te is velem! Szeretnélek jobban ismerni, hogy többet kijelenthess magadról.
Segíts, hogy lehessünk csendes Jánosok, hogy azzá formálhass, amivé akarsz, hogy amikor elviszel erről a földről, készen lehessünk. Kérünk adj új életet, hogy új testet adhass, hogy ott álhassunk majd országodban.
Áldj meg így, formálj Igéd és Lelked által. Végy el belőlünk minden ellenállást, nem akarást, kevélységet, hogy úgy tehessük életünket kezedbe, hogy csinálhass velünk amit akarsz!
Ámen.