“Az Úr beszédei tiszta beszédek” Zsolt 12,7
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1998. március
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
MENJÜNK ÁT A TÚLSÓ PARTRA! (2/5)
Jézus alszik
“Ő pedig a hajó hátulsó részében a fejaljon alszik.” Mk 4,38/a.
Köszönjük, Uram, hogy nagyon világosan látod életünk hajóját. Azt is, hogy miben vagyunk most. Áldunk azért, hogy ismered a hullámokat, viharokat. Kérünk azért, hogy valóban beléphess az életünkbe. Kérünk, hadd hívjunk, hadd engedjünk be, hogy vezethess bennünket. Szólíts most meg úgy, hogy megérthessük, belül vagy-e már igazán.
Ámen.
Egész életutunk születéstől a halálig egy hajóút. A tanítványok az egyik partról átmentek a másikra. Mi is ebből a világból átmegyünk az örök életbe. Közben olyan sok minden történik, és olyan hosszúnak látszik ez az élet, pedig nagyon rövid. Mindnyájan olyan hamar odaérünk majd. Röpke pillanat az egész. – Most voltam gyermek – mondta valaki -, és már az út vége felé járok. Az a nagy ajándék, ha Jézus bent van a hajóban. A te hajódban bent van már? Valaha befogadtad Őt? Erről tudnod kell. Jézus nem úgy megy be, mint az Ördög, hogy észre sem vesszük. Jézus az ajtó előtt áll és zörget. Be kell Őt engedni. Nem fog akárhogyan bekerülni. Ne hidd, hogy már gyermekkorod óta bent van. Ne hidd, hogy már úgy születtünk. A buneset óta Isten és Jézus nélkül születtünk. Ha nem volt olyan idő és pillanat az életedben, amikor beengedted Őt, akkor tudhatod, hogy nincs bent. Akkor még az ajtó előtt áll, és zörget eseményeken, történéseken keresztül. Belülről szól már Isten Igéje, vagy még kívülről hallod?
Egy katonatiszt mondotta:
- Ha olyan helyen vagyok, ahol Igét hirdetnek, Jézusról beszélnek, mindig olyan jó. Ha hazamegyek, minden a régi. Miért van ez?
- Azért, mert magának még kívül van, akinek már belül kellene lenni. Nem engedte be Jézust, nem viszi haza, ezért otthon minden a régi. Ha egyszer bekerül Jézus az életébe, és hazaviszi, otthon is pont olyan lesz, mint ahol Igét hallgat.
Jó volna döntened: elég volt az eddigi életből, nem megyek haza Jézus nélkül. Ha ez megtörténik, nemcsak hazaviszed, hanem mindenfelé viszed, amerre csak jársz.
Egy iszákos fiatalember elfogadta az Úr Jézust. Aztán elmondta:
- Ahogy a faluba értem, hihetetlenül vonzott a kocsma. Belekapaszkodtam az esőcsatornába és azt kérdeztem: Úr Jézus, jössz velem meginni egy fröccsöt? Rögtön tudtam, hogy nem. Most vagy az Úr Jézust engedem el, és megyek a kocsmába, vagy nem engedem el, és Ő marad.
Jó volna megkérdezni: Úr Jézus, jössz velem veszekedni a szomszédasszonnyal? Rögtön tudnád, hogy nem. Amikor nem jön velem, ki kell szállnia a hajómból. Mert biztos, hogy sok-sok helyre nem jön velem.
“Menjünk át a túlsó partra.” Olyan jó ez a többesszám: Jézus meg én. Más hajók is vannak, de hogy azokkal mi történt, nem tudjuk. Döntsük el komolyan: nem akarok az a “más hajó” lenni, aki Jézus nélkül jött, és Nélküle megy tovább.
Látjuk, hogy az a hajó, amiben Jézus volt, belekerült a viharba. “Akkor nagy szélvihar támadt.” Vannak kis szélviharok otthon. Ezeken túl lehet jutni; valaki bocsánatot kér, és minden rendeződik. De itt azt mondja az Ige, hogy nagy szélvihar támadt, a hullámok pedig becsaptak a hajóba, annyira, hogy már-már megtelt. A szélviharok belül keletkeznek, és egyik jön a másik után.
Amikor még nem voltam az Úré, Jób könyvére azt gondoltam, mese az egész. Egymás után jönnek a bajok. Jön egy ember és azt mondja: az ökrök szántottak, a szamarak mellettük legelésztek, rajtuk ütött az ellenség, és mind elhajtotta. A juhokat és a szolgákat tuz emésztette meg. A gyerekekre rászakadt a ház. Azt mondtam, hogy ilyen nincs. Aztán egyszer az én életemben is így történt. Volt olyan időszakom, hogy még túl sem voltam az egyik viharon, már ott volt a következő. Nem voltam még túl a másodikon, jött a harmadik.
Vannak ilyen szélviharok. Olyan időszakok, amikor jönnek a hullámok. Magamhoz sem tértem, és már újabb hullám csap át a fejem fölött. Egy asszony mondta el a bemutatkozásnál: három haláleset volt rövid időn belül a családjukban. Alighogy eltemették az egyiket, már ott volt a másik. Vannak ilyen nagy szélviharok, amikor egymást érik a hullámok. Magamhoz sem tértem, már itt a következő hullám. Az ember úgy érzi, nem lehet kibírni, ami nálunk van, vagy az életemben van. Volt-e már úgy, hogy azt mondtad, még egy vihart nem birsz ki?
Ez az állapot van itt leírva. Itt is ilyen szélvihar volt. Már-már elmerültek. Ők is úgy érezték, hogy nem lehet tovább bírni. Hányszor gondoljuk: Istenem nem bírom tovább, öngyilkos leszek. És a legrettenetesebb az, amit így olvastunk: “Ő pedig a hajó hátulsó részében a fejaljon alszik.” Jézus alszik! Hiába mondom, hogy nem bírom tovább, Jézus nem mozdul, nem cselekszik, nem szól. Milyen rettenetes állapot! Legalább mondana már valamit! Hiába imádkozom, hiába hívom, egyszeruen nem szól egy szót sem.
Volt-e már olyen az életedben, hogy úgy érezted, Jézus alszik? Hát hogy-hogy nem hallja? Én itt mondogatom egymás után a bajaimat, és nincs se szó, se felelet, se meghallgattatás! Milyen rettenetes, hogy Jézus mind eközben alszik. És ilyenkor mindenféle gondolata van az embernek: – talán nincs is. Valaki azt mondta, hogy ha Isten egy dologban nem hallgatta meg, akkor biztosan nincs.
- Az édesanyám haldoklott. Teljes szívvel kértem, kiáltottam: Istenem, ha vagy, akkor most segíts! Az anyám meghalt. Most már tudom, hogy nincs.
Sokszor jut ide az ember.
Jó volna még a hullámokat nézni egy kicsit. Egy-egy házasságban nagyon hamar jönnek az első hullámok. Hamar rájön az ember: nem így képzeltem az egészet. Hogy fogok egy életet leélni valakivel, akivel nincs egy közös gondolatom? A legtöbb házasság pusztaság, nincs szeretet, kedves szó, csak durva kemény szavak. Szeretnénk tenni ellene valamit, de nem tudunk. Ezek a halászemberek is csináltak mindent, amit csak lehetett. Ahogy a házasságban is megpróbálsz mindent. Sokszor a legrettenetesebbet csinálja az ember; olyan, mintha elment volna az esze. Valaki elmondta, figyeli, hova megy a férje. Megkérdezi az embereket, nem látták-e valahol. Mit segít az rajta, ha elkezdi gyanúsítgatni, és otthon kezdődnek a veszekedések?
Mindent meg akar az ember tenni. Ezek is megtettek volna mindent, hogy elállítsák a vihart. Talán lebeszélem a gyereket: látod, nem hozzád való, idősebb nálad, gyereke van. Sok asszonynak elmondom:
- Látod, most mondtad el azokat a dolgokat, amiért soha nem lehetsz majd jóba a
menyeddel. A fiad elmondja neki: ezt meg ezt mondta az édesanyám. Mindent
megteszel, hogy ne legyen a házasságból semmi, és mégis lesz, mert nem tudod
megakadályozni. De előre megcsináltál mindent azért, hogy a menyeddel soha ne
tudjátok egymást szeretni. És aztán csodálkozol, hogy kemény, szeretetlen veled szemben. Tudja az az asszony, hogy már előre utáltad, hogy már előre megtettél mindent ellene. Milyen őrültség ez a mi erőlködésünk!
Lehet, hogy a tanítványok is megtettek mindent a hullámokkal, a viharral szemben. Lehet, hogy te is megteszel mindent a gyerekkel szemben. Aztán jönnek a könnyek, a hisztis jelenetek, és egyre rosszabb lesz. Egyre nagyobb lesz a szakadék közöttetek. A legtöbb szülő szemére hányja a gyerekének: te csinálod ezt velünk, akik olyan nehezen neveltünk fel, te, akinek annyiba került a taníttatásod? A gyerek pedig azt mondja: jó, jó, ha csinálta, de legalább ne mondanák.
Amikor az ember mindent meg akar tenni, és meg is tesz, nem gondol arra, hogy most kavarja fel a legnagyobb vihart. Nézz most vissza! Te mit tettél meg? Persze lehet, hogy nem ilyen a vihar. Lehet, hogy beteg valaki, és ott is megtesz az ember mindent. Megy a második orvoshoz, fejetlenül kapkod, és nem ér el semmit. Van aki a haláleset után a spiritisztákhoz vagy a jósnőhöz megy, ott majd megmondják, mi lett a halottal. Rettenetes fejetlen kapkodás, és semmit nem használ. A vérfolyásos asszonynál mondja az Ige: “Sok orvostól sokat szenvedett” (Mk 5,26). Nemhogy megállítaná a vihart, de egyre kétségbeesettebbé, tanácstalanabbá válik. Az a borzasztó, hogy sokszor még az olyanokat is tanácsolják, akiknek a hajójában ott van Jézus. Ezzel elveszítik a bizonyságtételüket.
Valaki azt mondta, hogy a hívők azt mondják, milyen jó lesz a mennyben, és mikor meg kell halni, fuhöz-fához szaladgálnak. Akkor miért nem akarnak a mennybe menni? Miért mondják: doktor úr segítsen, élni akarok. Az Ige így mondja: “figyelmezvén az ő életük végére, kövessétek hitüket” (Zsidók 13,7/b). Mi lesz, ha egyszer majd a te életed végét fogják figyelni, és akkor ide-oda kezdesz kapkodni? Sokszor úgy kezdődik, hogy a mellemben van egy kis csomó, és figyelem, nagyobbodik, nem nagyobbodik? Most már a hasam is fáj, – ez már áttét! És már benne vagyok a viharban. Senkinek semmit nem mondok, csak rémült és ideges vagyok, olyanokat mondok, mint soha azelőtt. Jó volna kicsit figyelni magunkat. Biztos ismersz valamit ezekből a viharokból, amik talán a testi életeddel, az egészségeddel kapcsolatosak.
Megint egy külön vihar, ha valaki iszik a családban. Ő azt mondja, csak annyit, amennyi jó az egészségemnek. És már régen túl van ezen. Valaki azt mondta, hogy megtalálta az eldugott üvegeket. Hogy kerültek oda? A férje dugta el őket, hogy ne vegye észre. Belül indul a vihar; mi lesz ebből?
A viharban is így volt: jöttek a hullámok, tele lett a hajó. Lehet, hogy a tanítványok meregették ki a vizet. Talán mi is meregetjük a tüneteket. Milyen rettenetes! Talán nem is kell mondani, látod a magad, vagy a mások iszonyú élet-halál harcát. Az öregség tragédiája, amikor valaki biztosítani szeretné magát. Ha váratlanul leesem a lábamról, mi lesz akkor? Egyik gyerekemhez sem szeretnék menni. Azán mégiscsak elkerül valamelyikhez, és megtesz mindent, hogy szeressék. Rájuk írat mindent, és nem oldott meg semmit; ugyanolyan türelmetlenek, szeretetlenek vele szemben.
Szeretetet nem lehet venni, fizethetsz amennyit akarsz. Egészséget sem lehet venni. Mi azt hisszük, minden megvásárolható. Semmi nem vásárolható meg: sem a békesség, sem sem boldogság. Pénzen csak szemetet lehet venni, ami soha nem fog megelégíteni. Mit dolgoznak emberek, hogy öregségükre legyen! És semmit nem oldanak meg az anyagiak.
Látod, itt is hogy erőlködtek, hogy partot érjenek, és nem segített semmi. Nem segít Jézus, mert alszik. Nem szól egy szót sem, nem cselekszik semmit. Milyen komoly időszak lehetett ez!
Egy ember fuldoklott a vízben. Már többször is felvetette a víz. Egy úszóbajnok a parton nézte. Valaki megszólította: ember, hogy lehet ilyen kegyetlen, miért nem segít? Még nem lehet kimenteni. Majd ha már semmit nem csinál. Amíg kapkod, kapaszkodik, lehúzna azonnal engem is. Az életét mentő emberben olyan erő van, hogy mindketten megfulladnánk. A szemem rajta van: meg kell várnom azt a pillanatot, amikor már kimenthetem.
Isten néz téged akkor is, ha úgy látszik, hogy alszik. Várja azt a pillanatot, amikor nem fogsz már kapkodni, amikor mindennek a végére jutottál, és akkor egy biztos mozdulattal kiment téged mindenből. Vajon soká tart ez még? Vannak még reményeid? Tudod még, hogy mit kell tenni? Juss már el oda, hogy nincs kiút. Teljesen reménytelen minden. Mert látjátok? – akkor megmozdul Jézus keze.
Azt mondottuk: Jézus alszik, egyre nagyobbak a hullámok. Már-már elmerül a hajó, így mondja az Ige. Eljutottál már oda, hogy nincs segítség? Emberi segítség hiábavaló, mondja az Ige.
Még két hajótörésről, és két elmerült hajóról szeretnék beszélni. Az egyik a Jónásé. Eljön a nagy vihar, már mindent kidobtak a hajóból, és mit csinál Jónás? Helyzetet változtat; lemegy a hajó aljába. Valaki így mondta: tudod, nekünk lakást kellene változtatni. Hány ember disszidált ilyen céllal, hogy majd ott más lesz minden! Tökéletesen mindegy, hogy a fedélzeten, vagy a hajó aljában vagy. Tökéletesen mindegy, milyen a lakásod vagy milyenek a körülményeid. Jónás a hajó aljában aludt. Az alvás nem segít. Vannak lelki alvások; becsukom a szemem, nem akarok látni, tudni semmit.
A vihar addig folytatódik, míg oda nem jut Jónás: “miattam”. Miattam van ez a háborgás, dobjatok engem a tengerbe. Testvér, akkor oldódik meg minden az életedben, amikor meglátod, hogy nem a másik a hibás, nem ezért, nem azért. “Miattam”!
A másik hajótöréses utazás a Pálé. Ott is már minden recsegett-ropogott, már mindent megcsináltak a hajósok amit lehetett. És folytatódott a vihar. Pedig Pállal a hajóban ott volt Jézus. Akkor miért volt a vihar? Van olyan, amikor Isten próbálja a hitünket. Amikor pont azért van a vihar, hogy mások is megláthassák, hogy ilyen nehézségben, ilyen körülmények között, is nyugodt, akkor is vidám?
Az ősszel olyan furcsa érzés volt a lábamban. Arra gondoltam, – mi lenne, ha érszukület lenne? Mentem végig a völgyön és azt mondtam, – Uram ha ezt akarod, ha ezen keresztül akarod magad megdicsőíteni, ha ez az útad, itt vagyok. Aztán jöttem vissza a völgyből; mért vagyok ilyen örömteli? Mert odaadtam a lábamat az Úrnak. Úgy szerettem volna egyben meghalni. De ha így kell? Ez akkor olyan öröm volt nekem. Az volt az oka, hogy igent mondtam az Úrnak erre az útjára.
Aztán megvizsgáltak, és nem volt semmi olyan, amire gondoltam. De azért engedett keresztülmenni ezen az Úr, hogy kimondjam: igen, Uram, odaadom ezt is, csak hogy dicsőíttessék a neved akár életem akár halálom által.
Látjátok, ilyen is van. Pálnak az életében is megdicsőítette magát Jézus azon az egész úton, a viharon át.
Jó volna most szembenézni azzal hogy, Uram, miért? Nem akarom egészen átadni magam? Van még, amit visszatartok Tőled? Jó volna most szembenézni, nem vádlón, ahogy az emberek szoktak, hanem komolyan azzal, hogy miért? Mit akarsz elérni az életemben ezen keresztül?
Nézz föl ma az Úrra nagy bizalommal: bármi történik, Isten jót akar, szeret, és mindent megtesz, hogy el ne vessz. Ha ökölbe szorul a kezed, ha fenyegetőzve azt mondod, hogy nincs Isten, Ő akkor is nyugodtan nézi és várja, mikor menthet meg egy olyan életre, amilyet nem is sejtettél soha.
Csak azt az egyet hidd el, hogy a hullámokon, a nehézségeken keresztül Isten a legjobbat munkálja az életedben.
Imádkozzunk!
Uram, egyedül Te tudod, hogy miért? Köszönöm, hogy emögött a “miért” mögött a Te szerető szíved van. Az a szív, amelyik az Egyszülött Fiút adta oda. Aki önmagát adta oda, akarhat-e nekünk rosszat? Adj bizalmat, hadd tudjunk ma a szemedbe nézni és azt mondani, hogy Uram, minden jól van. Hadd hagyjuk abba az akarást, az erőlködést. Áldj meg minket, hogy egy kicsit megértsünk Téged.
Ámen.