“Az Úr beszédei tiszta beszédek” Zsolt 12,7
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1998. március
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
MENJÜNK ÁT A TÚLSÓ PARTRA! (4/5)
Megdorgálta a szelet
“És felkelvén, megdorgálta a szelet, és monda a tengernek: Hallgass, némulj el! És elállt a szél, és lett nagy csendesség.” Márk 4,39.
Uram szeretnénk, ha teljes igennel tudnánk válaszolni szavadra, és elindulnánk Feléd. Közeledik az a pillanat, amikor valóban el kell indulnunk. Kérünk, hogy Veled indulhassunk. Segíts és áldd meg ezt a mai napot, hadd legyen olyan a vonzásod, hogy ne tudjunk már ellenállni. Áldd meg az igehirdetést, az egész napi beszélgetést, kérünk hogy munkálkodj bennünk Lelked által az Igén keresztül
Ámen.
A túlsó partra hajózunk. Nem tudjuk melyikünknek van már közel ez a part. Mindnyájan megérkezünk, de most még útközben vagyunk. Még történhet velünk valami. Még szólhat az Úr, még útirányt változtathat a hajó, még elindulhatunk másképpen, és másfele. De egyszer vége lesz ennek a kicsi, rövid életnek, bármennyi nehézség is van most benne. Nincs olyan élet, ahol ne támadnának viharok, külső és belső viharok. Énekeltük: “Életem hajóját künn a tengeren, Hullám óriások tépik szünetelen.”
Ilyen hullám óriás a természetem, amivel birkózunk, mint egy viharral. Már talán szakadnak a kötelek, recsegnek az árbócok, még mindig azt hiszem, meg tudom fékezni a természetem. Nem tudom nálad mi az, amivel nem bírsz? Újra türelmetlen, fölényes voltál valakivel szemben, pedig elhatároztad, többször nem fogok így beszélni. És újra felülkerekedik benned, hogy lekritizálsz másokat. Jó volna eljutni oda: velem van a baj, már nem gondolom azt, hogy jó természetem van. A külső nehézségek mind azért vannak, hogy a belső változzon.
Lehet amikor először megragadtad a hitet azt hitted, most már más leszek, nyugodt, kedves tudok maradni minden körülmény között. És egyszer csak újra buktál. A hullám óriások a hitemet tépdesik. Sokszor vagyok úgy, már egyszeruen nem tudom elhinni, hogy minden megváltozhat. Jézus alszik a fejaljon, nem csinál semmit, nem látja, milyen kétségbeesett vagyok. Hogy már egészen reménytelen vagyok. Már nem hiszem, hogy valaha lesz belőlem Isten szerint való ember. Kedves, szíves, türelmes.
Ismeritek ezeket a belső viharokat?
Jézus nyugodt, mozdulatlan, alszik. Még nem mozdulhat, mert még mindig újra kezded, még mindig van magadhoz reménységed, hogy megváltozom, másképp csinálom. Jó volna eljutnod oda, – Uram nem bírom tovább.
A tanítványok mikor ide eljutottak, felköltik Jézust. Egyszer, mikor ezt az Igét olvastuk, megkérdeztem: kellett Őt felkelteni? Elmerült volna a hajó, ha nem keltik fel? Kellett ezt csinálni, hogy felébresztették Jézust? Nekem kell felkelteni? Amikor felkeltem Őt mindig annyit jelent, most már Hozzá fordulok.
Addig is tudták, hogy ott van, alszik, de nem fordultak Hozzá, megpróbálták a maguk erejével, képességével megoldani a dolgokat. A felkeltés annyit jelent, – nincs más kiút, – Hozzá fordulok. Amikor életemben már nincs más kiút, akkor keltem fel Jézust. Ahogyan ezt mi csináljuk, ez tulajdonképpen az imádság. Nagyon sokszor amikor már semmi nem segít, elkezdek imádkozni.
Valaki azt mondta: az imádság a tehetetlen embereké. Tökéletesen igaza van, csak a tehetetlen emberek imádkoznak, akik már tudják, hogy mindenre képtelenek. Akik már tudják, nem tudok mást tenni. Imádkozol már igazán teljes szívből?
Csak egy komoly baj van itt, és ez a baj nálunk is, ez az imádság nem hitből való imádság volt, hanem kétségbeesésből való imádság. Nem úgy szoktál kiáltani, mint egy kétségbeesett ember? Imádságaink forrása a kétségbeesés, a reménytelenség. Azt hisszük, ha kiabálunk, jobban hall minket Isten. Ha úgy vagyok mint a fuldokló, akkor talán meghall.
Nem így akarja az Úr. Jó, hogy ezt is meghallja, hiszen azt mondja az 50. Zsoltár 15. verse: “Hívj segítségül engem a nyomoruság idején.” A segítségül hívás, az S.O.S. annyit jelent, hogy elveszünk. Biztat is rá az Ige: “Hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged, és te dicsőítesz engem.” Tehát kétségbeesésből is szabad kiáltani. De az Úr azt várná az övéitől, hogy hitből imádkozzanak. Hogy amikor vihar van is, maradjanak meg a hitben, és nyugalomban.
Mindig eszembejut ilyenkor, hogy amikor együtt aludtam egy nagyon megkötözött asszonnyal, éjjel arra ébredtem, hogy tele van a szoba idegen erőkkel, idegen hatalommal. Felültem az ágyban, és rettenetesen féltem. Tudtam, hogy ezt az asszonyt veszik körül az idegen erők. Ahogy ezt megállapítottam, egy perc múlva eszembe jutott a reggeli Ige: nagyobb van itt Salamonnál. Csak annyi jutott eszembe: Nagyobb van itt! Elmosolyogtam magamban, – akármilyen erő, hatalom van itt, mégis Nagyobb van itt! Amint ezt felismertem, nyugodtan aludtam tovább ugyanabban a légkörben, ugyanazokkal az erőkkel, mert közben felnéztem az Úrra, mi bajom lehet nekem, mikor itt van a Nagyobb.
Ha fel tudnál az Úrra nézni, dicsőítés lenne az imádságod. Az enyém az volt, hálát adok, hogy itt vagy, hogy védelem vagy számomra. Nem kellett sikoltoznom.
A tanítványok rosszul ébresztették Jézust. Mint hitet vesztett emberek kiabáltak: “Nem törődsz velünk, hogy elveszünk?” Nem érdekel, hogy mi van velünk? Nem az volt az imáságuk: Köszönöm Jézus, hogy ha alszol is itt vagy! Elég biztosíték, elég békesség, elég öröm, hogy itt vagy. Immánuel annyit jelent: Velünk az Isten! Milyen nagy ajándék, amikor okoskodás, vagy kétségbeesés helyett hited szemét fel tudod emelni Jézusra, – Övé a felelősség, Ő intézkedik, Ő hatalmas, és szeret. Ha hited szemét felemed Rá, nem baj, hogy alszik, ha egy szót sem szól, az a fontos, hogy itt van.
Elég-e neked, hogy Ő itt van, és nincs semmi, amit ne látna, ne tudna? Ugye most már értitek, nem kellett volna Őt felkölteni. Kellő pillanatban fölkelt volna, – de a tanítványok nem tudták kivárni.
Hány hitpróbát nem bírtam végig. Sokszor szégyenben maradtam, sokáig bírtam, de a végén azt mondtam: ezt már én sem bírom. Egyszer egy kis faházat hoztunk, óriási eső esett, nem lehetett a hegyre felvinni, aki hozta az egészet lerakta az útfélen a pocsolyába. Valakinek aki itt volt azt mondtam, lehetetlen, hogy ez ma fölkerüljön. Azt mondta, lemegyek és megnézem, mi az, amihez már magának sincs hite. Visszajött azzal: nem csodálom, hogy ehhez nincs hite. És estig fekerült a ház a hegyre! Ott álltam ezzel, hogy az utolsó percben csődbe jutott a hitem.
Sokszor voltam így emberrel is, amikor már sokáig nem engedett az Úrnak, – nem lesz ebből semmi. Olyan szégyen amikor az Úr megteszi, én pedig ott álllok ezzel, hogy csődbe jutottam. Ha a tanítványok megmaradtak volna a hitben, elég lett volna nekik, hogy ott van Jézus a hajóban.
Szeretném azoknak mondani, akik Jézust már befogadták, bármilyen vihar lesz is életedben, legyen elég, – Jézus ott van a hajóban. Ha nem szól egy szót akkor is, ha úgy érzed nincs semmi hatalma, ereje, akkor is. Nem merülhet el a hajó, ha befogadtad Jézust, és tudod, hogy ott van, akkor veled nem történhet semmi tudta és akarata nélkül. Akkor minden viharban megmaradhatsz teljes békességben. “Kinek szíve reád támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében, mivel Te benned bízik.” (Ézsaiás 26,3.) Ez a csodája Isten gyermekeinek, hogy megőrzi őket teljes békében. Nem kell, hogy dobogjon a szívem, hogy reszkessek, hogy féljek.
A tanítványok majd megkapják a bizonyítványt, – kicsinyhituek. Majd meglátjuk, Jézus osztályoz. Van hitük, csak kicsiny. Éppen csakhogy átmentek egy osztályon, nem kaphattak kitüntetést.
Látjuk őket, amint felébresztik Jézust. Úgy szeretem ezt az éneket, ezért is énekeltük: “Krisztus a Király, Nézzétek feláll.” Jézus felkel! Egyszer csak ott magasodik a vihar közepén az egyetlen biztos, az egyetlen hatalmas Valaki. A fejaljon aludt, majdnem nem volt látható, a hajó hátsó részében volt ott alul. Feláll, és minden szem láthatja Őt, mert felmagasodott a legnagyobb erő, a legnagyobb hatalom, és a legnagyobb szeretet, – Jézus. Abban a pillanatban könnyu volt ránézni, mert látható volt. Most már nemcsak tudom, hogy itt van, most már látom. Amikor felkeltették Őt, így mondja az Ige: “felkelvén megdorgálta a szelet.”
A szemrehányások közepette amik hangzanak: “Mester nem törődsz vele, hogy elveszünk?” – egyszer csak felkel, úgy, hogy látni lehet Őt. Nagyon sokszor történik így: egy eseményen, egy emberen keresztül látom Jézust. Voltál-e már úgy, hogy valami nehéz helyzetben megérkezett egy hívő ember, és úgy érezted, újra tudok hinni. A puszta jelenléte már árasztotta a nyugalmat.
Egy repülőgépen ott vannak az utasok, egyszer csak bemondják: sajnos az egyik motor felmondta a szolgálatot, megyünk lefelé. Egy perc múlva bemondják: a másik motor is csődöt mondott. Néma csend, addig beszélgettek, nevetgéltek. Egy hívő házaspár van ott, az asszony megszólal, – ezeknek már nincs mondanivalójuk. Nekünk sincs? Megszólal a férfi a nagy csendben, – testvérek, – imádkozzunk! Mond egy egyszeru mondatot, és amíg elmondja, bekapcsol a motor.
Tudsz-e ilyen helyzetben imádkozni? Olyan ember vagy-e, akin keresztül kiárad a nyugalom? Nagyon sokszor Jézus egy emberen keresztül van jelen. Egy imádságon keresztül.
Abban a pillanatban, amikor Jézus felállt ott a viharban, a tanítványok számára minden megoldódott, mert látták Jézust, aki felkelt, és megdorgálta a szelet. Ez a másik, ami rögtön megnyugtatja az embert, ha hallom a szavát. Csak egy szót! Szólj csak egy szót, – mondta a százados. Micsoda hatalom az Ige, csak ilyenkor tudja az ember, amikor egyetlen szó elcsendesít bennem mindent. Olyan nagy ajándék, hogy kezünkben van a Biblia, és Jézus megszólalhat. A holt betun keresztül egy élő mondat. Bármelyik igehirdetőn keresztül egy élő szó az Úrtól.
Amikor Jézus megszólal, mindig történik valami. Az Ő szava teremtő szó. Itt is felállt Jézus, és megdorgálta a szelet. Olyan valaki beszélt, akinek hatalma volt. Az Úr Jézus a legnagyobb hatalmasság, akinek semmit nem jelent, hogy megdorgálja a szelet. Mintha egy rossz gyereket dorgálna meg. Milyen jó, hogy van valaki, aki ilyen szóval tud szólni.
Ugyanez a szó nemcsak a vihart és a hullámokat tudta megdorgálni, hanem emlékszünk, a betegséget is megdorgálta, amikor bement Péter napához, és eltünt a hideglelés. Hányszor olvassuk, hogy az ördögöknek mondja: menj ki! – és kiment. Olyan sokszor rácsodálkozok Jézusra. Ennek az Igének végén is olvassuk: “Kicsoda hát ez?” Egy perc alatt felrémlik előttünk, ki is van hát emögött az ember mögött? Mi csak az embert látjuk, de ki van mögötte? Milyen hihetetlen dolog az, ami itt történik, és ami életünkben is történhet, ha Jézus igazán megszólal. Ami nekünk képtelenség, lehetetlenség, amire orvos azt mondja: semmit nem tudok tenni, az Istennek egy szavába kerül.
“És lett nagy csendesség.” Jó volna, ha kicsit értenénk ezt, halál, Ördög, bun, sötétség, mindennek menekülni kell, amikor Jézus cselekszik, megszólal. Isten Igéje mindig cselekvést jelent. Ahol Ő megszólal, ott történik valami. Szava nemcsak szó, hanem cselekedet és valóság. Megdorgálja a szelet, és minden enged néki.
Egyszer valaki eldöntötte: a legerősebbnek akarok szolgálni. Látta, hogy egy ember kinlódik a bunnel. Úgy látszik, a bun a legerősebb. Szolgálok a bunnek. Aztán kiderült, van erősebb. Látta, hogy az az erősebb, aki a bun mögött van. Ettől kezdve az Ördögnek szolgált. Már egy darabig az Ördöggel járt, mikor látja, hogy az Ördög nagy kerulőt tesz az úton. Ördög, miért kerültél arra? – Félek! – Mitől félsz? – Ott van egy kereszt az úton, nem merek arra menni, erősebb nálam. Abban a pillanatban eldönti: a megfeszített Jézusnak akarok szolgálni, akinek keze-lába át van szögezve, mégis erősebb Ördögnél, pokolnál, halálnál, bunnél.
Eldöntötted már, hogy a legerősebbnek akarsz szolgálni, annak, akinek mindenek engednek? Aki gyengeségében is sokkal erősebb mindenkinél. Aki átszögezett kezekkel-lábakkal győzött a Sátán felett.
A Biblia azt mondja: “Legnagyobb a szeretet!” Jézus szeretete győzött! Mindennel támadták, az Ördög minden fegyverét elővette. Neki egyetlen kard volt kezében: a szeretet fegyvere. Nézzétek egyszer végig, mindenkit szeretetett aki Őt gyulölte, megvetette, arculköpték, megkorbácsolták, – megmaradt a szeretet.
Milyen hamar elfogy nálunk a szeretet. Csak mondjanak valamit ami nem tetszik, már gyulölöm, haragszom rá. Van Valaki, aki győzött szeretetével. Mivel szerette az övéit, – mondja az Ige, – mindvégig szerette őket. Mindvégig! Jó volna kicsit belenézni a szenvedéstörténetbe, és ámulni azon, – ezeket is szerette? A keresztről végig a győztes szeretet árad. Gondolj azokra, akik megfeszítették, és akikért imádkozott: Atyám bocsáss meg nekik! Ez a válasza a gonoszságra. Szerette ellenségeit is.
Szerette az övéit is. Mind mond Jánosnak? “Ímhol a te anyád!” (János 19,17.) Gondoskodik róluk onnan a keresztről, mert mindvégig szerette őket. Szerette Judást is. Aki körülötte volt mást nem láthatott, csak ezt a győztes szeretetet. Amikor a végén a kereszt alól eltunik mindenki, akkor már ott is nagy csendesség van. A gúnynak, haragnak, gyulöletnek hullámai elcsendesednek, és egyetlen szót mond még Jézus: “Elvégeztetett!” És ott is lett nagy csendesség.
Ha fölötted kimondja ezen a héten, hogy ennek az embernek életében elvégeztem a váltság munkáját, – ha ez elhangzik, akkor belül is, kívül is, körülötted is ott lesz a nagy csendesség. Sokszor az öröm is felzaklat, örülök, mondom, mindenkinek nyakába ugrom, és olyan jó, ha ez is elcsendesedik. Jó volna, ha szívetekben is valóság lenne ez. Mindenféle vihar, mert látjátok az öröm is lehet viharos, az is nagyon sokszor felzaklatja a szívet. Sokszor egyik végletből a másikba esünk. Volt olyan megtérés, hogy egy percig nevetett, aztán sírt, azt sem tudta, mit csináljon. Még hullámzott! De mikor megértette, hogy minden elvégeztetett, akkor tudta, mindörökre minden rendben van.
Eljutottál-e most oda, hogy mindörökre odaadtad életedet abba a biztos kézbe, és azért tudod, most már minden rendben van.
Nagyon régen olvastam valahol, hogy amikor Jézus azt mondta Péternek: hirdesd az evangéliumot, Péter megkérdezte, – Úr Jézus, ha jön az az ember, aki fejedre tette a töviskoronát, annak is? – Igen Péter. Mondd meg neki: örökkévaló korona várja a mennyben, ha hozzám tér. – Igen Úr Jézus, de ha azzal az emberrel találkozom, aki kezedet lábadat átszögezte, annak is? – Igen Péter, mondd meg neki, ha átszögezett kezembe teszi kezét, odavezetem őt országomba, az örök üdvösségbe. – Igen Úr Jézus, de ha az az ember jön, aki szívedet azzal a tőrrel átverte, annak is az evangéliumot hirdessem? – Igen Péter, mondd meg neki: van rövidebb út a szívemhez!
Megtaláltad-e ezt a rövidebb útat? Odataláltál-e Isten szívéhez, az Atyai szívhez? Mert abban a pillanatban teljes csend lesz körülötted.
Amikor a tékozló fiút szívére ölelte az Atya, a fiú tudta, hogy most mindörökre rendben van minden.
Már csak ez a rövid mondat van: “És lett nagy csendesség.” Kívul, és belül. Egy nagy-nagy boldog csendesség. Mint amikor a kis csecsemő elalszik az anyaölben, csendesen, biztosan, védetten.
Az engem körülölelő Atyai szeretetben mindörökre biztonságban vagyok. Nagyon kérlek, ne nyugodj addig, amíg Jézus ki nem mondja fölötted is, – ezért az asszonyért minden örökre elvégeztetett!
Imádkozzunk!
Uram, belülről talán még mindig a hullámok hánytorgatnak, néha öröm, néha elkeseredés, bizonytalanság, – mi lesz otthon? Tudod mennyi hullám van még a nagy tajtékzó hullámok után is. Hadd kérjünk ezen a napon Úr Jézus, állj fel közöttünk, hogy senki mást ne lássunk most, csak Téged.
Kérünk mond ki a döntő szót, hogy lehessen olyan csendesség aztán, amilyen még soha nem volt életünkben, amikor már nem számít a halál sem, a legnagyobb tragédia sem, mert Tőled van, mert Te adtad. Kérlek könyörülj rajtunk, dorgáld meg a szelet, a hullámokat, a sok nehézséget életünkben. Hadd tudjunk hazamenni, mint akikre Jézus kimondta a köszöntést: “Békesség néktek!”
Ámen.