“Az Úr beszédei tiszta beszédek” Zsolt 12,7
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1998. március
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
JÉZUS CSODÁI (1/5)
Honnan vegyünk kenyeret
“Mikor azért felemelte Jézus a szemeit, és látta, hogy nagy sokaság jő hozzá, monda Filepnek: Honnan vegyünk kenyeret, hogy ehessenek ezek? Ezt pedig azért mondta, hogy próbára tegye őt, mert Ő maga tudta, mit akar cselekedni. Felelt néki Filep: Kétszáz dénár árú kenyér nem elég ezeknek, hogy mindenikök kapjon valami keveset. Monda néki egy, az ő tanítványai közül, András, a Simon Péter testvére: Van itt egy gyermek, akinek van öt árpa kenyere és két hala, de mi az ennyinek?
Jézus pedig monda: Ültessétek le az embereket. Nagy fu volt pedig azon a helyen. Leültek azért a férfiak, számszerint mintegy ötezren. Jézus pedig vette a kenyereket, és hálát adván, adta a tanítványoknak, a tanítványok pedig a leülteknek; hasonlóképpen a halakból is, amennyit akarnak. Amint pedig beteltek, monda az ő tanítványainak: Szedjétek össze a megmaradt darabokat, hogy semmi el ne vesszen. Összeszedték azért és megtöltöttek tizenkét kosarat az öt árpa kenyérből való darabokkal, amelyek megmaradtak az evők után.” Jn 6,5-13
Urunk! Úgy szeretnénk hálát adni mindenért, amit már eddig cselekedtél bennünk. Köszönjük amit eddig megismerhettünk Felőled, és bocsáss meg, hogy olyan kevés az. Áldj meg minket azzal, hogy most sokkal jobban megismerhessünk. Köszönjük, hogy minden ezen múlik. Kérünk, nyisd meg a szemünket erre, és áldd meg a mai reggelt, és szólíts meg bennünket.
Ámen.
Ahogy ezt az igerészt olvassuk, jó volna, ha gondolnánk az előtte levő részekre. Talán érthető a testvérek számára, ha azt mondom, jó, ha a kép benne marad a keretben. Azért jó, amikor a napi igét olvassuk, a környezetét is elolvasni. Ne vegyük ki a képet a keretből. Jó összefüggésében látni az egészet. Ezt a történetet is szeretnénk benne látni a keretben. Olvastuk, hogy Jézus tanít, beszél az Atyáról, a Fiúról, azután beszél az életről és halálról. Emlékezzünk, mi minden volt, amit előtte tanított és mondott az Úr.
Jézus beszél önmagáról, hiszen nekünk mindig Őreá van szükségünk. Jézus tanít, és tudják a testvérek, minden tanulónál az iskolában jön a vizsga időszak. Jézus ott ül, és jön a sokaság, és Jézus kérdez. A vizsga kérdés így hangzik: “Honnan vegyünk kenyeret, hogy ehessenek ezek?” Értjük, hogy mennyire összefüggésben van ez a kérdés Jézus gyógyításával, cselekvésével, csodáival?
Filepnek megvan a tétele. A tétel most ez: “honnan”? Látjuk, hogy nehéz helyzetben vannak, puszta hely, óriási tömeg, nincs kenyér, sem lehetőség arra, hogy szerezzenek valamit. Nehéz kérdés! Lehet a testvérek azt mondják, nehezebb a helyzetünk, puszta van, kenyér nincs, és tömeg sincs. Alig lehet összeszedni néhány embert. De jó volna, ha tömeg volna, nem volna kérdésünk. Itt nemcsak ez van, hogy puszta hely, nincs mit enni adni. Ez sem kérdés az Úrnak, csak a Filep kérdését szeretnénk hallani.
Azt hiszem nekünk is vannak ebben a pillanatban nehéz kérdéseink, – talán nem is a szolgálat kérdése, – bár van akinek az dobogtatja a szívét. De vannak családi nehézségek, egyéni problémák, és az a kérdés, honnan vegyünk kenyeret, hogy ehessenek ezek?
A kérdezett elég gyorsan válaszol, a megoldás az anyagiak. Filep gyorsan számol, ötezer ember volt, nem tudom hogyan osztott-szorzott, hogy ki tudta mondani az összeget. Mi is tudnánk mondani, hogy mennyi pénzre volna szükségünk, hogy mindenre teljen, és minden rendbe jöjjön. Filep is kimondja az összeget: kétszáz dénár.
Filep szerint mi a megoldás? A pénz, az anyagiak. Vajon bennünk is ez van, ezért kellene ennyi, vagy annyi, hogy rendeződjenek dolgaink. A kérdés ez: “honnan”? Benned is sokszor felmerül a kérdés: hogyan oldódik meg ez az egész? Talán a házasság, vagy sok minden más. Szeretném, ha behelyettesítenénk a magunk kérdését. Sokszor az élet, a körülmények, a nehézségek teszik fel a kérdéseket. Az ember próbál valamit tenni, és mindig megoldhatatlan.
A kérdés hangzik, talán mindig élesebben, mélyebbre fúródva, – hát honnan? Hogyan oldódik ez meg a család, a gyülekezet életében? Mindegyikünk tudja, mi a feltett kérdés. Tulajdonképpen Jézus teszi fel a kérdést Filepnek. Filep vizsgázott, a pénztárcájára nézett, a gazdagságra nézett. Nem tudom hova nézel, amikor felhangzik a kérdés. Olyan megdöbbentő nekem még ez a pár szó amit utána mond: “hogy mindenikük kapjon valami keveset.” Azzal is megelégszünk már, hogy ehessenek valami keveset. Hogy valahogy tovább bírják. Nagyon sokszor a mienkből nem is telik, csak kevésre, csak húzzuk a dolgot, hogy mindenki kapjon valami keveset.
Egy másik tanítvány is jelentkezik, – nem kapott ugyan vizsga kérdést, de mégis jelentkezik, – majd én megoldom, tudom, hogyan kellene. Nagyon sokszor a mások porblémájába is bele tudunk szólni, hogy így kellene. Andrásnak is van egy megoldása, így mondja el: “Van itt egy gyermek, akinek van öt árpa kenyere és két hala, de mi az ennyinek?” Ezt ő is látja. A másik megoldás ami lenni szokott: egy ember, valaki. Azt mondja: van itt egy gyermek, akinek van valamije, akinek több van, mint nekem.
Azonnal szeretném mondani, – csak gyermeknek van! – és oly kevés a gyermek. Annyira okosok vagyunk, és annyira tudunk mindent. Az ember el tudja mondani azt amit tud, de nincs egy gyermek, aki rászorult, aki tudja azt, hogy kevés, – kevés.
Egyszer csak felnéz András erre a gyerekre. De többet ő sem tud mondani, mint hogy “van itt egy gyermek, akinek van öt árpa kenyere, és két hala, de mi az ennyinek?” Ő is látja, hogy semmi. Kicsi, tehetetlen gyermek van-e köztünk, aki tudja már, hogy amink van az nagy semmi. Olyan sokszor csodálkozom, mikor valaki mondja: mióta megismertem az Urat… Te már megismerted? Annyi év után is olyan keveset ismerek belőle. Talán annyit, mint harmincegynehány évvel ezelőtt. Nagyon kevés, – mi az ennyinek?
Annyira örülök mindig ennek az egy mondatnak, hogy Jézus tudta, mit akar cselekedni. Vigasztal-e ez benneteket, hogy van itt Valaki, aki tudja, mit akar veletek cselekedni. Idejöttünk, azt sem tudjuk, mit akarunk, de Jézus tudja. Olyan jó, hogy fölnézhetünk Jézusra, aki tudja mit akar, miért rendelte ezt a hetet, miért van úgy, hogy itt lehetsz.
A sok vizsga felelet után egyszer csak Jézus is megszólal, és kiad egy parancsot. “Jézus pedig monda: Ültessétek le az embereket. Nagy fu volt pedig azon a helyen. Leülének azért a férfiak, számszerint mintegy ötezren.”
Amit az Úr adni, és mondani akar, az mindig áldás. Tudjuk-e, hogy a szolgálatunkban, családunkban, a közösségben ezen múlik minden. Áldás csak az Úrnál van. Mi nagyon sokat erőlködünk, próbálkozunk, fáradunk, látogatunk, annyi munka, – és az eredmény? -
Isten munkájában minden az áldáson múlik, nem a csinálásomon, erőlködésemen, nem az emberi dolgokon, – az áldáson. Ebben a részben nincs benne, de a Lukács 9,16-ban ott van: “a mennybe emelvén szemeit, megáldá azokat.” Itt csak az van: “hálákat adván.” Ez is áldás, de annyira jó Lukácsnál: “megáldá azokat.”
Ha nincs megáldva az erőd, ha nincs megáldva amit mondasz, egyszeruen nem történik semmi. Szeretném mondani, most is vannak olyan helyek, ahol valóban áldással osszák a kenyeret, és megy a tömeg. Mi vagyunk a hibásak, ha nincs áldás. Az Úr szeretné megmondani, miért nincs áldás. Nem az anyagiakon múlik, nem az emberen. Az áldás az engedelmeségen múlik. “Ültessétek le őket.” Hányan mondhatták, – ugyan már, minek ez az egész, mit ér ez az öt árpakenyér, – legjobb volna becsukni az ajtót ebben a gyülekezetben, nincs értelme tovább csinálni.
Talán van aki már eljutott ide saját szolgálatában, gyülekezetében, családjában. Hányan hagyták abba az esti igeolvasást, nincs értelme az egésznek, unják a gyerekek.
A legelső amit a tanítványoknak meg kell tanuni, hogy megtegyék, amit Jézus mond. Mi volt a tika, hogy Péter annyi halat fogott, hogy nem tudta kihúzni? Hallotta az Úr szavát, és megtette, amit Jézus mondott. Bolondság volt, – elmondtuk már sokszor, -nappal, mély vízben halászni őrültség. Leültetni embereket, – mikor nincs mit adni nekik? –
Leültetik őket. Uram, hát nem lehetne azután leültetni őket, amikor már itt vannak a kenyér halmok?
A hitből való engedelmesség első komoly feltétele az áldásnak. A hitbeli engedelmesség első része, hogy Jézus tud cselekedni puszta helyen, a legnagyobb nyomorúságban. Vajon most látják-e szemeid Őt? Vagy már régen elvesztetted szemed elől? Tudod, hogy van Valaki, akinek érdemes engedelmeskedni akkor is, ha olyat mond, ami képtelenség? Leülnek számszerint ötezren.
Jó volna szembenézni azzal, egyáltalán várjuk mi az áldást? Vagy már úgy megyünk fel a szószékre, vagy családi szolgálatra, hogy nem várunk semmit? Hány igehirdető már igazán nem vár semmit.
Fogalmazzuk meg most, mit jelent az áldás. Annyit jelent, hogy nagyon kicsi, nagyon semmis dolgok alapján óriási következmények. Öt árpa kenyerük volt, és két haluk, – mi az ennyinek?
Tökéletesen mindegy, hogy mim van. Nem magamra nézek, meg a kis képességeimre, meg arra, hogy milyen vagyok. Jézus felemelte szemeit, és nekünk is fel kell emelnünk a szemünket, hogy Őt lássuk, ne magunkat, ne a másikat, ne a csődjeinket, hanem Őt lássuk, és mindent Tőle várjunk.
Azt mondtam, az áldás feltétele az engedelmesség. Most szeretném azt mondani: az előző engedelmesség is akadályozza az áldást. Vannak Isten áldásának feltételei. Hajlandó vagy-e mindent megtenni az áldásért? Hajlandó vagy-e megvallani, világosságra hozni buneidet? Ézsaiás próféta mondja: Hordjátok el a köveket, készítsd az áldás útját. Az áldás akadálya nagyon sokszor az előző áldás. Valami kicsit adott az Úr, és akkor azzal vagyok eltelve, hogy azért nálunk csak van valami. Mi nagyra vagyunk kis dolgokkal. Úton útfélen beszélünk róla, mondogatjuk magunkat, elzárjuk az áldás útját, meg vagyunk elégedve, mert másutt még ennyi sincs.
Emlékszünk a Bibliából Elizeus prófétára, amikor megy hozzá az özvegyasszony és mondogatja, jönnek a hitelezők, és nincs mit adjak el. Elizeus azt mondja: hozzál üres edényeket, de ne keveset. A megdöbbentő nekem az, amikor kezdi önteni az olajat, és azt parancsolja Elizeus: a megtelt edényt tedd félre.
Olyan sokáig parancs volt ez számomra, – a megtelt szolgálatot, ami már elmúlt, ne emlegesd, ne csodáld magadat, mi hogyan történt. Jön már a következő edény. Olyan sokszor elmondta az Úr minden szolgálat után, – tedd félre. Hát nem tudott volna Elizeus az asszonynak többet önteni, ha az azon csodálkozik, ami megtörtént. Az Úr tovább akarja önteni. Minden áldás előzménye a következőnek. Isten szeretné elkezdeni, de olyan hamar odavagyunk, magunkat nézzük állandóan. Elveszem a szemem az Úrról, és folyton mondom.
Ha adott egy kicsi áldást örülj neki, de jön a több, a sokkal több. Az Úr annyira szeretné, hogy most meglássuk, Ő adni akarja az áldást. Nem úgy van, hogy mostanában nincs. Vajon eszköze lehetsz az áldásnak, – üres maradsz-e? Amikor már nem volt több üres edény, nem folyt az olaj. Üres maradsz-e, igazán alázatos, tiszta, engedelmes eszköz. Olyan megdöbbentő nekem, amit ezek az emberek csinálnak, amikor leültek, Jézus adja a kenyeret a tanítványoknak, viszik tovább, nem kérdezik, hogy tovább mi lesz, – benne vannak a csodában.
Benne élsz a csodákban? Tudod-e elvenni az Úr kezéből, úgy, ahogyan Ő adja, semmit nem kérdezve. Úgy örülök, hogy az Úr ezt a két bukott tanítványt is felhasználja. Nem mondta Filepnek: pénzben számoltál, ebben nem vehetsz részt. Emlékezzünk, hogy Péter prédikációjára háromezer ember megtért, – ez az áldás. Egyetlen szolgálatra árad az áldás. Kicsi, semmi eszközökön, egy bukott tanítványon keresztül is tud cselekedni, aki rövid idővel előtte megtagadta Mesterét. Hadd mondjam: az Úr csak bukott tanítványokon keresztül tud cselekedni, aki már tudja a semmi voltát, aki már valóban Tőle vár mindent.
Az Úr ebben az országban is áldást akar adni. Meg akar tanítani, hogy hogyan. Engedelmesen, Ránézve, Tőle várva mindent, mindig félretéve az előző edényt. Nem nézek utána a kenyérnek, amit az előbb osztottam, hanem mehetek tovább a következőért.
Vajon megáldhatja-e az életünket, szolgálatunkat, azt a kicsi kenyeret, azt a semmi halat, és áradhat-e az Ő szeretete, kegyelme, áldása. Azt olvassuk: “Jézus pedig vette a kenyereket, és hálákat adván adta a tanítványoknak, a tanítványok pedig a leülteknek, hasonlóképpen a halakból is, amennyit akarnak.” Olyan egyszeru, hát mi részük volt benne ezeknek a nyomorult tanítványoknak? Semmi, csak vitték amit kaptak, és egyre több lett.
Azt mondjátok, hogy nincsenek tömegek. Testvérek vannak, csak éppen nincsenek engedemes szolgák, akik kenyeret osztanának, és nem a saját zsebükben kapirgálnák össze a morzsákat. Friss, igazi, Isten kezéből való szeretetet, kegyelmet lehetne osztani.
Azt mondja az Ige: “amennyit akarnak”. Mindenki annyit kapott, amennyit akart. Az Úr most is szeretné ezt megtenni velünk. “Amint pedig beteltek,” – teljesedjetek be Szentlélekkel, – betelni kellene. Nem úgy, hogy van egy kicsi áldás, eltart egy darabig, aztán minden elfogy.
“Amennyit akartak”. Annyit fogsz kapni, amennyire vágyódsz, amennyit kívánsz. “Amint pedig beteltek, monda az ő tanítványinak: Szedjétek össze a megmaradt darabokat, hogy semmi el ne veszen.” Nálunk is van morzsaszedés. Sokszor úgy éreztem, olyan fárasztó ez, hogy sokan előre kigondolják, mit fognak mondani. Hát elment annak már az illata! Egyszer hétközben eldöntöttem: nem lesz több morzsaszedés. A következő reggelen ez volt a napi Ige: összeszedték a megmaradt darabokat. Azt mondtam: ha az Úr mondja, lenni kell morzsaszedésnek. “Hogy semmi el ne vesszen.” Az Úr nem akarja, hogy valami is elvesszen. Jó volna a legkisebb morzsát megbecsülni, azt a kis félmondatot, amit az Úr mond, amit megértettem.
Megdöbbentő, hogy sokkal több volt amit összeszedtek, mint az osztott kenyér. Szeretném, ha látnánk a képet a keretben, az Úr cselekszik az életünkben, és most vizsga időszakod van neked is. Isten kérdez, tőled személyesen. Mi lesz a válaszod? Miért nincs körülötted élet, miért nem árad a Szentlélek rajtad át? Jó volna ma odajutni, – mostmár csak az Úrtól várok áldást. Tudom, hogy minden ezen múlik.
Szeretném veletek együtt megkérdezni, – Uram, az életemben min múlik az áldás?
Imádkozzunk!
Uram tudom, hogy sokkal gazdagabb áldást készítettél, akartál életemre adni. Bocsáss meg, hogy olyan sokszor megelégszem kicsi dolgokkal, sőt nagyra vagyok vele. Nagyon sokszor akadályozlak abban, hogy sokkal többet adhass. Segíts, hogy egyre kisebbé lehessek, hogy egyre kevesebbet várjak magamtól, emberektől. dolgoktól. Úr Jézus hadd tudjuk nagyra nyítni gyermek szemünket és fölnézni Rád. Hadd tudjunk újra, mint hívő életünk elején csodálkozó gyermekek lenni, akik tudják, honnan kell várni.
Kérlek tisztíts meg mindentől, ami akadály. Az önfejuségemtől, az engedetlenségtől, az igazamtól, amivel önmagamat és másokat akadályozok. Kérlek mutass meg mindent, és vedd el az útból, ami akadályoz abban, hogy rajtunk keresztül áraszthasd csodálatos áldásodat ebbe a világba.
Úgy szeretnénk most egy szívvel mondani, – Uram várjuk az áldást, cselekedd meg nevedért. Köszönjük, hogy tudod, mit akarsz cselekedni.
Ámen.