“Az Úr beszédei tiszta beszédek” Zsolt 12,7
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1998. március
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
JÉZUS CSODÁI (2/5)
Én vagyok, ne féljetek!
“Az emberek azért látva jelt, amelyet Jézus tett, mondának: Bizonnyal ez ama próféta, aki eljövendő volt a világra. Jézus azért, amint észrevette, hogy jönni akarnak és őt elragadni, hogy királlyá tegyék, ismét elvonult egymaga a hegyre.
Mikor pedig beesteledett ,lementek az ő tanítványai a tengerhez, És beszállva a hajóba, mennek a tengeren túl Kapernaumba. És már sötétség volt, és még nem ment hozzájuk Jézus. És a tenger a nagy szél fúvása miatt háborog. Mikor azért huszonöt, vagy harminc futamatnyira beeveztek,meglátták Jézust, amint jár a tengeren, és a hajóhoz közeledik: és megrémültek. Ő pedig monda nékik: Én vagyok, ne féljetek! Be akarták azért venni a hajóba: és a hajó azonnal ama földnél volt, amelyre mentek.” Jn 6,14-21
Köszönöm Uram, hogy olyan világosan mutatod, hogy egyáltalán nem tudom, hogy ki vagyok. Köszönöm, hogy egyedül Te tudod megvilágosítani és megmutatni. Áldj meg minket Uram, hogy valami kicsit megértsünk abból, amit Te tudsz és látsz bennünk. Kérünk, könyörülj rajtunk, hogy meglássunk. Kérünk, áldd meg ezt a napot úgy, hogy igazi bunlátásra és bunbánatra juthassunk Igéd és Lelked által.
Ámen.
Igénk azzal kezdődött, hogy látták a jelt, amit Jézus cselekedett. Jézus csodái mindenekelőtt jelek. Az emberek általában nem jeleket vártak, hanem valami élet megoldást az Ő csodatételeiben. Királlyá akarták tenni, kenyér királlyá, hiszen kenyeret tudott adni. A többi csodáinál is mindig újra és újra látjuk, hogy tulajdonképpen testi az. Hiszen Jézus elmondja majd a holnapi igében: “Nem azért kerestek engem, hogy jeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek ama kenyerekből, és jól laktatok.” Tehát látjuk, hogy mi a különbség aközött, hogy jelt látok, tehát Jézust látom, vagy pedig azt látom, amit ad, tud.
Azt hiszem az emberekkel együtt nekünk is az a bajunk, hogy azt látjuk, amit Jézus adni tud, és nem is Őt látjuk. Mert a jelek a Messiásról tettek bizonyságot. Ők nem magát a Messiást keresték, hanem amit adni, és cselekedni tud. Most is az egész világ, aki Őt keresi, sőt a hívők is azt keresik, amit adni tud: örömöt, békességet, szeretetet, gyógyulást, anyagi és családi segítséget. Amikor kiáltunk hozzá ezekért kiáltunk, – Uram add meg, Uram segíts meg!
Nem tudom reánk is nem ezt kell-e mondania Jézusnak: azért kerestek, mert jeleket láttatok. Nem az Istent keresitek bennem, hanem az ajándékot. Sokszor talán azért nem mozdul Isten keze, hogy egyszer felnézz az arcára, hogy megismerhesd Őt. Nem engem kerestek ti, – mondja Jézus, – a kenyereket keresitek.Az élvezeteket keresitek, az örömöt, a békességet, a jó lakást, – nem engem kerestek.
Jézus meglátta, hogy az emberek látták a jelt, amit tett, és rögtön királlyá akarják tenni, hadd legyen Ő a király, aki mindent meg tud adni, az legyen igazán a mienk, és legyen mindig velünk.
Az Ige azt mondja, Jézus “ismét elvonult egymaga a hegyre.” A kenyércsoda előtt Jézus a hegyről jött, az Urral való csendből jött, és odamenekült. Jézus azt mondta, hogy Ő az Atyától jött, és az Atyához megy. Ez történt az Ő születésekor, és halálakor. Mindig onnan jött, és odament.
Nekünk nagyon sokszor az a bajunk, hogy nem onnan jövünk. Ha onnan jövünk, rajtunk van annak a ragyogása, dicsősége, öröme. Jézusnál látszott, hogy Istennél volt. Rajtunk látszik-e, hogy mi honnan jövünk? Honnan hozunk, és honnan kapunk mindent? A másik világból? Vajon odamegyünk vissza? Mindig eszembejut az az egy bélpoklos, aki visszament, és az a kilenc, ami nem ment vissza. Jó volna megtanulni minden áldás után visszamenni, és minden nehéz után is Hozzá menni.
Jó volna most Jézust meglátni ebben a kenyércsoda utáni dolgokban. Sokáig nem értettem, miért kényszerítette Jézus tanítványait, – Máté 14,22-ben olvassuk: “És mindjárt kényszeríté az ő tanítványait, hogy szálljanak a hajóba, és menjenek át a túlsó partra, míg ő elbocsátja a sokaságot.” Nem hiszem, hogy másképp elmentek volna. A csoda hangulatában, meg légkörében, – ugye tudják a testvérek, ha valahol ébredés van, onnan nem akar az ember elmenni. Jó ottmaradni, és örülni annak, amit az Úr tett.
Egyszer szembenéztem azzal, miért kényszerítette Jézus tanítványait a viharba. Emlékezzünk, ez a rész arról beszél, hogy vizsga időszak van. Ketten már vizsgáztak, most a többi vizsgázik. Mindenkire sor kerül. Most az vizsgázik, aki eddig nem szólt egy szót sem, részt vett a csodában, és úgy gondolta, nem égtünk úgy le, mint Filep és András, milyen jó, hogy nem szóltunk semmit. Jön a következő próba, ahol már nem lehet hallgatni.
Jézusnak kettős oka volt arra, hogy a tanítványokat kényszerítse, hogy menjenek át a túlsó partra. Úgy érzem, az egyik az volt, hogy meg akarta őket menteni attól a nagy kísértéstől, ami az Úrnak minden nagy ajándéka ott van. Minden győzelem, minden csodálatos öröm után ott van az a kísértés, hogy egyszer csak magamat kezdem látni, hogy szerepeltem az előbb. Talán eszükbejut, hogy vittük a kenyeret, hogy csodáltak minket is, nemcsak Jézust. De borzasztó, mikor a tanítványokat csodálják. Bár egyszer eljutnánk oda, – legalább akik az Urat ismerjük, hogy nem csodáljuk a tanítványokat. Hát ez árt nekik. Az Úrból jövő ragyogás egy kicsit körülveszi az övéit is, és a többiek pedig ámulva nézik, – micsoda nagyfiú ez. Hogy tud beszélni, milyen csodálatos volt. És elkezdődik az ember csodálat és imádat. Ebben az országban különösen benne vagyunk ebben. Istennek minden komoly szolgáját tönkretettük csodálatunkkal.
Az Úr azt akarta, hogy ebből a királlyá tevésből, és ebből a nagy lelkesedésből menjenek csak a tanítványok egy kicsit lehülni. Azt hiszem tudjuk, mire való egy motorban a hutővíz. Úgy érzem, az a tengeri jelent volt a hutővíz a tanitványok számára ott azonnal. Egy kis hidegzuhany arra, hogy már túl lelkesek voltak, azt mondták, hogy Jézus király lesz, most leszünk mi mellettte a nem tudom kicsodák. Hiszen a feltámadás után is ez volt az egyetlen kérdésük: Uram mikor állítod helyre nekünk az országot. Mi már melletted valakik szeretnénk lenni, ott melletted, jobb és balkezed felől.
Jézus legkomolyabb tanítványai ilyenekre vágytak, – te is, meg én is. Annyiszor örülünk, ha valami kicsiség rám sugárzik abból, ami Jézusnak járna. Szeretnénk mindig ébredéses hangulatban élni, hogy az emberek hitrejutnának. Sokan még most is az előző ébredést emlegetik, és annak a morzsáiból élnek. Ezek a tanítványok nem beszélhettek ott a hajón arról, – emlékszel milyen csodálatos volt, mikor vittük a kenyeret, és az emberek csodálkoztak, hogyan szaporodik a kenyér, hogy megáldja Isten ezeknek az embereknek a szolgálatát?
Legalább most vigyáznánk, hogy nem tennénk azokkal az emberekkel ilyet, akiket az Úr most használ fel, és most áldd meg, hogy ne ártanánk nekik. Jézus ettől menti meg tanítványait.
Jézus egymaga marad aztán, amikor elbocsátotta a sokaságot. A tanítványok meg sem várhatták, ők kénytelenek voltak előbb elmenni, és hajóba szállni. Jézus egymaga ment fel a hegyre. Ez volt a másik ok, amiért elküldte tanítványait, egymaga szeretett volna lenni. De előbb kimentette őket abból, ami árthatott volna nekik.
Jézusnak újra és újra szüksége volt arra, – és nekünk is szükségünk van, hogy négyszemközt legyünk az Urral. Ha Jézusnak szüksége volt rá, gondoljátok el, mennyivel inkább nekünk! Azt mondja az Ige: “Mikor pedig esteledék, lementek az ő tanítványai a tengerhez.” Máté részletesebben elmondja a történetet. Az éjszakát négy részre osztja, az utolsó szakasz a hajnal. Elmúlt három szakasza az éjszakának úgy, hogy Jézus nem volt velük, és egyre nagyobb lett a tenger háborgása, és a szembefújó szél.
Ha innen kilépünk, azonnal belekerülünk a szembefújó szélbe. Érezzük majd, hogy mennyire erősen szembefúj. Olyan dolgokat hallunk majd, ami élesen szemben áll azzal, amiket itt hallottunk. Ebben a világban egy életen keresztül szembefújó szélben kell mennünk. Valaki egyszer azt mondta: csak a döglött halak úsznak az árral, az élők szembe úsznak. Aki életet nyert, örüljön annak, mostmár mindig szembe úszhat az árral.
A szél szembefújt, és egyre nagyobbak voltak a hullámok, és a tanítványok küszködtek. Már sötétség volt, a tenger háborgott, már 25-30 futamatnyira beeveztek, megrémültek, és féltek. Teljesen reménytelenül küszködtek a széllel, habokkal, viharral. Áldás után nagyon sokszor beleenged az Úr a próbaidőbe. Most jön a második vizsgaidőszak, a szembefújó szél, a nehézségek. Most minden kiderül. Ha egy hidat felépítenek, mielőtt átadnák a forgalomnak, teher próbát tartanak. Ha valaki hitrejut, jönnek a próbák. Ezek az emberek átéltek valamit az Úrból, egy nagy áldást kaptak, és most jön a próba. Áldás után mindig várjuk a nehezeket. Vannak áldott bukások. Úgy érzem ez is ez volt, szükségük volt rá a tanítványoknak. A növekvő óembernek, amelyik úgy érezte, hogy én mostmár. Bukok egy óriásit, és felébredek arra, ugyanaz vagyok aki voltam, rajtam a nagy áldás semmit nem változtatott.
Ne várjuk azt, hogy óemberünk megváltozik. Az óember helye a halál, és nem a javulás. Semmit nem fog változni. A Biblia sehol nem ígér javuló óembert. A Biblia sokszor elmondja: válaszd el a jót a hitványtól. Én vagyok a hitvány, akinek alá kell szállni, hogy a jó, az új, az erős növekedhessen. Sokszor úgy gondolom, semmivel nem vagyok jobb, mint hitrejutásom előtt. Sokszor azt kell mondanom, rosszabb vagyok. Miért? Mert élesebben látok. Látod már, hogy nem javul ez meg? Nincs is erre Istennek ígérete, sehol nem mondotta: javuljatok, amíg egészen jók nem lesztek.Az Úr azt mondta, hogy öldököljetek, és nem azt, hogy javítgassátok a régi élet szerint való óembert. Ne reménykedjetek, hogy egyszer majd egészen jó lesz. Ilyen nincs! Csak éppen alább szállhat, kisebb lehet, hogy benned nagyobb lehessen Jézus.
Ezért mondtam, hogy áldott bukások ezek. Azt képzeltem, hogy haragudni már nem is tudok, aztán egyszer csak mérges voltam. Néha annyira szükségünk van a bukásra, mint a mindennapi kenyérre, hogy meglássam, 20-30 évi hívő élet után ez vagyok.
Jön a szél, a tanítványok sikoltoznak, nincs megoldás számukra. Pedig az előbb látták Jézus hatalmát és erejét. Az éjszaka negyedik részében jön Jézus. A mai kérdésünk ez: mitől félsz? Ezek a tanítványok először a hullámoktól, nehézségektől, bajoktól féltek. Nagyon sokszor van, hogy még itt ülünk, és már mondjuk, – mi lesz, ha hazamegyek, mert ugye jönnek a hullámok. A tanítványok egyre jobban félnek, mert nem tudnak megküzdeni a hullámokkal.
Aztán jön Jézus, akkor viszont Tőle félnek. Közeledik hozzájuk, és azt hiszik: kísértet. Jézusnak kell mondani: “Én vagyok, ne féljetek!” Az a kérdésem, te mitől félsz? Nem úgy van-e, ahogy az Ige mondja: “És nem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen.” (János 5,40). Nem akarsz túl közel menni Jézushoz, mert félsz, hogy mi fog kiderülni. Félsz a világosságtól. Az emberek jobban szerették a sötétséget. Lehet, hogy félhomályban élek. Azért hívő vagyok, van ugyan még bennem sötétség, de ezt már ki lehet bírni.
Jézus jön, – én vagyok, – ne féljetek! Ne félj! Azért vagy itt, hogy most meglásd az Ige fényében, amit talán otthon soha nem látnál meg, amit nem mert soha senki megmondani, azt Isten most egy váratlan pillanatban megmondja. Félsz, hogy mi fog kiderülni? Olyan jó ez a másik mondat: “Én vagyok, ne féljetek!” Jézus a világ világossága, Ő az, akinek fényében meg fogsz látni mindent. Ne félj, nem fog ez fájni. Jó volna eljutni oda: ha félek is egy kicsit, de hadd történjen meg.
Hadd szóljak még pár szót Péter külön vizsgájáról. Mert látjátok megint van egy külön jelentkező, akinek nem elég a közös vizsga. Péter azt mondja: Uram hadd menjek hozzád, ezek itt mind gyávák, – de én. Ezek nem hisznek benned úgy, mint én.
A nagy én-nek mindig külön próba, külön bukás, külön út kell. És az Úr megengedi neki. “Ő pedig monda: Jövel!” Ahogy Péter végig megy a próbán, és leveszi szemét az Úrról, már süllyedni kezd, és megint kiderül, – nem vagyok én más,mint a többi. Az Úr azonnal kinyújtja kezét, amikor süllyedni kezd és azt mondja: “Kicsinyhitu!” Péter kapott egy külön osztályzatot. Kicsinyhitu! Aki azt hitted, hogy olyan nagy a hited, most megkapod: kicsinyhitu. Kellett Péternek külön szereplés? Kellett! Lehet neked is kell egy extra külön bukás.
Ahogy Jézus belép a hajóba, – ez az egyetlen megoldás, – eláll a szél, ott vannak azon a helyen ahová menni akartak, a csodánál, ahonnan elindultak.
Vajon belépsz-e most a hajóba? Ki tudsz-e dobni minden félelmet, – Uram itt vagyok, cselekedj velem úgy, ahogyan Neked tetszik, vizsgáztass, tisztíts. Hogy egészen meggyógyulj, hogy megtehessen veled mindent. Hiszen azért vagyunk itt, hogy az az átszögezett véres kéz hadd nyúljon most oda az életünkben, ahova akar.
Jó volna most szembenézni ezzel a történettel, és engedni valóban az Úrnak. Áldás az Ő Szentlelkén át van. Azt mondja az Ige: “Adja az Ő Szentlelkét azoknak, akik engednek néki.” Ez az időszak az, amikor engedhetsz Néki. Jó volna ma nagyon világosan elmondani az Úrnak: engedni szeretnék Uram.
Imádkozzunk!
Köszönöm Uram a nagy hullámokat. Hadd áldjalak, hogy kivittél a nyílt tengerre. Áldalak hogy voltak és vannak olyan pillanatok, amikor úgy éreztem, hogy nem vagy sehol, hogy hiába kiáltok, nem jössz. Köszönöm az éjszaka három szakát, amikor eljuthattam oda, hogy valóban csak Te.
Könyörülj rajtunk, áldd meg számunkra ezeket a napokat, segíts, ha lehet, hogy most belülről igazán megtörténhessen velünk az, amit cselekedni szeretnél igéden, szavadon keresztül, jelenléteden át. Segíts teljesen kijönni a világosságra.
Kérünk áldj meg minket, hogy cselekedhess velünk, hogy aztán valóban várhassuk az áldást. Kérünk tégy erre minket igéd, és ítéleted által igazán alkalmassá. Fedd fel az akadályokat, és áldj meg minket szent nevedért.
Ámen.