“Az Úr beszédei tiszta beszédek” Zsolt 12,7
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1998. március
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
DÁVID (4/5)
Nátán küldetése
“Meghallá pedig Uriásnak felesége, hogy meghalt Uriás, az ő férje, és siratá az ő férjét. És mikor a gyászolásnak ideje eltelt, érette küldött Dávid, és házába vitette őt, és lett néki felesége, és szült néki egy fiút. De ez a dolog, amelyet Dávid cselekedett, nem tetszett az Úrnak.” 2Sám 11,26-27.
“Elküldte azért az Úr Dávidhoz Nátán prófétát, ki bemenvén hozzá, monda néki: Két ember volt egy városban, egyik gazdag, a másik szegény. A gazdagnak felette sok juhai és ökrei voltak. A szegénynek pedig semmije nem volt egyébb egy kis nőstény báránykájánál, amelyet vett és táplált, s felnevelkedett nála gyermekeivel együtt; saját falatjából evett, poharából ivott, és keblén aludt, és néki olyan volt, mint egy leánya. Mikor pedig utazó vendége érkezett a gazdagnak, sajnált az ő ökrei és juhai közül hozatni, hogy a vendégnek ételt készítsen belőle, aki hozzá ment; hanem elvette a szegénytől az ő bárányát, és azt főzette meg a vendégnek, aki hozzá ment.
Akkor felgerjedt Dávidnak haragja az ember ellen, és monda Nátánnak: Él az Úr, hogy halálnak fia az az ember, aki azt cselekedte. A bárányért pedig négy annyit kell adnia, mivel hogy ezt muvelte, és annak nem kedvezett.
És monda Nátán Dávidnak: Te vagy az az ember! Ezt mondja az Úr, Izráelnek Istene: Én kentelek fel téged, hogy király légy Izráel felett, és megszabadítottalak téged a Saul kezéből. És néked adtam a te urad házát, és a te uradnak feleségeit a te kebeledbe; ennek felette néked adtam Izráelnek és Júdának házát: és ha még ez kevés volt, ezt s ezt adtam volna néked. Miért vetetted meg az Úrnak beszédét, oly dolgot cselekedvén, mely utálatos Ő előtte? A Hitteus Uriást fegyverrel ölted meg, és az ő feleségét magadnak vetted feleségül; magát pedig az Ammon fiainak fegyverével ölted meg. Most azért ne távozzék el a fegyver soha házadból, mivel megutáltál engem, és a Hitteus Uriás feleségét elvetted, hogy feleséged legyen. Ezt mondja az Úr: Ímé én éppen a saját házadból bocsátok reád csapásokat, és feleségeidet szemed láttára veszem el, és adom más felebarátodnak, és hál a te feleségeiddel fényes nappal. Mert te titkon cselekedtél, de én az egész Izráel előtt, és napvilágnál cselekszem azt.
Monda azért Dávid Nátánnak: Vétkeztem az Úr ellen! És monda Nátán Dávidnak: Az Úr is elvette a te bunödet, nem fogsz meghalni. Mindazáltal, mivel alkalmat adtál a gyalázásra az Úr ellenségeinek e dologban: a te fiad is, aki lett néked, bizonnyal meghal. ” 2Sám12,1-14
Uram, egyetlen reménységünk bunt eltörlő véred. Hadd dicsőítsünk azért, mert hirdetteted, hogy felkínálod azt minekünk. Áldunk azért, hogy odatalálhatunk a Te keresztedhez. Kérünk, áldj meg minket így, és vegyél el minden ellenállást a szívünkből és minden nemakarást. Kérünk, hogy vonzzál Magadhoz.
Ámen.
Amikor Bethsabé megtudta, hogy Uriás meghalt, siratta őt. Arra gondoltam, milyen lehetett ez a siratás. De minden szabályszeruen történt: megvárták a gyászolás idejét, senki nem szólhatott egy szót sem. A gyász letelte után Dávid feleségül vette. Kívülről minden rendezve van. Azt mondhatná mindenki: nincs itt semmi hiba.
Lehet, hogy a mi életünket is így látják; szépen élnek, nincs semmi baj. Csak mi van mögötte? Szeretjük a látszatot, és tudjuk is tartani, csak senki ne hallja meg, hogyan kiabálunk. Az a fontos, mit hallanak a szomszédok, hogyan ismernek bennünket. Jaj, nehogy az emberek rosszat mondjanak rólunk!
Milyen szépen el volt itt is fedve minden. Nincs botrány, Dávid megkapta, amit akart. Feleségül vette Bethsabét, megszületett a gyerek. Minden tökéletes. Csak egy mondat van a végén: “De ez a dolog, amelyet Dávid cselekedett, nem tetszett az Úrnak.” Nem tudom, nem ezt kell-é mondania az Úrnak a te életed fölött is? Minden rendben van, senki nem tud semmit, de a valóság az, hogy ami az életetekben van, nem tetszik az Úrnak.
Ez a pici mondat felborít mindent. Jaj, ha nálad is van olyan dolog, ami nem tetszik az Úrnak! Engedd, hogy belenézzen a dolgaidba, és kövesd a tekintetét: mi az, ami nem tetszik Neki? Jó volna, ha úgy mennél el innen, hogy semmire nem kellene azt mondania az Úrnak, hogy nem tetszik.
Olyan jó az Úr, hogy nem az ítéletre tartotta fenn azt, ami nem tetszett neki. Elküldte Dávidhoz Nátán prófétát. Isten kegyelme az, hogy elküldött ide, és naponta adja az Ő Igéjét. Mert Nátán próféta Isten Igéjét vitte. Isten neked személyesen küldi az Igét. Minden szót úgy hallgass, hogy neked szól. A Biblia olyan könyv, aminek minden lapja a lelkedről beszél.
Nátán próféta szájából egy történet hangzik el. Valaki egyszer azt kérdezte, miért mondunk mindig példákat, történeteket? Mert ezeket megértjük. Dávid is megértette, és felháborodva mondta ki az ítéletet. Isten nemcsak Igéjén, hanem a körülöttem élő emberek életén keresztül is mondja a példázatokat. Lehet, hogy megítéled őket, és nem hallod mögötte, hogy ” te vagy az az ember!”. Ugyanazokat teszed te is, ezért mondja az Ige: “Menthetetlen vagy, óh ember, aki ítélsz!”(Róm 2,1)
Dávid is kimondta, amikor végighallgatta a történetet: “halálnak fia az az ember, aki ezt cselekedte.” Ekkor mondta Nátán Dávidnak: “Te vagy az az ember!” Vajon úgy ülsz-e most itt, hogy Nátán ujja kinyúlhat feléd, és rád mutathat? Érted már, hogy mindig rólad van szó? Isten ujja feléd mutat ma is: te vagy az az ember! Amikor Dávid kimondja az ítéletet, még fogalma sincs, hogy önmagán kell, felháborodnia.
Nézzük végig, amit Nátán mond Dávidnak. “Te vagy az az ember! Azt mondja az Úr, Izráelnek Istene: Én kentelek fel téged, hogy király légy Izráel felett, és megszabadítottalak téged a Saul kezéből. És néked adtam a te uradnak házát, és a te uradnak feleségeit a te kebeledbe: ennek felette néked adtam Izráelnek és Júdának házát, és ha még ez kevés volt, ezt s ezt adtam volna néked.” Hadd kérdezzem meg, – te vagy az az ember, aki hálátlan? Az első, amit meg kellett volna látnia Dávidnak, hogy mennyire hálátlan. A juhok mellől hívta el az Úr; őt, a senkit.
Nagyon kérlek, ne maradj hálátlan. Gondolj arra, mi mindent adott már neked az Úr. Ha Isten ma visszavenné mindazt, amiért nem adtál hálát, mid maradna? Ép testet adott. Amikor fogyatékos gyerekek között dolgoztam, szembe kellett néznem azzal, milyen nagy dolog, hogy nem születtem vaknak vagy süketnek. Nagyon sokszor az ember csak akkor jön rá, mikor valamije hiányzik, hogy milyen jó volt, amikor még… Akkor veszem észre, amikor már nincs.
Hálát adtál valaha Istennek azért, amit testiekben adott? Mivel érdemelted meg, hogy nem úgy születtél, mint ezek a gyerekek? A kórházak tele vannak rákos emberekkel, az elmegyógyintézetek idegbetegekkel. Adj hálát Istennek azért, amit adott. Vagy az kellene, ami nincs? Az Ördög mindig azt mutogatja, ami nincs, és hogy a másiknak mi van. Te pedig tele vagy irigységgel, féltékenységgel.
Isten azt mondja: “adtam neked”. Hálás vagy-e a családodért, az egészséges gyermekeidért, akiket mindig szidsz, hogy ilyenek meg olyanok?. Valaha végignézted-e, mit kaptál Istentől anyagiakban? Testvér, ne panaszkodj! Mindened megvan, amit Isten neked szánt, és ami a javadra van. – Adtam neked – és sorolja Isten. Segítsen az Úr, hogy hálás ember legyél.
Egy kisfiúnak a barátja inas volt egy szállodában, és mindenért fizettek neki. Elmondta, mennyit kap a cipőtisztításért, mosogatásért. A fiú elgondolkozott és felháborodott; mennyi mindent megcsinál ő, de neki senki nem fizet. Írt egy számlát az anyjának: söprögetés ennyi, törölgetés ennyi. Mindennek felsorolta az árát, és a végén odaírta: összesen 50 Ft. Az édesanyjának kipottyant a könny a szeméből, mikor elolvasta. Nem szólt egy szót sem, csak másnap reggel a fiú is talált egy számlát. Kicsi korodban ápolás: semmi. Éjszakázás melletted: semmi. Élelem, ruházkodás, iskoláztatás: semmi. Hogy mindig szerettelek: semmi. Összesen: semmi. A gyerek zokogva borult az asztalra. Akkor értette meg, mit kapott. És még ő nyújtotta be a számlát! Nem vagy-e te is így: Uram, templomba jártam, imádkoztam, Bibliát olvastam, és nekem nem adsz?!
Ha semmi mást nem viszel is el, legalább annyit, hogy életedben legyen hála Isten felé! Ma köszönj meg mindent, amit kaptál, nehogy már holnap visszavegye. Talán évtizedek óta várja, hogy valamit megköszönj Neki. Elmondja Dávidnak is: és ha ez kevés volt, mered Istennek mondani, hogy kevés volt?
A lelkieket még nem is mondtam; hogy hallgathatod az Igét és megértheted. Hány ember küszködik! Nem érti, hogy Jézus meghalt a buneiért. Neked Isten megnyitotta a szemedet, a szívedet, adta ezt a kegyelmet. Mit kellett volna még adnia? Hallhatsz a Golgotai keresztről, talán sokadszor már. És ez neked kevés? És ha ez kevés volt, ott van mögötte Isten vérző szíve, aki azzal küldte el a Fiát, hogy Őt “meg fogják becsülni.”
Vigyázz, meg ne vesd Isten kegyelmi ajándékát. És ha ez kevés volt, ” ezt és ezt adtam volna neked”. Nem tudod, mi van még számodra a kezében. Fogalmad sincs az ajándékokról, amiket még adni akar az Úr. Úgy nézel-e Rá, hogy: Uram, tudom, hogy tele van még a kezed?
Az utolsó nagy ajándéka az, hogy egyszer hazamehetsz Hozzá. Egyszer ott meg fogod látni, mivé lehettél volna, ha engedsz Istennek, ha hálásan elfogadod a Tőle kapott utat. Soha nem érdekelt, mit akart veled Isten? “Ha ez kevés volt, … adtam volna neked.” A komoly kérdés ez: miért vetetted meg Isten ajándékát? Megvetetted, mert olyan dolgot cselekedtél, ami utálatos Előtte. Isten nem adhatja neked azt, amit szeretne. Milyen rettenetes, amikor neked nem elég, amit Ő adott, és neked nem jó, amit adott! Mindig mást akarsz.
Dávidnál az utálatos dolog így hangzik: “az ő feleségét magadnak vetted feleségül”. Ez a másik dolog: mi az, amit vettél magadnak, és nem Isten adta? A pénz azért ördögi dolog, mert függetlenít Istentől; azt veszek magamnak, amit akarok. Amit magadnak vettél, megrontja a te életedet és a családod életét is. Sokszor mondják emberek, hogy a gyerekeket nem érdekli az Ige. Nem, mert olyan dolgokat vettél, adtál nekik, amit Isten nem adott volna. Olyan dolgokat, amik tönkreteszik őket. A legtöbb gyerek semminek nem örül, mert mindent megvesznek neki.
Míg időd van, nézd meg magad körül a házadat, életedet: mit vettél magadnak, amit nem kellett volna? Lehet, hogy megtetszett a házastársad, és mindenen keresztülgázolva megszerezted. Aztán halálosan boldogtalan lettél. Isten ujja ma rád mutat: “te vagy az az ember!” Amit magadnak vettél, az bálvány. Lehet, hogy a feleséged, lehet, hogy a gyereked a bálványod. Vagy a házad, kocsid, hobbid. Minden, amivel tele vagy, bálvány.
Az Úrnak még súlyosabb ítélete így szól: “Most azért ne távozzék el a fegyver soha a házadból, mivel megutáltál engem.” Testvér, az, hogy te a bálványodhoz ragaszkodsz, – akármilyen kicsi dolog is az – utálatos az Úr előtt. Emlékszem egy férfira, akinek a szerelés volt a mindene. Elvonta a családtól, az Igeolvasástól; mindentől. Lehet, hogy a te bálványod az élvezet. Azzal vagy tele, hogy mit eszünk és mit iszunk. Ma lásd meg, mire mondja az Úr: “megutáltál engem.” Amikor Isten azt mondja Ábrahámnak: “Vedd … a te egyetlenegyedet, akit szeretsz” (1 Móz 22,2), biztos vagyok benne, hogy vérzik Isten szíve. Ábrahámnak az Úr volt “az egyetlenegye”, és most más lett.
Iszonyú dolog, amikor Isten látja: reggel nem Én vagyok már az első gondolata, nem fut az Igéhez, napközben nem gondol Rám. Ábrahámnak az ígéret gyermeke lett “az egyetlenegy”. Senki nem vette ezt észre, Sára sem és Izsák sem. Csak Isten szeme látta: az Én szolgám szíve elhajlott Tőlem. Ez a történet nekem egyszer a szívemig ért, amikor az Úr azt mondta , hogy a szolgálat, az emberek, mindaz amit Ő adott, az lett “az egyetlenegyem.”
Ma reggel végiggondoltam Dávid mellett Saulnak az életét. Sokkal kisebb bunt követett el, mint Dávid. Nem házasságtörő, nem gyilkos. Ő csak engedetlen volt. Amikor hozzá megy el, a próféta azt mondja: mint a varázslásnak bune, olyan az engedetlenség (1 Sám 15,23).” És Saulnak már nincs visszaút. Hába keresi a választ, Isten nem felel neki. Megy az endori halottidézőhöz; ha Isten nem válaszol, válaszoljanak a halottak. Egészen eladja magát az Ördögnek, és a végén öngyilkos lesz. Pedig kisebb a bune, mint a Dávidé: egy engedetlenség.
De az engedetlenség mögött ott van a hatalmas én-bálvány. Már felállítottam az emlékoszlopot önmagamnak. Ki az, aki mindenhez ért? Én. Ki építette fel a házat? Én. Egy férfi így mondta a családjának: ha én nem lennék, ti már mind éhenhaltatok volna. Állítod az emlékoszlopot önmagadnak.
Az Úrnak most ez a komoly mondanivalója – amit egyszer Izráelnek is mondott- : “Hányjátok el az idegen isteneket!” Vagy eldobod az idegen isteneket, és szolgálsz az Úrnak, vagy nem szolgálhatsz az Úrnak.És utad a Saul útja lesz. A Saul útja egyre gyorsabban lefelé menő út. Dávid kimondja: “vétkeztem. Kimondod-e ma a tékozló fiú szavát: “Atyám, vétkeztem…” (Luk 15,21)? És mögötte nincs semmi más.
Saul szájából is elhangzik: Sámuel, vétkeztem, de becsülj meg engem a nép előtt, ne tudja meg senki, mi történt. Ez az óriási különbség. Dávid kisírja egy egész világ előtt az 51. Zsoltárban a bunbánatát, és úgy kéri: “Tisztíts meg engem izsóppal, és tiszta leszek.” (9.v.) Jöjj ki ma egészen a világosságra! Hazugság nélkül, őszintén, ahogyan Dávid tette.
Azzal kezdtük, hogy ez a dolog nem tetszett Istennek. A bunbánatod tetszik Istennek. Ha odamész a kereszthez, az tetszik Istennek. És meg fogod tapasztalni, hogy Istennek teljes tetszése és teljes öröme ott van benned, a szívedben.
Ha ezt most elfogadod, testvérem a bunben, Isten úgy néz rád, mintha kicsi gyermekkorodtól kezdve soha nem vétkeztél volna. Akarod-e?
Imádkozzunk!
Uram, a hamisságtól tisztíts és szabadíts meg minket. Ha megmaradunk a hazugságban, a hamis látszat-életben, el fogunk veszni. Kérlek, ebből szabadíts meg mindannyiunkat. Add nekünk az őszinteség lelkét. Hadd tudjunk Neked mindent elmondani.
Áldunk azért, hogy nincs olyan súlyos bun, nincs olyan sötétség, keménység, amiből ne tudnál egy pillanat alatt kihozni. Kérünk, azért cselekedd meg velünk, hogy valóban odajussunk a Te szerető szempárod elé. Hogy megnyugodhasson rajtunk a Te Szentlelked, a Te örömöd, és hogy beteljen a mi örömünk. Uram, ne legyen senki, aki ma ezt elmulasztja. Add, Uram, ezt meg nekünk Neved dicsőségére.
Ámen.