“Az Úr beszédei tiszta beszédek” Zsolt 12,7
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1998. március
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
KERESZTELŐ JÁNOS (2/5)
János keresztsége
“Volt egy Istentől küldött ember, kinek neve János. Ez jött tanúbizonyságul, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higgyen őáltala. Nem ő volt a világosság, hanem jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról.” Jn 1,6-8
“És ez a János bizonyságtétele, amikor a zsidók papokat és lévitákat küldöttek Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: Kicsoda vagy te? És megvallotta és nem tagadta; és megvallotta: Nem én vagyok a Krisztus. És kérdezték őt: Micsoda tehát? Illyés vagy-é te? És mondta: Nem vagyok. A próféta vagy-é te? És ő felelt: Nem. Mondták azért néki:Kicsoda vagy? Hogy megfelelhessünk azoknak, akik minket elküldöttek: Mit mondasz magad felől? Mondta: Én kiáltó szó vagyok a pusztában. Egyengessétek az Úrnak útját, amint megmondotta Ézsaiás próféta. És a küldöttek a farizeusok közül valók voltak; És megkérdék őt, és mondták néki: Miért keresztelsz tehát, ha te nem vagy a Krisztus, sem Illyés, sem a próféta?
Felelt nékik János, mondván: Én vízzel keresztelek, de köztetek van, akit ti nem ismertek. Ő az, aki utánam jő, aki előttem lett, akinek én nem vagyok méltó, hogy saruja szíjját megoldjam.
Ezek Béthabarában lettek a Jordánon túl, ahol János keresztel. Másnap látta János Jézust őhozzá menni, és mondta: Ímé az Istennek ama báránya, aki elveszi a világ buneit! Ez az, akiről én ezt mondtam: Én utánam jön egy férfiú, aki előttem lett, mert előbb volt nálamnál. És én nem ismertem Őt, de hogy megjelentessék Izráelnek, azért jöttem én, aki vízzel keresztelek. És bizonyságot tett János, mondván: Láttam a Lelket leszállani az égből, mint egy galambot, és megnyugodott Őrajta. És én nem ismertem Őt, de aki elküldött engem, hogy vízzel kereszteljek, az mondta nékem: Akire látod a Lelket leszállani és rajta megnyugodni, az az, aki keresztel Szentlélekkel. És én láttam, és bizonyságot tettem, hogy ez az Isten Fia.
Másnap ismét ott állt János, és kettő az ő tanítványai közül; És ránézve Jézusra, amint ott jár, mondta: Ímé az Isten Báránya! És hallotta őt a két tanítvány, amint szólt, és követék Jézust.” Jn 1,19-37
Köszönjük Urunk, hogy kérhetünk Téged akaratoddal egyezően. Hiszen azért hoztál ide, hogy ébredést kezdj bennünk, és azért küldesz majd el, hogy vihessük tovább. Kérünk Urunk, munkáld ezt bennünk a mai napon is Szentlelked által. Áldj meg minket és cselekedj velünk. Köszönjük, hogy hallottad kérésünket és hihetjük, hogy meghallgattad.
Ámen.
János születéséről, és a vele kapcsolatos ígéretekről beszéltünk. Sok év múlt el közben, és most láthatjuk, amint János elkezdi szolgálatát, munkáját. Ha Lukács és János evangéliumában olvassuk ezt a részt, olyan érdekes, ahogyan elmondja az Ige, hogy kinek a királysága alatt, ki volt a negyedes fejedelem. Az összes hatalmasságokat elsorolja a Biblia, akik ebben az időben éltek. Ki beszélne ma már ezekről az emberekről? Senki, ha nem volna ott a Bibliában, hogy ebben az időben született János.
Gondoljunk arra, Isten szerint ki a nagy, és ki a kicsi? Akik abban az időben nagyok voltak, reszkettek tőlük az emberek. Mindenki arra várt: mit mond a császár, vagy a király, a negyedes fejedelem. Ki figyelt arra, hogy mit mond egy egyszeru kis ember, aki az Úrtól küldetett, és Jánosnak hívták. Mindig újra megdobogtatja a szívem, amikor olvasom: “Volt egy Istentől küldött ember, kinek neve János.” Ez a legnagyobb dolog, ami egy embert érhet ezen a földön, hogy Istentől küldött. A császár is, a király is egy semmi egy Istentől küldött emberhez képest. Az egyetlen értelme ennek az életnek, hogy lehess Istentől küldött ember.
János neve annyit jelent: “Isten ajándéka.” Az Istentől küldött ember mindig Isten ajándéka ennek a világnak, a falunak, a városnak, a családnak a számára. Mindig jó volna úgy nézni azokat, akiket Isten küld, hogy ajándék. Nem úgy, mint Jeruzsálemmel kapcsolatban: “Jeruzsálem, Jeruzsálem! Ki megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek” (Mt 23,37a). Jó volna úgy fogadni: “Áldott, aki jő az Úrnak nevében.” (Mt 21,9b). Pusztán hagyatik a városod, amíg el nem mondod: “Áldott aki jő az Úrnak nevében.”
János kemény üzenettel jött, szemére merte hányni az embereknek buneiket, így merte mondani: “Mérges kígyóknak fajzatai!” (Mt 3,7). Az Istentől küldött ember senkitől nem fél, csak a Küldőjétől. Azt az egyet becsüli, tiszteli, arra az egyre tud fölnézni, mert tudja, hogy minden a küldőjétől függ.
Kikre nézel fel? Mi fontos neked? Egy Istentől küldött ember mindenkitől szabad és független. Úgy szeretem a Bibliában Illést és Jánost. A kettő ugyanaz az Ó és Újszövetségben. Egy ember, aki nem udvarol, nem hizeleg embereknek, nem fontos, mit gondolnak róla, nem kíván tetszeni, független a környezetétől, az ajándéktól, dicsérettől, aki valóban nem iszik részegítő italt, akinek nem érdekes a pénz, mert sáska és eredei méz az eledele, és szőr ruhában van, ahogyan leírja az Ige. Nem érdekes a ruha, a külső, hogy mit eszem. Egy ember, aki független minden körülménytől. Istentől küldött ember, és ezért Isten embere.
Van-e közöttünk csak egy is, akire azt mondhatnánk, hogy Isten embere, akinek egyetlen szempár számít, és az, hogy mit mond az Úr. Ha nem is vagy még az, de kérd az Urat: Uram tegyél azzá! Rettenetes ez az emberektől való függőség, a szemem sarkából mindig azt figyelni, mit szólnak ahhoz, amit mondok. Jól mondtam-e, tetszik-e nekik? Isten szolgájának egyetlen szempár számít, és az a fontos: mit mond az Úr. Isten ebben a korban is keres ilyen embereket, akik igazán odaadják magukat Neki, és akiknek senki és semmi nem számít, egyedül Ő.
Azt mondja az Ige: “Volt egy Istentől küldött ember, kinek neve János. Ez jött tanúbizonyságul.” Ez az ember dolga a földön: “Hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higgyen őáltala.” Ha egy ember nem világít, hogyan tegyen bizonyságot a világosságról? Ha belőled nem sugarzik a világosság, beszélhetsz, amit akarsz. Ha nem adtad át úgy az életed, hogy ragyog belőled az Isten világossága, csak szöveg lesz amit mondasz. Elmondja itt az Ige, hogy “Nem ő volt a világosság, hanem jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról.” Ha a lényed nem sugárzik, mindegy milyen szép a szöveged.
Az Úr azt kérdezte az adópénzzel kapcsolatban: “Kié a kép, és kié a felírás?” (Mk 12,16). Ha a kép nem egyezik az írással, mondhatod a legjobb dolgokat. Ha nem látszik rajtad, hamis pénz az életed, és akkor hamis a bizonyságtételed. Ha életed nem világít, hiábavaló a szöveg. Elég prédikációt hallottak már az emberek. Ők azt nézik, mi árad ki belőled, milyen az életed. Ha Isten téged elhívott, azért élsz ott, ahol élsz, hogy belőled ragyogás induljon ki, látható, tapasztalható világosság.
Az Ige elmondja: “Nem ő volt a világosság.” Milyen jó volna, ha ezt mindig tudnád, és nem azon izgulnál, hogy látszik-e rajtad? Ha valakinek ez tudatos, az már beteg. Mások felé tudjam mindig komolyan mondani: nem én. Ahogyan Péterék is mondották, mikor a sántát meggyógyították: “Mit néztek mireánk, mintha tulajdon erőnkkel, vagy jámborságunkkal muveltük volna azt, hogy ez járjon?” (ApCsel 3,12). Nem azért, mert én átadtam az életem, hanem azért, mert Ő, Jézus cselekedte. A világosságról kell bizonyságot tennünk, nem önmagunkról. Mindig torz, ha Jézus helyett magamat mutogatom.
Most meghalljuk, mi a János bizonyságtétele: “Ez a János bizonyságtétele”, aki ő saját maga, a lénye, az élete, az egész önmaga, aki egy sugárzó ember, és mellette amit mond. Nézzük meg, mi az Istentől küldött embernek a bizonyságtétele akkor: “amikor a zsidók papokat és Lévitákat küldöttek Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: Kicsoda vagy te?” De nagy alkalom, ha tényleg megkérdezik, ha megláttak valamit: kicsoda vagy te? Most végre beszélhetek magamról. Három “nem” hangzik el egymás után. Az első kérdésükre “megvallotta, és nem tagadta, hogy nem én vagyok a Krisztus.”
“És kerdezték őt: Micsoda tehát? Illés vagy-é te? És mondta: Nem vagyok. A próféta vagy-é te? És ő felelt: Nem.” Mennyire megrázó ez a “nem”. Mindig lejjebb megy a kérdező, ha ez nem vagy, biztos az vagy, ha az első nem, akkor a második, harmadik. Minden kérdésre elhangzik a nem, nem. Az Ige azt mondja, aki Jézus után akar menni, tagadja meg magát.
Talán kiált életedből az “én”. Én nem tudok szólni, nekem nincs szókincsem, én nem vagyok bátor. Én nem értem a Bibliát. Keresztelő János bizonyságtétele nem így hangzott. Ott nem az én volt elől. A negatív én pont olyan beteg, mint a pozitív. Éppen annyira önmagát hangsúlyozza. A negatív én kisebbségi érzésekkel tele én. Folyton azt hajtogatja: az én körülményeim, az én dolgaim.
A János bizonyságtétele így hangzik: “Nem én vagyok a Krisztus.” Nem én. Kimondtad-e már magadra a nem-et? Mostanában nagyon foglalkoztat, hogy sok ember minden ördögi dolgot megtagadott, és még mindig kötözöttnek érzi magát. Félelmei, kényszergondolatai vannak. Komolyan gondolkoztam, mi lehet ennek az oka? Megértettem, hogy a legnagyobb okkult kötözöttség életében, amit nem vesz észre, a nagy én, az önistenítés.
Sámuel könyvében olvashatjátok az Igét: “Mert mint a varázslásnak bune, olyan az engedetlenség, és bálványozás és bálványimádás az ellenszegülés” (1Sám 15,23). Ugyanúgy okkult bun, mint a spiritizmus, vagy a halottidézés, jóslás, vagy bármi más. Pár évvel ezelőtt már beszéltünk erről, de újra nagyon komolyan meg kell látnunk, hogy az ördöggel való kapcsolat olyan, mint egy kétgyökeru fog, egyik gyökerét kihúztad, a másik ott gennyed belül. Amíg az én ott van, hogyan lehetnél szabad? Az ördög legelőször ezt sugallta az embenek: olyan leszel, mint maga az Isten. Önálló leszel, a magad istene leszel, aki majd dönteni tud.
Aki már megtagadtad az ördögöt, vajon megtagadtad-e magadat? Mert benne maradsz az ördögi kötelékben, ha a másik gyökér ott van az életedben. Az engedetlenség bálványimádás. Egy másik istennek engedelmeskedem: az eszemnek, kívánságaimnak, önmagamnak. Az ördög bune, amiért lebukott, hogy királyi székét Isten királyi széke fölé akarta helyezni. Az én királyi székem vajon nincs-e Isten királyi széke fölött? Nem mondod-e sokszor Isten cselekvésére: ezt nem igy csinálnám. Lehet, hogy ilyeneket is mondtál már: Miért engedi ezt meg Isten? Miért nincs igazság? Miért kell szenvedni a nyomorultnak? Miért beteg az, akinek úgyis épp elég baja van?
Az eszem mindig jobban tud mindent. Nem tudom, te kit ültettél már a trónra? Talán az érzésvilágodat, amikor olyan nagy részvéttel sajnálsz embereket. Az eszed, a szíved, az akaratod ott ül már a trónon? Isten az Isten életedben? Vagy már te magad? Nem tiéd a dicsőség? Nem te vagy az, akit megillet a hódolat? Nem te vagy az, aki azt szeretné, hogy mindenki téged látna, magasztalna, dicsőítene? Nem te vagy isten? Nem gondolsz arra, hogy a nagy én még mindig ott ül a trónon? Imádságod is arról beszél. Hány ember oktatja ki Istent imádságban, hogy mit kellene most, hogy tegyen Isten.
Próbáljátok a csendben megnézni, nem te vagy-e ez az engedetlen ember? És hogy nincs-e még mindig ott az életedben a nagy én bálvány? Mert akkor a varázslás bunében vagy.
Saul emlékoszlopot állított önmagának, és amikor kimondja, hogy “Vétkeztem,” még akkor is azt mondja Sámuelnek: “Mindazáltal becsülj meg engem népemnek vénei előtt” (1Sám 15,30). Csak meg ne tudja senki. És ugyanaz az ember, aki lerontotta az összes bálványokat, aki megölette a varázslókat, elmegy az endori asszonyhoz. Szegény Saul, – a gyökér bune, a nagy én, megmaradt.
A legtöbb ember nem vette komolyan a varázslás bunét sem, hogy vannak még valóban okkult gyökerek az életében, de soha nem nézett szembe a nagy én-nel. Döntsd le az emlékoszlopot, a magad dicsőségét. Nyüzsögnek az emlékoszlopok az életünkben. Mennyi mindenre tudunk mi büszkék lenni. Mennyi mindennel tudunk mi nagyra lenni. Valaki igehirdetés közben köhögött, és hallattszott a magnón. Mikor visszahallgattuk, azt mondotta: hallod, ott én köhögtem.
Mennyire keressük mi magunkat, és nem tudjuk kimondani, amit Keresztelő János így mondott: Nem én. Ki tudod-e mondani valamivel kapcsolatban: ehhez nekem semmi közöm. A halfogásnál az első amit Péter kimondott ez volt: “Eredj el én tőlem!” (Lk 5,8) Bár tudnád mondani, amikor az Úr nagy dolgokat cselekszik, – nem én, ehhez semmi közöm nincs. Egy Istentől küldött embernek ez a bizonyságtétele.
Szeretnélek megkérdezni: igaz már ez az életedben? Vagy még mindig hangzik a “báránybégetés és ökörbőgés,” ahogyan Saul is mondta: én engedelmeskedtem. Akinek egy kicsit is van füle erre, az mindig hallja, és írtózik tőle. Persze, neked csak az volna a fontos, hogy ne hallattszon, Isten pedig azt szeretné, hogy ne legyen. Valaki így mondta: Nem hallom amit mondasz, attól, aki vagy. Lehet, te már meg tudod tenni, hogy alázatosan, ájtatosan mondogatod, hogy nem én, de mégis hallattszik.
Amikor Jánost tovább faggatják, olyan jó, amit mond. Azt kérdezik tőle: “Kicsoda vagy te, hogy megfelelhessünk azoknak, akik minket elküldöttek: Mit mondasz magad felől?” Szeretném, ha ez a kérdés mélyen benned maradna: Mit mondasz magad felől? Akkor elmondja János: “Én kiáltó szó vagyok a pusztában.” Annyit jelent, hogy én nem vagyok. Velem ne foglalkozzatok. Engem felejtsetek el.
Igazán akarod ezt? “Én kiáltó szó vagyok a pusztában. Egyengessétek az Úrnak útját, amint megmondotta Ézsaiás próféta.” Szolgálatod útegyengetés, vagy öndicsőítés!?
Aztán jön a felelősségrevonás: “Miért keresztelsz tehát, ha nem te vagy a Krisztus, sem Illés, sem a próféta?” Ha egyszer valóban kimondod, hogy nem én, téged is felelősségre vonnak. Olyan nagyon világos a Keresztelő János felelete: “Én vízzel keresztelek, de köztetek van, akit ti nem ismertek.”
Tudod-e, hogy mindig itt van közöttünk, akit mi nem ismerünk? Olyan sokszor mondják emberek: mielőtt megismertem Jézust. Valóban megismerted? Annyi év után én csak annyit szeretnék mondani, – olyan kevéssé ismerem Őt. Sokszor mindenre, és mindenkire volt időm, csak arra nem, hogy Jézust nézzem, hogy Előtte éljek, hogy megismerjem Őt.
Vajon jobban ismered Őt, mint mikor elindultál Vele? Mennyivel ismered most jobban? Az az örök élet, hogy megismerd Őt. Ha ismernéd Őt, nem volna benned félelem. Akkor sokkal több mondanivalód volna. Ha ismernéd Őt, ha néznéd Őt, már változtál volna. Nem kellene annyit magaddal foglalkozni, hogy ennyi év után is még mindig milyen vagyok. Ismerd meg Őt, hiszen “köztetek van, akit ti nem ismertek.”
Keresztelő János elmondja: “Ő az, aki utánam jő, aki előttem lett, akinek én nem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam.” Olyan jó úgy szolgálni, hogy tudom, Valaki utánam jön, és amit megfordítva csináltam, megigazítja, kiigazítja. Olyan jó, hogy kegyelem alatt hirdethetem az Igét és azzal a bizonyossággal, hogy Valaki utánam jő. Amikor hallgatod az Igét, soha ne fuss el, mert utána Ő jön. A hirdetett Ige után utánad jön, hogy elvégezze benned munkáját. Aki erősebb nálamnál, Az jön. Aki majd Szentlélekkel és tuzzel keresztel. “Akinek én nem vagyok méltó, hogy saruja szíjját megoldjam.” Még erre sem vagyok méltó.
Látjátok, utána jött! “Másnap látta Jézus Jánost őhozzá menni.” És akkor felismerte: “Ímé az Istennek ama báránya, aki elveszi a világ buneit! Ez az, akiről én azt mondtam: Én utánam jön egy férfiú, aki előttem lett, mert előbb volt nálamnál. És én nem ismertem Őt; de hogy megjelentessék Izráelnek, azért jöttem én, aki vízzel keresztelek. És bizonyságot tett János, mondván: Láttam a lelket leszállani az égből, mint egy galambot, és megnyugodott Őrajta. És én nem ismertem Őt; de aki elküldött engem, hogy vízzel kereszteljek, az mondta nékem: Akire látod a Lelket leszállani és rajta megnyugodni, az az, aki keresztel Szentlélekkel. És én láttam, és bizonyságot tettem, hogy ez az Isten Fia.”
És másnap újra mondja: “Ímé az Isten Báránya!” Ha Istentől küldött ember vagy, egyetlen dolgod lesz ezen a földön: rámutatni az Úrra. Akkor neked kell lenni Keresztelő János kinyújtott újjának, amelyik nem önmagára mutat, nem is emberekre, dolgokra, amiket meg kell tenni, hanem Jézusra. Mert Ő Istennek ama Báránya! Ő Istennek egyetlen ajándéka. Nincs több! De Benne mindennel megajándékozott bennünket az Úr.
Amikor a Szentlelket kezdik elválasztani Jézustól, azonnal állj meg. A Szentlélek annyit jelent: Jézus bennem. “Avagy nem ismeritek-é magatokat, hogy a Jézus Krisztus bennetek van?” (2Kor 13,5b). A Szentlélek által Jézus lakik a szívemben.
Milyen jó lenne, ha a Szentlélek által nem lennél más, csak Keresztelő János kinyújtott újja, amelyik mindig Jézusra mutat. Végre olyan szent lehetnél, akinek nem maga fele hajlik a keze, hanem mozdulatlanul, kinyújtva mutatja: Ímé az Istennek ama Báránya!
Imádkozzunk!
Hadd adjak hálát Uram, hogy egyszer az Ige újja, a bizonyságtétel újja odamutatott nekem, ahol az egyetlen megoldás volt számomra. Hadd dicsőítselek Édesatyám, hogy adtad nekem Jézust!
Köszönöm, hogy Vele együtt, és Benne mindennel megajándékoztál. Köszönöm, hogy ennél többbre egyikünknek sincs szüksége. Köszönöm, hogy nincs több, nincs nagyobb. Hadd hajoljunk meg Előtted igazán.
Kérünk könyörülj rajtunk, hogy a nagy hívő ellenistent hadd tudjuk megtagadni. Hadd kérjünk és várjunk mindent egyedül Tőled. Áldd meg Úr Jézus a János bizonyságtételét számunkra, hogy lehessünk Istentől küldött emberekké. Nevedért kérünk!
Ámen.