“Az Úr beszédei tiszta beszédek” Zsolt 12,7
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1998. március
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
A VÉRFOLYÁSOS ASSZONY (2/5)
Hátulról érintette
“Hátulról hozzá járulván, illette az ő ruhájának peremét; és azonnal elállt vérének folyása.” Lk 8,44
Szeretnénk hálát adni Urunk, hogy ma újra jöhetünk Hozzád. Hadd áldjunk azért, hogy szólni kívánsz hozzánk. Segíts, hogy meg ne keményítsük szívünket, amikor Igédet halljuk. Hadd tudjuk hittel fogadni, hogy munkálkodhasson bennünk Igéd. Rontsd le bennünk, körülöttünk az Ördög munkáját, hogy tudjunk Hozzád menni.
Ámen.
Ma azt mondja Igénk, hogy a vérfolyásos asszony Jézushoz ment, és hátulról hozzá járult. Nyílván hallott Jézusról, mert különben nem kereste volna Jézus közelségét. Úgy szeretem ezt a láthatatlan embert, aki beszélt Jézusról. Milyen jó lenne ilyen embernek lenni, aki nem magáról, hanem Jézusról beszél. Méghozzá úgy beszélt Jézusról, hogy ez az asszony elkezdett vágyódni. Feltámadt benne a hit, – ha csak ruhája szegélyét érinthetem, meggyógyulok.
Beszélt-e már valaki neked úgy Jézusról, hogy felfigyeltél, és megdobbant a szíved. Láttál-e már meggyógyult embert? Én egy meggyógyult lányt láttam, és akkor kezdtem el vágyódni. Mindig úgy éreztem, a vallásos emberek képmutatók mind. De a lelki egészség ragyogott, és megfogott. Talán ilyen valaki beszélt ennek az asszonynak, mielőtt elindult Kapernaum utcáján, hogy találkozzon Jézussal. És jött a nagy pillanat, Jézus arra megy, – egy soha vissza nem térő pillanat, és azt mondja az Ige, hátulról hozzájárulván megérintette Jézust.
Egy szót szeretnék aláhúzni, – hátulról.
Bennünk annyira ez van sokszor, hogy mindent hátulról kezdünk, titokban. A bun miatt! A bun rettenetes titok, olyan mélyen el tudja rejteni az ember, jaj meg ne tudja senki. Életednek mi a titka, mivel vagy úgy, hogy meg ne tudják rólam? Ott az Édenkertben az első bunnél, amikor észrevették, hogy mezítelenek, azonnal elkezdődik a titkolás, a takarás, rögtön öltözni kezdtek és takarni. Amint észreveszed, hogy hazudtál, megszólal a lelkiismeret, és kezded takargatni, mert nem mered megmondani az igazságot.
Mindig gyanus vagyok magamnak, mikor sokat beszélek, mikor részletesen, sokat tudok válaszolni. Mindig megállok, – mit akarsz eltakarni? Amint észreveszed a bunt, figyeld meg, első dolgod, hogy próbálod eltakarni. Ahogy megszólal a lelkiismeret: ez lopás, – á, dehogy, – hát mindenki ezt csinálja. A múlt héten mondta valaki: a főnököm megengedte. Megkérdeztem, az övé, hogy megengedheti? Kiderült, azért, mert ő sokkal többet vitt, és megengedte, hogy kicsit mi is vihetünk.
Belül elmondja neked újra és újra a lelkiismeret, hogy mégis csak loptál, akármennyire takarod, titkolod. Tele vagyunk mentegetődzéssel, igazolásával mindannak, amit pedig világosan megmond neked Isten szava. Benned is ott van Isten szava a lelkiismereten keresztül. Ugye tudjátok, milyen halálosan fárasztó megjátszani valamit. Talán a házasságodban takarod a bajokat.
Emlékszem, mikor családlátogatáson jártam, be akartam menni egy házba, ahonnan messziről hallattszor ahogy a férfi és az asszony szidták egymást. Mikor benyitottam megszólalt a férfi: drágám vendég jött. Akit mindennek elmondott, az egyszer csak drágám lett egy pillanat alatt.
Emlékszem egy házaspárra, az asszony elmondta, pokol volt az életük, és úgy ismerték őket, mint a legnagyszerübb házastársakat. Mindig karonfogva mentek le az utcára, hogy lássák, hallják, milyen szépen beszélnek egymáshoz. A végén öngyilkos lett a férfi, az asszony az ideggyógyintézethez volt közel. De jól el tudták takarni ami volt, mert már megszokták.
Mennyi borzalmas dolog történik a szexszuális élet eltitkolásával. Lehetne róla szentül beszélni. De jaj titokban. És mennyi gyerek sérül, amikor rájönnek arra, hogy nekem a szüleim mást mondtak, és mást éltek.
Te az vagy, akinek mutatod magad? Otthon is az vagy? Nem képmutatás itt minden? Olyan kedvesek, olyan udvariasak tudunk lenni egy pár napig.
A Biblia azt mondja: “Aki elfedezi az ő vétkeit, nem lesz jó dolga. (Péld 28,13). Azért nincs jó dolgod, mert titkod van. Sok mindent másképp mutatsz emberek előtt, más arcot, mindig olyat, ami embereknek tetszik. Hány embernek van többféle álarca, hívők között hívő álarcot visel, olyan kegyes arcot tud vágni, világiak között ugyanazt a stílust veszi fel, mint azok, jó vicceket tud mondani, nevet a szennyes dolgokon, máskor pedig szendén pirulva néz, mint aki semmit nem tud. Ahányat csak akarsz annyi ál-arcod van.
Azt mondja az Ige: “Bizonyára, ha még embereknek igyekezném tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék.” (Gal 1,10). 28 éves koromra belefáradtam abba a színházba, amit úgy hívnak, hogy élet. Mindig muveltebbnek, olvasottabbnak akartam látszani, mindennel úgy voltam, mintha tudnám. Jól meg tudtam játszani.
Hány ember erőlködik azon, hogy szebbnek, korosabbnak lássék. Amikor még itt laktam a kisszobában, férfihéten ahogy jöttek a férfiak és megálltak ablakom előtt, igazították hajukat, nyakkendőjüket, és nem gondolták, hogy az ablak mögött ül valaki, aki látja őket. Nem képzeltem, hogy a férfiak is ilyen hiúak, azt hittem, csak a nők. Mindnyájan hiúak vagyunk, mindig magunkat nézzük. Édesanyám mondta egyszer: tönkrement a napom, megláttam magam a kirakat üvegben. Nem tudtam, hogy ilyen öreg és csúnya vagyok.
Rettenetes ez a látszat élet, szebbnek, fiatalabbnak, kedvesebbnek, jobbnak látszani, mint amilyen vagyok. És mögötte a titok, amilyen valójában vagyok.
Ma azt mondta Igénk: “Elfáradnak az ifjak.” (Ézs 40,30). Arra gondoltam, mibe fáradnak el? Hogy folyton meg kell magát játszania, sokszor még itt is. Jó volna ma minden álarcot levetni, olyan vagyok, amilyen vagyok. Jó volna egyszer igazán valódinak lenni.
Mikor hitrejutottam olyan örömöm volt, nem kell többé másnak látszani, hogy szeressenek. Lehetek az, aki vagyok. Ha nem tetszik, nem tetszik. Csak az Istennek tetszem. Más nem érdekes.
Ez a rettenetes, hogy a mi életünk mindig “titokban”, és “hátulról”. Talán attól is félsz, kiderül, hogy hívő vagy. Titokban tartod, nehogy elmaradottnak, butának, bolondnak tartsanak. Talán nem mered mondani, mert kigúnyolnak, nevetség tárgya leszel. Talán Jézust is hátulról közelíted meg. Attól is félsz, hogy a munkahelyeden hátratételben lesz részed, és nem fogsz tudni előre lépni. Hányszor mondják emberek: gyerekeim jövője miatt nem mehetek templomba. Majd másutt kereszteltetjük meg a gyereket. És megpróbálom Jézust hátulról illetni. Borzalom ez!
Tanár koromban egy főigazgató egyik szünetben a folyosó sarkába hívott és azt mondta: kartársnő, én is hiszek Jézusban, de ezt manapság nem kell mondani. Ott álltam vele szemben, és azt mondtam, – főigazgató kartárs, az én Bibliámban az van: “Valaki vallást tesz én rólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én mennyei Atyám előtt; Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom azt az én mennyei Atyám előtt.” (Mt 10,32-33). A magáéban nem ez van? Feltünés nélkül továbbment, erre már nem válaszolt.
És te szégyelled az Urat azért, hogy okosabbnak, muveltebbnek, a 20. század emberének lássanak?
Egy családban a szülők nem engedték, hogy gyermekeik kisdobosok, úttörők legyenek. Meglátogatta őket a tanítónő. Kezdte mondani az anyának, – de asszonyom, ebből a gyerekeknek kára származhat, nem gondol arra mi lesz ennek a következménye? Az anya ragyogó arccal ránézett a tanítónőre és azt mondta, – a mi Urunk Jézus Krisztusunk megéri azt, hogy következménye legyen. A tanítónő szeméből elkezdett folyni a könny, és azt mondta: soha életemben ilyet nem hallottam.
A gyerekeknek nem lett semmi hátrányuk, mert a mi Urunk Jézus Krisztusunknak arra is van ereje és hatalma, hogy megvédje azokat, akik előlről jönnek Hozzá.
Lehet, hogy ide is hátulról jöttél. Persze szabadulni szeretnél énedtől, természetedtől, akit már senki tud elviselni körülötted. De jaj senki meg ne tudja, hol voltam. Mert mit szólnak az emberek, hogy fognak majd rámnézni.
Nézd ezt az asszonyt Kapernaum útcáján. Nem lehetett könnyu a nagy tömegben úgy surrani, hogy Jézust érinteni tudja. De benne volt a bizonyosság, hogy Jézusban erő van, hatalom van, és ezért mindenáron érinteni akarta. És megközelítette. “Hátulról hozzá járulván, illeté az ő ruhájának peremét.”
Neked nem kell sehová menned. Jézus az Ige ruhájában jár most. Jézus ruhája Istennek Igéje. Jézus az Igében van jelen. A Biblia világosan mondja János 1,14. versében: “Az Ige testté lett.” Hol van Jézus? Az Igében! Ahol hírdetik az Igét, ott Jézus jelen van. Testvér, Jézus itt jár az Ő ruhájában, az Igében. Emlékezz, hogy Jézus azt mondotta: “Mert ahol ketten vagy hárman egybegyülnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18,20). Ahol igehallgatásra jönnek össze az Ő nevében, jelen van, és érinthető az Igében. Ruhája pereme, szegélye az Ige.
Hogyan érintheted? A hiteddel! A hívő ember kinyújtott keze a Jézus felé kinyújtott hite. A száradtkezü ember meggyógyításánál értettem meg, hogy száradt hitü emberek vagyunk. Hiszek, hiszek, de megszáradt a hitem.
Mikor nyújtottad ki hited kezét utoljára Isten felé? Jézus itt van, érintsd meg Őt most hiteddel. Gondoljunk arra, akitől Jézus megkérdezte: “Hiszel-é te az Isten Fiában?” (Jn 9,35). “Az pedig monda: Hiszek Uram. És imádá őt.” (Jn 9,38). Érintette az Igét, és meggyógyult.
Isten most szól, érintsd az Igét. Mondd meg: Uram én vagyok az, aki mindig hátulról akartalak megközelíteni. A hiteddel érintsd, a ruhája szegélyét érintsd, azért hozott ide az Úr. Ha nem teszed meg, betegen mégy el. Ha csak hátulról, – mert látod nem tudott ez az asszony másképp, annnira meg volt kötözve. De hátulról kerülve éritette. És amint érintette “azonnal elállt vérének folyása.” Úgy szeretem ezt a szót, hogy “azonnal”.
Szeretném, ha most újra Jézust látnád, Jézust, aki nem szégyelt téged. Nem szégyelt issstállóba, jászolbölcsőbe kerülni. Nem szégyelt mindent elhagyni érted. Ha látnád most Jézust, aki nem szégyelt odaállni a bunösök sorába, ahol Keresztelő János bunösöket keresztel, a paráznáknak, a vámszedőknek a sorába beállni. A tiszta, a szent nem szégyelte őket. Akkor szólal meg az Atya: Ez az én szerelmes Fiam, itt van, közétek állt, sorsközösséget vállalva a legszegényebbel, legbünösebbel.
Minden étkezésnél imádkozzuk: “Te, ki bünösökkel egy asztalhoz ültél…” Tudjátok mit jelentett Izráelben asztalközösséget vállalni? Jézus egynek mondja magát tanítványaival. A farizeusok kérdezik, hogy hogy a ti Mesteretek a paráznákkal és bunösökkel együtt eszik? Jézus nem szégyelt velük egy asztalhoz ülni, nem szégyelte érinteni a legbunösebbeket. Amikor a bunös asszony könnyeivel mosta Jézus lábát és hajával törölte, a farizeus azt mondja magában: “Ez, ha próféta volna, tudná ki és miféle asszony az, aki őt illeti: hogy bunös.” (Lk 7,39). Jézus mindenkinél jobban tudta, – de nem szégyelte.
Nem szégyelte azt sem, mikor megkötözve vitték végig Jeruzsálem utcáin. Amikor vonaton megbilincselt rabokat visznek, mindig összesúgnak az emberek: biztos gyilkos, vagy betörő. Ilyenkor mindig végiggondolom, így vitték végig Jézust Jeruzsálem utcáin, és nem szégyelte. Nem félt a testi következményektől, fájdalmaktól. Vállalta érted a töviskoronát, a korbácsot, keresztre feszítést. Az utolsó ruháját is lehúzták róla a kereszten. Ezer sebből vérezve ott volt kitéve nevetésnek, gúnynak.
Úgy kérlek ma, lásd Őt, a vérző embert, aki érted vérezett, és nem szégyelte. Érintsd Őt a hiteddel. Mondj ma egy világos, érthető választ erre az egy kérdésre, amit Jézus így tesz fel az Atyának: “Én Istenem, én Istenem! Miért hagytál el engemet?” Mondd ki, hogy érettem, – és abban a pillanatban meggyógyulsz.
Imákozzunk!
Bocsásd meg Uram, hogy hányszor szégyeltelek, hányszor hallgattam, amikor nehéz helyen vallást kellett volna Rólad tennem. Olyan sokszor akartalak hátulról illetni. Olyan sokszor csak úgy hátulról kezdtem. Hadd dicsőítsünk, hogy szembe jössz velünk, Te, a megfeszített. Kérünk segíts, hogy érithessünk hitünkkel, hogy életet találjunk. Áldd meg igehallgatásunkat, hogy ne tudjunk kikerülni Jézus. Adj őszinte szívet, hogy találkozhassunk Veled egy életre.
Ámen.