“Dícsérjétek az Urat” Zsolt 150,1
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1998. június
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
Megvilágosítja sötétségemet
“Mert Te megtartod a nyomorult népet, és a kevély szemeket megalázod. Mert Te gyújtod meg az én szövétnekemet: az Úr, az én Istenem megvilágosítja az én sötétségemet. Mert általad táboron is átfutok, és az én Istenem által kőfalon is átugrom.
Az Istennek útja tökéletes, az Úrnak beszéde tiszta, paizsuk Ő mindazoknak, akik benne bíznak. Mert kicsoda Isten az Úron kívül? És kicsoda kőszikla a mi Istenünkön kívül? Az Isten, aki felövez engem erővel, és tökéletessé teszi utamat: Olyanná teszi lábamat, mint a szarvasé, és az én magas helyeimre állít engem. Ő tanítja kezemet a harcra, karjaim meghajlítják az ércíjat. És adtad nékem a te idvességednek paizsát, és a Te jobbod megszilárdított engem, és a Te jóvoltod felmagasztalt engem.” Zsoltár 18,28-36
Kétféle emberről beszél itt az Ige, az egyik a nyomorult, a másik a kevély. Csak kettő van? Nincs olyan ember, aki se nem nyomorult, se nem kevély? Nincs olyan, aki rendes ember? Érdekes, hogy azt mondja: “A kevély szemeket megalázod.” Mi kevélyen tudunk nézni. Lenézni, kritizálni. Föntről lefelé, ez a kevély nézés. A szememmel kezdődik, hogy kevélyen nézek, mert az is vagyok.
A másik ember pedig a nyomorult, akire azt mondja az Ige: “megtartod a nyomorult népet.” Az egyik fajta embert Isten megtartja, mert nyomorultnak érzi magát és nem tudja magát megtartani. Ez a kétféle ember van az Ige szerint, és jó volna magunkat besorolni valahová, mert ha csak kettő van, akkor az egyik vagyok biztosan. Mindjárt az elején jó volna megérteni, hogy engem minek nevez Isten? Nyomorultnak, vagy kevélynek? Az ember nagyon sokszor kevélyen születik, jó darabig kevélyen is él, aztán jön a megaláztatás. A kevély szemeket Isten megalázza. Nemcsak a szemeket, hanem az egész embert, vele együtt a szemét is. Már nem föntről néz lefelé, hanem lentről fölfelé. A betegség, baj, szenvedés az embert kicsivé teszi, és odakerül azok közé, akikről az ige azt mondja, hogy “megtartod a nyomorult népet.” Amikor már Isten megalázhatott, összetört és kicsivé lettem, akkor arra van szükségem, hogy megtartson. Újra mondom, sorold be magadat, mert ha nem teszed, Isten lát, és Ő besorol.
Az egész Zsoltárban ennek a versnek örültem a legjobban: “Mert Te gyújtod meg az én szövétnekemet: az Úr, az én Istenem, megvilágosítja az én sötétségemet.” Lehet, hogy ebben a pillanatban rendes embernek gondoltad magadat, nem kevélynek, de nyomorultnak sem. Istennek erre a gondolatodra ez a válasza, hogy Ő gyújtja meg a te szövétnekedet. Szeretném, ha ezt most ígéretként olvasnánk a következő hétre, hogy az Úr meggyújtja szövétnekedet, lámpásodat, azt a világosságot, aminél egyszer csak látni fogsz. Ha azt mondod: nem tudom, hogy melyik vagyok, akkor Isten azt mondja: ne félj, ezen a héten megtudod.
“Te gyújtod meg az én szövétnekemet.” Persze sokféle lámpa van. Van úgy, hogy az ember mindig rendesnek, jónak látja magát a saját maga kicsi világosságában. És olyankor mindig mást lát hibásnak. Nem olyan a lámpád, hogy mindig másfelé mutatja a sötétet? A férjem, a gyerek, a szomszéd a hibás. Furcsa lámpáink vannak. Isten szövétneke az Ő Igéje. Ha ezt meggyújtja, akkor nagyon megdöbbensz. Igazán nem tudtam, hogy ilyen vagyok. Talán egy igehirdetésen váratlanul rád világít az Ige. Ha nem tudsz kitérni előle, akkor Ő gyújtotta meg a szövétnekedet.
A következő mondat: “Az Úr, az én Istenem, megvilágosítja az én sötétségemet.” Van benned sötétség? Van, csak nem látod. Életemnek döntő igéje volt ez. Romániába mentem nagyon komoly küldetéssel. Ez volt az igém: “Jer által Macedóniába, és légy segítségül nékünk!” (ApCsel 16,9). Átmentem a másik országba. A végén rájöttem: nem nekik volt szükségük rám, hanem nekem őrájuk. Nagyon emlékszem arra a napra, amikor együtt ültünk néhány erdélyi testvérrel, és ez volt az Ige, amit most elolvastam. Azon az estén az én sötétségemet világosította meg Isten. Valakinek volt bátorsága azt mondani: Maga többet beszélt ma este magáról, mint Jézusról. A lélegzetem elállt. Először tiltakoztam: nem, nem! Jézusról beszéltem, nem magamról. De Isten megvilágosította a sötétségemet. Nem tudtam, hogy amikor Jézusról beszélek is, magamról beszélek. Emlékszem, hogy hívő életem első álmatlan éjszakája volt, amikor a bűneim miatt nem aludtam. Forgolódtam az ágyban, és folyton mondtam, hogy nem, nem, ez nem igaz, ezek az emberek nem ismernek engem. Reggelre jutottam oda: Uram, igazad van. Megvilágosította az én sötétségemet.
Szeretném ezt kivánni nektek is. Nem feltétlenül álmatlan éjszakát, csak hogy meglásd: nem tudtam, hogy ilyen vagyok. Én is azt hittem, hogy Jézusnak szolgálok, Őt dicsőítem, és nem volt igaz. Nem tudom, hogy mit hiszel magadról, hogyan látod életed a magad kis világosságában? De szeretném most ígéretképpen elmondani az első esti igét: az Úr, a te Istened megvilágosítja a te sötétségedet. Akarod? Jó volna eldönteni: akarom-e én ezt, vagy szeretnék ezen a héten is elbújni és úgy elmenni, mint akinek az életében minden rendben van, akivel nem történt igazán, komolyan semmi. A te döntéseden múlik. Ha komolyan kéred Őt velem együtt, – mert nekem is van még sok sötétség az életemben, – de kérem Őt, hogy Uram, amit ígértél tedd meg: világosítsd meg az én sötétségemet. Ha kéred, veled is megteszi. Ő ezt ígérte, és ezt akarja megtenni. Jaj, csak meg ne ijedj, ha majd egyszer tényleg elkezd égni a szövétnek, és látni fogsz, ahogy én akkor. Életem egyik döntő fordulata volt az az este, és az az ige. Isten ennek a csendeshétnek az első estéjén ezzel az igével állít meg: “Az Úr a te Istened, megvilágosítja a te sötétségedet.”
A többi mind ezután következik, ha ez megtörtént. Annyi csodálatos dolgot olvasunk itt végig, de ne felejtsd el, hogy ennek mindnek feltétele, hogy engeded és akarod, hogy Isten meggyújtsa a te szövétnekedet. Isten senkire nem erőlteti rá a világosságot, azt, hogy lásson. Maradhatsz elbújva a sötétben, magadra szoríthatod erősen az álarcodat, hogy senki meg ne tudja, ki is vagy valójában. De megteheted azt is, hogy kéred és várod a világosságot.
A következő Ige így hangzik: “Mert általad táboron is átfutok, és az én Istenem által kőfalon is átugrom.” Látjátok, milyen erős ember lett ebből a nyomorultból? Már átfuthat a bűnei táborán, ha már Isten megvilágosította. Lehet, hogy az ellenségei, a bajai, a nehézségei táborán. Tudod, hogy tábor van körülötted? Milyen jó volna könnyedén, boldogan, szabadon átfutni rajta. “Az én Istenem által kőfalon is átugrom.” Nem tudom, mi a kőfal az életedben, milyen akadályok, nehézségeid vannak, amikra azt mondod, hogy fog ez megoldódni? És most az Ige azt mondja, hogy “átugrom.” Átugrasz, ha engeded, hogy Isten megvilágosítsa a sötétségedet.
Életem egy nagyon nehéz helyzetében ez volt a húsvéti igém, hogy “Kicsoda hengeríti el nékünk a követ?” (Mk 16,3). Az asszonyok kérdezték maguk között, amikor mentek a Jézus sírjához, és amikor odaértek, a kő el volt hengerítve. Életem akkori nagy-nagy problémájára gondoltam, hogy fog ez megoldódni? És mire odaértem, a kő el volt hengerítve. A probléma nem volt többé. Érted már, hogy mit jelent átugorni valamit? Amire most azt mondod, hogy kőfal. Ki tudja, hol húzódnak életedben a kőfalak? Ennek nem tudok megbocsátani, ezt nem tudom soha elfelejteni, megbocsátani. És egyszer csak átugrottad.
Olyan sok-sok ígéret van itt, hogy nem is tudom, el tudom–e mindet mondani? Azt mondja: “Az Istennek útja tökéletes, az Úrnak beszéde tiszta: paizsuk Ő mindazoknak, akik Benne bíznak.” Védelem! Neked nincs védelemre szükséged? Tökéletes védelem, bízol-e Benne? Az első komoly kérdés: bízol-e abban, hogy meggyújtja szövétnekedet, és egészen új, egészen más életet ad? Azt mondja tovább: “Az Isten, aki felövez erővel és tökéletessé teszi utamat: Olyanná teszi lábamat, mint a szarvasé, és az én magas helyeimre állít engem.” Tudod, hogy mi a magas helyed? A legjobb állapotod. Gondolj vissza az életedre, mikor voltam a legboldogabb? Mikor nagyon magasan éreztem magam, közel Istenhez. Erre a magas helyedre szeretne most állítani, ebbe az állapotba. Utadat tökéletessé teszi, lábadat olyanná mint a szarvasé, és magas helyeidre állít.
“Ő tanítja kezemet a harcra, karjaim meghajlítják az ércíjat.” Persze, sok harc van az életben, de úgy érzem, a legtöbb harc önmagammal van. Milyen jó volna, ha ez a harc végleg győzelmes volna. Ha tudnád, hogy a rettenetes ellenség, a saját magad rossz természete, – tudod már, milyen rossz természeted van? Hosszú évtizedekig meg voltam arról győződve, hogy nagyon jó természetem van. Azt mondtam valakinek: aki velem nem tud kijönni, az nem is ember. Most azt mondom, hogy aki velem ki tud jönni, azt csodálom. Harcolsz az indulataiddal, az irigységeddel, a szeretetlenségeddel? Egyszer csak olyan harcos leszel, aki győzelmet győzelemre arat.
Mert “Adtad nékem a Te idvességednek paizsát és a Te jobbod megszilárdított engem és a Te jóvoltod felmagasztalt engem.” Most már nem kell magam felmagasztalni. Milyen nagyon jó, ha egyszer igazán megalázod magad, Isten fog felmagasztalni. Az emberek fognak felmagasztalni, talán a családodban, munkahelyeden, talán a faluban, vagy a városban, ott, ahol laksz, és a legvalóságosabban egyszer majd ott az ítéletkor. És akkor nincs szükséged rá, hogy dicsérd magadat. Azt mondja az Ige, hogy ad neked egy pajzsot, az üdvösség pajzsát. Bizonyossá leszel afelől, hogy az Úr Jézus nekem mindent megbocsátott. Éppen ma mondta valaki, hogy nagyon nehéz műtét előtt áll. Azt mondtam neki: nézd, ha rendben leszel az Úrral, akkor boldogan fogod várni, hogy vagy meggyógyít, vagy hazavisz. Akkor végre egészen felmagasztal.
Jó volna, ha életed megoldódna ebben a földi életben, és az örök életben egyaránt. Minden itt kezdődik, hogy “Az Úr, az én Istenem, megvilágosítja az én sötétségemet.” Mondasz-e erre az ígéretre teljes szívből igent?
Imádkozzunk!
Uram, köszönöm, hogy ígéretképpen olvashatam az Igét. Tudod, hogy sok sötétségét ismerem már az életemnek, de sok van még, amit nem látok. Hadd áldjalak, hogy várhatlak ezen a héten a magam életében és a testvérek életében. Köszönjük, hogy olyan világosságot fogsz gyújtani, hogy mindnyájan látunk. Kérünk, áldj meg minket, segíts, hogy kikerüljünk a sötétségből teljesen a Te világosságodra. Úgy szeretnénk ragyogó arccal, ragyogó szemekkel, boldog élettel hazamenni, amelyik kiárad mindenütt, a lakásban, az emberek között. Szeretnénk, ha olyan emberekké lehetnénk, akik a világosság gyermekei. Tedd meg ezt velünk Uram. Köszönöm, hogy itt vagy, hogy Néked adatott minden hatalom, és annyi, de annyi jót ígértél. Hadd várjunk Rád!
Ámen.
Biatorbágy, 1989. június 4.