“Dícsérjétek az Urat” Zsolt 150,1
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1998. június
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
Egyet kérek az Úrtól
“Egyet kérek az Úrtól, azért esedezem,hogy lakhassam az Úr házában életemnek minden idejében; hogy nézhessem az Úrnak szépségét és gyönyörködhessem az Ő templomában. Bizony elrejt engem az Ő hajlékában a veszedelem napján; eltakar engem sátrának rejtekében, sziklára emel fel engem. Most is felül emeli fejemet ellenségeimen, akik körültem vannak, és én az Ő sátorában örömáldozatokkal áldozom, éneklek és zengedezek az Úrnak. Halld meg Uram, hangomat – hívlak! Irgalmazz nékem és hallgass meg engem! Helyetted mondja a szívem: Az én orcámat keressétek! A Te orcádat keresem, óh Uram! Ne rejtsd el orcádat előlem; ne utasítsd el szolgádat haraggal; Te voltál segítőm, ne taszíts el és ne hagyj el engem, üdvösségemnek Istene! Ha atyám és anyám elhagynának is, az Úr magához vesz engem. Taníts meg engem a Te utadra, óh Uram! Vezérelj engem egyenes ösvényen, az én üldözőim miatt. Ne adj át engem szorongatóim kívánságának, mert hamis tanúk támadnak ellenem, és erőszakot lihegnek. Bizony hiszem, hogy meglátom az Úr jóságát az élőknek földén! Várjad az Urat, légy erős; bátorodjék szíved és várjad az Urat.” Zsoltár 27,4-14
Köszönjük Uram, hogy azért jöhettünk most ide, hogy szót halljunk a szádból. Kérünk segíts, hogy ez most megtörténhessen. Hadd értsük meg, hogy Te vagy az, aki beszélsz velünk, mert egészen személyesen ismersz. Köszönjük, hogy most is tudod, mire van szükségünk. Kérünk, add meg azt Igéd és Lelked által.
Ámen.
Nem tudom érezzük-e, mennyire érdekes ez az első mondat, hogy “Egyet kérek az Úrtól”. Nem tudom, ha nekünk most kérni lehetne, mi lenne az az egy, amit kérnénk. Nekünk nagyon sok kérésünk van, nemcsak egy. Ha elkezdjük sorolni, abba sem tudjuk hagyni.
Emlékszem a gyerekkori mesékre, amikben hármat lehetett kérni. Volt egy mese, amiben egy nagyon okos ember kolbászt kért. Aztán mikor mérges lett, azt kérte, nőjön a kolbász a felesége orrára. A harmadik az volt: vedd le róla a kolbászt, mert borzasztó dolog így járni. Minden mesében van valami igaz. Mi olyan dolgokat kérnénk, amit aztán alig győznénk visszacsinálni. Olyanokat kérünk sokszor, jó, hogy nem történik meg.
“Egyet kérek az Úrtól”. Vajon gondolkozom-e azon, mi lenne az az egy kérés? Istennél mindig egy kérés van. Gondoljunk Salamonra, ő sem kérhetett hármat. “Kérj amit akarsz”, mondta az Úr. Egyet kért és jól kért.
Mindig megdöbbent, Salomé is egyet kért és rosszul kért. Mi lenne, ha nekünk is azt mondaná az Úr: egyet kérhetsz most. Valaki így mondta: jó, ha az ember egy ügyű emberré lesz, egy ügye és egy kérése van.
Persze mindnyájan átéltük már, ha nagy baj volt a családban, komoly beteg volt valaki, minden kicsivé törpült mellette és csak az az egy kérésünk volt, hogy gyógyuljon meg a beteg. Egy lelkész testvérem mondta el, hogy amikor gyerekük élet-halál között volt, akkor tudtunk együtt térdelni feleségemmel, féléjszakákat átimádkozni az Úr előtt. Akkor egyszer csak tudtunk. Nem kellett gondolkozni: ráérek, nem érek? Egyszerűen egyetlen kívánságunk volt: a gyerek gyógyulása. Aztán megkérdezte az Úr a lelkipásztortól: Gyülekezetedért miért nem tudsz így imádkozni?
Ha van valami nagyon fontos dolog a számomra, akkor valóban csak egyet kérek. Eszembe jutott, hogy van egy ilyen mondás: Egyet kérek, kettő lesz belőle. A Zsoltáros is egyet kért: “hogy lakhassam”, de rögtön utána: “nézhessem és gyönyörködhessem”. Ezt a kettős egyet jó volna megnézni.
Az első dolog: “Azért esedezem, hogy lakhassam az Úr házában”. Nemrégen énekeltük az éneket: “A tábor ormán lakni nem lehet.” Valaki azt kérdezte: Akkor nektek miért lehet itt lakni? Olvasták a házon: Isten háza. És látják, hogy többen is lakunk itt. Az Úr háza nem egy hely. Az Ő háza, a Vele való közösség, az Éden, ahonnan kiűzetett az ember. A Vele való teljes kapcsolat a mennyország, az Ő országa. Egy állapot ez, hogy “lakhassam”. A 23. Zsoltárban mondja az Ige: “És az Úr házában lakozom hosszú ideig.” Itt most talán nagyobb a kérés: “Lakhassam az Úr házában életemnek minden idejében”. Nemcsak hosszú ideig, hanem mindig.
Sokszor nagyon rövid a mi Úr előtt való állásunk reggel is. Nagyon futva vagyok ott, és már megyek is tovább. Milyen jó volna csak ennyit kérni: Uram, hadd maradjak nálad tovább, mint eddig. Aztán még tovább, “hosszú ideig”, és a következő: “életemnek minden idejében.” Vajon ebben a testben lehetséges ez, hogy életem minden idejében? Mintha azt mondaná, amit az Ige más helyen így mond: “Szüntelen imádkozzatok!” (1Thessz 5,14). Hát lehet ez? Még hossszabban mint eddig? Hogy életem minden idejében jönni, menni, beszélni, dolgozni és Vele kapcsolatban maradni? Ez nagy kérés. Mered-e ezt az egyet kérni: Uram hadd legyek Veled kapcsolatban életemnek minden idejében.
“Bizony elrejt engem az Ő hajlékában”. Az Úrral való kapcsolat az Édenben a bűn miatt szakadt meg. Az Úrral való kapcsolat, az Ő háza, védettséget jelent, elrejt bajok elől, szenvedések elől, a bűn elől.
Biztos sokan ismeritek a Félelem és elrejtettség című könyvet. Leírja, hogy a gyereknek legnagyobb elrejtettség az anyaölben van. Ott nem kell félnie semmitől, veszedelem nem vehet erőt rajta, körülöleli a szeretet. Testvér, benne vagy-e ebben az elrejtettségben? Érzed-e, hogy körülvesz az Isten hatalmas szeretete, amiben hihetetlen védettség van. A legtöbb ember szíve vágya: Olyan jó lenne védett helyen lenni. Később is azt mondja: “Ha atyám és anyám elhagynának is, az Úr magához vesz engem.” (Zsoltár 27,10). Nagyobb védelem és erősebb szeretet az Úr szeretete.
“Bizony elrejt engem az Ő hajlékába a veszedelem napján; eltakar engem sátrának rejtekében”. Olyan jó ez a szó, hogy “eltakar”. Amikor valaki megtapasztalta a bűnbocsánat örömét, akkor értette meg, mit jelent ez, hogy “eltakar”. Nem látja Isten a bűneimet, nem látja, amit ma vétkeztem ellene, mert Krisztus vére eltakar. Elrejt a veszedelem elől és eltakar az ítélet elől.
“Sziklára emel fel engem. Most is felül emeli fejemet ellenségeimen, akik körültem vannak, és én az Ő sátorában örömáldozatokkal áldozom, énekelek és zengedezek az Úrnak.” Milyen jó dolog az, hogy benne vagyok egy védett sátorban, Isten szeretetében. Ott lehet zengedezni és énekelni. Olyan jó az, amikor a szívem belül énekel. Ha elszakadok az Úrtól, elhallgat belül a szívem és nagyon sokszor a szájam is elhallgat olyankor. Csak az Úr közelében lehet igazán szívből, örömmel énekelni.
A Zsoltáríró azt kérte: “Hogy lakhassam az Úr házában életemnek minden idejében”. Elmondta azt is, mit ad az Ő háza. És most a második kérést mondja el, – mert az egy kérésből kettő lett – “Hogy nézhessem az Úrnak szépségét és gyönyörködhessem az Ő templomában.” Később elmondja: “Az én orcámat keressétek! A Te orcádat keresem óh, Uram!” Mit jelent Isten arca? Emlékszünk, Mózes is kereste Isten arcát. Azt mondta: “Ha a Te orcád nem jár velünk, ne vígy ki minket e helyről.” (2Móz 33,15). Keressük-e mi Isten ránk néző arcát? Gondoljunk arra, milyen nagy vággyal mondja itt Dávid: “Egyet kérek az Úrtól”, és a második fele a kérésnek, “Hogy nézhessem az Úrnak szépségét, és gyönyörködhessem az Ő templomában.”
Isten elrejtheti előlünk arcát, vagy pedig én fordulok el tőle és úgy gondolom, elrejtőzött az Isten. Ez a kérdés, Ő, vagy én? Jézus Krisztusról tudjuk, hogy tegnap és ma és örökké ugyanaz. A nap is ragyog az égen, csak én fordítom el arcomat tőle. Nagyon sokszor nem Isten rejti el arcát, hanem én bújok előle. A Biblia így mondja: “Akikben e világ istene megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangéliumának világosságát, aki az Isten képe.” (2Kor 4,4). A világ istene, a bűn vakította meg szemeinket. Nem Isten rejtette el orcáját előlünk. Már a Biblia első lapjain találkozunk a bújó emberrel és a kereső Istennel.
Szeretném, ha már ma találkoznál a téged kereső Istennel és megértenéd, mi baj van az életedben, miért nem látod most az Urat? Miért nem tudod fedetlen arccal szemlélni az Ő dicsőségét, szépségét? Miért bújtam el előle? Miért nincs igazi kapcsolatom?
A két kérés tulajdonképpen mégis egy: “Hogy lakhassam az Úr házában” és ugyanaz: “Hogy nézhessem az Ő szépségét”. Húsvét táján a legcsodálatosabb mondat számomra ez volt, amikor Jézus feltámadása után megjelent a tanítványoknak és megmutatta nekik kezeit és az oldalát és azt mondja az Ige: “Örvendezének azért a tanítványok, hogy látják az Urat.” (Jn 20,20). Életemnek legnagyobb öröme, ha az Igében, vagy az események mögött látom az Urat. Ha most nem látod, mi az, amiért nem látod? Mi az, ami elfedezi orcáját előled?
Olyan nagy öröm, hogy a kereső Isten utánajött az embernek a földre. Jézus Krisztusban testté lett az Isten. “Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett.” (Lk 19,10). Jézusban keres meg Isten. Az Ő arcán láthatjuk az Isten arcot. Valaki így mondta, hogy a keresztyén valláson kívül nincs egyetlen vallás, amelyiknek biztos istenképe volna. Gondoljunk a pogányok bálványaira, milyen rettenetes, félelmetes, meghatározhatatlan képek. De láthatsz egy szerető tiszta arcot, egy ragyogó szempárt egy emberarcon át. Az Isten arcát. Azért lett Ő testté, hogy megkeressen. Ha az ember elveszít valamit, hol kell keresnie? Ahol elveszítette. Isten hol keresi az embert? Ahol elveszett, a bűnben.
Jézus nemcsak lejött a földre, nemcsak belement a bűnbe, magára vette a bűnt, bűnné lett. Lásd meg ma azt a véres arcot, amelyiken ott volt a töviskorona. Lásd meg a könnytől, vértől homályos szempárt és mondjad: “Hogy nézhessem az Ő szépségét”. A Biblia így mondja: “Néztünk reá, de nem volt ábrázata kívánatos! Útált és az emberektől elhagyott volt”. (Ézs 53,2-3). Neked sem kívánatos? Mikor nézted utoljára a szenvedő Krisztusarcot?
Szeretnélek kérni, ma este ezzel az arccal aludj el. Utolsó pillantásod ma Őreá essék, hogy lakhass az Ő házában, és körülvegyen az Ő szeretetének sátora.
Imádkozzunk!
Uram, olyan jó, hogy teljes szívvel ezt az egyet kérhetem Tőled. Tudod, hogy semmi más vágya nincs a szívemnek, az életemnek, csak az, hogy Veled teljes közösségben élhessek ezen a földön, hogy egyre jobban láthassalak és hogy beteljesedjék rajtam az ígéreted, hogy “Őt nézvén, változunk át”. Köszönöm Úr Jézus, hogy ez az egyetlen útja annak, hogy megtisztuljon, megszenteltté, ragyogóvá legyen a hívő életünk. Kérünk, taníts meg lelkünk szemeivel Téged nézni, gyönyörködni benned, hogy meghallgasd a szívünk kéréseit.
Ámen.
Biatorbágy, 1985. május 19.