“Dícsérjétek az Urat” Zsolt 150,1
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1998. június
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
Imádjátok az Urat
“Dávid Zsoltára. Adjatok az Úrnak ti fejedelmeknek fiai, adjatok az Úrnak tiszteletet és dicséretet! Adjátok az Úrnak neve tiszteletét, imádjátok az Urat szent ékességében. A Úr szava zeng a vizek fölött, a dicsőség Istene mennydörög, az Úr ott van a nagy vizek fölött. Az Úr szava erős, az Úr szava fenséges. Az Úr szava cédrusokat tördel, összetöri az Úr a Libánon cédrusait is. És ugrándoztatja azokat, mint a borjút, a Libánont és a Szirjónt, mint a bivalyfiat. Az Úr szava tűzlángokat szór. Az Úr szava megrengeti a pusztát, megrengeti az Úr Kádesnek pusztáját. Az Úr szava megborjaztatja a nőstény szarvasokat, lehántja az erdőket, és az Ő hajlékában mindene azt mondja: dicső! Az Úr trónolt az özönvíz felett: így trónol az Úr, mint király, mindörökké. Az Úr ad erőt népének, az Úr megáldja népét békességgel.” Zsoltár 29,1-11
Úr Jézus, hálát adunk, hogy várhatjuk szavadat. Kérünk, adj nekünk igazi, mély vágyat arra, hogy meghalljuk azt. Hadd kérjük ezt most az első estén, és hogy egész héten át hallhassuk a Te szavadat. Áldj meg minket, és áldd meg Igédet számunkra.
Ámen.
Az első, ami ebben a Zsoltárban megdöbbentett: “Adjatok az Úrnak!” Egy percig megálltam, hogy mit adhatunk az Úrnak? Mire mondja most: “Adjatok az Úrnak!” Egy csendeshetet az 50. Zsoltárral kezdtünk és ott megdöbbentő dolgokat mond erről, hogy mit adhatok. “Nem feddelek én téged áldozataidért, és hogy égőáldozataid szüntelen előttem vannak. De nem fogadhatok el tulkot a te házadból, vagy bakokat a te aklaidból: Mert enyém az erdőnek minden vadja, a barmok az ezernyi hegyeken. Ismerem a hegyeknek minden szárnyasát, és a mező állatai tudva vannak nálam. Ha megéhezném, nem mondanám meg néked, mert enyém e világ és ennek mindene. Avagy eszem-é én a bikák húsát, és a bakoknak vérét iszom-é? Hálával áldozzál az Istennek, és teljesítsd a Felségesnek fogadásidat!” (Zsoltár 50,8-14). Elsorolja végig, hogy mit adhat egy ember az Istennek. Ahogy végignéztem, tulajdonképpen semmit.
Valamit mégis adhat: hálát. “Hálával áldozzál az Istennek!” Isten azt mondja, hogy nem fogadhatok el tőled semmit, hiszen minden az enyém. Itt is majdnem azt mondja az Ige. “Adjatok az Úrnak … tiszteletet, dicséretet! Adjátok az Úrnak neve tiszteletét, imádjátok az Urat szent ékességben.” Tiszteletet, dicséretet, imádatot. Érdekes fokozás. A tiszteletnél már sokkal több a következő, a dicséret, és a legkomolyabb, a legszentebb az imádat. Adjuk-e ezt az Úrnak? Istennek az első parancsa hozzánk: adj ma este Neki tiszteletet, dicséretet, imádatot. Az imádságainkban olyan kevés a dicséret, a hála, a magasztalás. Olyan keveset adjuk ezt az Úrnak, pedig mást nem adhatunk.
Az egész Zsoltárban majdnem minden versben ez ismétlődik: “Az Úr szava.” Az Úr szava az Ő szava. Ő maga adja magát a szavában. Ma annyira megdöbbentett, hogy Szentháromság vasárnapján ezt halljuk. Az Úr szava az Atya szava, a teremtő szó. Megfigyelhetjük milyen érdekes, ahogy ezt mondja végig a Zsoltárban, hogy “teremt.”Aztán a Fiú szava a megváltó szó, és a harmadik a Szentlélek szava, a megszentelő beszéd, mind az Úr szava. Ezzel kezdi, hogy “Zeng a vizek fölött.” Tudjuk, hogy 1Móz 1,2-ben azt mondja az Ige: “Az Isten Lelke lebeg a vizek felett.” A teremtés így kezdődött. Aztán elhangzott a “legyen” szó. Isten szava a vizek felett: a teremtő szó. Amikor még semmi nem volt, ez a szó hangzott el a vizek felett. Isten szava mindig cselekedet. Amikor Ő szól, akkor cselekszik. “Az Úr szava zeng a vizek fölött.” Az első szava, hogy “Legyen világosság!” És aztán: “Elválasztá Isten a világosságot a sötétségtől.” Az Úrnak minden egyes szava szétválaszt. Körülöttünk és bennünk szétválasztja a világosságot a sötétségtől. Ha Ő szól, rögtön tudom, hogy életemben hol a világosság és hol a sötétség. Jó volna, ha ezen a héten is úgy szólna hozzánk, hogy elválasztaná bennünk a magunkból valót attól, ami Tőle való. Az Úr szava a teremtő szó. A Zsid 4,12a ugyanezt mondja: “Az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél.” Szétválaszt. Éles kard! Ahol megszólal, ott teremt és szétválaszt.
“Az Úr szava erős.” Az 1Sám 2,6 így mondja: “Az Úr szava öl és elevenít.” Egy egész sorozatot olvasunk, amiben öl az Úr ítéletes szava. “Az Úr szava cédrusokat tördel, összetöri az Úr a Libánon cédrusait is. És ugrándoztatja azokat, mint a borjút, a Libánont és a Szirjónt, mint a bivalyfiat. Az Úr szava tűzlángokat szór. Az Úr szava megrengeti a pusztát, megrengeti az Úr Kádesnek pusztáját. Az Úr szava megborjaztatja a nőstény szarvasokat, lehántja az erdőket.” Egészen idáig az Úr szava ítél, öl. Megdöbbentő végignézni, hogy mindent ami erős, ami felfuvalkodott, az Úr megítél. A magas hegyeket ugrándoztatja. Megrengeti a pusztát, lángokat szór, erdőket tarol le.
Aztán jön a még rettenetesebb: az özönvíz. Az özönvíz Isten iszonyú ítélete volt az első világban. “És az Ő hajlékában mindene ezt mondja: dicső!” Mert trónol az özönvízen. Tudjuk, hogy az özönvíz mindent elsodort, csak a kegyelem alatt levők menekülhettek meg. Akik bementek a bárkába. Itt láthatjuk a következő személyt, Jézust. Az ítéleteben Ő az egyetlen mentőbárka. A kérdés: bent vagyok-e a bárkában? Mert ez a bárka trónolt az özönvízen. Akik emlékszünk a történetre, tudjuk, hogy egyszerűen vitte a bárkát az özönvíz, hordozta, tónolt rajta. A bárka a vizek fölött volt végig, és azok is, akik a bárkában voltak. Ahogy elmondja itt az Ige: “Az Ő hajlékában minden azt mondja: dicső!” Akik benne vannak, azoknak ez az egyetlen komoly szavuk van minden körülmények között.
Jó volt most arra gondolnom, hogy nagyon az ítéletben élünk. Ha kicsit körülnézünk azt mondhatjuk, hogy minden mozog körülöttünk. Ami fönt volt lent van, aki lent volt fönt van, mintha hullámokon mennénk. Mindig olyan nagy sajnálattal nézem azokat, akik a világban élnek, hogy hogy bírják, mikor minden mozog. De aki a bárkában van, az csak azt mondhatja, hogy dicső! Az a nyugalom, az a békesség, ami trónol az özönvíz fölött, ezt a szót váltja ki az övéiből. Olyan sokszor adunk itt hálát az Úrnak azért, hogy egyszerűen mintha semmi sem volna. Olyan békességben, meg nyugalomban járhatjuk az utunkat, mintha rajtunk kivűl semmi sem volna. Teljes védettségben élünk. Mert aki az Úrban van, a bárkában van, teljes védettséget élvez. Kívül minden mozog, hiszen olvastuk, hogy minden ami magas, minden ami felemeltetett recseg-ropog, törik körülöttünk.
A kérdésem: benne vagy-e igazán abban a nagy nyugalomban, amelyik trónol a vizek fölött, és amelyben minden azt mondja: dicső! Vajon nincs-e ott a szívedben, hogy ezekben az időkben nem tudjuk, mi következik. Abban a biztonságban élsz-e, hogy mindig dicsérhetem, magasztalhatom, áldhatom az Urat? Adhatom Neki, ahogyan az elején mondta amit adhatok: hálát, tiszteletet, dicséretet, imádatot. Így választja szét az Úr az egész világot: “Az Úr trónolt az özönvíz fölött: így trónol az Úr, mint király, mindörökké.” Most is, és mindörökké.
2Péter levelében az Ige világosan elmondja, hogy az özönvíz elmúlt, de jön a tűzözön. “Az Úr napja pedig úgy jő majd el, mint az éjjeli tolvaj, amikor az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomolnak, és a föld és a rajta lévő dolgok is megégnek.” (2Pét 3,10). Vajon bent vagy-e már a bárkában, a biztos helyen, ahol nem érhet semmi?
Olyan jó a Zsoltár vége. Az eleje azt mondja: “Adjatok az Úrnak.” A végén pedig az Úr ad. A kettő között van az egész Zsoltár. Vajon akarok adni az Úrnak? Vagy pedig tudom, hogy az Úr ad. Én csak elfogadó vagyok Vele szemben. Az Úr ad a bárkán belül levő, a megváltást megtapasztaló embereknek. Ez a nagyon nagy ajándék, hogy mindent az Úr ad.
Olyan nagyon jó, amit ad. “Az Úr ad erőt.” Nem tudom tudjuk-e, hogy mérhetetlen nagy szükségünk van erőre ahhoz, amiben vagyunk. Áldást ad. A legnagyobb dolog ami létezik a földön az áldás. Sokszor emlegetik itt az ötös találatot. Nekünk nem szerencse kell, nekünk áldás kell. Az áldás minden szerencsénél hihetetlenül több. Viszont az áldást nem lehet másképp megnyerni, megtalálni, csak Jézus által. Éppen a napokban olvastuk: Áldottak vagytok, akik az Úr házából valók vagytok. A bárkából valók, az Ő népe közül valók. Az Ő népének erőt, áldást, békességet ad. Minden körülmények között békességet. Isten nem úgy adja, ahogyan ez a világ adja.
Vajon hogy jöttél ide testvér? Várod-e, hogy Ő adjon mindent, amire csak szükséged van? Olyan jó, hogy mindent Tőle várhatunk itt ezen a héten is. És nagyon jó volna közben elkészülni mindarra, ami ránk vár. Az Úr tudja mindyájunkra, hogy mi vár. Olyan sok mindenkiről hallok most, akik máról holnapra valami olyan rettenetes betegségek és körülmények sorozatába kerülnek. Vajon elkészültek? Megkapták-e az erőt arra, ami rájuk vár? Vajon lehetett-e a számukra áldás mindaz a nehéz, és járnak-e békességben mindvégig.
Az Úr elmondta, miért hozott ide. Jó volna most ezzel szembenézni Szentháromság vasárnapján. Ismerem-e a teremtő Istent, és enyém lett-e a Megváltó Isten, és vajon megtölthetett-e igazán az Ő Lelkével a Szentlélek Isten?
Imádkozzunk!
Uram, hadd adjak hálát. Köszönöm, hogy azért hoztál ide bennünket, mert ismered szegénységünket. Tudod, milyen mérhetetlen nagy szükségünk van Rád, a Te erődre, békességedre. Kérünk, ajándékozz meg minket ezzel, hogy így mehessünk tovább. Olyan jó, hogy tudod, mi vár ránk holnap, holnapután, és milyen időknek nézünk elébe. Dicsérünk Téged, hogy adni akarsz. Kérünk segíts, hogy Tőled mindent el tudjunk fogadni. Dicsérünk, hogy itt lehetünk, és kérünk, áldd meg itt-tartózkodásunk minden napját.
Ámen.
Biatorbágy, 1989. május 21.