“Dícsérjétek az Urat” Zsolt 150,1
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1998. június
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
Örvendezzetek, dícsérjétek
“Örvendezzetek ti igazak az Úrban; a hívekhez illik a dicséret. Dicsérjétek az Urat citerával; tíz húrú hárfával zengjetek néki. Énekeljetek néki új éneket, lantoljatok lelkesen, harsogón.” Zsoltár 33,1-3
“Boldog nép az, amelynek Istene az Úr, az a nép, amelyet örökségül választott magának.” 33,12
“Lelkünk az Urat várja, segítségünk és paizsunk Ő. Csak Őbenne vigad a mi szívünk, csak az Ő nevében bízunk! Legyen, Uram, a Te kegyelmed rajtunk, amiképpen bíztunk Tebenned. 33, 20-22
Az első szava hozzánk az Úrnak: “Örvendezzetek ti igazak az Úrban.” Tudjuk, hogy nélküle nem vagyunk igazak.
A következő mondat: “A hívekhez illik a dicséret.” Nem tudom tekintetbe vesszük-e ezt az illendőséget, hogy az övéihez ez illik. Gyermekeihez illik a dicséret. Elmondja azt is, mivel lehet dicsérni. Körülnéztem, itt nincs se lant, se citera, se tízhúrú hárfa. Egyik Zsoltárában így írja Dávid: Az én Zsoltárom, az én hangszeremmel. Van itt citera, lant, tízhúrú hárfa, csak a szívünkben hordjuk. Belső hangszer. Mindenkinek megvan a saját hangszere. Az a hang, ahogyan én és te dicsérjük az Urat, úgy senki más.
Ha valaki elhallgat, hiányzik a hangja a mennyei karból. Hallja-e az Úr mindennap a hangszerünket belecsendülni a mennyei karba? Szeretném, ha megértenénk, hogy ez a szívünk hangja.
“Boldog nép az, amelynek Istene az Úr, az a nép, amelyet örökségül választott magának.” A dicséret már elárulja, hogy boldog vagyok-e? Lehet mondani savanyún, kötelességszerűen is. Van aki tudja: azzal illik kezdeni az imádságot, hogy áldom az Urat. De ehhez az ember szívének is meg kell szólalnia. A szív pedig csak akkor szólal meg, ha boldog vagyok.
Isten népének ez a neve, hogy boldog nép. Így hívják. Ez a színe. Ha valaki fekete, tudjuk hova tartozik. Ha sárga, akkor is. Isten népének a színe, neve: boldogság. Neked is ez a színed? Erről ismernek meg, hogy hozzátartozol a boldog néphez? Kicsit félek, hogy csak néhanapján tartozunk oda, és nem mindig. Nem ez az ismertetőjeled, nem ez a jellegzetességed. Mikor Jézust még nem ismertem, az volt bennem: savanyú, orrlógató nép ez a hívő nép.
Ahogyan jöttünk ide az alkalomra, tankoltunk a benzinkútnál, voltak ott többen is, egy csoportra azt mondtam: ezek külföldiek, rájuk lehetett ismerni. Téged ebben az országban úgy néznek, hogy külföldi vagy? Mert a boldog néphez tartozol, akinek Istene az Úr. Annyira boldog és addig boldog, amíg Istene az Úr. Lehet, megállapítod magadban, hogy nem jellemző rám a boldogság. Akkor rögtön kérdezd meg: Istenem az Úr? Félek, azért nem tartozol a boldog néphez, mert nem Istened az Úr. Vagy még nem Istened.
Valahol itt van a baj. A Biblia igaz. A 9. versben találjuk, hogy “Mert Ő szólt és meglett, Ő parancsolt és előállott.” Ha Ő azt mondja, hogy: “Boldog nép az, amelynek Istene az Úr”, akkor ez így igaz.
A boldog nép értelmes nép, mert Istent kereső nép. Ha megtaláltam, akkor is kell keresni. “Az Úr letekintett a mennyből az emberek fiaira, hogy meglássa, van-é értelmes, Istent kereső?” (Zsoltár 14,2). Nem úgy van, hogy egyszer megtaláltam és azóta nem keresem? Azt mondja az Ószövetség: “Bizony, te elrejtőzködő Isten vagy, Izráelnek Istene, szabadító!” (Ézs 45,15). Istent keresni kell a dolgok mögött. Szoktad-e keresni? Ott van Ő a napi események között, de csak az találja meg, aki keresi. Sokszor emberek szava mögött is ott van, Ő szólal meg.
Gondoljunk arra, hogy csak ritkán tartozom bele ebbe a boldog népbe, mert nem vagyok értelmes, Istent kereső. Életem folyásában nem keresem Őt.
A végén azt mondja az Ige: “Lelkünk az Urat várja.” Mit vársz most itt? Talán a testvéreket vártad, vagy kiváncsi voltál, mi lesz az Ige? Sok mindent várunk, de vajon mögötte az Urat várod? Ha Őt keresnéd, naponta megtalálnád. Naponta többször felujjonghatnál: ez megint az Úr, újra az Úr, megint láthattam Őt. Mert akik Őt látják, – “Akik Őreá néznek, azok felvidulnak.” (Zsoltár 34,6). Azok boldogok! Úgy ébredsz-e reggel: Uram miben foglak ma látni, találkozom-e ma Veled?
Istent kereső vagy? Ő az akit keresel, vagy magadat?
Miből tudhatom, hogy Istenem az Úr? Az az Istenem, akinek engedelmeskedem, akinek a szolgálatra odaszánom magam. Vajon nem azért nem vagy boldog, mert nem igazán teljes szívből kerested és cselekedted az Ő akaratát? Ha igazán Istened az Úr, akkor nemcsak hallod, amit mond, hanem meg is cselekszed akaratát. Vajon nem ebből derül ki, hogy nem Istened igazán az Úr, mert mindig a magad akaratát csinálod? Talán azért van háború, mert mások mást akarnak. Nem vagy te istentelen? Az Úr a te Istened, vagy önmagad?
Az az Istenem, akit imádok. Tudod-e, hogy szeret téged az Úr? Döbbenetes nekem Jánosról olvasni, hogy az a tanítvány, “akit szeret Jézus.” Valaki egyszer így kérdezte: Jézusnál is volt protekció? Nem! Csak János észrevette, hogy Jézus szereti. Észre szoktad venni: ez azért volt, mert az Úr szeret. Azért vigyázott, azért biztat, azért vert meg, minden azért volt, mert szeret. Vajon Ő az, akit szeretsz, imádsz? Igazán Ő?
Jó volna megállapítani, nem azért nem vagyok boldog, mert már észre sem veszem, ha megsimogat, már észre sem veszem a szeretetét? Az az ember boldog, aki gondtalan. Sajnos, mi leterhelt emberek vagyunk. Gondjaink utánunk nyúlnak. Ha neked gondjaid vannak, nem Istened az Úr. Nem Isten a gondviselőd. Ha igazán az Úrra bíztad volna magad, nem aggodalmaskodnál, akkor nem hangzana mindig a jaj. Nem tudom mi az, ami számodra külső dolgokban is gond és aggodalom. Csak addig vagyok boldog, amíg gondtalan gyermek vagyok.
Talán azt mondod, nem a külső, hanem a lelki gondok az igazi gondok. Ha a belső fronton harcolsz, nincs erőd a külső harcra. Testvér, ne harcolj a bűneiddel, az ördöggel, ne harcolj az óembereddel. Ez istentelenség! Ha Ő egyszer kimondta, hogy “Elvégeztetett!” – ha Ő az Istened, nem lehet semmi gondod. A kereszt a Golgotán mindent elrendezett. Vagy neked nem Istened az, aki ott függ véresen? Nem kell harcolnod, csak nézd a szabadítást! Nézd egyre kitágultabb szemmel, egyre nagyobb csodálkozással, hogy egyre többet láthass meg abból, mi a szélessége és hosszúsága, mélysége és magassága Isten szeretének.
Nézz ma szembe ezzel: van nekem Istenem? nem járok-e gondterhelten? Boldog a nép, amelyet örökségül választott magának. Ő választott téged, csak az a fájdalom, hogy te nem választottad Őt. Isten választott téged, és azt kívánja ma kimondatni veled, hogy Ő lesz a te Istened.
Keresed-e Őt mától kezdve értelmesen, minden nap és engedelmeskedsz-e Neki mindenben? Hányszor elmondta Izráel: az Úrra hallgatunk, és mindent megcselekszünk. Szeresd Őt és engedd magad Tőle szeretni. Ez a legnagyobb bajunk, hogy annyira éhesek vagyunk emberek szeretére, az Úr szeretete pedig nem kell.
Így mondja a végén: “Lelkünk az Urat várja, segítségünk és paizsunk Ő. Csak Őbenne vigad a mi szívünk, csak az Ő szent nevében reménykedünk.” Hallod a kétszeres “csak”-ot? Nem Őt is, meg magadat is. Csak Őt! “Legyen Uram a Te kegyelmed rajtunk, amiképpen bíztunk benned.” Ne várj többet, mint amennyire bízol Benne. Azon fölül nem tud adni. Ha nincs nyitva az ajtó, hogy áradhatna be az áldás? Annyi árad be, amennyire bízol Benne.
Isten nagyon szeretné, – Jézus meghalt érted, – hogy a boldog néphez tartozhass. Rajtad múlik.
Imádkozzunk!
Uram, köszönöm ítéletedet. Olyan sokszor vagyok istentelen, amikor magamra rámolok dolgokat, bajt, gondokat, és nem vetem Reád. Bocsáss meg, hogy annyiszor nincs időm, hogy Veled legyek, hogy szerethess. Olyan sokszor elszaladok Tőled, mint aki nem tartozik Hozzád.
Bocsáss meg, hogy sokszor magamat keresem az eseményekben, dolgokban. Olyan sok még bennem az önigazság. Köszönöm, hogy megszólítottál. Szeretném Uram, ha Istenem lennél. Áldj meg minket és légy segítségül, hogy kegyelmed lehessen velünk, mert bízunk Benned.
Ámen.
Hajdúszoboszló, 1981. augusztus 23. Szolgálók hetének kezdete.