“Dícsérjétek az Urat” Zsolt 150,1
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1998. június
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
Kívánkozom, szomjúhozom
“Az éneklőmesternek, Kóráh fiainak tanítása. Mint a szarvas kívánkozik a folyóvizekre, úgy kívánkozik az én lelkem Hozzád, óh Isten! Szomjúhozik lelkem Istenhez, az élő Istenhez; mikor mehetek el, és jelenhetek meg Isten előtt? Könnyhullatásom volt kenyerem éjjel és nappal, mikor mindennap azt mondták nékem,: “Hol van a te Istened?” Mikor ezekről emlékezem, megkeseredem lelkemben; mert nagy csoportban vonultam ezelőtt és ujjongó örömmel és hálaadással vezettem őket, az ünneplő sokaságot az Isten házáig. Miért csüggedsz el lelkem és nyughatatlankodol bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok én néki az Ő orcájának szabadításáért. Istenem! elcsügged bennem az én lelkem; azért emlékezem reád a Jordán és Hermon földjéről, a Miczár hegyéről. Örvény örvényt hív elő zuhatagjaid hangjára; minden vízáradásod és hullámod összecsap fölöttem. Nappal kiküldte kegyelmét az Úr, éjjel éneke volt velem, imádság az én életem Istenéhez. Hadd mondjam Istennek, az én kőszálamnak: Miért felejtkeztél el rólam? Miért kell gyászban járnom ellenség háborgatása miatt? Mintha zúzódás volna csontjaimban, mikor gyaláznak engem az én szorongatóim, naponként ezt mondván nékem: Hol van a te Istened? Miért csüggedsz el lelkem, és miért nyughatatlankodol bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok én néki, az én szabadítómnak és Istenemnek.” Zsoltár 42,1-12
Uram, hálát adunk kegyelmedért és szeretetedért. Köszönjük, hogy az az első szavad hozzánk, szeretnéd, hogy benned bízzunk. Kérünk, vigyél oda ezen a héten, hogy teljes bizalmunkkal megajándékozhassunk Téged, és megtapasztalhassuk a teljes szeretetedet.
Ámen.
Testvérek, most nem azt szeretném kérdezni, miért jöttél, hanem hogyan jöttél? Vágyakozva jöttél, kívánkozva jöttél? Mert az Ige azt mondja: “Mint a szarvas kívánkozik a folyóvizekre, úgy kívánkozik az én lelkem hozzád, óh Isten!”
Ha estefele kinézünk a völgybe, láthatjuk, amint az őzikék sorban jönnek ki az erdőből és a völgyön keresztül mennek a forráshoz. Nyilván messziről jönnek, és szomjasan. Olyan nagy öröm volna számomra, ha tudnám, hogy így jöttetek most, hegyen-völgyön át, ki tudja honnan, de szomjasan, a folyóvizekre. Nagyon sok ember jön úgy, hogy küldik, meg kelletlenül jön, meg muszáj , mert a nehezek hozzák. Bár sokan lennének közöttünk, akiket nem a muszály hozott, hanem azért jött, mert a lelke vágyakozott az élő Istenhez.
A másik kérdés, amit felteszek: az élő Istenhez jöttél? Ki van írva: “Isten Háza”, tehát jó helyre jöttél. Istennek előre megvan az ígérete: “Boldogok akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek.” (Mt 5,6). Én nem tudtam soha úgy szomjúhozni az Úr ajándéka után, hogy meg ne adta volna. Ez az Ige fogad most bennünket: “Szomjúhozik lelkem Istenhez, az élő Istenhez; mikor mehetek el és jelenhetek meg Isten előtt?” Tudjátok, hogy egyszer mindnyájunknak meg kell jelennünk Isten színe előtt. De akkor már nem kérdés, hogy szomjúhozunk-e vagy nem? Amikor tényleg eljön, hogy most már “kell”, az már nem akkor van, amikor szomjúhozunk, meg vágyakozunk, hanem eljön az az óra, amikor mennem kell. Jó volna most megjelenni Előtte, amikor még nem kell, amikor szabadon, vágyakozva mehetek. Most még nem kell, – szabad. Szabadon választhatok, akarok-e jönni, vagy nem?
A Zsoltár mondanivalójában meglátjuk, hogy miért vágyott ennyire. Azt mondja: “Könnyhullatásom volt kenyerem éjjel és nappal.” Utána pedig, hogy “Miért csüggedsz el lelkem?” Nem tudom, van-e most valaki közöttünk, aki pontosan így van? A “Zarándok útja” beszél a csüggedés mocsaráról. Aki olvasta, emlékszik rá. Borzalmas egy hely, minél jobban szeretne szegény ember kijutni belőle, annál inkább mélyebbre kerül. Voltatok-e már a csüggedés mocsarában? Vagy most vagytok benne?
A Zsoltáríró is azt mondja: “Elcsügged bennem az én lelkem. Örvény örvényt hív elő zuhatagjaid hangjára; minden vízáradásod és hullámod összecsap fölöttem.” Voltál-e már úgy, hogy azt érezted: nincs kiút ebből a lelki állapotból. Innen is hullám, onnan is hullám. Emlékszem, mikor nem voltam még az Úré és Jób történetét olvastam, azt mondtam: ilyen nincsen. Jönnek a hírek, ez történt, az történt, aztán a gyerekei, azt mondtam: ilyen sorozat nem lehet egy ember életében. Aztán mikor az én életemben jött el a sorozat, akkor azt mondtam: Istenem, van. Alig hevertem ki az egyiket, jött a másik. Mintha nem is lehetne közben lélegzetet venni.
Így lehetett ez a Zsoltáríró is, amikor azt mondja: a csüggedés mocsarában vagyok, fejem fölött összecsapnak a hullámok. “Mikor ezekről emlékezem, megkeseredem lelkemben.” A régi időkre gondol, hogy milyen jó volt még ekkor, meg akkor. Édesanyám mindig elmondta: milyen jó volt még akkor. Pedig akkor sem volt jó, csak innen visszanézve látszik jónak. Ha egy még nagyobb baj jön, akkor mondom, jaj de jó volt még akkor. Az ördög ezzel csapja be az embert: jaj de boldog voltam akkor.
Jönnek a kérdések, ugye ismerősek a miértek? Miért kell gyászban járnom, miért felejtkezel el rólam, miért az ellenség háborgatása, miért csüggedsz el lelkem? Két kérdést szeretnék aláhúzni. Az egyik az ellenség szorongattatása. Az ellenség szorongattatásának mindig ez a kérdése: “Hol van a te Istened?” Amikor az ember nagy bajban van, jön a kérdés: na és az Isten elfelejtkezett rólad? “Mindennap azt mondták nékem: Hol van a te Istened?” A 11. vers ismétli: “Mintha zúzódás volna csontjaimban, mikor gyaláznak engem az én szorongatóim, naponként ezt mondván nékem: Hol van a te Istened?”
A kérdés ilyenkor nagyon nehéz. Sokan mondták már el, mentem haza a templomból és ilyeneket mondtak: kár neked templomba járni, hol van a te Istened, beteg a férjed. Látod én egészséges vagyok, pedig nem járok templomba, és nem is imádkozom. Az ember ott áll, és védekezni sem tud. Mikor ott állok a csüggedés mocsarában, összecsapnak felettem a hullámok, és még akkor azt kérdezik: “Hol van a te Istened?” Lehet, hogy belül ismétli a lelkem is: “Hol van a te Istened?” Nem segít rajtad, elhagyott? Lassan a mi Zsoltárunk ez a Zsoltár. Nemcsak az ellenség kérdezi, sokszor magam is.
A Zsoltáríró beszél a saját lelkével: “Miért csüggedsz el lelkem és nyughatatlankodol bennem?” Szoktál beszélni a lelkeddel? Megszólítottad már? Hány Zsoltárban beszél a Zsoltáríró a lelkével. “Áldjad én lelkem az Urat!” Kezdj el ma este a lelkeddel beszélni. Nemcsak az ellenség beszél, Isten is beszél a Szentlélek által. Engedj ennek a szónak, és te is beszélj. Olyan világos és egyszerű ez a Zsoltár, a kettő így egymás mellett: “Hol van a te Istened?” Kétszer is kérdezi, és azt is: “Miért csüggedsz el lelkem, és miért nyughatatlankodol bennem?” Ma el kell jutnunk a második kérdéshez. Beszélj a lelkeddel. A választ ő maga mondja: “Bízzál Istenben!”
Mondd ma a lelkednek: te szerencsétlen, bízzál Istenben, hát hányszor megsegített már, most akarsz elkeseredni? Még valamit mond: “Mert még hálát adok én Néki az Ő orcájának szabadításáért.” Milyen nagy dolog, amikor az ember nem a bajokra, nehezekre, nem az emberekre, hanem az Úrra néz, akkor kap választ. A válasz így hangzik: még hálát adsz. Elhiszed ezt most? Voltál már úgy, hogy hálát adtál a bajokért, nehézségekért, mert tudtad, most végződött el bennem a legjobb. Amíg ott vagy a mocsár mélyén, dugjad ki a fejed és adj hálát formáló munkájáért, és közben megtapasztalod a szabadítást. Ezért van minden, ami történik veled, hogy megszabadulj a bűneidtől, az ördög sok csábításától, és a legmélyén önmagadtól. Tudod ki az az ellenség, aki a legközelebb van hozzád? Önmagad, a saját természeted, az kínoz meg a legjobban.
Jézus a nagy szabadító, aki a kereszten elvégezte a szabadítást. Elmehetsz innen úgy, mint aki valósággal szabad attól, aki kínozta. Isten sokszor azt végzi el a nehezeken keresztül, amire azt mondtad: miért? Milyen jó, hogy akkor nem figyel Ő reánk, amikor talán még a kezed is ökölbe szorul. Minden a javadra történik, csak bízzál Benne. Mondd azt, amit Jób is mondott: Ha megölsz is bízom benned, mert akkor is tudom, hogy jó vagy.
Aki ott a kereszten életét adta értünk, az nekünk soha, soha nem akarhat rosszat.
Bár igaz lenne az életedben: mint a szarvas a forrásvízre, úgy kívánkozom ehhez a szerető, engem megváltó, értem mindent elhordozó, csodálatos Istenhez.
Imádkozzunk!
Köszönjük Urunk, hogy ismersz bennünket egyenként. Tudod, hogy ebben a pillanatban miben van a lelkünk. Áldunk, hogy látsz minket. Könyörülj most rajtunk, hogy tudjunk őszinték lenni Hozzád. Egymás előtt se játsszuk meg magunkat. Hadd lehessünk nyíltak, mondjuk el őszintén: Uram, nem értem, hogy miért? Sokszor azt gondolom, hogy nem szeretsz, nem törődsz velem, elfelejtkeztél rólam. Úr Jézus, hadd merjük kitárni a teljes szívünket, és Lelked által ébressz bennünk egy pici világosságot, ami Feléd mutat.
Ámen.
Biatorbágy, 1986. május 11.