“Dícsérjétek az Urat” Zsolt 150,1
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1998. június
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
Vígy föl a kősziklára
“Az éneklőmesternek hangszerre, Dávidé. Hallgasd meg, óh Isten, az én kiáltásomat; figyelmezzél az én könyörgésemre. E föld széléről kiáltok Tehozzád; mert szívem elepedt: Vígy el engem innen a sziklára, ahova én nem jutok. Mert Te vagy az én menedékem, s erős tornyom az ellenség ellen. Hadd lakozzam a Te sátorodban mindörökké; hadd meneküljek a Te szárnyaid árnyéka alá! Szela. Mert Te, óh Isten, meghallgattad az én fogadásaimat; a Te neved tisztelőinek örökségét megadtad nékem. Adj napokat a király napjaihoz, esztendeit nemzedékről nemzedékre nyújtsd. Isten előtt lakozzék örökké; kegyelmedet és hűségedet rendeld ki, hogy őrízzék meg őt. Így éneklem majd a Te nevedet szüntelen, hogy beteljesítsem az én fogadásaimat minden napon.” Zsoltár 61,1-9
Uram, szeretnénk ezen az estén Hozzád kiáltani. Látod, nem látjuk magunkat életveszélyes állapotban. Köszönjük, hogy Te látsz. Könyörülj hát rajtunk és hallgass meg. Ments meg és szabadíts meg! Te magad cselekedd ezt velünk, hogy egészen megújulva, új élettel mehessünk majd tovább. Hallgasd meg kiáltásunkat, és cselekedj velünk nevedért!
Ámen.
Így kezdődik az Ige mondanivalója: “Hallgasd meg óh Isten, az én kiáltásomat.” Az imádságnak különféle formája van. Van amikor csak imádkozom, sőt imádkozgatok. Megszoktam, este-reggel mondogatok valamit. Egészen más a könyörgés. “Figyelmezzél az én könyörgésemre!” Sokkal nagyobb ereje van, amikor már nemcsak imádkozom, hanem könyörgök, kérek.
A következő fokozat, hogy kiáltok. Már nagy erővel hangzik a kérés. Az ember akkor kiált, amikor nagy bajban van. Az ünnep utolsó nagy napján felállt Jézus és kiáltott. A csendes Jézus, akinek hangját nem nagyon lehetett hallani. Vannak kiabálós emberek, akiket megszoktunk már. De amikor egy csendes ember kiált, amikor Jézus kiált, akkor már nagyon nagy baj van.
Szoktál-e könyörögni? Amikor a családról, a gyermekről van szó, amikor torkomon van a kés, megtanulok könyörögni. Gondolj most vissza elmúlt életedre, voltál-e úgy, hogy Istennel szemben könyörgőre fogtad az imádságot? Volt-e olyan, hogy kiáltottál, mert úgy gondoltad, csak akkor hallja, ha teljes hangon mondom. De lehet, hogy hang sem volt. Vannak hangnélküli kiáltások, amikor a szív kiált. Kiáltottál-e már az Úrhoz a szíved mélyéből? Voltál-e már olyan helyzetben, hogy nem lehetett másképp?
Azt mondja most itt Dávid, a Zsoltáríró: “Hallgasd meg óh Isten az én kiáltásomat; figyelmezzél az én könyörgésemre.” Aztán mond egy mondatot, ami nagyon a szívem mélyéig ért: “E föld széléről kiáltok Tehozzád.” Tudjátok, mit jelent ez, hogy a föld széléről? Milyen földnek került Dávid a szélére? Talán a bűnei voltak akkorák, hogy úgy érezte, ezt már nem lehet tovább csinálni. Ha még egyet lépek, végem. Lehet hogy valaki a házasságában került oda, hogy most már vége. Válunk, vagy tönkremegy minden. Voltál-e már a föld szélén, talán egy betegségben, amikor úgy érezted, hogy ez halálos. Amikor olyan súlyos volt a helyzet, hogy tudtál kiáltani a föld széléről.
Úgy értettem azt a mondatot, hogy a hitem földjének széléről. A hitemnek van egy talaja, ahol állok, ahol eljutottam oda, hogy nem tudok tovább hinni. Valaki azt kérdezte tőlem, el tudja hinni, hogy belőlem még rendes ember lesz? Nagyon sokszor az ember maga sem hiszi. Iszákos embereknek nincs már hitük ahhoz, hogy abba tudják hagyni.
Saját életedben eljutottál-e már a föld szélére? Volt-e már olyan bűnöd, amiről nem hitted, hogy megszabadulsz tőle? Talán az indulataidnál jutottál el oda, hogy ezt nem lehet tovább csinálni. Az Úr tudja, látja és ma elmondatja veled ezt a Zsoltárt: “A föld széléről kiáltok!” Milyen jó, ha még van annyi hitünk, hogy onnan az Úrhoz kiálthatunk.
“A föld széléről kiáltok Hozzád”, írja Dávid, “mert szívem elepedt.” Rendbe jöhet még az élete? Talán így mondanám: alig hiszem. Lehetek még elégedett, boldog ember? Testvér, ha van hited hozzá, Isten úgy meg tud szabadítani, és úgy meg tud áldani, hogy elégedett, boldog ember leszel.
A következő mondat már kérés: “Vígy el engem innen a kősziklára, ahová én nem jutok.” Talán próbáltál már a sziklára fölmászni, és mindig visszacsúsztál. Egy pszichológussal beszélgettem egyszer, akit az érdekelt, mi a hitnek az alapja. Miben hiszünk és hogyan. Elmondta, hogy szerintük az ember legboldogabb állapota a görög Sisyphus állapota. Az istenek azzal büntették ezt az embert, hogy a hegyre egy követ kellett felgörgetnie, és az mindig visszagurult. Újra felgörgette, újra legurult. És ez így ment élete végéig. Számára ez volt a büntetés. Megkérdeztem, mi az értelme? Annyit jelent, ha valami az embernek nem sikerül, de mindig újra tudja kezdeni. Megpróbálok leszokni a bűneimről, mepróbálok rendes ember lenni. Nem sikerül. A legboldogabb állapot, ha van még erőm újra kezdeni.
Ott ültem szemben vele és azt kérdeztem: maguk ilyen szegények? Hát nincs kilátás, hogy egyszer megoldódik az élet? Tudom hogy nem sikerül, hogy nem fog menni, tudom, hogy megint visszaesek, de újra akarom kezdeni a próbálkozást. Sajnáltam ezt a pszichológust. Arra gondoltam, ez minden, amit nyújtani tud a lelki és idegbetegeknek? Kezdjed újra, ugysem sikerül, hogy feljuss a kősziklára.
Dávid azt mondja most: “Vígy el engem a sziklára, ahová én nem jutok.” Azért ennek a Dávidnak sokkal többje van, mint a pszichológus beszélgető partnernőmnek. Mert Dávid tudja mondani valakinek: vígy el engem, – megpróbáltam tízszer, százszor, nem jutok fel. De van még hitem arra, hogy Te föl tudsz vinni. Így vagy-e most itt, hogy sokszor megpróbáltad már? Kicsi koromtól fogva megpróbáltam jónak lenni, kedvesnek, türelmesnek, szeretőnek, de nem sikerült. Te is megpróbáltál már jó házastárs, jó apa lenni? Jellemes ember, aki megtartja amit ígért. Mindig újra legurult a kő?
Jó volna, ha ezzel a hittel, ezzel a kéréssel jöttél volna most: Uram, vígy fel engem a kősziklára, ahová én nem juthatok. Most már tudom, hogy nem juthatok föl, azért jöttem, hogy Téged kérjelek: Te vígy föl engem. Akinek reménysége van még, hogy maga is följut, az nem kiált, nem könyörög és nem kér. Nagyon remélem, sokan vagyunk itt, akik már belefáradtunk a saját erőlködésünkbe, elhatározásainkba, fogadásainkba, ígéreteinkbe, és most csak ezzel a kéréssel vagyunk itt, hogy vígy el engem innen a sziklára, ahová én nem jutok.” Van-e még annyi hited, hogy velem ezen a héten csoda történhet, följuthatok oda, ahová nem jutottam még eddig.
A Korinthusi levélben olvashatjuk: “És mindnyájan egy lelki italt ittak, mert ittak a lelki kősziklából, amely követi őket: E kőszikla pedig a Krisztus volt.” (1Kor 10,4). Testvér, a kőszikla Jézus! Más fundámentumot senki nem vethet, csak akit Isten vetett erre a földre. Isten levetette ide a földre a kősziklát, az egyetlen biztos alapot, Jézust. Megtaláltad már ezt a fundámentumot? Jó volna ma este ezt a kérést, kiáltást, könyörgést elmondani az Úrnak: Vígy föl engem a kősziklára, vígy oda engem Jézushoz!
Dávidnak három rövid mondat a mély vágya: “Mert Te vagy az én menedékem”. Ez az első, amit az Úrról mond: Menedék. Akik olvassuk a Bibliát, tudjuk, hogy az Ószövetségben voltak menedékvárosok. Ha valaki vétkezett, ha gyilkosságba esett, elfuthatott, és ha bejutott a menedékvárosba, megmenekült.
Jézus a menedéked, Hozzá futsz-e most? A bűnbocsánatod menedéke. Dávid azt mondja az Úrnak: “Mert Te vagy az én menedékem, s erős torony az ellenség ellen.” Egyetlenegy erős torony van van az ellenséggel szemben: megint csak Jézus. Menedék a bűnnel szemben, védelem a Sátán támadásaival szemben.
A harmadik gondolat: “Hadd lakozzam a Te sátorodban mindörökké; hadd meneküljek a Te szárnyaid árnyéka alá.” Úgy érzem, minden embernek ez a legmélyebb vágya. Tudjátok, mi Isten szárnyának árnyéka? A minket körülölelő szeretet, a Golgotai kereszt. Isten szeretetének ez a két szárnya, a két kiterjesztett kar ott a kereszten. Eljutottál- e már erre a biztos, meleg helyre, ahol védve vagy? Ahol biztonságban vagy és körülvesz a szeretet. Isten most odahív. Vajon megtalálod-e a menedékvárost, az erős tornyot, az Ő szárnyai árnyékát?
Aztán, mintha erősödne a Zsoltáríró hite, mert ilyeneket mond: “Mert Te, óh Isten, meghallgattad”. Már múlt időben mondja. Meghallgattad! Ilyen hamar? Így folytatja: “Isten előtt lakozzék örökké… Így éneklem majd a Te nevedet szüntelen.” Milyen jó volna, ha neked is így erősödne a hited. Ma kiáltanál a föld széléről,és Isten megbizonyítaná, hogy meghallgatott, és elvisz oda, ahová soha nem jutsz el magadtól, arra a biztos helyre, az Ő szeretetének, az Ő szárnyainak árnyékába. Fogadd el most hittel, ezt akarja, ezt ígéri az Úr ezen a héten.
Egy amerikai házaspár gyermeket szeretett volna örökbe fogadni. Elmondták, hogy mi mindent tudnak adni neki. A gyermek unottan azt mondta: ha maguk csak ennyit tudnak adni, akkor nyugodtan itt is maradhatok. Kisfiam, hát mi kellene neked? – kérdezte az asszony. A gyermek így felelt: egy ember, aki szeret engem. Ennyit jelent Isten szárnyainak árnyéka.
Talán egy életen keresztül te is mindig ezt kerested. Valakit, aki szeret. Ő az, aki idehozott. Ő az, aki keres téged. Kiálts Hozzá a hited széléről, merjed megragadni azt a kezet, amelyik lenyúlt érted, hogy örökre boldog ember lehess.
Imádkozzunk!
Hadd adjunk hálát, Uram. Szeretnénk a Zsoltáríróval együtt azt mondani, hogy meghallgattál. Köszönöm, hogy szívem legmélyebb vágyát hallgattad meg. Ismered Urunk, hogy hova jutottunk. Tudod, hányszor voltunk úgy, hogy élni sem érdemes, legjobb volna föl nem ébredni. Köszönjük, hogy idehoztál, hogy kiáltsunk Hozzád. Úr Jézus, vigyél mindket arra az életre, ahová mi el nem juthatunk. Kérünk, vigyél a Kősziklára. Hadd áldjunk, hogy ezt akarod. Áldd meg a bejövetelünket, itt tartózkodásunkat. Cselekedj velünk a Te jó akaratod és a Te kegyelmed szerint. Neved dicsőségére.
Ámen.
Biatorbágy, 1987. március 1.