“Dícsérjétek az Urat” Zsolt 150,1
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1998. június
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
Áldott az Isten
“Jöjjetek el és halljátok meg, hadd beszélem el minden istenfélőnek: miket cselekedett az én lelkemmel! Hozzá kiálték az én szájammal, és magasztalás volt nyelvem alatt. Ha hamisságra néztem volna szívemben, meg nem hallgatott volna az én Uram. Ámde meghallgatott Isten, figyelmezett könyörgésem szavára. Áldott az Isten, aki nem vetette meg könyörgesemet, és kegyelmét nem vonta meg tőlem.” Zsoltár 66,16-20
Uram, kérünk, szólíts most meg Igédben. Köszönjük, hogy hívsz és köszönjük, hogy jöhetünk Hozzád. Áldd meg kérünk így az egész hetet, hogy valóban találkozhassunk Veled. Segíts, hogy már ma este mehessünk Hozzád.
Ámen.
Az első szó így hangzik: “Jöjjetek!” Ezért is énekeltük: “Jézushoz jöjjetek!” Ezt nekünk már nem kell mondani, mert eljöttünk otthonról, eljöttünk a körülményeinkből. Kornélius így mondja Péternek: “Jól tetted, hogy eljöttél!” (ApCsel 10,13).
Mennyi akadálya van annak, hogy eljöjjünk otthonról, hogy otthagyjuk a családot, a munkát. Sokszor még az utolsó pillanatban is úgy van az ember, nem tudom, hogy el tudok-e menni. Nemcsak külső akadályok vannak, belsők is. Valaki elmondta: úgy féltem eljönni, mi lesz, ha megváltozik az egész életem. Lehet éppen a feleséged mondja: pont most akarsz elmenni, mikor még a veteményezés sincsen kész? De olyan jó, hogy ott tudtatok hagyni mindent, munkát, kényelmet. Mert jobban érzi magát az ember ott, ahol megszokta, és mindennek tudja a helyét, mi hol van.
Persze vannak belső akadályok is. Lehet hogy nem is ember akadályoz, – egy láthatatlan személy. Van valaki, aki mindent megtesz, hogy ne tudj eljönni, az utolsó percig harcol érted, hogy otthon maradj. Biztosan mindenki ismeri Guliver történetét, akit a törpék hajszállal kötöztek meg, és képtelen volt felkelni. A mi köteleink nem emberi kötelékek, a Sátán nagyon sok mindent tud közbe vetni, és sok-sok mindennel megkötöz. Ezer kifogás, ezer szál. Egy fekete kéz van a kötelékek mögött.
Egyszer valaki azt mondta: az emberi élet olyan, mint a bábszínház. Mindenki látta már, hogy mozognak ott a bábuk, hátul spárgán rángatják őket. Mi is a világban az alakokat látjuk, magunkat, feleségünket, gyerekeinket. De nem gondolunk arra, hogy egy kéz mozgatja őket. Észrevettétek-e már saját magatokon, hogy nem azt csinálom, amit akarok. Nem akartam most kiabálni, haragudni. Nem akartam én a kocsmába menni. Hogy kerültem oda? Ki és mi mozgat engem?
Van egy fekete kéz, egy személy, akit úgy hívunk: Sátán, a sötétség hatalma, amelyik rejtve dolgozik. A Róma hétben látunk egy embert, aki küzd a láthatatlan hatalommal. Így mondja az Ige: “Mert tudom, hogy nem lakik én bennem, azaz az én testemben semmi jó…Mert nem a jót cselekszem, amit akarok, hanem a gonoszt cselekszem, melyet nem akarok. Ha pedig azt cselekszem, amit nem akarok, nem én mívelem azt már, hanem a bennem lakozó bűn. Megtalálom azért magamban, ki a jót akarom cselekedni, ezt a törvényt, hogy a bűn megvan bennem.” (Róm 7,18-21). Megdöbbentő, ahogy újra és újra elmondja: nem ezt akartam, a jót akartam.
Gondoljunk talán a házasságunkra. Amikor elindultunk, nem ilyen életet akartunk. Szerettük egymást, mégis hova jutottunk? Családban, munkahelyen mindig ez van: nem akartam összeveszni, nem akartam békétlenséget. Ha megkérdezi az ember a családtagokat külön külön, mindenki azt mondja: milyen jó volna, ha nálunk mindenki szépen beszélne, kedves volna, mindenki a másik javát keresné. Hát miért vagyunk ilyenek?
Látjuk, hogy valami erő működik itt? Ezért jó, ha megértjük, amit az Ige itt világosan mond: “Jöjjetek és halljátok meg!” Most valamiért jönni kellett. De honnan, hova? Honnan el, és hova? Mert egyszerű volt, hogy otthonról ide eljöttél. De Isten nemcsak ezt akarja. Idáig eljöttél, de a fele út még hátra van. El a bűnből, el önmagamból, el a megkötözöttségemből. Ha azt mondjuk, hogy jöjjetek, akkor valaki hív. Isten hív. Hová? Őhozzá! Miért hív az Úr? Valamit meghallani. Mit kell meghallanunk? A Zsoltár elején az 5. vers mondja: “Jöjjetek és lássátok az Isten dolgait; csudálatosak az Ő cselekedetei az emberek fiain.” Jöjjetek és lássátok. Most hallani kell, vagy látni? Isten azért hív, hogy lássunk és halljunk. Hallani is lehet és látni is? Ha csak hallani lehet, akkor valami baj van. Hány ember mondja, de nem látszik. Kérdezem, hogy lehet azt látni, hogy mit cselekedett a lelkemmel?
Ami belül bennünk van, az látszik. A szem a lélek tükre. Az embernek a szemén azonnal meglátszik, ha belül valami történik. A testvéreken is meglátszik majd, amit Isten cselekedett a lelkükkel. Ha valami bennünk történik, meglátszik az arcon, a szemen, a homlokon. Az Úr Jézus azt mondja: az Ő neve homlokukon lesz. A tisztaság, a derű az egész arcon. Minden emberre kiül, ami benne van. Nem lehet letagadni.
Valaki azt mondta: Isten igazságtalan. Van aki szép, van aki csúnya. A másik azt mondta: nem igazságtalan. Egy bizonyos idő múlva mindenki megkapja azt az arcot, ami belül van. A félelem, a sok rosszindulat, mind-mind vonásokat húz. És ez mind belerajzolódik az arcunkba. Lehet hogy egy arc csúnya, mégis egy olyan szépség, kedvesség, derű, tisztaság árad belőle. Máray Sándornak a versében volt: A szépség nem egyéb, csak belső tisztaság, minden egyébb csak kozmetika. A belső tisztaság sugárzik.
Jó volna, ha a testvérek úgy mehetnének haza: hadd mondjam el mindenkinek, mit cselekedett velem az Úr. Amikor hazamentem arról a helyről, ahol megtértem, csak egy szót kellett szólnom, édesanyám azt kérdezte: mi történt veled, olyan boldognak látszol. Menyasszony vagy? Mentem befele és azt mondtam – megtértem. – Mit csináltál? Soha nem hallotta ezt a szót. Jó volna, ha majd a testvérek hazamennek és ajtót nyit a feleség és azt kérdezné: mi van veled, mi ez a ragyogás, ez a békesség, boldogság? Mi történt veled? Akkor már lehet látni és el lehet mondani, halljátok meg, mit cselekedett a lekemmel. Itt belül valami történt.
Akivel egyszer már megtörtént, az tudja, hogy mit jelent. De lehet, hogy azóta talán sok minden bepiszkolódott, tönkrement, elromlott belül. Az Úr azzal fogad, hogy valamit cselekedni akar. Ha engedünk Neki, úgy mehetünk haza, hogy mindenki megláthatja, valamit cselekedett a lelkemmel. A ragyogás látható. A sötétség is látható. Sokszor emberek szeméből süt a sötétség. Vigyázzunk, ne nézzünk emberekre, ha nem akarjuk, hogy meglássák, mi van a lelkünkben.
A Zsoltáríró elmondja most, az Úr mit cselekedett az Ő lelkével. Így kezdődik: “Hozzá kiálték az én szájammal”. Ezt már ma este el lehet kezdeni. Ha azt akarjuk, hogy az Úr valamit cselekedjen a lelkünkkel, az első dolgunk, hogy kiáltsunk Hozzá. Szájjal kell kiáltani, vagy szívvel? Mind a kettővel. Azt mondja a Biblia: “A szív teljességéből szól a száj.” (Mt 12,34b).
Olyan jó a következő mondat: “És magasztalás volt nyelvem alatt.” Hogy magasztalhatja egy olyan szív Istent, amelyik még nem szabad? Úgy, hogy már akkor hiszem, hogy megszabadít. Segíts, könyörülj rajtam, hiszen azért hoztál ide, hogy megszabadíts! A következő mondat: “Ha hamisságra néztem volna szívemben, meg nem hallgatott volna az én Uram.” Tudjátok mi a hamisság? Hogy nem azt mondom, ami az igazság. Ezzel vagyunk tele. Senkit nem kell tanítani, hogyan kell hazudni. Tudom azt magamtól is. A hamisság mélyen megvan bennünk. Mást mutatunk, másnak akarunk látszani, majd itt egymás előtt is megjátszuk magunkat. Jó volna ezt abbahagyni. Egyetlen fajta emberrel nem tudott az Úr mit kezdeni, a farizeusokkal. A bűnösök, a paráznák, a vámszedők mind szabadultak. A farizeusok nem.
Ma, ha kiáltasz az Úrhoz, lásd be, a legnagyobb bajod a hamisság. Hagyd abba, mert ha ez van a nyelved alatt, nem hallgat meg Isten. Ha nem hagysz fel azzal, hogy ilyennek lássanak, olyannak lássanak. Szabad hallgatni dolgokról, de ne mondjunk mást, mint ami igaz. Istennek mindent megmondhatsz, csak ne hamisan. Ne mondd, hogy annyira hiszek Benned, és közben nem igaz. Mondd el őszintén, hogy hitvány vagyok, talán azt sem hiszem el, ami a Bibliában írva van, ki tudja, mi igaz abból.
Így folytatja az Ige: “Ámde meghallgatott Isten, figyelmezett könyörgésem szavára.” Valaki figyeli, amit beszélünk. Ha egymással beszélünk is. Valaki figyelt és hallgatott, és egy emlékkönyv íratott, – mondja az Ige. Mindig az Úr színe előtt beszéljünk. Valaki, aki mindent tud, hallgat. Tudja az anyagiasságodat, és mindent. De azt is tudja, amikor először igazat fogsz mondani. Ha ma este őszintén kiöntöd a szívedet Előtte, akkor mondhatod: “Ámde meghallgatott Isten, figyelmezett könyörgésem szavára. Áldott az Isten, aki nem vetette meg könyörgésemet és kegyelmét nem vonta meg tőlem.”
Bár ezzel fejeződhetne be ez a csendeshét: Áldott az Isten, mert kegyelmét nem vonta meg. Sokáig nem tudtam ezzel a szóval mit kezdeni, hogy kegyelem. Világi ember voltam, a kegyes szavak mindig bosszantottak. Aztán egyszer azt olvastam: a kegyelem a meg nem érdemelt szeretet. Azóta nagyon szeretem ezt a szót.
Testvér, nem érdemled meg, hogy az Isten szeressen – és ez a kegyelem. Ha Hozzá kiáltasz, abban a pillanatban elindul feléd a kegyelem. Ezért hívott ide Isten. Az Ige azt mondja: “Jöjjetek!” És újra mondom: “Jól tetted, hogy eljöttél.”
Imádkozzunk!
Köszönjük Uram, hogy itt lehetünk, ahol árad a kegyelmed. Köszönjük, hogy ma reggel azt mondtad az Igében: “Az Úr keze nyugszik e hegyen.” Hadd áldjunk, hogy tudhatjuk, védő kezed nyugszik itt. Köszönjük, hogy ez alá a kéz alá jöhettünk. Hadd dicsérjünk Téged. Kérünk, hogy a meg nem érdemelt szereteted hadd érje utol most a szívünket. Hadd tegye nyitottá, őszintévé, egyenessé. Köszönjük, hogy hívhatunk és felelni fogsz, mert hallod kiáltásunkat és figyelsz reá. Légy áldott érte!
Ámen.
Biatorbágy, 1986. május 4.