“Dícsérjétek az Urat” Zsolt 150,1
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1998. június
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
Jó a Te kegyelmed
“Az éneklőmesternek, Dávidé; Zsoltár. Én dicséretemnek Istene, ne hallgass! Mert a gonosznak szája és az álnokságnak szája felnyílt ellenem, hazug nyelvvel beszélnek én velem. És körülvesznek engem gyülölséges beszédekkel, és ostromolnak engem ok nélkül. Szeretetemért ellenkeznek velem, én pedig imádkozom. Rosszal fizetnek nékem a jóért, és gyülölséggel az én szeretetemért.” Zsoltár 109,1-5
“De Te, én Uram, Istenem, bánj velem a Te nevedért; mivelhogy jó a te kegyelmed; szabadíts meg engem! Mert szegény és nyomorult vagyok én, még az én szívem is megsebesíttetett én bennem. Úgy hanyatlom el, mint az árnyék az ő megnyúlásakor; ide s tova hányattatom, mint a sáska. Térdeim tántorognak az éhségtől, és testem megfogyatkozott a kövérségtől. Sőt gyalázatossá lettem előttük; ha látnak engem, fejüket csóválják. Segíts meg engem, Uram Isten; szabadíts meg engem a Te kegyelmed szerint! Hadd tudják meg, hogy a Te kezed munkája ez, hogy Te cselekedted ezt, Uram! Átkozzanak ők, de Te áldj meg! Feltámadnak, de szégyenüljenek meg és örvendezzen a Te szolgád. Öltözzenek az én vádlóim gyalázatba, és burkolózzanak szégyenükbe, mint egy köpenybe! Hálát adok az Úrnak felettébb az én számmal, és dicsérem Őt a sokaság közepette! Mert jobb keze felől áll a szegénynek, hogy megszabadítsa azoktól, akik elítélik annak lelkét.” Zsoltár 109,21-31
Köszönjük Úr Jézus, hogy szólni kívánsz hozzánk. Köszönjük, hogy megérthetjük szavadat, amit mondasz. Kérünk segíts, hogy most teljes szívvel tudjunk felelni. Vidd véghez bennünk munkádat, amit elterveztél, neved dicsőségére.
Ámen.
Érdekes az első mondat, amikor azt mondja: “Én dicséretemnek Istene”. Így lehetne mondani: Isten, akit dicsérek. Valóban dicsérjük Istent? Valóban hangzik Isten felé a dicséretem? “Én dicséretemnek Istene, ne hallgass!” Olyan érdekes volt, hogy az előbb azt imádkoztuk, hogy szóljon az Úr és beszélhessünk Vele. Jó volna, ha azok, akikkel még sosem beszélt az Úr, kérnék: “Uram, ne hallgass!” Nincs annál rosszabb, mint mikor az Úr hallgat. Még ha megró is, vagy haragszik is, csak szóljon. A legrettenetesebb, ha Isten hallgat és nem szólal meg. Jó volna kérni azoknak, akikkel még sosem beszélt az Úr: “Én dicséretemnek Istene, ne hallgass!” Honnan tudom, hogy valaki haragszik? Nem szól hozzám. Honnan tudhatod, hogy Isten haragszik? Ha nem szól. Mondd el ma az Úrnak: jogos, hogy haragszol, csak ne hallgass! Sokan mondják el a házastársukkal kapcsolatban, az a legrosszabb, ha nem beszél hozzám. Legyen ez az első kérésünk a héten: Uram, szólj hozzám, ne hallgass!
A Zsoltáríró leírja a rettenetes állapotot, a külső és belső bajokat. Könnyű Istent dicsérni, mikor minden jó, de akkor, amikor minden rossz? A Zsoltáríró leírja önmagáról, hogy “Szegény és nyomorult vagyok, még a szívem is megsebesíttetett én bennem.” Ez a mondat volt, ami leginkább a szívemig ért, a belső nyomorúság. Voltak-e már úgy a testvérek, hogy érezték, belül valami fáj. Azt hiszem, senki nem tudja az embert úgy megsebesíteni, mint a bűn. Iszonyú sebet ejt rajtunk. Majdnem gyógyíthatatlan. Azzal keltem, azzal feküdtem, hogy valami fáj.
A belső állapota ez a Zsoltárírónak, de a külsőt is leírja. “Ide s tova hányattatom, mint a sáska. Térdeim tántorognak az éhségtől, és testem megfogyatkozott a kövérségtől. Sőt gyalázatossá lettem előttük; ha látnak engem, fejüket csóválják.” Az ember úgy érzi, mint ahogy Jób írja le a maga állapotát, testileg is, lelkileg is szenved az ember. És mégis azzal kezdi, hogy “Én dicséretemnek Istene”? A testvérek tudnák ilyen állapotban dicsérni az Urat, és kérni, hogy “Uram ne hallgass!” Minden bajom rosszabb, ha hallgatsz.
Aztán elmondja Dávid, hogy milyenek az emberek. A 2-5. versig erről van szó. “Mert a gonoszságnak szája és az álnokságnak szája felnyílt ellenem.” Nem elég a testi, lelki baj, most még az emberek is. “Szájuk felnyílt ellenem, hazug nyelvvel beszélnek én velem.” Utána elmondja: “És körülvesznek engem gyűlölséges beszédekkel, és ostromolnak engem ok nélkül.” Hát ilyenek az emberek?
Egy ember, aki belül szenved, testileg szenved, az emberektől szenved, mégis így tud kezdeni egy Zsoltárt: “Én dicséretemnek Istene?” Olyan jó, hogy Dávid nemcsak azt írja le, hogy milyenek az emberek, hanem azt is: “De te én Uram”. Elmondja ami eddig volt, és egyszer csak szembe mindennel: “De Te, én Uram, Istenem”. Olyan jó volt ez, hogy “Bánj velem”. Isten öl és elevenít. Mindig Ő bánik velünk betegségeken, embereken keresztül. Ő öl és elevenít és nincs, aki kezéből kiragadjon. Nem is akarom, hogy valaki kiragadjon. Bánj velem Uram, ha fáj is, ha rossz is, csak Te bánj velem úgy, ahogyan szükségem van rá.
Jó volna most mondani: Uram, ezen a héten Te bánj velem, kiszolgáltatom magam Neked. Cselekedj velem nevedért. Ahogyan jónak látod.
Hosszú évekkel ezelőtt volt egy erőltetés a kezemen. Mikor kioperálták, az orvos azt mondta: nem kötjük le a kezét, de egyet kérünk, ne mozgassa. Most azt mondja neked az Úr: idejöttél a műtőbe, tartsd nyugodtan a szívedet, gondolataidat, bízzál az orvosban, Ő bánik veled. Én is azt mondtam: nem húzom el a kezem, csináljátok, bízom bennetek, ismerem szaktudásotokat. Ezt várja most mindnyájunktól az Úr. Ne hallgas Uram, bánj velem, ha kell keményen, ha kell szelíden, ahogyan akarod. Tudom, hogy jó vagy, hogy jó a Te kegyelmed.
Elmondja itt Dávid, mit vár az Úrtól. Olyan jó, hogy kérni lehet Tőle. Szabadíts meg engem a Te kegyelmed szerint. Aztán még egy pár mondat, ami újra Istenről beszél nekünk: “Segíts meg engem, Uram Isten; szabadíts meg a Te kegyelmed szerint. Hadd tudják meg, hogy a Te kezed munkája ez, hogy Te cselekedted ezt, Uram!” Hadd tudja majd meg mindenki otthon is, a régi környezetemben, hogy a Te kezed cselekedett velem. Annyira örültem ennek, hogy “a Te kezed”. Rábízod-e most magad testvér erre a leghatalmasabb kézre, amelyik a leggyöngédebb és a legszeretőbb kéz? Az Úr várja, hogy ma este engedélyt adj arra, hogy bánhasson veled. Ő soha nem nyúl bele az ember életébe, ha nem adok erre engedélyt. Ő az ajtód előtt áll és zörget, de nem töri rád az ajtót.
Bízd most rá magad arra a kézre, amelyet átszögeztek a kereszten. Arra a kézre, amelyik egyetlenegy emberi életet sem tett tönkre. Ebben a kézben meg lehet bízni. Ez a kéz ért az emberi lélekhez.
Végül még azt mondja az Ige: “Te áldj meg!” Nem baj, ha a többi átkoz, csak Te áldj meg! Várod-e úgy az áldást, ahogyan Jákób várta ott a Jabbók révénél, ahol kimondta: “Nem bocsátlak el, míg meg nem áldasz engemet.” (1Móz 32,26). Nekem semmi nem érdekes, csak a Te áldásod.
Az utolsó mondat: “Mert jobbkeze felől áll a szegénynek, hogy megszabadítsa azoktól, akik elítélik annak lelkét.” Nézz ma körül és meglátod: ott áll mellettem, mert cselekedni akar velem, mert szeret. Vajon rábízzuk-e magunkat feltétel nélkül erre a kézre?
Imádkozzunk!
Köszönöm Uram, hogy láthatjuk most lelki szemeinkkel az átszögezett kezedet. Hadd bízzuk most magunkat erre a kézre. Erre a szeretetre, amelyik az életét adta érettünk. Kérünk, hogy már ma este egészen szolgáltassuk ki magunkat, hiszen ott van a kereszten a felelet, szeretsz és értesz hozzánk. Kérünk, bánj velünk a Te jótetszésed szerint, neved dicsőségére.
Ámen.
Biatorbágy, 1988. június 9.