“Dícsérjétek az Urat” Zsolt 150,1
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1998. június
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
Dícsérem az Urat
“Dicsérjétek az Urat. Dicsérem az Urat teljes szívből: az igazak környezetében és a gyülekezetben. Nagyok az Úrnak cselekedetei, kívánatosak mindazoknak, akik gyönyörködnek azokban. Dicsőség és méltóság az Ő cselekedete, és igazsága megmarad mindvégig. Emlékezetet szerzett az Ő csodálatos dolgainak, kegyelmes és irgalmas az Úr. Eledelt ad az Őt félőknek, megemlékezik az Ő szövetségéről örökké. Cselekedeteinek erejét tudtul adta az Ő népének, nékik adván a pogányok örökségét. Kezeinek cselekedete hűség és igazság: minden Ő végzése tökéletes. Megingathatatlanok örökké és mindvégig, hívségből és egyenességből származottak. Váltságot küldött az Ő népének, elrendelte szövetségét örökre, szent és rettenetes az Ő neve. A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, jó belátása van mindenkinek, aki ezt gyakorolja: annak dicsérete megmarad mindvégig.” Zsoltár 111,1-10
Uram, mindenekelőtt szeretnénk dicsőíteni, hogy itt lehetünk. Köszönjük, hogy minden nehézségen keresztül elhoztál bennünket. Áldunk azért is, hogy szólni akarsz hozzánk. Kérünk, könyörülj rajtunk, hogy hallhassuk szavadat. Hadd dicsőítsünk minden elkészített igéért, minden üzenetért. Hadd magasztaljunk mindazért, amit most szólsz hozzánk. Kérünk, álld meg nappalunkat, éjszakánkat. Minden percet, órát használj fel arra, hogy szabadíts, gyógyíts Igéd által. Kérünk, hallgass meg kegyelmedből.
Ámen.
Az első mondat, amit énekeltünk is, így hangzik: “Dicsérjétek az Urat!” Aztán maga a Zsoltáríró válaszol: “Dicsérem az Urat teljes szívből.”
Az első kérdésem: kit, vagy mit szoktunk dicsérni? Nagyon sok mindent dicsérünk. Sokszor egy orvosságot, ami segített, ami hasznos számunkra, aminek örülünk, vagy jónak tartunk. Sokszor egy-egy ételt dicsérünk, és elkérjük a receptjét. Olyan is van, hogy embert dicsérünk. Éppen ma reggel olvastuk, hogy Istennél semmik az emberek, még a főemberek is. “Jobb az Úrban bízni, mint főemberekben reménykedni.” (Zsoltár 118,9). Nagyon sokszor dicsérjük a művelt embereket, akikre fölnézünk.
Azt hiszem a legmélyebb és legkomolyabb dicsekedésünk, amikor magunkat dicsérjük. Észrevettétek már, milyen észrevétlenül tudjuk magunkat mondani? Sokszor elmondtuk már, hogy az öndicséret büdös, de az ember nem érzi saját magán. A másik ember viszont azonnal hallja, hogy mennyire magamat mondom.
A Zsoltáros szívből dicséri az Urat. Ha egyszer elkezded Őt dicsérni, akkor tovább már nem tudsz mást dicsérni. Egyedül az Úr méltó a magasztalásra, mellette mindenki elsáppad. Az ember nagyon sokszor csak a szájával mondja, de annyira érezzük, hogy emögött nincs igazi dicséret. Csak tudjuk, hogy így kell mondani. Mondjuk, hogy hálát adok, és olyan üresen kong az egész. Pedig, ha szívből mondod, illata van. Tudod-e most dicsérni az Urat? Nagyon sokszor nem könnyű, amikor bajok, nehézségek vannak az ember életében.
A Zsoltáríró azt is elmondja, hol dicséri az Urat teljes szívből. “Az igazak környezetében és gyülekezetében.” Azt is, hogy miért dicséri az Urat. Valami kell, hogy felkeltse szívünkben a dicséretet. Az első az Ő cselekedetei. “Nagyok az Úrnak cselekedetei.” Pár versen keresztül a cselekedeteiről beszél, amelyek “Kívánatosak mindazoknak, akik gyönyörködnek azokban.” Istennek cselekedetei nem mindig gyönyörködtetőek. Sokszor cselekszik olyanokat, amik nekünk nagyon nehezek. Átéltétek-e már, hogy tényleg olyanokat is cselekszik: betegség, szenvedés, halál. És akkor dicsérjem és mondjam, hogy kívánatosak az Ő cselekedetei?
Ha az ember egy kicsit dicséri az Urat, a nehezekben is lehet gyönyörködni, mert tudom, hogy jó lesz a vége. Tudtad-e már betegségedben dicsérni az Urat, mert tudtad, hogy általa valami jót munkál benned az Úr. Amikor már hitem van arra, hogy a nehéz jó, és az Úr jól cselekeszik, akkor már dicsérhetem Őt. Jézus is ott állt Lázár négy napos hullája fölött, és azt imádkozta: “Atyám, hálát adok néked, hogy meghallgattál engem. Tudtam is én, hogy Te mindenkor meghallgatsz engem.” (Lk 11,41b-42a). Előbb dicsérte az Urat, és azután jött ki Lázár.
Egyszer szemben álltam a Pál és Sílás dologgal, amikor összeverve, szenvedések között, kalodába zárt lábakkal dicsérték az Urat. És megnyilnak a börtönajtók. Nem akkor dicsérik az Urat, amikor már nyitva van az ajtó, vagy amikor a börtönőr megtért. Akkor már könnyű lett volna dicsérni Őt. Ne felejtsük el a sorrendet: hit, dicsőítés, győzelem. Valahol olvastam: ha hitet nyertél valamire, és nem dicsőíted az Urat, elveszted az egészet. Itt azt mondja az Ige: “Dicsérem az Urat teljes szívből … Nagyok az Úrnak cselekedetei, kívánatosak mindazoknak, akik gyönyörködnek azokban.” Tudsz-e előre gyönyörködni? Utána elmondja: “Dicsőség és méltóság az Ő cselekedete, és igazsága megmarad mindvégig. Emlékezetet szerzett az Ő csodálatos dolgainak: kegyelmes és irgalmas az Ur.” Lehet előre dicsérni, de lehet emlékezetből dicsérni az Ő csodadolgaiért. Mózes könyvében többször is elmondja az Úr: “Emlékezzél meg az egész útról, amelyen hordozott téged az Úr, a Te Istened.” (5Móz 8,2). Ahogyan áthozott a Veres tengeren. Ti is úgy vagytok-e, hogy emlékeztek arra, amit eddig cselekedett veletek az Úr?
“Eledelt ad az Őt félőknek: megemlékezik az Ő szövetségéről örökre.” Akik félik az Urat, azoknak eledelt ad. Isten azért hozott ide, mert eledelt akar adni. Éhes vagy-e az igére? Olyan érdekes, amit még utána mond: “Cselekedeteinek erejét tudtul adta az Ő népének.” Testvér, Isten tudtul akar adni dolgokat. Lehet, hogy sok kérdéssel, megoldatlan problémákkal jöttél ide. De most az Úr mindent tudtul akar adni. És ha Ő tudtul adja, akkor tudod. Előbb nem. De vajon úgy vagy-e, ha megmond neked valamit, hogy akkor az biztos. Tudtul adja kérdéseidre, problémáidra az Ő cselekedeteinek erejét. “Nékik adván a pogányok örökségét.”
A következő, amit adni akar az Úr: a pogányok öröksége. Sorban elmondja az ige, hogy eledelt ad, tudtul adja, amit tudnod kell, és az Ő népének adja a pogányok örökségét. Amikor ezt olvasom, mindig eszembe jut az az Ige, hogy: “Boldogok a szelídek, mert ők örökségül bírják a földet.” (Mt 5,5). Nem kell nekik harcolni. Nem kell nekik kiverekedni semmit. Mert örökségül bírják. Amit az Úr neked szánt, azt Ő örökségül adja. Egyszerűen a kezedbe esik. Milyen jó, hogy nem kell dolgokért verekednünk, kiharcolnunk, hogy a mienk legyen. Olyan sokszor, mikor úgy gondoltuk valamire, hogy az Úr nekünk akarja adni, földet, vagy bármi mást, emberek siettetni akartak bennünket, nehogy más vegye meg. Dehogy veszi meg más, ha az Úr nekünk akarja adni, az már a miénk. Jó volna így is szelídnek lenni, senkivel nem háborúzni dolgokért. Hány család veszett már össze az örökségen, mert mindenki magának akarta. Amit Isten ád neked, azt tőled senki nem tudja elvenni.
Sokszor mosolygok azon, mikor emberek elmondják, hogyan toltak ki velük az örökségnél, amikor mindent a másik fél vitt el. Érdekes, életem folyamán csak olyan emberekkel találkoztam, akikkel kitoltak. Hol vannak azok, akik a jobbat, többet viszik el? Mindenki úgy érzi, hogy vele kibabráltak. Újra mondom, amit Isten szánt neked, azt tőled senki nem tudja elvenni. Emlékeztek, hogy Izráelnél is elosztották a földet és minden törzs megkapta a maga örökségét.
Elmondja az Ige: “Kezeinek cselekedetei hűség és igazság: minden Ő végzése tökéletes. Megingathatlanok örökké és mindvégig.” Amit Isten ad, az megingathatatlan. “Hívségből és egyenességből származottak.” Jó így nézni mindent, ami körülöttünk van. Az Úr mindent elmondott, hogy miért dicsérjem Őt. A cselekedetéért, azért, amit adott. És a legnagyobb, amiért dicsérheted Őt: “Váltságot küldött az Ő népének.” A legnagyobb dolog amit ad, a váltság, akit küldött. Küldeni olyan valakit lehet, aki jönni tud. Isten Valakit küldött váltságul. Nem tudom öröm-e ez a számodra, megdobban-e a szíved még erre, hogy Isten váltságot küldött. Mi iszonyúan benne vagyunk a saját természetünkben, lényünkben. De eljött a Megváltód, aki megvett, megváltott. Milyen nagy dolog, hogy Isten küldött Valakit, aki magára vette a természetemet, és nekem nem kell hordani. Magára vette a tényszerű bűneinket. Egyszerűen megváltott mindabból, amiből nem tudtam kijönni.
Hálát adtál-e már Jézusnak, hogy megváltott a természetedből, kötözöttségeidből, a lényedből, ami nemcsak neked, de másoknak is nagyon terhes már. Sajnáltad-e már egyszer is a családodat, hogy el kell nekik viselniük téged? Kedves emlékem: egy 25 éves házassági évfordulóra valaki ilyen táviratot küldött házastársának: Köszönöm, hogy kibírtad velem. Vajon nem kellene-e neked is feladnod egy ilyen táviratot szeretteidnek? Ez csak akkor őszinte, ha egyszer magadnak is terhes vagy már. Ha már látod, hogy milyen fárasztó vagyok ezzel a mindig visszatérő örökséggel. Ha egyszer eljutsz majd ide, akkor tudod örömmel mondani, hogy váltságot küldött az Úr. Akkor majd éjjel-nappal tudsz hálát adni.
“Váltságot küldött az Úr az Ő népének, elrendelte szövetségét örökre: szent és rettenetes az Ő neve.” Nem tudom, nektek is olyan nagy öröm-e, mint nekem, hogy Isten szövetséget kötött örökre. Voltál-e már úgy, hogy arra gondoltál: biztosan megbánta már Isten. Már biztos belefáradt az Úr abba, amilyen vagyok. Örök szövetség. Úgy emlékszem, mikor először értettem meg, hogy mit jelent ez a szó: üdvösség. Addig mindig úgy voltam: ki tudja, van-e egyáltalán valahol. Aztán valaki megértette velem, hogy az üdvösség annyit jelent: örök, elmúlhatatlan boldogság és örök öröm. Akkor egyszer csak színe és illata lett ennek a szónak. Ismertem addig is örömöket, de olyan hamar elmúlt mindig. “Váltságot küldött az Ő népének, elrendelte szövetségét örökre.” “Mert megbánhatatlanok az Istennek ajándékai és az Ő elhívása.” (Róm 11,29).
Azt mondja még az Ige: “A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, jó belátása van mindenkinek, aki ezt gyakorolja.” Úgy tetszett nekem ez a jó belátás. Isten helyesen ítél. Hányszor ítélünk mi helytelenül. Mindig magunknak ítélünk, nekem van igazam. Hány ember mondja el a fordítottját ennek, mert nincs jó belátása. Aki helyesen ítél, az meg tudja állapítani, mi kedves az Úrnak. “Aki ezt gyakorolja, annak dicsérete megmarad mindvégig.”
Szeretném ha megértenéd, mi az Úrnak félelme. Mitől félsz? Nemrég mondta el egy asszony, hogy a férjétől fél, mert indulat kitörései vannak. Jó volna szembenézni ezzel, hogy mitől félsz. Az Ige azt mondja: “Ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik, hanem attól féljetek inkább, aki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában.” (Mt 10,28). Valaki mondta: az ördögtől féljek? Dehogy! Ha ő örök kárhozatra vihetné a lelkemet, akkor oda vitte volna már, vagy odavinné. Isten ilyet soha nem parancsol, hogy az ördögtől féljek. Az I0ge azt mondja: “Kígyókon és skorpiókon tapodjatok, és az ellenségnek minden erején.” (Lk 10,19).
Szeretném mondani, ne Istentől félj, hanem Őt féljed. Ez egészen más. “A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme.” Nem az Úrtól való félelem, ez óriási különbség. Az Urat félni annyit jelent, hogy szeretem Őt, és félek megbántani. Őt félni egészen más, mint Tőle félni. Félek, hogy fájdalmat okozok Neki, félek, hogy megszomorítom Őt, akit olyan mélyen és nagyon szeretek. Ha így féled az Urat, akkor lesz jó belátásod. Akkor látod, hogy mi az, amivel az Urat, és mi az, amivel a másik embert bántod. Mert látod, akkor is Őt bántod. Bár az Úr félelmével lenne tele a szíved. Kérjed Őt ma este, bocsássa meg mindazt, amikor szavaiddal, gondolataiddal, indulataiddal bántottad Őt. Milyen jó volna, ha belátásod lenne az egész elmúlt életedbe.
Dicsérd az Urat azért, aki Ő. Nemcsak azért, amit adott, hanem amit cselekszik. Dicsérd Őt Önmagáért. Kezdjed el Őt egy kicsit ismerni, mert akkor mindennél sokkal nagyobb lesz az, akinek Őt megismerheted, és akkor tudod majd igazán dicsérni.
“Dicsérjétek az Urat!” Álljon ez, az egész életünk fölött.
Imádkozzunk!
Uram, meg kell, hogy valljam Előtted, nagyon sokszor csak a szám dicsér. Kérlek, szabadíts meg minden holt cselekedettől, minden üres szótól. Segíts emlékezni. Annyi minden van, amiért naponta kellene, hogy dicsérjelek. Köszönöm, hogy eledelt adsz. Köszönöm amit tudtul adsz, és tudhatom. Segíts, hogy mindig elfogadjam, amit nekem szántál a szolgálatban, az igében, segíts, hogy valóban bírjam azt, amit bírnom kellene kegyelmi ajándékodból. És mindenekelőtt hadd dicsérjelek, hogy váltságot küldtél. Köszönöm Azt, Akit küldtél. Segíts, hogy nagyon szeressem, nagyon tiszteljem Egyszülött Fiadat, Jézust.
Ámen.
Biatorbágy, 1987. június 14.