“Dícsérjétek az Urat” Zsolt 150,1
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1998. június
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
Nem hagytad el, akik keresnek Téged
“Az éneklőmesternek a múthlabbén szerint: Dávid Zsoltára. Dicsérlek Uram teljes szívemmel, hirdetem minden csudatételedet. Örülök és örvendezek Tebenned, zengedezem, óh Magasságos a Te nevedet! Hogy az én ellenségeim meghátráltak, elbuktak és elvesztek a Te orcád előtt. Hogy véghezvitted ítéletemet és ügyemet, az ítélőszékben ültél, mint igaz bíró. Megdorgáltad a pogányokat, elvesztetted a gonoszt: nevöket mindörökre kitörülted. Az ellenség megszűnt, elpusztult örökre, és a városoknak, amiket feldúltál, még az emlékezetük is elveszett.
Az Úr pedig örökre trónol, ítéletre készítette el az Ő székét. És Ő megítéli a világot igazsággal, törvényt tesz a népeknek méltányosan. És lesz az Úr nyomorultak kővára, kővár a szükség idején. Azért Tebenned bíznak, akik ismerik a Te nevedet, mert nem hagytad el Uram, akik keresnek Téged.
Zengjetek az Úrnak, aki Sionban lakik: hirdessétek a népek között az Ő cselekedeteit.” Zsoltár 9,1-12
Uram, nagyon köszönjük, hogy azért jöttél, hogy megkeress bennünket. Hadd kérjünk, hogy hallgathassunk szavadra. Segíts, hogy hagyjuk magunkat egészen megkeresni. Tudod, hol vagyunk, miben vagyunk. Kérünk, hogy kereső szereteted hadd találjon meg, hogy lehessünk boldog, szabad gyermekeiddé.
Ámen.
Az első kérdésem: testvér, mit keresel? Valaki, amikor jött hozzánk, nem tudta hova kell jönni, kit kell keresni. Közülünk valaki meglátta, mennyire tétovázva jön, gyanut fogva eléje ment és megkérdezte: kit tetszik keresni? Azt válaszolta: nem is tudom, csak megyek, megyek, megkeresem őt. Aki megszólította azt mondta: akkor jöjjön velem, mert hozzánk jön.
Ha titeket megkérdeztek volna, hogy mit kerestek, azt mondtátok volna, hogy megyek, megyek, megkeresem Őt? Itt ezzel köszönt az Úr, ezt mondja az Ige: “Mert nem hagytad el, Uram, akik keresnek Téged.” Ezt a valakit sem hagyta el az Úr, idetalált.
Vajon kit keresel? Valóban az Urat keresed? A Biblia leírja, hogy a Jézus feltámadása után, a sírhoz menő asszonyok megijednek, amikor az angyal megszólal és azt mondja: “Ti ne féljetek, mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek.” (Mt 28,5). Látjátok, Jézus tudja, hogy melyikőtök kit, vagy mit keres itt. Van-e közöttünk most olyan, akinek mondhatja, hogy ne félj, mert tudom, hogy Jézust keresed. Érthetően megmondja az Ige: “Mert nem hagytad el, Uram, akik keresnek Téged.” Pedig előtte azt mondja: “És lesz az Úr nyomorultak kővára, kővár a szükség idején.” Van itt közöttünk nyomorult? Ugye erre nem jelentkezünk. Pedig az Úr a nyomorultat keresi. És ha erre senki nem jelentkezik, kénytelen az Úr továbbmenni.
Egy édesapa kislányával járkált a vásárban. A kislány elbámészkodott, elveszítette az apját. Borzalmas sírásba kezdett. A vásár egyik részén hallatszott a kiáltás, hogy édesapám! A másik végéről pedig: Sárika! Sárika! Keresték egymást. Látjátok, a legtöbb ember így van, elvesztette valahol az Atyát, és most keresi. Valami mindig hiányzik. És ezért nyomorult az ember, mert elvesztette Istent. A Zsoltár elején beszélt az Ige az ellenségről. Álljunk meg egy percig: van ellenséged? Lehet, hogy most azt gondolod, hogy a szomszédasszony, vagy valaki, aki a faluban ártott neked. Vagy talán a meny, vagy a vő, aki annyit piszkál engem, ő az ellenség.
Az Ige nem ezekre gondol. A Biblia mindig a lelki ellenségről beszél: a bűnről. Testvér, soha nem az tesz nyomorulttá, ha kívülről bántanak, hanem ha belülről. A belső ellenség, a saját indulatom, talán a haragom, a sértődékenységem. Tudjátok mindnyájan, milyen nyomorulttá tud tenni, ha megsértődöm. Sok-sok minden bánt, sokszor a gyerekkori bűneid, valami, amit talán nem tettél meg a szüleidnek. Azt hitted, rég elfelejtetted és közben mélyen rág valami. Ideges, boldogtalan, elégedetlen vagyok, – de miért?
Egy vihar után mentem itt nálunk föl a dombra és láttam, hogy egy vastag fát kitört a vihar. A sokkal vékonyabbak pedig ott álltak körülötte. Közelebb mentem és akkor láttam, hogy a fa belseje teljesen össze volt rágva. Ahogy álltam mellette, azt mondtam: ilyen az ember. A lelkiismeret rág, ha magyarázkodom akkor is. Talán az elrontott házasságod miatt. A másikat okolod, de belülről rág, és egy váratlan pillanatban összetörsz. Talán erősnek látszol. De mi van belül? A nyomorúság nem kívül van, hanem belül. A Biblia mondja: “Nevetés közben is fáj a szív.” (Péld 14,13). Belül fáj valami, ami tönkreteszi az életedet. Az ítélkező természeted, a hátmögött való pletyka. Egyszer valahol ezt olvastam a fáradtságról: ne ítélkezz, nem leszel fáradt. Téged tesz tönkre, nem azt, akit ítélsz. Majd Isten megmutatja, miért vagy nyomorult. Nem a külső, a belső ellenséggel van a baj.
Olyan jó, hogy az Úr az első este elmondja, mit akar tenni. “Az ellenség megszünt, elpusztult örökre,” mondja az Ige. Milyen jó volna, ha igaz lenne, hogy a belső félelem, fájdalom, nyugtalanság, gyötrő gondolatok megszüntek. Milyen öröm lenne, hogy nincs többé, Jézus örökre eltörölte ott a kereszten. Az ellenséget, a bűnt, a sötét hatalmakat legyőzte örökre. Ezt az örömhírt szeretném belekiáltani a szívedbe az első estén. Akkor megértjük, miért kezdi így a Zsoltárt: “Dicsérlek Uram teljes szívemmel, hirdetem minden csodatételedet. Örülök és örvendezek Tebenned, zengedezem, óh Magasságos, a Te nevedet.” A Zsoltár hátuljáról megyek előre. Mert most még nem igaz az életedben, hogy dicséred Őt teljes szíveddel, és örülsz és örvendezel. Nem igaz az ellenség miatt, a bűn miatt, a belső nyomorúság miatt. De meglesz ezen a héten, hogy örökre el van törölve, ha hittel elfogadod, hogy elvégeztetett. Ha Jézus megszabadít, ez a Zsoltár lesz a Zsoltárod.
Olyan jó lenne, ha hétvégén ragyogna az egész életed és mondanád: Örülök és örvendezek, dicsérem az Urat teljes szívemmel. Csak akkor lesz igaz, ha igazán keresed Őt. Azt mondja az Ige: “Nem hagytad el Uram, akik keresnek Téged.” “Lesz az Úr nyomorultak kővára, kővár a szükség idején.” A végén újra mondja: “Zengjetek az Úrnak, aki Sionban lakik, hirdessétek a népek között az Ő cselekedeteit.” Az Úr elmondja a diagnózist, hogy mi van veled: nyomorult vagy, hogy a bűn, az ellenség a baj. Ő legyőzte az ellenséget. És ez a győzelem valóság lehet az életedben. Megmondja, hogy mi lesz a következménye: dicséred, magasztalod, áldod és hirdeted az Ő nevét. Milyen jó, hogy ezt akarja tenni az Úr. Csak rajtad és rajtam múlik, engeded-e?
Imádkozzunk!
Uram, hadd köszönjem meg, hogy nyomorultként állhatok meg Előtted. Áldalak, hogy látod a szívem állapotát. Tudod Úr Jézus, hogyan tesszük tönkre saját magunk a belső életünket. Áldunk Uram, hogy látsz és ismersz bennünket, és köszönjük, hogy Nálad van a megoldás. Sehol a világon nincs a bajunkra megoldás, csak Tenálad, csak a Te kereszteden. A bűnre nincs más megoldás, csak a bocsánat. Kérünk, ajándékozz meg azzal, hadd dicsérjük, hadd magasztaljuk nevedet. Hadd legyünk igazán dicsőséged és kegyelmed hirdetői ezen a földön. Uram, vidd véghez bennünk, amit mondtál, egyedül nevedért.
Ámen.
Biatorbágy, 1985. január 6.