“Dícsérjétek az Urat” Zsolt 150,1
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1998. június
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
Az Úrban bízzál
“Nem nékünk Uram, nem nékünk, hanem a Te nevednek adj dicsőséget, a Te kegyelmedért és hívségedért. Miért mondanák a pogányok: hol van hát az Ő Istenük? Pedig a mi Istenünk az égben van, és amit akar, azt mind megcselekszi. Azoknak bálványa ezüst és arany, emberi kezek munkája. Szájok van, de nem szólanak, szemeik vannak, de nem látnak. Füleik vannak, de nem hallanak, orruk van, de nem szagolnak. Kezeik vannak, de nem tapintanak, lábaik vannak, de nem járnak, nem szólanak az ő torkukkal. Hasonlók legyenek azokhoz készítőik, és mindazok, akik bíznak bennük!
Izráel! te az Úrban bízzál, az ilyenek segítsége és paizsa Ő. Áronnak háza! az Úrban bízzál: az ilyenek segítsége és paizsa Ő. Akik félitek az Urat, az Úrban bízzatok: az ilyenek segítsége és paizsa Ő. Az Úr megemlékezik mi rólunk és megáld minket: megáldja Izráel házát, megáldja Áronnak házát. Megáldja azokat, akik félik az Urat, a kicsinyeket és a nagyokat. Szaporítson titeket az Úr, titeket és a ti fiaitokat. Áldottai vagytok ti az Úrnak, aki teremtette a mennyet és a földet. Az egek az Úrnak egei, de a földet az ember fiainak adta. Nem a meghaltak dicsérik az Urat, sem nem azok, akik alászállanak a csendességbe. De mi áldjuk az Urat mostantól fogva mindörökké. Dicsérjétek az Urat.” Zsoltár 115,1-18
Hadd köszönjük meg Úr Jézus, hogy itt lehetünk. Áldunk, hogy hívtál és van szavad hozzánk. Kérünk, adj most olyan fület és olyan szívet, amelyik már ma este meghallja a hozzánk szóló szavadat. Áldd meg az első esténket és éjszakánkat, hogy beszélhessünk Veled. Kérünk, légy közöttünk Lelked által.
Ámen.
Az első mondat így hangzik: “Nem nékünk Uram, nem nékünk, hanem a Te nevednek adj dicsőséget.” Nem tudom, tudjátok-e, hogy ezen a földön a legnagyobb harc a dicsőségért folyik. Figyeljük meg, hogyan harcolnak emberek csak egy családon belül is a dicsőségért. Tulajdonképpen már gyermekkorban kezdődik a harc, aztán folytatódik az iskolában, munkahelyen, hogy ki az ügyesebb, gyorsabb, kié a dicsőség. Sokszor a gyermekeivel dicsekszik az ember, hogy milyen jó tanulók.
Az Ószövetségben két asszonyról olvastam, Annáról és Peninnáról: “Igen bosszantja pedig Annát vetélkedő társa.” (1Sám 1,6). Egy percig arra gondoltam: ki az én vetélkedő társam, akivel versenyzek? Talán neked is van már nagyon régen olyan vetélkedő társad, akitől szeretnéd a dicsőséget elvenni.
A Zsoltár így kezdődött: “Nem nekünk Uram, nem nekünk, hanem a Te nevednek adj dicsőséget.” Ez a “nem nekünk” mindig nagyon képmutató mondat. Mikor valamit megköszönnek, mondod, hogy ne nekem köszönd, és valahol mégis jólesik, hogy neked köszönik meg.
A Zsoltáríró nem képmutatásból mondja, hanem valóban vágyik arra, hogy ne az övé legyen a dicsőség, hanem az Úré. Mennyi dicsőséget adunk Istennek? Úgy félek, hogy nagyon keveset. Jó volna az imádságunkat lemérni, hogy mennyi benne a kérés, mennyi a hála és mennyi a dicséret. Nem vagy-e sokszor úgy az Úrral, hogy ezt sem adott, azt sem adott, a másiknak mindene van, még egészsége is. Gondold el, ha Isten nyújtaná be neked egyszer a számlát azokért a dolgokért, amikért soha nem adtál hálát, micsoda rettenetes tartozásod volna. Milyen jó volna, ha nálatok otthon sokkal több lenne a hála. Ha mindent meg tudnál köszönni. Istennek nemcsak hála jár, hanem dicsőítés. Mi lenne, ha bármi történik, mindig Övé lenne a dicsőség? Testvér, Nélküle a kezedet sem tudnád megmozdítani, azt a kis munkát sem tudnád elvégezni, amit most csinálsz. Milyen jó volna eljutni oda: “Nem nékünk Uram, nem nékünk, hanem a Te nevednek adj dicsőséget.” Megmondja, hogy miért: “A Te kegyelmedért.” Tudjátok, mi a kegyelem? Mindig úgy fáztam ettől a szótól. Egyszer megértettem, hogy a meg nem érdemelt szeretetet jelenti. Isten nem úgy szeret, ahogyan megérdemelném. Évtizedek óta meg nem érdemelten szeret kegyelméből. Azt mondja itt: “Kegyelmedért és hívségedért.”
Olyan megdöbbentő volt számomra rátok nézve ez a mondat: “A mi Istenünk az égben van, és amit akar, azt mind megcselekszi.” Vajon mit akarhat veled? Mind megcselekszi, amit akar. Vajon akarod-e te is? Mondod-e: Uram, amit velem akarsz cselekedni, mindent cselekedj meg.
Aztán az emberek istenéről beszél az Ige. “Azoknak bálványa ezüst és arany, emberi kezek munkája.” Ebben az időben voltak kis bálványszobrok, ezüstből, aranyból. Azt írja róluk: “Szájok van, de nem szólanak.” Nekünk is vannak bálványaink, olyan bálványok, akik nagyon sokszor beszélnek is. Gondoljunk a tévére. Régen senki nem gondolta, hogy majd megjelenik egy kép, ami elkezd beszélni. Lehet, hogy a te bálványod a tévé. Ilyen érdekes dolgok történnek és izgatottan várjuk, mi lesz még ennek a vége. “Szájok van, de nem szólanak.” A tied beszélni is tud. Továbbmegy az Ige, és egymás után mondja: az anyagiak, a pénz. Szokták mondani: a pénz beszél. Különösképpen mikor azt látjuk, semmire sem lesz elég pénzünk. Van olyan bálvány is, ami menni, szaladni tud: az autó. Vannak cselekvő, járó, beszélő bálványaink.
Azt mondja az Ige: “Izráel!” vagyis az övéi. “Te az Úrban bízzál: az ilyenek segyítsége és paizsa Ő. Áronnak háza! az Úrban bízzál: az ilyenek segítsége és paizsa Ő. Akik félitek az Urat, az Úrban bízzatok: az ilyenek segítsége és paizsa Ő.” Kiben bízol? Az Úrtól vársz, vagy még mindig emberektől? Háromszor elmondja a Zsoltár: “Az ilyenek segítsége és paizsa Ő! Az olyanoké, akik egyedül Benne bíznak. A 12. versben egy csodálatos ígéret van: “Az Úr megemlékezik mi rólunk.” Hiszed te ezt testvér? Megemlékezik rólad is, rólam is. Megemlékezik, és “Megáldja azokat, akik félik az Urat, kicsinyeket és nagyokat.” Még egy mondat: meg akar szaporítani. “Szaporítson titeket az Úr, titeket és a ti fiaitokat.” Legyetek egyre többen olyanok, akik szeretitek az Urat és Vele jártok ott a gyülekezetben, ahol élsz.
Aztán így szól az Ige: “Áldottai vagytok ti az Úrnak, aki teremtette a mennyet és a földet.” Megáld minket, majd ezt mondja: “De mi áldjuk az Urat, mostantól fogva mindörökké.” Értitek mit jelent ez? Hányszor mondtuk már ezt, – ha valami nagy baj ért bennünket: mostantól fogva ezután minden nap olvasom a Bibliát. És hányszor nem változott semmi, minden maradt a régiben. Magam is maradtam, aki voltam. Testvérek, erre a hétre ezt mondja nekünk az Úr: “mostantól fogva.” Az Úr mondta ki. Milyen jó volna, ha igaz lenne, hogy áldod az Urat, mostantól fogva mindörökké.
Ha ma este imádkozol, mondd el az Úrnak: Uram, áldalak, dicsőítelek, szeretlek, és szeretnélek mostantól fogva mindvégig dicsőíteni.
Imádkozzunk!
Kérünk, Uram, aki idehoztál, talán az ország másik részéről, áldj meg bennünket. Köszönjük, hogy újat akarsz kezdeni mindannyiunk életében. Bár igaz volna, hogy hazamegyünk, és mostantól fogva minden más lesz, szeretem az enyéimet és nem veszekszem velük. Köszönjük, hogy gondod volt ránk eddig is. Áldd meg számunkra ezt az estét, hogy magasztalhassunk és mindent megköszönjünk, amit cselekedtél velünk. Hadd legyen így az életünkben, mostantól fogva mindörökké.
Ámen.
Biatorbágy, 1987. október 25.