“Dícsérjétek az Urat” Zsolt 150,1
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1998. június
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
Jusson elődbe imádságom
Óh Uram! hadd szálljon az én könyörgésem a Te színed elé; tégy bölccsé engem a Te igéd szerint. Jusson elődbe az én imádságom; a Te beszéded szerint szabadíts meg engem! Ajkaim dicséretet zengjenek, mert megtanítasz a Te rendeléseidre. Nyelvem a Te beszédedről énekel, mert minden parancsolatod igaz. Legyen segítségemre a Te kezed, mert a Te határozataidat választottam! Uram! vágyódom a Te szabadításod után, és a Te törvényed nékem gyönyörűségem. Éljen az én lelkem, hogy dicsérjen Téged, és a Te ítéleteid segítsenek rajtam! Tévelygek, mint valami elveszett juh: keresd meg a Te szolgádat; mert a Te parancsolataidat nem felejtettem el!” Zsoltár 119,169-176
Hadd áldjunk Uram, hogy ismersz és látsz, tudod, mire van szükségünk. Köszönjük, hogy Igéd és Lelked által keresel bennünket. Kérünk, áldd meg most számunkra az olvasott Igét. Segíts, hogy azonnal megértsük: mindent tudsz rólunk. Hadd lehessünk egész héten a közeledben. Kérünk, hogy szólíts meg minket a Te nevedért.
Ámen.
Ha figyeltétek ezt a Zsoltárt, láthatjátok, mennyire egymás mellett van benne, én, meg Te. Az első két versben egymásután mondja: “Hadd szálljon az én könyörgésem a Te színed elé”, és “Jusson elődbe az én imadságom a Te beszéded szerint”. Találkozik ez a kettő, hogy én-én, Te-Te. Az “én” szó életünkben középponti szó. Jó volna megfigyelni, egy nap hányszor mondjuk ki, és mennyire tele vagyunk vele. Persze ez, hogy “Te”, már kevésbé ismert és közelebb álló szó. De az én mindig keresi a te-t. Valakit gyerekkora óta keres az én. Először talán az édesanyát, aztán a testvért, barátot, vagy társat, akihez viszonyulni lehet. Ez a bizonyos “te,” talán később a szerelemben lesz a mindent betöltő nagy “te”. Aztán a férjem, a gyerek, de van valaki, akihez tartozom, aki után vágyakozom.
Az én és a te valahogy összetartoznak. Először azt olvastuk: én, én, de rögtön utána akit keres: “A Te színed elé…A Te beszéded szerint”. Aztán elmondja, hogy a Te segítségedet keresem. Megint csak hadd mondjam, hogy mennyire keresi egy gyermek az apja, anyja kezét. Egy édesapa mondta el, hogy kisfiával egy orvosi rendelőbe mentek, valami kisebb műtétet végeztek a gyereken. Kézenfogva mentek az ajtóig, ott el kellett engednie gyermeke kezét. Kint hallotta, ahogy sikolt, kiabál a gyerek. Mikor kijött a műtőből a gyerek, az édesapa arra gondolt, mekkorát csalódott most bennem ez a gyermek, hogy odavittem és otthagytam. Egy darabig mentünk egymás mellett, aztán észrevettem, hogy egy kicsi kéz keresi a kezemet. Hát ezek után is? Hát nem csalódott annyira, hogy most már nem keresi ezt a kezet? Keresi, mert enélkül már nem tud élni.
Megtaláltad-e már ezt a biztos Atyai kezet, amelyik akkor is szeret, amikor nehézbe vezet? Ha olyan dolgok következnek, amire azt mondod: jaj hát ide vezetett Isten, hát megengedte ezt az életemben? Látod, úgy kellene tenni, mint az a kicsi fiú, hogy utána újra megkeresed Őt és akkor is tudod, ha nehezeken vitt is keresztül, akkor is szeret. Nem hibázott el semmit. Azt mondja itt a Zsoltáríró: “Legyen segítségemre a Te kezed”. Ne felejtsük el, sok más kéz keresi a kezed. Mindenek között és fölött egy fekete kéz. Nem minden kézben lehet megbízni. Nagyon sokszor gondolja az ember: de jó lesz ez a házasság, és jött a rengeteg csalódás. Nem minden kéz olyan, mint az Atyai kéz. Voltál-e már úgy, hogy nagyon bíztál valakiben, de otthagyott és nem törődött veled. Jönnek a szerelmi csalódások. Mennyi ilyen elhatározás volt már, hogy örökké fogjuk egymást szeretni. Ez a szerelem elég erős. És aztán? Jó volna visszanézni, hogy mennyi fájdalom következett.
Nagyon sok kéz fogott már meg. Segítséget ígértek a sötét hatalmak, talán elmentél a jósnőhöz, majd az útbaigazít. A napokban mondták el, valaki elment a halottidézőhöz, mert meghalt valakije, akitől nem tudott bocsánatot kérni. Tudta, hogy bűn, de nem bírta ki, hogy ne tudja: megbocsátott-e vagy nem. Idegösszeroppanás lett a vége. Sokféle kéz keresi a kezedet.
A Zsoltár azt mondja: “Legyen segítségemre a Te kezed!” Ő az Úr kezét keresi. A kezünk nagyon sokszor hozzáragad egy másik kézhez. Ha valaki áramot fog meg, nem tudja már elereszteni. Rázza, rázza, de már hozzáragadt. Lehet a házasságoddal is ez van, válni nem merek, tudom, hogy bűn, mégis legjobb volna idejében elválni. Nem olyan könnyű, amikor már odaadtam valakinek a kezem. Ezért kell nagyon sokszor a szabadítás.
Lehet, hogy megszabadultál attól, aki tönkretette az életedet. De nem szabadultál meg a gondolatoktól, az emlékektől. Valakinek sikerült elválni, megkérdeztem: most boldog vagy? Nem, nem. Ezért mondja az Ige: “Uram! vágyódom a Te szabadításod után”. Végre, igazán a jót keresi. “Legyen segítségemre a Te kezed…vágyódom a Te szabadításod után”.
Nem tudom, miben vagy most. Ki tudod-e mondani a Zsoltáríróval: “Uram! vágyódom a Te szabadításod után”. Valami még kötve tart, nem vagyok igazán boldog, nem vagyok igazán szabad. Nem mondtam a legkülönösebbet: magunkhoz vagyunk kötve. Úgy vagy-e már, hogy a saját természetemet sem bírom. Hogy lehetne megszabadulni ettől a rettenetes természettől? Hogy mindig indulatos és féltékeny vagyok. Tudod-e, hogy rettenetes ez az együttélés? Olyan, mintha nem lehetne tőle szabadulni. Most is idehoztad magaddal. Eljutottál-e már ide: vágyódom a Te szabadításod után. Eljutottál-e oda, hogy tévelygek, mint valami elveszett juh. Már mindenfélét próbáltam, így is meg akarom oldani az életem, meg úgyis.
Eszembe jut egy emlékem. Az Alföldön lovas kocsival vittek egyik faluból a másikba. Útközben egy juhnyájat láttunk, amint a pásztor terelgette. Észrevettem, hogy az egyik juh nagyon jó fűcsomót talált, a nyáj továbbment, az pedig lemaradt a többitől. Kértem a kocsist, álljon meg egy kicsit. Szerettem volna látni, mit csinál a bárány. Amikor észrevette, hogy egyedül van, elkezdett ide-oda futkosni. Talán te is megpróbálod, másik házasság, más körülmények. Majd ezzel az emberrel fog megoldódni az életem. Tévelygek, mint az eltévedt juh. Jó volna gondolkozni, mivel próbálkozol most, hogy megold az életedet?
Az a szegény juh megállt a végén, de már remegett. Nagyon sok embert láttam, aki azt mondta: nem merek belekezdeni semmibe, mindentől félek. Ez a remegő juh megállt egyhelyben és egy nagyot bégetett bele a semmibe. Csak egyet bégetett, és a pásztor megfordult, és elindult a juh felé. Azt mondtam a kocsisnak: mehetünk. Még nem ért oda a pásztor, de már tudom, a juh megvan. A pásztor nem áll meg addig, amíg meg nem találja és helyére nem viszi az elveszettet.
Szeretnélek kérni, hogy a sok össze-vissza élet után végre bégess. Kiálts az Úr után, imádkozz őszintén, világosan: Uram, keress meg engem, teljesen elrontottam az életemet Akkor már tudhatod, elindult feléd az Úr. Lehet ma nem történik még semmi, de elindult. Mert ha a pásztor meghallja a segélykiáltást, akkor elindul. Itt is elmondja: “Jusson elődbe az én imádságom; a Te beszéded szerint szabadíts meg engem!” Mondd el ma neki: “Tévelygek, mint valami elveszett juh”. Mondd el az Úrnak: Uram, keresd meg az én eltévedt lelkemet. Meglátod, már ma este nyugodtan alszol, mert a Pásztor elindult utánad.
Egy fegyencnek sikerült megszöknie a börtönből. Sokáig bujkált. Nem tudom, tisztában vagy-e vele, te is szökött ember vagy. Az ítélet elől bujkálsz. Így mondja az Ige: “Éljen az én lelkem, hogy dicsérjen Téged, és a Te ítéleteid segítsenek rajtam!” Ez a szökött fegyenc észrevette, hogy fényszóróval keresik. Belátta, akárhová bújik, a fényszóró követi. Isten Igéje az a fényszóró, amelyik már ma este rádvilágított. Tudod-e, hogy megvagy? Futottál az Úr ítélete elől, de megvagy. Aztán, mikor elfogták ezt a szökött fegyencet azt mondta: hónapok óta először aludtam nyugodtan a fogdában, megvagyok. Nem kell tovább menekülni, futni, az ítélet utolért, megvagyok. A kegyelem párnájára nyugodtan lehajthatom fejem, nem történt semmi, hála Istennek megvagyok.
Valaki egy hamis váddal volt börtönben. Hiába adta be a fellebbezést. Abban az időben a rabokat még elvitték evangélizációra. Az igehirdető azt mondta: ha úgy érzed, nem igaz az, amivel elítéltek, tudd meg, Isten szerint akkor is igaz. Azon az éjszakán ez az ember rájött, hogy egy egészen más dologért vagyok itt, olyanért, amit senki nem tud, de Isten megengedte, hogy letartóztassanak. Ez az ember megharcolta, hogy jogosan vagyok itt, és másnap reggel megkapta a szabadon bocsátását.
Testvér, ha utolér ma Isten ítélete, kérjed az Urat, mondja meg, mi a bűnöm, mi az Uram, ami az életemben nem tetszik neked? Értsd meg, hogy csak az Ő ítélete segíthet rajtad. És akkor, mire vége lesz a hétnek, megkapod a szabaduló leveledet.
Imádkozzunk!
Uram, olyan jó volna már ma este nem gondolkozni, mi miért van, hogyan jutottam ide, miért történtek ezek a dolgok? Jó volna már nyugodtan aludni azzal: Uram, megvagyok. Már tudom, megválaszolod kérdéseimet, megkapom ítéletemet, és várhatom a szabaduló levelet. Uram, köszönöm, hogy ismersz, szeretsz és megkeresel, hiszen ezért vagyunk itt mindnyájan. Hadd kérjünk egy szívvel a Zsoltáríróval: keresd meg a Te szolgádat Uram, keresd meg nevedért.
Ámen.
Biatorbágy, 1988. október 23.