“… én az Úrtól vettem …” 1 Korinthus 11,23
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 2000. január
2007. augusztusában ki lett egészítve a 67 – 130 fejezetekkel, amelyek csak interneten olvashatók, nyomtatásban nem jelentek meg.
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
BOLDOG SZOLGA (3/5)
SÁFÁR AZ Ő HÁZANÉPÉN
“Monda pedig az Úr: Kicsoda hát a hű és bölcs sáfár, kit az úr gondviselővé tett az ő háza népén, hogy adja ki nékik élelmüket a maga idejében?” Lukács 12, 42
Tegnap megértettük, hogy az anyagi és testi dolgainkon kívül az Isten titkainak vagyunk a sáfárai. Azért ad az Úr kijelentést és üzenetet számodra, hogy azon hű és bölcs módon sáfárkodj.
A hívő életem elején tanítgatott az Úr, mi jelent hű és bölcs sáfárnak lenni. A közösségben én voltam a legeslegkisebb. Amikor az igéről volt szó, ha az Úr adott mondanivalót, megvártam, hogy mindenki szóljon. Ha senki nem mondta azt, amit én kaptam, csak akkor szólaltam meg. Nagyon sokszor a hívő életben is hizlaljuk magunkat azzal, hogy ezt én kaptam, ezt senki nem mondta. Ez a legveszedelmesebb, mert ha lelkileg elhízol, semmire nem leszel alkalmas. A megkövéredett fülű és szívű ember nem ért, és nem hall. Milyen rettenetes, ha az Isten titkain – az igazi kincsen magadat hizlaltad. Az egyik kincs az Isten titkai, a másik az emberi lelkek. Az Úr azt akarja, hogy megismerd az Ő titkait az igén keresztül, amikor neked világosságot ad.
Tehet-e az Úr sáfárrá az emberi lelkeken, hogy kiadd eledelüket a maga idejében? Vigyázz, nehogy szemetet adj, ne a saját veszendő bölcsességedet add! Jó volna, ha nem kevernéd a búzát a polyvával. Hű és bölcs sáfár, mit adsz enni az embereknek? Úgy szeretem az úrvacsora szereztetési igéjénél azt a verset: “Mert én az Úrtól vettem, amit néktek előtökbe is adtam” (1Kor 11, 23a). Mit adsz enni az embereknek, akiket Isten rád bízott, amit az Úrtól vettél, vagy valami vegyes táplálékot? Az ötezer ember megvendégelésénél a tanítványok az Úrtól vették a kenyeret és halat, úgy vitték az emberekhez. Nem volt meg közben a hamisítás lehetősége.
Kiknek kell enniük adni, mikor vagyok sáfár? Az én házam népén, vagy az Úr háza népén? Milyen gondviselője vagy a saját családodnak? Akik közül a hozzánk leginkább közel állók a szüleink. Gondviselője vagy-e, vagy voltál a szüleidnek? A gyerekekről nagyon élesen mondja az ige, hogy adják meg a viszont tartozást szüleiknek Vigyázz, nehogy megtörténjen az, hogy nem adod meg a viszont tartozást. (1Tim 5, 4). Gyermekkorodban ő tett tisztába, most neked kell őt tisztába tenni. Ő etetett meg, most neked kell etetni. Volt türelme a számodra, és talán gügyögött neked. És te nem tudsz neki gügyögni, amikor egészen gyerekessé lett. Nem tudsz olyan módon beszélni vele, amit ő most érthetne. Jó volna visszanézni, mi volt az, amit nem tettünk meg gondviselésben velük kapcsolatban. Isten nagyon komolyan nézi, hogy milyen sáfára vagy a szüleidnek, idős, tehetetlen korukban. Jó volna, ha minden a világosságra kerülne, ami a múltadban bűn, és talán a jelenben is.
A testvéreid! Amikor a bátyám elment az Úrhoz, csak akkor kaptam békességet, amikor kimondtam: Uram, rossz testvér voltam. Bocsánat csak akkor van, ha a sáfár megalázkodik. Addig úgy láttam, hogy mindent megtettem, az Úrhoz segítettem, lelki gondozója voltam. De az Úr előhozott mindent, és meg kellett vallanom, hogy rossz testvér voltam. Milyen gondviselője vagy, vagy voltál a testvéreidnek?
Milyen gondviselője voltál a házastársadnak? Ne okold, ne vádold őt, nem a hibáinak a keresésével bízott meg Isten. Lehet, hogy belefáradtál már, annyi hálátlanságot kaptál tőle. Te tudod, és az Úr is tudja, és Ő mégis gondviselővé tett téged a házad népén. Olyan sokszor éppen ezekről feledkezünk meg. Most nem az a kérdés, hogy testileg gondját viseled-e a gyermekeidnek, hanem lelkileg gondviselőjük vagy-e? Hány szülő mondja el, hogy mennyit szenvedett azért, hogy a gyerekeinek ne legyen semmiben hiánya. Milyen rettenetes, hogy a legtöbb szülő a gyermekében is önmagát szereti. Mindent megadunk gyermekeinknek, csak szűkölködni nem tanítjuk meg őket. Mi lesz velük a nehézségekben? Mint műkedvelő gondviselő, megadtál nekik mindent, hogy téged szeressenek, hogy tudják, kitől kell kunyerálni. Milyen boldogok azok a gyerekek, akiknek az édesanyjuk imádkozott, és átélhették az első tapasztalatot, hogy Isten van, hatalmas és szeret, és gondoskodott rólunk. Isten helyére tetted magad – ezért fog majd a gyermeked nehezen Istenhez találni. Hány hívő szülő hívja hiába gyermekét a templomba. Elvetted tőlük azt a lehetőséget, amikor az első tapasztalatokat megszerezhette volna! Magadat állítottad Isten helyébe. Az ember a legsúlyosabb bűnt követheti el a háza népével szemben, amikor úgy adja ki az eledelt, hogy nem mondja: én az Úrtól vettem. Jó lett volna, ha gyermekkorban átélték volna az első csodákat. Egy gyereknek annyira nyitott a szeme, és nyitott a szíve. Nagyon sok hívő embernek ott kezdődik az életrajza, hogy volt egy hívő édesanyja, aki megtanította arra, hogy az Úrtól kérjen és várjon mindent.
Milyen anya voltál? Gondot viseltél a gyermekeid lelkéről, vagy csak az volt a lényeg, hogy megadj nekik mindent? Ezt hívják úgy, hogy majomszeretet. Figyeltem komoly hívő embereket, akik másokkal szemben olyan világosan láttak, és amikor megszületett az első gyerekük, elveszítették minden józanságukat, mert az volt a lényeg, hogy a gyerek körül legyen véve mindennel. A gyerek a kibővített “én”, amikor őket szereted így, tulajdonképpen önmagadat szereted. Kedves akarsz lenni, szeretett akarsz lenni – a szívüket akarod. Egyszer mindez visszaüt.
Ki adtad-e házad népének alkalmas időben a lelki eledelt? Nem úgy, hogy igével tömöd, mindig olvasni kell, imádkozni vele. Hány szülő mondta már: hallgasd meg, milyen szépen imádkozik magától. Aztán húsz éves korában kiderül, hogy messze elkerül minden alkalmat, iszonyodik és utál mindent, ami lelki, mert gyermekkorában ezt tették vele. Ha nem is kötelezték, de ha tetszeni akart a szülőnek, ha el akarta érni a saját célját, megtette. Egy kislány mondotta: mindig odateszem a bibliajelzőt, ahol a napi ige van. Édesanyám ellenőrzi, és látom, hogy madarat lehet vele fogatni. Becsapják a gondviselőt, és kinevetik.
Isten kérdez: milyen gondviselője vagy a gyermekeidnek?
Milyen gondviselője vagy az unokáidnak? Végigéltem szülőkkel, akik a gyerekekkel valahogy józanok voltak, de az unokától már elolvadt a szívük. Mert ugye, engem szeret. A másik nagymama nem olyan, mint én. Hozzám szeretnek jönni. Csak mondjon egy pár mondatot az unoka, és vége van a világnak a számodra. Vigyázz testvér, az utolsó nagy becsapás! Nem leszel gondviselője sem a gyereknek, sem az unokádnak, mert nem tudod kiadni az eledelt alkalmas időben – akkor, amikor éhes. Tönkre ne etesd őket, ne légy elragadtatva az unokád kicsi szívétől. Tudod, az én aranyos unokám szíve – mondta valaki – már az Úr felé fordult. A te aranyos öreg szíved az Úrtól az unoka felé fordult. Újra szeretném mondani: magadat szereted bennük, a saját dicsőségedre. Itt nem az Isten dicsőségéről van szó, hanem az enyémről. Azért nem térhetnek meg, mert akkor is mondanád, hogy én, én. Nem tudnak igazán az Úréi lenni, pedig hogy vágyódsz rá.
Eddig a saját házunk népét néztük. De az ige azt mondja: “Kicsoda hát a hű és bölcs sáfár, kit az úr gondviselővé tett az ő háza népén, hogy adja ki nékik élelmüket a maga idejében?” Olyan fontos neked az Isten háza népe, mint a tieid? Ugyanúgy reszket a szíved az Ő gyermekeiért, mint a sajátjaidért? Ugyanúgy fáj neked a visszaesésük, a nyomorúságuk, mint a saját gyermekeidé?
Egy lelkipásztor mondotta el, hogy amikor a gyermeke életveszélybe került, feleségével egész éjszaka térdelve imádkoztak. Miközben imádkoztak, egyszer csak azt kérdezte Isten Szentlelke: az enyéimért, az Isten gyermekeiért soha sem tudtál így imádkozni? Soha nem volt ennyire szívügyed, nem tudtál letérdelni feleségeddel együtt, és egy éjszakát átimádkozni? A lelkipásztor azt mondotta: akkor nagyon komolyan meg kellett látnom, hogy így van. Az Ő gyermekei nem érdekelnek úgy, mint a saját gyermekeim. Azokért tudtam sírni, gyötrődni, feláldozni egy éjszakát.
Nagyon sokszor úgy van, hogy mert nem törődsz az Ő háza népével, Isten sem tud meghallgatni a házad népével kapcsolatban. Szívügyed neked a betegek, a nyomorultak, a szenvedők sorsa az Ő gyermekei közül? Szereted-e az Ő gyermekeit?
A 45. vers így mondja: “Ha pedig az a szolga így szólna az ő szívében: Halogatja még az én uram a hazajövetelt; és kezdené verni q szolgákat és szolgálóleányokat, és enni és inni és részegeskedni” –, hogy vagy képes az Ő gyermekeit kritizálni, verni, bántani, hibáikat keresni, mondogatni, hátuk mögött beszélni? Nem gondolod, hogy neki ugyanúgy fáj? Mindig azért verem a testvért, hogy én magam ehessek és ihassak. Mindig a saját dicsőségemért kritizálok. Mindig magamat akarom fölemelni, amikor másokat legyalázok. Hogy bánsz az Isten gyermekeivel, az Ő háza népével? “Aki titeket bánt, az ő szeme fényét bántja.” (Zak 2, 8). Ezt mindig magadra olvastad ájtatos örömmel. Annak mindig örültél, hogy úgy szeret és véd az Úr, mint a szeme fényét. Ő a másikat is úgy szereti és védi, és benne az Isten családját és háza népét bántod. Hogy bánsz a szolgákkal, a szolgálóleányokkal? Nem követelsz túl sokat tőlük? Talán olyanokat, amiket te sem tudsz elhordozni. Farizeusok módjára elhordozhatatlan terheket teszünk emberekre. Ne tedd ezt az Ő gyenge gyermekeivel, akik most ébredtek fel, talán még tejnek italára volna szükségük. Hozzájuk illő eledellel kellene őket táplálni, és mondod nekik a kemény dolgokat, amit még meg sem tud rágni, nem tud megemészteni. Olyan munkát adsz nekik, amit nem képes még elvégezni. Ne uralkodj rajtuk! Isten egyszer számon kéri tőlünk a sok megszomorodott szívet, mert ebbe szomorodtak bele. Azért van olyan sok beteg hívő ember, mert a gondviselőnek nincs szíve a számukra. Ha leterheled őket, nyomorékká lesznek.
Milyen gondviselő vagy Isten háza népén? Tudsz-e értük imádkozni? Bár lehetnél olyan szolga, akinek van szíve és értelme arra, hogy Istennek ezt a gyermekét hogyan kell vezetgetni, hogyan kell szeretgetni. Bár tudnád, hogy még csak napfényre, szeretetre, hozzá illő táplálékra van szüksége. Az Úr adjon szívet, szemet az Ő háza népének a gondviselésére.
A Biblia azt mondja: “ha pedig valaki az övéiről és főképpen az ő háza népéről gondot nem visel, a hitet megtagadta, és rosszabb a hitetlennél” (1Tim 5, 8). Mert csak magára visel gondot, csak én legyek boldog, nekem legyen jó, nekem ne fájjon semmi. Valaki mondotta az elmúlt héten: egyet nem bírok, a szenvedést. – Akkor mit keresel a hívő nép között? Hogy akarod Jézust követni, hogy kérdezed Tőle: Uram, hová mész? Jézus a keresztre ment! Akarsz-e Vele együtt menni panasz nélkül, ragyogóan, boldogan?
Imádkozzunk!
Uram! Tudom, hogy gondviselővé tettél. Köszönöm, hogy ma reggel nagyon mélyen megítéltél, hogy nem vagyok igazi gondviselő. Sokszor nem tudom, hogy kinek mire van szüksége, sokszor kegyetlenül uralkodok, verem a szolgatársakat. Bocsásd meg Uram az elvárásomat, a kritikámat. Nagyon kérlek, taníts meg legeltetni, úgy, ahogy illik. Köszönöm, hogy meg tudsz rá tanítani. Segíts, hogy Téged nézvén, akaratod szerint cselekedjem azokkal, akik a tieid. Áldj meg, és könyörülj rajtunk, hogy úgy mehessünk el, mint akik boldog szolgák, akik tudják Uruknak akaratát, és engedelmesen meg is cselekszik.
Ámen.