“… én az Úrtól vettem …” 1 Korinthus 11,23
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 2000. január
2007. augusztusában ki lett egészítve a 67 – 130 fejezetekkel, amelyek csak interneten olvashatók, nyomtatásban nem jelentek meg.
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
ISTENNEK BESZÉDE (5/5)
LEPLEZETLEN SZEMEI ELŐTT
“És nincsen oly teremtmény, mely nyilvánvaló nem volna előtte, sőt mindenek meztelenek és leplezetlenek annak szemei előtt, akiről mi beszélünk.” Zsidók 4, 13
Nagy ajándék, amit az ige így mond, hogy beszél az Isten. Semmi nem tud olyan mélyen érinteni, mint az Isten szava, amelyik “élő és ható”.
Tegnap beszéltünk arról, hogy mindenki és minden nyilván van Isten előtt. Te is nyilvánvaló vagy előtte úgy, ahogyan senki nem ismer. Sőt mindenek meztelenek és leplezetlenek előtte. Egy meztelen ember is olyan kiszolgáltatott, hát még egy meztelen lélek. Isten igéje kideríti, hogy nem vagy előtte felruházott.
Nézzünk vissza az Édenbe, amikor még az első emberpár mezítelen volt, és nem szégyellték magukat, mert akkor az emberi lélek még ép, és tiszta volt. Nem volt szennyes, és nem volt szégyellnivaló rajta. Teljesen őszintén, és mezítelenül állhattak Isten előtt.
A Biblia most nem a testünkről beszél – a lelkünkről. Nincs ruha rajta! Nincs semmi, ami takarja, védi. Az öltözködés az Édenben kezdődött el, a bűneset után. Ahogy megtörtént a bűneset, azonnal körülkötőket csináltak, és elkezdték az öltözést. Azóta tart ez a belső lelki öltözés, hogy másnak mutatom magam, mint amilyen vagyok. Nekünk annyiféle ruhánk van, ahány emberrel kapcsolatban vagyunk. A világiak előtt meg tudunk jelenni, mint akik jópofák, ügyesek, mindenben jártasok vagyunk. Van egy ruhánk, amiben a templomba megyünk. Lelki ruháról beszélek, amit a templomba veszünk fel –, ájtatosak vagyunk, imádkozunk, hívő emberek között mozgunk. Jaj, ha látnák a másik ruhánkat – a jó háziasszony, a jó anya ruháját! Mindig azt húzzuk magunkra, amire szükség van. Az ember sokszor percek alatt öltözik át.
Egyszer családlátogatásra mentem. Kihallatszott a veszekedés. Amint beléptem, nyájas mosollyal, kedvesen jöttek elém. Pillanatok alatt átöltöztek. Míg a bejárati ajtótól a szobáig értem, már más volt a ruha.
A lelkedről van szó, amelyik hol ilyennek, hol olyannak mutatja magát, és rengeteg jelmeze van. Sokszor csodálkozom, hogy nincs sokkal több ember ideggyógyintézetben, mert annyira kettősök, hasadtak vagyunk. Ez az egyik legkomolyabb lelki betegségünk.
A hitre jutásom után a legnagyobb örömöm az volt, hogy nem kell többé mást mutatni, mint aki vagyok. Nagyon sok csúfság van rajtunk, amit szeretnénk elleplezni, hogy ne lássák. Isten szemei előtt mindig mezítelenek vagyunk. Mi lenne, ha úgy látnánk magunkat, ahogyan Isten lát? Milyen kegyelmes az Isten, hogy nem egyszerre mutat meg bennünket magunknak. Senki nem bírná ki. Lassanként kezd leleplezni magam előtt is. Nagyon nehéz kibírni, mikor az ige tükrébe nézünk, és egy-egy részt meglátunk magunkból. Isten szép lassan, kegyelmesen mutogat csak meg annyit, amennyit el tudsz hordozni, hogy tönkre ne menj ebbe a látványba.
Isten előtt mezítelen vagyok, Ő úgy lát, ahogy vagyok. Az ítélet csak annyiban áll, hogy akkor te is meg fogod látni magadat. Annak az embernek, akinek nem került még élete az Úr Jézus vére alá, azt tanácsolja a Jel 3, 18. verse: “Végy tőlem… fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne látsszék ki a te mezítelenségednek rútsága”. Isten fel akar ruházni minket. Egyetlen ruha, a tiszta fehér ruha, az új élet. Ha az ítéletkor nem lesz fehér ruhád, ott fogsz állni mezítelenül. Akkor már nem lehet elbújni. Ott már egyikünk sem fog mentegetődzni, védekezni, mert egy perc alatt meglátja magát az ember, és tudja, hogy vége van. Amikor szétválasztják a kecskéket a juhoktól, egy kecske sem mondja: bocsánat, tévedés, én juh vagyok. Az ítéletkor úgy látod majd magad, amilyen a valóságban vagy. Leplezetlenül állsz az ítélőszék előtt. Mi lesz, ha így kerülsz oda, ahogy most vagy?
A legtöbb ember, amikor megtér, és bűnbocsánatot kap, azt gondolja, legjobb lenne most meghalni, ilyen tisztán, amilyen most vagyok. Istennek még célja van az életünkkel. Annak az embernek, aki már bűnbocsánatot nyert, tisztaság tudata van.
Így mondja az ige: “mindenek meztelenek és leplezetlenek annak szemei előtt”. Más a lepel, és más a ruha. Vannak nekünk ruháink, de van leplünk is. Egy borzalmas lepel a hallgatás, ami mögött annyi minden elfér. Nem mondasz magadról semmit. Amiről beszélnem kellene, arról hallgatok. Senki nem tud meg semmit. Péternek mondják a főpap udvarán: “a te beszéded is elárul téged” (Mt 26, 73b). Amint megszólalsz, már kiderül valami, ami benned van. Az ember mindig vigyáz, nehogy leleplezze magát. De Isten szemei előtt leplezetlen vagy.
Van még egy sűrűbb lepel, amikor mondok valamit – de nem az igazat. Mondjam így, hogy féligazság? Ez is veszedelmes! Igaz egy kicsit – de nem egészen. Félig mondom, félig hozom világosságra. A legrosszabb dolgokat még mindig leplezem. Elmondom a gondolataimat, de hogy megtettem, arról hallgatok. Még leplezem. Vajon ledobtad-e már a lepleidet, a féligazságaidat? Olyan iszonyú dolog az, hogy vannak lepleink is a ruháink mellett “annak szemei előtt, akiről mi beszélünk”.
Az 1Kor 3, 18. vers mondja: “Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy, mint az Úrnak Lelkétől”. De ez azzal kezdődik, amit a 17. vers mond: “Mikor pedig megtér az Úrhoz, lehull a lepel”. Tudjátok, mi a megtérés? Az, hogy lehull a lepel. Az, hogy már nem rejtek semmit. Már a féligazságom, a hazugságom, a hallgatásom végére jutottam, mert lehullt a lepel.
Vajon fedetlen arccal ülsz itt? Az Úrnak dicsőségét csak fedetlen arccal lehetett meglátni. Amíg rajtad a lepel, nem látod meg az Úr dicsőségét. Itt nem valamiről, hanem Valakiről beszéltünk minden alkalommal: Jézusról, akiben az Ige testté lett, akiben Isten úgy szerette a világot, hogy Őt adta érted. Ezt a Valakit addig nem láthatod, amíg a lepel az arcodon van. Amíg nem leplezed le magad igazán, nem fogod Őt látni. Milyen bolond a struccmadár, amikor fejét a homokba dugja, és azt hiszi, hogy akkor nem látják. Sok ember így van arccal a homokban. Már mindenki tudja, hogy milyen. Sokszor összesúgnak mögötte emberek, tudják, hogyan játssza meg magát. Azt gondoljuk, be lehet csapni Istent is, a hívő embereket is. Húzd már ki a fejed a homokból, így nem fogsz látni soha igazán világosan, tisztán, ha a lepel nem hull le. Amint megtérsz, a te arcod is ragyog, és látod a ragyogó Isten arcot.
Az Úr szemei előtt mindenek leplezetlenek. Csak egyszer ezt a leplet emberek előtt is le kell húznunk, és engedni, hogy ők is lássanak. Amint lehull a lepel, fedetlen arccal nézheted az Ő dicsőségét. Az Ő legnagyobb dicsősége a kereszt. Amikor az ige azt mondja: “A királyt ékességben látják szemeid” (És 33, 17), mindig az jut eszembe, ennél nagyobb dicsőségben nem láthatom Őt. Jézus véres harca a legnagyobb dicsősége. A Biblia úgy beszél a keresztről, hogy az örök kereszt. Mert amikor a bárányt megölik, az mindig a keresztről beszél. Az első báránytól kezdve, amelyiket Ábel vitt áldozatul, minden, minden a keresztről beszél. Az ártatlan haláláról beszél. Értitek a kereszt beszédét? Ártatlanul hal meg Jézus a bűnös emberért. Isten mindig Jézusra nézett, amikor egy bárányért megbocsátott. A kereszt öröktől fogva van, és örökké lesz is. A kereszt az, ami Istennek a legnagyobb dicsőségét, a legnagyobb szeretetét mutatja olyan ragyogóan, mint soha sehol.
Ma meg fogsz állni a kereszt előtt. Ebben a házban térden állva veszünk úrvacsorát. Meghajtjuk térdünket a kereszt előtt. Amikor az úrasztalához mész, a kereszthez mész. Az a kenyér, és az a bor Jézus megtört teste és kiontott vére. El ne felejtsd ma, hogy ez nem egy szokás. Rettenetes, hogy sokak számára már csak egy szokás az úrvacsora vétel. Meg ne szokd! Mindig tudd, hogy az a bor jelképezi azt a vért, amelyik éretted ontatott ki. Azért rendelte Jézus az úrvacsorát, hogy mindig tudd: mi is történt ott. A kereszt soha ne szürküljön meg számodra. “Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e poharat, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljön” (1Kor 11, 26). Annyit jelent: ne feledkezz meg a keresztről, fedetlen arccal szemléld a keresztet. Azt az isteni szeretetet, amelyik éretted ontotta vérét, soha ne feledd. A sebek mindig frissek, itt nem egy kétezer évvel ezelőtti elavult dologról van szó. Ahol a szeretet összetalálkozik a bűnnel, ott mindig sebesülések vannak. A te kicsi életedben is.
Egy anya sokat imádkozott a fiáért, aki ivott. Hiába volt minden, hiába hívta a kereszthez, a gyerek csak félrelökte az útból. Egyik alkalommal kitárta előtte a két karját: Fiam, nem akarsz jönni a kereszthez – hát itt az élő kereszt – mindig csak szerettelek, te csak bántottál, fájdalmat okoztál.
Vajon előtted áll-e Istennek az a szeretete, amelyik halálosan szeretett? Ma úgy menj a kereszthez, hogy lásd: érted vannak a sebek. “Kezébe, lábába a szöget én vertem”. A mostani bűneid sebzik az Isten érted égő szeretetét. Ez nem egy régi történet, örökké ugyanaz, ma is áll a kereszt. Te, meg én ma is szenvedést okozunk Jézusnak. Isten megmutatja nekünk, amikor ott áll előttünk az a száz sebből vérző test. Akinek ez egy régi történet, és nem érzi úgy, hogy érettem történt, ne vegyen úrvacsorát, ne vegye, ne egye, és ne igya méltatlanul.
Úgy menj az úrasztalához, mint “kiknek szemei előtt a Jézus Krisztus úgy íratott le, mintha ti köztetek feszíttetett volna meg” (Gal 3, 1b). Mint akit az én bűneimért feszítettek meg, és úgy vedd az úrvacsorát, mert ez az ige erről beszél. Az Úrnak halálát hirdetjük.
Mindnyájan ismeritek azt a balladát, amelyik arról szól, hogy Bárczy Benőt megölték a Radványi sötét erdőben. Amikor kiterítették, a szülők azt kérték Istentől, hogy amikor majd jön az, aki megölte, a sebből pirosan bugyogjon a vér. Jönnek a barátai, ismerősei, és mindig ismétlődik a mondat: Marad a tört vér, fekete folt. Nem mozdul a vér. Aztán jön a menyasszony, és a sebből pirosan bugyog a vér. Kund Abigél odakap a fejéhez, és azt mondja: Bárczy Benőt én meg nem öltem, hanem a tőrt én adtam neki.
Ma fel kell, hogy ismerd: Jézus Krisztust meg nem öltem, de az én bűneim juttatták keresztre. A tőrt én adtam neki, ami tönkre tette, ami a halálát okozta. Ha fásultan, ha megszokottan mégy oda, te vagy az, akire azt mondja az 1Kor 11, 29. vers: “Aki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivelhogy nem becsüli meg az Úrnak testét”.
Nagyon kérlek, ma ne megszokásból, hanem igazán menj hozzá – fedetlen arccal, ráébredve, hogy az én bűneim miatt jutott Jézus a keresztre. Hadd legyen számodra ma igazán bűnt törlő vér az a vér, és igazán kenyér az a kenyér, hogy bizalommal járulhass a kegyelem királyi székéhez.
Isten azért hozott ide, hogy eltörölje a múltadat, hogy kezdhess egy új életet. Minden más, ami veled történt, kevés. Így kell, hogy elmenj, hogy lehúzd a leplet, mert akkor már az Ő dicsősége tükröződik rajtad. Amikor fedetlen arccal szemléled, akkor az Ő dicsősége az arcodon tükröződik. Amikor meglátod az Ő dicsőségét a kereszten, akkor mindenki látni fogja rajtad is.
Imádkozzunk!
Hadd adjunk hálát Urunk azért a mérhetetlen türelemért, amellyel elhordoztál bennünket, akik járunk az ügyedben, a Te munkád körül. Hadd kérjünk most, hogy könyörülj rajtunk. Segíts, hogy egészen lehulljon a lepel minden mást mutatásunkról, hazugságunkról hogy végre fedetlen legyen az arcunk. Hadd tudjunk majd úgy térdelni előtted, hogy lássunk Téged, és hogy új életet nyerjünk kegyelmed által.
Ámen.
Biatorbágy, 1991. febr. 4-8