“… én az Úrtól vettem …” 1 Korinthus 11,23
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 2000. január
2007. augusztusában ki lett egészítve a 67 – 130 fejezetekkel, amelyek csak interneten olvashatók, nyomtatásban nem jelentek meg.
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
BOLDOG EMBER? (2/5)
ZÁRT EMBER
“Míg elhallgatám, megavultak csontjaim a napestig való jajgatás miatt. Míg éjjel-nappal rám nehezedék kezed, életerőm ellankadt, mintegy a nyár hevében. Szela.” Zsolt 32, 3-4
Imádkozzunk!
Áldunk Uram, hogy itt lehetünk. Kérünk, mondj el mindent ezen a napon, amit elterveztél, és amit akarsz. Kérünk, tedd meg azt a csodát, hogy Téged hallunk, amíg az Igét hallgatjuk. Beszélj velünk egész napon át. És segíts, hogy engedhessünk szavadnak.
Ámen.
Az első szó, amit itt olvasunk, így hangzik: “Míg elhallgatám”. Különbség van aközött, hogy elhallgatok valamit, és hogy hallgatok. Nagyon sok ember azt mondja, hogy hallgatagon születtem. Nem tudok beszélni, nem tudok megszólalni. Emlékszem valakire, aki megismerte Jézust és azt mondta: nagyon boldog vagyok, de ne kívánd, hogy most ezt mondjam, mert én nem tudok beszélni. Persze, aztán mondta, anélkül, hogy tudott volna beszélni, nem lehetett elhallgattatni.
Van ember, aki hallgatag, de más ez, hogy elhallgattam. A hallgatás mögött nagyon sokszor az van, hogy valamit el akarok hallgatni. Van olyan ember, akire azt mondják, hogy zárkózott. Ő is tudja magáról. Sok asszony elmondja: a férjem olyan zárkózott, nem tudok belőle egy szót sem kihúzni. Ha kérdezem, még kevésbé. Azért tudom megérteni ezeket az embereket, mert én is ilyen voltam. Ha kérdeztek tőlem valamit, biztos, hogy nem mondtam. Sokan vagyunk úgy, ha kérdeznek még úgy sem mondom. Minél inkább vallatnak, annál zárkózottabb vagyok.
A zárkózottság mögött nagyon sokszor az van, hogy elhallgatok valamit, amit félek mondani. Sôt, félek attól, hogyha beszélek, kiderül. Az ember általában akkor zárja be az ajtót, ha azt akarja, senki ne jöjjön be. Meg ne lássanak valamit. Milyen jó, hogy van az ajtón egy zár és bezárhatom. De ez a zárkózottság egy nagyon-nagyon nehéz dolog. Mögötte ott a titok. Azért zárkózott valaki, mert titok van az életében. A Jelenések könyvében le van írva az elkárhozók képe egy asszony képében. Vörös lovon ül, skarlátba van öltözve és a homlokán egy név: titok. (17, 5a). Sokszor félek, amikor emberek úgy hordják hajukat, hogy homlokuk el van fedve, nem akarják, hogy olvassanak róla.
A Biblia szerint az Úr Jézus bélyege is a homlokunkon van. Akik már az övéi, homlokukon ott ragyog Isten szeretete, békessége, boldogsága. De ez a név, hogy titok, sötétséget jelent. Valami olyat, amit nem szeretném, ha látnának. Rettenetes szó a titok. Akinek volt és van, az tudja, hogy tönkreteszi az embert. “Míg elhallgatám”, most már tudja, hogy mit hallgat el. Valamit, vagy valamiket elhallgattál. Érdekes, hogy az Ószövetségben van egy város, amelyikről azt mondja az ige: “Jerikó pedig be és elzárkózott Izráel fiai miatt” (Józs 6, 1). Olyan érdekes volt nekem ez a kettő, hogy be és el. Ha bezárkóztam, akkor el is zárkóztam. Isten népétől zárkózott el ez a város. Az Istentől zárkózott el. Nagyon sokszor, amikor zárkózottak vagyunk, nemcsak emberektől, de Istentől is elzárkózunk.
Ma reggeli áhítatunk címe: A zárkózott ember. Tegnap a boldog emberről beszéltünk. Ma arról, akinek nyilván oka van arra, hogy be és elzárkózzon. Jaj, véletlenül ki ne mondjam azt a titkot. Sokkal jobb hallgatni. Csak ez ne legyen, amit itt az ige mond: “Míg elhallgatám.” Valamit elhallgat, valamit nem akar. Lehet, hogy sértődöttség miatt egy ember felé hallgatok el. Aztán már harag lesz belőle, és akkor már nem tudok megnyilni. Ez a feleség nyilván így volt a férjével, hogy egyszer megsértette, aztán elzárkózott, majd harag lett belőle, és most már sokszor úgy van, hogy nincs is szavunk egymáshoz. Járunk egymás mellett és nincs mondanivalónk. Van úgy, hogy a gyerek zárkózik el a szülővel szemben. Olyanok történtek, amik megbántották és akkor elzárkózott. Aztán könyöröghet a szülő, hogy mondj már valamit.
Jó volna ebben a pillanatban magunkra gondolni, nem vagyok-e ilyen zárkózott. Persze vannak emberek, akikkel beszélek. Csak valahol, bizonyos emberek előtt be és elzárkóztam. Valahol egy elítélt embert hiába faggattak, hiába tettek fel neki keresztkérdéseket, nem beszélt. Aztán a legjobb barátját betették hozzá a börtönbe. Elkezdett beszélni, és nem vette észre, hogy egy magnó mindent felvesz. Ott egyszerre csak nyilttá lett ez a zárkózott ember. Jó volna megnézni, nem te vagy-e ez az ember, aki talán bizonyos helyzetekben emberek előtt megnyilsz, de alapjaiban valamiért, valamikor bezárkóztál. Nagyon nehéz állapot ez, mert ilyen zárt ajtók mögött nem lehet élni.
Azt mondja az ige: “Míg elhallgatám”, volt mit elhallgatni. “Megavultak csontjaim a napestig való jajgatás miatt.” Elolvasom a 31. Zsoltárnak a 10-11. versét, ugyanezt mondja. “Könyörülj rajtam, Uram, mert szorongattatom; elsenyved a búbánat miatt szemem, lelkem, testem. Mert bánatban enyészik életem, és sóhajtásban múlnak éveim; bűnöm miatt roskadoz erôm, és kiasznak csontjaim.” Bűnöm miatt! Megavult csontok, valami belül megavult. Avas, régi, ki nem hordott dolgok vannak belül. A csontjaim a legmélyebb részeim. Talán a lelkem, az érzésvilágom, valami megavult.
Olyan sokszor elmondtam már, hogy egy kis falunak a lakossága beteg lett. Kiderült, hogy a falu kútjának a vize volt fertőzött. Mikor kimerték a vizet, egy döglött varjút találtak benne. Egyszer megkérdeztem itt egy szakértőt: mondja, lehet ez? Egy döglött varjú tud ilyen bajt csinálni? Hogyne tudna! Szóról-szóra lehetséges. Hány emberrel beszéltem már, aki gyerekkori bűneit rejtegette. Minden avas volt. Amikor az igét, mondta az is avas volt. Érezni lehetett, hogy nem friss, nem tiszta. Belül rothasztja a bűn az embernek az egész életét. Megavult csontok. Jó volna gondolkozni, nincsenek-e bennünk ilyen nagyon régi bűnök, engedetlenségek, önfejűségek, amik rontják az életünket.
“Megavultak csontjaim a napestig való jajgatás miatt.” Ugye most már világos, hogy ez nem boldog ember. Napestig mondja, hogy jaj. Mennyit panaszkodunk. Van, aki mindjárt a szüleire panaszkodik, mennyit veszekedtek gyerekkoromban. Hiába felnőtt férfi már, kijön belôle a régi, rettenetes avas, ami az egész életét rontotta, és jajgatott. Amikor szóhoz jutott, amikor mondhatta, kezdődött a jajgatás. Hang nélkül is ott volt az belül benne. De most itt az alkalom, hogy okoljon embereket, dolgokat, körülményeket.
Mit és kit okolsz? Mostani állapotoddal kiket okolsz napestig? Mindig újra kezded. Ezek a megavult csontok, régi bűnök, régi sérelmek, egyszer csak előjönnek, és sóhajt, jajgat, panaszkodik. Semmi sem jó neki. Senkivel sincs kibékülve. Minden és mindenki rossz. Olyan megdöbbentő ez, hogy belül van a baj. Hiába megy akárhova. Szokták mondani, hogy ez a betegség már pszichoszomatikus, már testi. Már nemcsak a lelke beteg. Nagyon sok embernél komoly testi bajok vannak a megavult csontok miatt, a belül hordott régi bűnök miatt.
Egy lánynak az egyik karja béna volt. Hiába ment orvoshoz, semmi nem segített rajta, nem tudták az okát megtalálni. S aztán, amikor elmondta a dolgait, meggyógyult a karja. A belső gyötrődésnek, a testi kínlódásnak a következményei voltak. Nagyon sok ember hiába jár orvosokhoz. Nem találják bajának okát. Megavult csontok. Elfelejtett régi bűnök. Dobd ki őket, különben tönkremegy az életed. Nagyon sokszor tönkremegy az idegrendszered. Mégy az orvoshoz, aki megállapítja, hogy depresszió. Semmi sem jó, nyomaszt valami. Az ige így mondja: “rám nehezedett kezed.” Azt hiszi, a körülményei nehezedtek rá. A munkahelye, a család, a körülmények. Próbál változtatni az ember a helyzeten: elválok, akkor majd rendbe jön minden. Hány fiatal szökik meg a körülményei közül. Azt hitte, ha elkerül onnan, minden rendbe jön. És nem tudta, hogy belül van a baj. Valami belül nehezedik rá. Hiába küldenek valakit környezetváltozásra. Valakik elmondták: disszidálunk, új életet kezdünk. Azt mondtam, vigyázz, a legnagyobb ellenséged, ami belül benned van, magaddal viszed, bárhová mégy. Testvérek, Isten keze nehezedik az emberre a bűn miatt. “Bűnöm miatt roskadoz erôm.” Ki tudod-e mondani világosan: igazad van, Uram. Mehetek idegosztályra, pszichiátriára, vagy ahová akarok. Belül van a baj. A lelkemben van a baj. Egy kéz nehezedik rám. Ennek a kéznek neve van: lelkiismeret. A lelkiismereted veled megy, akárhova mégy. Ez az Isten láthatatlan keze, amely a lelkedre nehezedik, nem lehet kibújni alóla.
Valaki azért jött ki ide, hogy majd felszabadul az alól a nyomás alól, amit otthon mindig érez. Azt hitte, mire ideér, elmúlik. Másnap reggel kétségbeesve mondta, képzeld, itt is megvan. Itt is nyomott, depressziós vagyok, itt sem szűnt meg. “Rám nehezedik kezed.” Ide is hiába jöttél. Az alól a kéz alól nem tudsz kifutni. Nincs hely a világon, nincs kórház, üdülô, szanatórium, nincs szórakozóhely, discó, vagy akármi, ami segíthetne rajtad. Ha most ezt megláttad, akkor hagyd abba a menekülést. Engedd, hogy megragadjon téged az a kéz. Valaki, aki sokkal nagyobb, mint te, keres téged. Nem tudsz ellene semmit, senki nem tud kimenteni kezéből.
A Zarándok útjában biztos olvastátok, hogy az embernek a hátán ott van a bűn. Kettős zsák. Első részében amiket látok: a családi, az anyagi gondjaim, a nehézségeim, a testi bajok. Azokat látom. De a hátsó felében a bűneim vannak. Azokat mindig a hátam mögé dobom. Pedig az a súlyosabb. Amint leveted a hátsót, megy vele az első. Egyszer csak azt érzed, érdekes, megoldódott minden. De a Zarándok útjában ott volt ez az ember az értelmező házában. Testvér, te most ott vagy! Talán kezded érteni a dolgokat. Az értelmező házában elmondták neki a dolgokat, de nem szabadult meg. Az egyetlen hely, ahol lehullik a zsák: a Jézus keresztje alatt. Mert bűneid büntetését Ő hordozta. Átveszi tőled. Rá vetheted minden bűnödet, és akkor elmehetsz boldogan, szabadon. Akkor lesz a zárkózott emberből boldog ember.
Zárkózott testvérem, ezért hozott ide Isten. Csak most itt nehogy el és bezárkózz az Úr elől, az Orvosod elől, a megmentőd elől. Merjed ledobni a zsákot, hogy mehess tovább, zárkózott emberből boldog emberként.
Imádkozzunk!
Urunk, hadd értsük most meg: az újjászületés titka, hogy eljussunk a keresztig. Áldunk azokért, akikkel már megtörtént. De látjuk, hogy vissza lehet jutni a sóhajtozó, panaszkodó állapotba. Kérünk, könyörülj rajtunk! Ne engedd, hogy újra magunkra szedjünk bűnöket, terheket. Úr Jézus, segíts azoknak, akik még nem jutottak oda, odajutni. És akiknek újra oda kell jutni, segíts mindent kimondani. Segíts kijönni a zártságból a Te világosságodra, és abban megmaradni, amíg oda nem érünk országodba. Kérünk, áldd meg ezt a napot, hogy megtaláljuk a megbánás helyét, és felszabadult élettel mehessünk tovább.
Ámen.