“… én az Úrtól vettem …” 1 Korinthus 11,23
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 2000. január
2007. augusztusában ki lett egészítve a 67 – 130 fejezetekkel, amelyek csak interneten olvashatók, nyomtatásban nem jelentek meg.
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
ÁLDJAD LELKEM AZ URAT! (4/5)
MEGKORONÁZ
“Aki megváltja életedet a koporsótól; kegyelemmel és irgalmassággal koronáz meg téged.” Zsolt 103, 4
Uram, azt énekeltük, hogy jövünk. Segíts, hogy meg is tehessük. Te tudod, miért nem mozdul a lábunk, a szívünk. Kérünk, adj ma valóságot ebben is, hadd történhessen meg, hogy jövünk Hozzád. Hogy odaérünk, és egészen a Tieid lehetünk.
Ámen.
Reggelenként első dolgunk, hogy áldjuk az Urat, és el ne feledkezzünk semmi jótéteményéről. Két jótéteménye van: “Megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet.” Tudjuk, hogy a bűn baleset, olyasvalami, ami egy történés. A betegség állapot, és mind a kettőre van megoldás: Jézus, aki bővölködik megbocsátásban. Nem kell megijedni, hogy egyszer kifogy. Valaki azt kérdezte: nem úgy van, hogy Istennek elege van már abból, hogy ez mindig bocsánatért jön? Nem! Isten örül, ha megbocsáthat. Szívesen bocsát meg. Nem olyan keserűen, ahogyan sokszor mi szoktunk.
Tegnap láttuk, ha mindig újra ismétlődik a bűn, az már nem baleset, hanem állapot. Ez a rettenetes állapot, amiről úgy érezzük, hogy nincs kiút, mert mindig visszatér. Erre is volt válasza az Úrnak: meggyógyít. Ő azt szeretné, hogy gyermekei egészségesek lennének. Különleges gyógymódjai vannak az Úrnak, amire azt hisszük, büntetés, pedig kiderül, hogy már a gyógyítás folyik.
Két törvény van: a bűn és a halál törvénye. Ezért vétkezünk mindig, mert ebbe beleszülettünk. A bűn törvény lehet, amikor újra és újra történik, és ennek vége a halál. A bűnnel együtt a halál munkálkodik már az életünkben. Mindig olyan, mintha valami halálos dolog történne. Az Édenben két fa volt, a halál és az élet fája. A halál fájától tiltotta Isten az embert, arra mondta: ne egyél róla, mert meghalsz. És az ember evett róla. Ezért születtünk bele a bűn és halál törvényébe. Figyeljük meg, már a kicsi gyerekben ott van az indulat, a méreg.
A Róma 8, 2. versét olvasom: “Mert a Jézus Krisztusban való élet lelkének törvénye megszabadított engem a bűn és halál törvényétől.” A Krisztusban való élet törvénye. Olyan megdöbbentő, hogy ez is törvény. Amikor Jézust befogadod, amikor bűnbocsánatot és új életet kapsz, akkor egy másik életet fogadsz be. Olyan sokféleképpen fogalmazzák, hogy mi az élet. Jézus egy szóban megmondja: “Én vagyok… az élet!” (Jn 14, 6a). Ha ezt az életet befogadod, akkor benned új törvény működik.
A múltkor szembekerültem ezzel az Igével: “Nem ismeritek magatokat, hogy a Krisztus ti bennetek van?” (2Kor 13, 5). Ha igazán befogadtad Őt, ha átadtad az éledet, ez az új élet ott van benned, amelyiknek más törvénye van. A szeretet törvénye az új törvény. Nem erőlködik, hanem egészen természetes. Az új törvény érvényesül. Milyen jó lenne, ha kapnátok ilyen életet. Nem kellene erőlködni, hogy most türelmes legyek, nem kellene összeszedni magam, hogy most ne kiabáljak. Mert egyszerűen bennem van az új élet, az új törvény. “A Krisztusban való élet lelkének törvénye megszabadított a bűn és halál törvényétől.” A többi színház, erőlködés. Próbálok valamit tenni, ami nincs. Elmúlik egy-két nap és kiesek a szerepemből.
Vajon megtörténhetett-e már veled, ami ennek a Zsoltárnak a mondanivalója? “Megváltja életedet a koporsótól.” Egy megváltott élet az új élet. Valaha gondoltatok-e arra, hogy a test szerinti élet a keretben él benne, mint egy börtönben. Egy ember, aki börtönben van, három lépést tud tenni, aztán beleütközik a falba. A börtönnek falai vannak. Egyik falát így hívják: kívánság. A hasam kívánsága, a szex kívánása. Hányan mondták el kétségbeesve, hogy évekig szabad voltam, és most, megint előfordult és beleütköztem. Lehet, hogy az anyagiak falába ütközöl. A fösvénység, az irigység rettenetes kemény fal. Mikor adni, vagy segíteni kellene: jaj, nekünk is kell. De lehet, hogy nálad a harmadik fallal van a baj: a dicsőség falába ütközöl. Mindig többet kell mondani, mint ami igaz. Annyit kínlódtam ezzel a fallal, mindig valamit hozzátettem ahhoz, amit mondtam, hogy szebb legyen, érdekesebb legyen. A hazugság! Többet, vagy kevesebbet mondani. Máképp mondani, vagy szépíteni. Emlékszem, a hívő életem első pár évében folyton helyesbítenem kellett. Voltak ott vagy százan, és utána azt kellett mondanom: jaj nem, csak húszan. Olyan természetesen nagyzoltam. Évek kellettek, amíg ebből meggyógyultam. De az is olyan öröm volt, hogy ki lehetett mondani. A nagyzolás, a valakivé lenni akarás, amit magadról, vagy a múltadról mondasz. Rájöttem, még ott is nagyzolok, amikor a saját hitrejutásomat mondom el. Ebbe a falba nagyon sokszor és nagyon sokat ütközünk.
Tegnap már beszéltünk a legkeményebb falról: az igazamról. A harag mindig ezért van. Mindenkivel szemben nekem van igazam és elkezdek kiabálni, jönnek a csúnya szavak, mert ezt csak nem engedhetem. A legtöbb sérülésem és sebem az életben ezért volt, mert még utána is mondogattam, hogy csak igazam van. Egy gyerek ment az apjához: bocsáss meg édesapám, de csak nekem volt igazam. Megpróbált a gyerek megalázkodni. Rettenetes a gőgnek a fala, amikor olyan nehéz megalázkodni.
Nem tudom, az életednek hány ilyen fala van, amikbe naponta ütközöl. Lehet, hogy tele vagy fékekkel. Lehet, hogy már ma is ütköztél. Azért énekeltük ma: “Bús sötét éjbôl, börtönömbôl.“ Azt sem tudom, hogy börtönben vagyok, mert sötét van. Azt sem tudom, hogy miben ütközök meg. Azt mondja a Biblia: “Tapogatjuk, mint vakok a falat, és tapogatunk, mint akiknek szemük nincs, megütköznek délben, mint alkonyatkor, és olyanok vagyunk, mint a halottak az egészségesek közt.” (Ézs 59, 10). Lehet, hogy te is egészen vakon éltél bent a börtönben, csak amikor ütköztél, akkor ébredtél rá, hogy megint fáj. Hiába mondom, hogy nem voltam az oka, nekem fájt. Annak fáj, aki vétkezik. Ne gondold, hogy az fáj, milyen a férjem, vagy a gyerek. Az neki fáj. Az ő lelke ütközik ott. A te lelked azért ütközik, mert te meg türelmetlen vagy velük kapcsolatban. Az én lelkemnek mindig az fáj, amit én mondtam. Hogy még mindig türelmetlen vagyok, és nem tudom elviselni a másik embert.
Azt mondja az ige, hogy kihozza életemet a koporsóból. Amikor egyre szűkebb lesz a börtön, akkor abból koporsó lesz. Mindig rövidebb a türelmem. Valaki mondta: minél öregebb leszek, annál inkább szeretetlenebb és idegesebb vagyok. Szűkül a börtön, és a végén belefektetnek a koporsóba. Azt hallottam, hogy a karthauzi szerzetesek minden este a koporsójukba feküdtek le. Így próbálták megszokni, hogy jön a halál. Olyan jó volna, ha nem erre készülnénk, hanem arra a szabadságra, amelyik egyre nagyobb lesz. Arra, hogy egyszer ott leszek a mennyben, ahol nincs bűn, nincs börtön, ahol szabadság van. Te hova készülsz? A mennybe, vagy a koporsóba?
“Megváltja életedet a koporsótól.” Testvér, a tested belejut a koporsóba. Az életed nem! Beszéltünk a külsőről, ami a testem, és a belsőről, ami az életem, magam, a lelkem. Egész héten át a lelkedről beszél az ige. A lelked nem kerül a koporsóba, ha Jézust megismered, ha az Övé vagy. “Megváltja életedet a koporsótól.” A börtönbôl már egyre tágasabb térre kerülsz ki. Egyre bôvebb lesz a szeretet köröd, egyre több embert tudsz szeretni, egyre nagyobb lesz a szívességed, az irgalmasságod, a megbocsátó készséged. Egyre tágabb térre kerülsz. Amíg egyszer majd egészen kikerülsz abba az örökkévaló életbe, ahol sem idő, sem tér nem szorít már.
Ennek a mai áhítatnak úgy szerettem volna azt a címet adni: “Ki a koporsóból!“
Ma lépj ki a koporsóból, és utána azonnal mondja tovább az ige: “Kegyelemmel és irgalmassággal koronáz meg téged.” Egy korona, ami láthatatlan és mégis látható. Engem a vallásosság egyáltalán nem érdekelt. De egy tanár kollegám hívő volt. Mikor először ránéztem, azt mondtam: nem tudom mi ez a ragyogás e körül a lány körül? Akkor mondtam magamban: csak egyszer lenne ilyen arcom, mint ennek a lánynak. Utánamentem, hogy még egyszer megnézzem: mi van ezzel a lánnyal? Testvér, korona volt rajta. Isten kegyelmének és dicsőségének a koronája. Olvastátok, mikor Jézus lejött a hegyrôl, akkor sugárzott az arca. Rajta volt a kegyelemnek és az irgalmasságnak a koronája.
Lehet, ha hazamégy, úgy jársz majd, hogy rögtön meglátják. Amikor édesanyám először látott a hitrejutásom után, azonnal azt kérdezte: mi van veled, olyan boldognak látszol. Vajon rajtad látják-e majd?
Az Úr meg akar koronázni. Kihozni a koporsóból, a kényszerek életébôl egy új életre, amelyiken rajta van a Szentlélek bélyege, amelyik elpecsétel a teljes váltság napjára. Ma újra mondhatja nekünk az Úr: “Áldjad én lelkem az Urat!” Mert ki akar hozni a koporsóból egy szabad, tág életre. A középkori szentek feje fölé valami pléhkoszorút tettek. A glóriát akarták ábrázolni, a világosságot, ami körülveszi őket. Amikor internált voltam, nagyon jó kapcsolatom volt az őrökkel és a rendőrökkel. Amikor hosszú sorban jöttek a látogatók, és arra vártak, hogy beengedjét őket, az egyik rendôr visszajött hozzám és azt mondta: hárman jönnek magához. Kérdem, honnan tudja? – Látom rajtuk. Rajtuk volt a korona. Egy ember, aki soha ilyet nem ismert, egy százas tömegbôl pontosan megmondta, hogy ki van megkoronázva, ki az a három ember, aki valóban hozzám jött.
Milyen jó volna, ha így mehetnél el: ki a koporsóból, új törvénnyel a szívedben és új életben.
Imádkozzunk!
Szeretnénk áldani Urunk. Köszönjük, hogy így fejezhetjük be: “Áldjad én lelkem az Urat” – a bennünk elkezdett jó munkáért, amit bennünk kezdtél, a vágyért, amit felébresztettél bennünk. Áldunk, hogy megérthettünk valamit a Te végtelen szeretetedbôl, kegyelmedbôl. Az Életbôl, aki Te vagy. Áldunk, hogy ez az Élet bennünk akar élni, át akar sugározni a halandó testünkön. Könyörülj rajtunk, ne legyen közöttünk senki, aki visszamegy a börtönbe. Ne legyen egy sem, aki inkább választja a bús, sötét éjt, mint a ragyogó, napfényes életet, amit számunkra tartogatsz. Köszönjük, hogy azért hívtál ide, hogy elnyerjük. Segíts jól dönteni, neved dicsôségére.
Ámen.