“… én az Úrtól vettem …” 1 Korinthus 11,23
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 2000. január
2007. augusztusában ki lett egészítve a 67 – 130 fejezetekkel, amelyek csak interneten olvashatók, nyomtatásban nem jelentek meg.
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
A HÁROM SZÁZADOS HITE (5/5)
A kivégző százados
“Volt pedig három óra, mikor megfeszíték Ot. Az O kárhoztatásának oka pedig így volt fölébe felírva: A zsidók királya.
Két rablót is megfeszítettek vele, egyet jobb, és egyet balkeze felol. És beteljesedett az írás, amely azt mondja: És a bunösök közé számláltatott.
Az arra menok pedig szidalmazzák Ot, fejüket hajtogatván és mondván: Hah! aki lerontod a templomot, és három nap alatt fölépíted, szabadítsd meg magadat, és szállj le a keresztrol! Hasonlóképpen pedig a fopapok is, csúfolódva egymás között, az írástudókkal együtt mondják: Másokat megtartott, magát nem bírja megtartani. A Krisztus, az Izráel királya, szálljon le most a keresztrol, hogy lássuk és higgyünk. Akiket vele együtt feszítettek meg, azok is szidalmazzák Ot.
Mikor pedig hat óra lett, sötétség támadt az egész földön, kilenc óráig. És kilenc órakor fennszóval kiáltott Jézus, mondván: Elói, Elói, Lamma Sabaktáni? Ami megmagyarázva annyi, mint: Én Istenem, én Istenem! Miért hagyál el engemet?
Némelyek pedig meghallván ezt az ott állók közül, mondának: ímé, Illést hívja. Egy ember pedig odafutamodott és egy szivacsot megtöltve ecettel, és azt nádszálra tuzvén, inni adott néki, mondván: Hagyjátok, lássuk, ha eljo-é Illés, hogy levegye Ot.
Jézus pedig nagy fennszóval kiáltván kibocsátá lelkét. És a templom kárpitja fölétol az aljáig ketté hasadt. Látván pedig a százados, aki vele átellenben áll, hogy ekként kiáltva bocsátá ki lelkét, monda: Bizony, ez az ember Isten Fia volt!” Mk 15,25-39
Imádkozzunk!
Köszönjük Uram, hogy együtt kérhetünk: szólj most hozzánk! Szólj az Igében, a beszélgetésekben, az úrvacsorában. Kérünk, engedd érteni Igédet, hogy végre a szívünkig érjen beszéded, és hogy tudjunk válaszolni szavadra.
Ámen.
Nagyon megdöbbentett az Ige, amikor így olvastam a századosról, hogy Jézussal “átellenben áll”. Vele szemben áll ez a római százados, és mindent látott, és mindent hallott.
Naámán történetében van leírva, hogy egy kislány azt mondja az o asszonyának: “Vajha az én uram szembe lenne azzal a prófétával … kétség nélkül meggyógyítaná ot.” (2Kir 5,3). Testvér, ha ezen a héten szembekerültél Jézussal, és megláttad Ot, kétség nélkül meggyógyulsz. A legjobb hely: Négyszemközt Jézussal. A századosnak megvolt ez a nagy lehetosége. Nyilván a lován ülhetett, abban a magasságban, amiben Jézus volt a kereszten, és ezért lehetett vele egészen szemben.
Azt gondolom, hogy ez a százados már Jézus elfogatásánál, és az egész kivégzés alatt nagyon sok mindent látott. Nyilván az o csapata volt kirendelve arra, hogy a kivégzést végrehajtsa. Kellemetlen feladat lehetett ez a számára. De nem kérdés, hogy megteszi-e, vagy sem. Így mondta a másik százados: “Hatalom alá vetett ember vagyok”. Engedelmeskednie kellett. Kellemetlen lehetett számára, hogy három órától kilenc óráig Jézussal kellett foglalkoznia, és egy római kivégzést végrehajtania.
A 15. versben olvassuk: “Pilátus pedig eleget akarván tenni a sokaságnak, elbocsátá nékik Barrabást, Jézust pedig megostoroztatván, kezükbe adta, hogy megfeszítsék.” A megostorozásnál már ott kellett lennie a századosnak, mert ezt a vitézek végezték. Egy orvosi referátum azt írja, hogy nagyon sok elítélt már a megostorozás alatt meghalt. Attól függ, meddig él valaki a kereszten, hogy a megostorozásnál mekkora volt a vérveszteség. Ha nagy volt, az elítélt hamar meghalt. Jézusnál nyilván nagy lehetett, mert Pilátus sem akarta elhinni, hogy Jézus ilyen rövid ido alatt meghalt.
Amikor Jézust megostorozták, Pilátus átadta Ot a rómaiak kezébe, hogy megfeszítsék. “A vitézek pedig elvitték Ot az udvar belso részébe, … És bíborba öltöztették Ot, és tövisbol font koronát tettek a fejére. És elkezdték Ot köszönteni: Üdvöz légy, zsidók királya! És verik a fejét nádszállal, és köpdösik Ot, és térdet hajtva tisztelik Ot. Mikor pedig kicsúfolták Ot, levették róla a bíbor ruhát, és a maga ruháiba öltöztették, és kivitték Ot, hogy megfeszítsék.” Rettenetes dolog, hogy amikor Pilátus már átadta Jézust, hogy megfeszítsék, a katonák még játszanak vele. Soha ne játssz egy szenvedo emberrel! Az érez, annak fáj. De Jézussal se játssz! A vallásosság sokszor játék, mert nem veszem halálosan komolyan. Egyszer csinálom, egyszer nem. Egyszer megyek, egyszer nem. Egyszer ellene beszélek, egyszer mellette.
A Biblia sem játék, az imádság sem. Ha nem akarod komolyan venni, még ma hagyd abba, ne csináld tovább, mert nem játék. Ha valaki hívosdit játszik, annak súlyos következményei vannak. Sok mindent meg tudunk játszani, de Jézussal ne tedd! Látjuk itt ezeket a katonákat, akik jópofák lehettek. Mondhatta az egyik: Tegyünk a fejére töviskoronát, hiszen azt mondta, hogy király. Egyszer nagyon komolyan megértettem, minden gúnynak, minden viccnek éle van, valakinek mindig fáj. Valahol olvastam: Vicceiddel mintha Jézus fejére tennél töviskoronát.
Ezek a katonák szórakoztak. Egy másik evangélium szerint bekötötték a szemét. Nagyon sok ember szembekötosdit játszik Jézussal. Azt hiszed, hogy hazugságaid bekötik a szemét, azt hiszed, nem látja, mit teszel? Bekötött szemu Jézusod van, akirol azt hiszed, hogy nem látja a kettos életedet? A százados odaadta Jézust a vitézeknek, hadd szórakozzanak, – úgyis kellemetlen nap ez a mai. Miután megkorbácsolták Jézust, így játszottak vele a vitézek.
Egyszer megértettem, hogy nagyon sokszor az imádságunk is csak gúny. Mondod, hogy Uram, – és nem Urad. Mondod, hogy dicsoítelek, – és nem igaz. Csak játék az imádkozásod? Meghajtod a térdeidet, mint ezek a vitézek is? Talán mindezt megteszed, de nem parancsol neked, nem Urad és nem Királyod Jézus! Gúny az egész. Nagyon kérlek, ha most ráébredsz, hogy ez vagyok én, hagyd abba, játsszál mással, de ne Jézussal. Egyszer térdet hajtanak elotte a vitézek, – talán te is az imádságban, – aztán a fejét verik. Rettenetes ez a kettos élet Istennel, Jézussal, Bibliával, imádsággal.
Amikor a százados megelégelte a játékot, akkor azt mondta: menjünk. El is vitték Jézust, hogy a Golgota nevu hegyen megfeszítsék. Gecsemáné annyit jelent: olajprés. Jézusból a szenvedés pré4selte ki az első cseppeket, amikor vért verítékezett. A Golgota annyit jelent: Koponyák helye.
Jézus ruháit elosztották a vitézek között. A százados nyilván ott állt és végignézte. Mit láthatott, és mit hallhatott, hogy a végén azt mondotta: “Bizony, ez az ember Isten Fia volt!” Talán soha nem tudtad kimondani, mert soha nem hallottad belül a szívedben. Mert aki ezt valaha látta, hallotta, nem tud mást tenni, mint leborulni és kimondani: Isten Fia volt!
“Volt pedig három óra, mikor megfeszíték Ot.” Két latrot is megfeszítettek mellé. Mindig annyira megdöbbent engem az is, hogy a középso a fo lator. A ketto között a legnagyobb. Jézus a bunösök közé számláltatott, mint a legnagyobb bunös. Vajon megértitek-e, hogy ez teljesen igaz? Egyetlenegy gonosztevon sem lehetett annyi bun, mint Jézuson, aki a világ bunét vette magára. A másik ketton csak a saját bunük volt, de Jézuson a tied, és az enyém is. Ezért volt a fohelyen. Annyi gonosztett senkit nem terhelt, mint ott a középso kereszten Jézust.
A keresztrefeszítésrol egy orvosi referátumot olvastam. Mindig úgy vagyok, nem hiszem, hogy tudományos dolgok igazolják az Isten dolgait. Elég nekünk, amit a Biblia, és a Szentlélek mond errol. Nem az egész keresztet vitte az elítélt, hanem csak a keresztfát. A függoleges fa mindig ott maradt a Golgotán, az elítélt csak a keresztgerendát vitte. Ezzel kellett a megostorozás helyérol a kivégzés helyére menni. Jézus a bornélküli megostorozott hátára vette fel érted és értem a keresztfát, és ment vele a Golgotára.
Nekem azért jelentett sokat ez a leírás, mert csak a valóságot mondta el orvosi szemmel nézve. Pontosan leírja, hogy a szögek milyen helyen mehettek keresztül. Jézust odakötözték a keresztgerendához, hogy át ne szakadjanak a kezek, amikor majd odaszögezik, és az egész test súlya a kéz és láb sebeire nehezül. Ez a négy seb hordozta az egész ember súlyát. A kivégzo szakasznak, a századosnak ott kellett lennie, amíg biztosan meg nem állapították, hogy a halál beállt. Ha nem voltak biztosak benne, halált okozó sebet ejtettek rajta. Csak akkor mehettek el, amikor felelosséget vállaltak, hogy a kivégzett ember meghalt.
Jézus iszonyú kínok között függ a kereszten. A legrettenetesebb ebben a helyzetben az volt, hogy minden egyes lélegzés hihetetlen fájdalmat jelentett, amikor kicsit fel kellett emelkednie. Elképzelhetetlen kínokat okozott a megfeszítés. A százados sok ilyet láthatott már. Most egyszer csak ez az ember Jézust látja. A kivégzo kezében még ott van a kalapács, amivel a szögeket verte, és a százados már hallja Jézus imádságát: “Atyám! bocsásd meg nékik, mert nem tudják, mit cselekesznek.” (Lk 23,34). A százados nyilván megszokta már kivégzéseknél a káromkodást, átkozódást. De ebbol a szájból így jön ki az elso szó: “Atyám, bocsáss meg nekik!” Mennyire megdöbbenhetett a százados, ilyet soha nem hallott.
Gondolkoztam a mártírokról, a vértanúkról. Jézus volt az elso vértanú, aki a saját vérével tanúskodott. A korabeli írások mindig leírják, hogy mennyire ragyogva mentek az emberek a halálba, és ez döbbentett meg mindenkit, aki csak látta oket. A legrettenetesebb kínok között is énekeltek és ragyogtak. Gondoljuk el, micsoda ragyogás áradhatott Jézus Krisztusból, mennyire látni lehetett azt a mérhetetlen szeretetet, amelyik ott is megtöltötte a szívét.
Aztán elhangzanak a szitkok, a latrok és a körülötte álló emberek is szidalmazták Jézust. Egyszer olvastam errol, hogy ezek a szitkok hogyan hangozhattak a mennyben. “Hah! aki lerontod a templomot, és három nap alatt fölépíted, Szabadítsd meg magadat, és szállj le a keresztrol!” Gondoljunk arra, hogyan hangozhatott a mennyben a dicsoítés: Nem száll le a keresztrol, nem szabadítja meg magát. Késobb így mondják: “Másokat megtartott, magát nem tudja megtartani.” Hogyan hangozhatott a mennyben az ének, a magasztalás: Magát nem tudja megtartani, mert úgy szerette ezt a világot, hogy életét adta érte. Még a kereszten is másokat üdvözít. A fopapok és írástudók mondják: “A Krisztus, az Izráel királya, szálljon le most a keresztrol, hogy lássuk és higgyünk.” Mennyi gúny, mennyi kísértés! Testvér, ha akkor Jézus leszáll a keresztrol, mindnyájan örökre elkárhoztunk volna. Jézus másokat akart megtartani ott is, és nem magát.
Gondolj most bele ebbe az egész helyzetbe, és próbálj ott ülni a századossal, vele egy magasságban, szemtol szembe, és mindazt végignézni, amit a százados látott. Ahogy a jobb lator elmondja: “Uram, emlékezzél meg rólam, mikor eljössz a Te országodban!” Így halljuk rá a választ: “Bizony mondom néked: Ma velem leszel a paradicsomban.” (Lk 23,42-43). Hát nem magával törodik, hanem a csúfolódókkal?! Jánosnak azt mondja Jézus: “Imhol a te anyád!” (Jn 19,27). Ez az ember mindenkire gondol, csak önmagára nem? Ki lehet ez az ember, aki ragyogva szenved, másokra gondolva?
A százados Jézussal szemben ült, mindent látott és hallott. Szeretném, ha mi is látnánk végre, és hallanánk. A századosnak mindent végig kellett néznie. Isten Igéje azt mondja: “Boldogok vagytok, ha a Krisztus nevéért gyaláznak titeket, mert megnyugszik rajtatok a dicsoségnek és az Istennek Lelke.” (1Pét 3,14). A kereszten, a megfeszített Jézuson megnyugodott a dicsoségnek és Istennek Lelke. Lehet, hogy a többiek sok minden mást figyeltek. A százados azért volt ott, hogy a kivégzettet figyelje, hogy mikor áll be a biztos halál. És a százados mindent látott. Jó volna, ha egyszer oszintén szembekerülhetnél ezzel a Jézussal, a rád áradó szeretetével. Még most is – kétezer év múlva is – árad onnan a mento szeretet, reád is, még ezen a napon is.
“Mikor pedig hat óra lett, sötétség volt az egész földön, kilenc óráig.” A százados látta ezt a sötétséget. Hogy lehet ez, amikor a legragyogóbban süt a nap, déli tizenkettotol háromig? Az egész teremtettség válaszol Jézusnak arra a kiáltására, hogy “Elvégeztetett!” A kosziklák megrepedeznek, az egész föld megindul, a templom kárpitja ketté reped, minden mozdul. A 114. Zsoltár 8. verse azt mondja: “Aki átváltoztatja a kosziklát álló tóvá, és a szírtet vizek forrásává.” Ez a százados kemény, koszikla ember volt, sok kivégzést látott már. De amit most lát, az átváltoztatja. Élo víz jön ki a szájából: “Bizony, ez az ember Isten Fia volt!” Megvallja Jézust a gúnyolódók, a kivégzok elott mindenkivel szemben, mert amíg látta Jézust, addig megváltozott. Egy átváltozott századost látunk.
Testvér, öt napig hallgattad az Igét. Szemben állhatsz a kereszttel. Vajon át fogsz változni? Jézus a kereszten függ, és halljuk a szavát. Kilenc órakor fennszóval kiáltott. Azt olvassuk: “Jézus pedig nagy fennszóval kiáltván kibocsátá Lelkét.” A János evangéliuma szerint ott mondja ki, hogy “Elvégeztetett!” János szerint ez volt az utolsó szava, és utána bocsátotta ki Lelkét.
Jó volna kicsit szembenézni ezzel, hogy rád nézve mi végeztetett el? Buneid bocsánata, szabadulás a természetedtol, az Ördög hatalmától. A kereszten minden elvégeztetett. Vajon ma meghallod-e ezt a szót? Nem kell erolködni, nem kell javulni, másnak lenni, hiszen “Elvégeztetett!” Nekem csak hinnem kell. Üdvösségedért semmit nem tehetsz, csak el kell fogadnod hittel, amit Jézus elvégezett.
Ha majd az úrasztalánál letérdelsz a kereszt elott, akkor tudd meg, olyan helyzetben vagy, mint a kivégzo százados. Az úrvacsora bora a Jézus vére, a megtört kenyér a Jézus érted megtört teste. Vajon úgy veszed-e majd, mint aki most tudja, hogy minden elvégeztetett? Amikor Jézus kibocsátotta Lelkét, abban a pillanatban a templom kárpitja kéz érintése nélkül kettéhasadt. Megnyilt az ajtó a mennybe. Az Ószövetségi templomban az embereket Istentol egy kárpit választotta el. Senki nem mehetett be, csak a fopap, egy évben egyszer. De amikor Jézus ott kint a Golgotán a kereszten kiáltott, bent a templomban meghasadt a kárpit. Minden ember számára megnyilik az út a mennybe. “Adtam elodbe egy nyitott ajtót”, mondja a Jelenések könyve. Van elotted egy nyitott ajtó, amit senki be nem zárhat, amit Jézus áldozata nyitott meg. Belépsz-e ma ezen az ajtón?! Testvér! Az ajtó neked nyilt meg, hogy beléphess, és azután örökre Vele lehess. “Még ma velem leszel a paradicsomban.” Vágyol-e erre? Ettol kezdve az életed Isten országában való élet.
A Jézus szavára minden válaszol. A templom kárpitja kettéhasad, a kosziklák megrepedeznek, a föld megmozdul, a nap elsötétedik. “Látván pedig a százados, aki vele átellenben áll, hogy ekként kiáltva bocsátá ki lelkét, monda: Bizony, ez az ember Isten Fia volt!” A százados egy perc alatt látta, és átélte ezt. Szeretném ismételni a 114. Zsoltár 8. versét: A kosziklák meghasadnak, élo víz árad belolük.
Testvér, az én szívem is koszikla volt, és sok száz millió embernek a szíve, amelyikbol azután áradt az élo víz. Vajon a tied is az lesz-e, vagy viszed tovább a kemény kosziklát, – a buneid terhét?! Kerülj ma szembe Jézussal, – hogy mondhassam neked, mint Isten szolgáló leánya: Kétség nélkül meggyógyulsz. Akkor más ember megy haza. Nehogy elmúljék ez a nap úgy, hogy ne történjen meg veled a világ legnagyobb csodája. Jézus sok csodát tett, de a legnagyobb csoda a kereszt csodája. Ne legyen ma keményebb, ellenállóbb, közömbösebb a szíved, mint a harmadik századosé.
Imádkozzunk!
Uram, olyan régen játszunk már hívosdit. Olyan régen vagyunk kettos életu emberek. Könyörülj meg rajtunk, hiszen a legsúlyosabb, a legrettenetesebb bun, a Júdás bune. Tudott melletted maradni, tudott mosolyogni, tudott megcsókolni, Téged, Jézus. Segíts Urunk, hogy véghez ne vigyük a kettos élet iszonyú árulását. Hadd doljön el bennünk, hogy Veled, vagy ellened. Hiszem, Uram, hogy lehetetlenné teszed számunkra, hogy úgy menjünk a kegyelem királyi székéhez, hogy a régiek maradunk. Áldd meg számunkra ezt a napot, tedd életünk legdöntobb napjává! Neved dicsoségére.
Ámen.
Biatorbágy, 1987. október 12-17.