“… én az Úrtól vettem …” 1 Korinthus 11,23
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 2000. január
2007. augusztusában ki lett egészítve a 67 – 130 fejezetekkel, amelyek csak interneten olvashatók, nyomtatásban nem jelentek meg.
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
ÍGY SZÓL AZ ÚR (3/5)
A nép ingerel szemtől szembe
“A nép után, mely ingerel engem szemtol szembe, szünetlenül, kertekben áldozik, és téglákon szerez jó illatot. Mely a sírokhoz ül, és a barlangokban hál, a disznóhúst eszi, és fertelmes leves van tálaiban. Mely ezt mondja: Maradj otthon, ne jojj hozám, mert szent vagyok néked, e nép füst az orromban, és szüntelen égo tuz.” Ézs 65,3-5
Imádkozzunk!
Urunk, áldunk, hogy nemcsak 1900 évvel ezelott jöttél a földre, hanem most ide, hozzánk is jöttél. Segíts rajtunk, hogy hagyjuk magunkat megkeresni. Köszönjük a láthatatlan világból felénk nyúló kezedet. Kérünk, hadd ragadhasson meg most, hogy aztán egy örök életen keresztül Tieid lehessünk.
Ámen.
Eddig csak azt mondta az Ige, hogy ez a nép nem jó úton jár gondolatainak nyomán. Most elmondja, hogy: “A nép után, mely ingerel engem szemtol szembe.” Eszembe jutott Júdás, amikor ott állt Jézussal szemtol szembe, hogy elfogják Ot azon a hamis módon, ahogy csak a júdások tudnak cselekedni. “Csókkal árulod el az embernek Fiát?” kérdezte Jézus Júdástól. Szemtol szembe? Annyit jelent ez a vallásos ember számára, hogy templomba járással, imádkozva, Bibliát olvasva árulod el Jézust? Úgy teszek, mintha szeretném. Lehet Ot Bibliával a kezedben, imádsággal a szádon elárulni? Ez rettenetes árulás!
Jó volna szembenézni magunkkal, nem nekünk mondja most ezt az Ige? Csókkal árulod el, vallásos módon árulod el? Szemtol szembe vétkezel és bántod Ot? Jársz a templomba, és utána árulás az egész életed? Nem úgy van, hogy mert látják az életed, miattad nem fogadják el Jézust?
Ez a nép ingerel engem szemtol szembe. Majd így folytatja: “Kertekben áldozik, és téglákon szerez jóillatot. Mely a sírokhoz ül, és a barlangokban hál, a disznóhúst eszi, és fertelmes leves van tálaiban,” mondja egymás után az Ige. Szemtol szembe ingerled az Urat. Talán az egész hazug, vallásoskodó életeddel ingerled. Istent legjobban a bálványimádás ingerli. Ez az, ami fáj Istennek. Úgy teszek, mintha O volna a mindenem, és közben egészen más isteneim vannak. “Kertekben áldozik, és téglákon szerez jóillatot. Mely a sírokhoz ül, és barlangokban hál, a disznóhúst eszi, és fertelmes leves van tálaiban.” Izráel népe magaslatokat csinált, és ott áldozott. Szép kertekben állították fel a bálvány oltárokat, amiken áldoztak. Olyan megdöbbento volt ez a ketto, hogy: “kertekben, és téglákon.” Sokan vannak itt, akiknek istenük a munka. Mennyi munkát áldozol haszontalan dologra, és mennyi idot? Isten drága pénze az ido. Érzed, hogyan fogy az ido? Lehet, hogy szeretnél majd még egy napot, egy órát. Lehet, hogy minden év végén megdobban a szíved, hogy megint szilveszter, megint eltelt egy év. Fogy a pénzed, az idod. Gyerekkorunkban volt egy ilyen játék: Fekete, fehér, igen, nem, mit vettél a pénzemen. Most Isten kérdezi, hogy mit vettél a pénzeden? Nem tudod, hogy mennyi idot kaptál még, lehet, hogy ez az utolsó a számodra. Mit vettél rajta? Mire áldoztad az idodet? Hányszor mondjuk, hogy nincs idom. Próbálod osztani, szorozni, és mindig kevés az idod. Ezt a drága idot, amibol olyan kevés van, mire áldozod? Mindig megdöbbent, mikor emberek azt mondják, nincs idom reggel Igét olvasni. Annyi mindenkiért kellene imádkozni, de nincs idod. El kellene menni valakit meglátogatni. Nemrég mondta valaki, el kellett volna mennem látogatni, aztán hallottam, hogy meghalt az illeto. Elfogyott az ido, amiben lehetett volna hozzá menni.
Isten adott neked idot, mire használod? Jézabelrol mondja az Ige: “Adtam néki idot is, hogy megtérjen az o paráználkodásából, és nem tért meg.” (Jel 2,21). Ezen a héten Isten adott neked idot. Most itt nem mondhatod, hogy nincs idod. Vajon arra használod, amire adta, vagy lopod az Isten drága pénzét? Annyiszor mondják nekem, – lopni aztán igazán soha nem loptam. Ennyire vakok vagyunk? Mennyi idot, erot, szeretetet loptunk már el, amit Isten másra adott volna? Költöd a drága idot, vagy lopod?! Mire van idod? Beszélgetni van idod? Hogy a másiknak megmond a magadét arra van idod? Mindenre van idod, csak arra nem, hogy Istennek áldozzunk. Hiszen Istennek kellene áldozni a teljes idodet.
Az Ige elmondja, hogy idejüket bálványokra áldozzák. Mert olyan fontos, hogy nálunk mindenütt rend legyen, a kertben is, a házban is. A másik, amit említ az Ige, hogy téglákon áldozik a nép. Amikor építed a házad, rengeteg idot, erot, fáradságot áldozol bele. Sokszor még az éjszakád is ráment. Imádkozni soha nem tudsz, de dolgozni sokszor még éjjel is. Érted már, hogy ez ingerli az Urat? Szemtol szembe megmondod, hogy Uram, ne haragudj, imádkozni nincs idom.
Valaki elmondta, hogy nagyon rozoga kis házunk volt. Isten megadta, hogy lett annyi pénzünk, hogy telket vettünk, és elkezdtük az építkezést. A férjem beteges ember volt, minden erejét rááldozta a házra. Még én is hajszoltam, siessünk, hadd legyen készen télire. Egyszer a férjem odaszólt a szomszédnak: Nem sokáig lakom én ebben a házban. Már bent csináltuk a válaszfalakat, amikor egyszer csak a férjem a szívéhez kapott, és összeesett. Ott fektettem le, és térdeltem mellette és kértem, hogyragudj, hogy mindig sürgettelek. Egyszer csak azt vettem észre, hogy egy halottól kérek bocsánatot. A téglákért, a házért, a férjét áldozta fel. Most szeretne máshová költözni, nem tud élni abban a házban, ami a férje életébe került.
Azt mondja az Ige: “Kertekben áldozik és téglákon szerez jó illatot. Mely a sírokhoz ül és barlangokban hál.” Aztán ülhetsz a sírokon! Hány ember nem tud rendbejönni az anyja, vagy apja halála után. Folyton a temetobe jár, és viszi a rossz lelkiismeret virágait. Nem tudom, egy kicsit látjuk-e már, mi az, amivel vádol bennünket Isten Szentlelke?
Nagyon sokszor gyermekáldozatokat is hozunk a bálványért. Elmondják gyerekek, hogy az a baj, hogy nekem soha nem volt anyám. Soha nem volt rám ideje, mert mindig másra áldozta. Úgy szerettem volna kicsit beszélgetni, elmondani neki dolgokat. De nem volt ideje. Lehet, hogy a gyerekednek mindent megadsz, napestig dolgozol, hogy mindene meglegyen. A gyereknek anya kell, aki ot szereti. Nem az ajándékok, – valaki, aki szereti. De neked talán sok minden vágyad, kívánságod, elképzelésed van, és erre költöd Isten drága pénzét, az idot, amit O a gyerekeidre adott, hogy este odaülj mellé, hogy imádkozni tudj vele, hogy legyen idod számára, amikor jönnek az elso komoly problémái. Így mondta valaki, hogy azt sem tudom, lány-e még a lányom? – Hogy-hogy nem tudod? – Mikor kicsi volt nekem nem volt idom a számára, most már neki nincs ideje. Ha kérdezem, csak azt kapom, hogy hagyj békén, nem érek rá. Amikor még kapcsolatotok lehetett volna, akkor neked nem volt rá időd, akkor még kinyitotta volna egész gyermekszívét. Akkor futottál az után, ami neki nem kell, mert neki egy ember kellett volna, aki szereti, megérti.
Tudod, mit csinálsz? Szemtol szembe ingerled Istent, aki azt mondta: “Szeretetet kívánok én, és nem áldozatot.” (Hós 6,6). Nagyon jó volna most bunbánatra jutni abban, amit Istentol kaptál, és más dolgokra áldoztál. Jársz a templomba, mondod a kegyes szöveged, de a gyermeked nem érdekli. Neki nem kegyes szöveg, nem igék kellenek, neki egy anya kell, akit Istentol kapott. Isten most újra kinyújtja kezét utánad, ne búj ki alóla. Ingerled Istent azzal, hogy olyan nagyon jó anyának képzelted magad. Mondd ki, hogy bocsáss meg Istenem, hogy rossz anya, és rossz feleség voltam. Mert a férjednek is valaki kell, aki szereti, aki nem azt mondja, hogy nem érek rá, fáradt vagyok, hagyj engem.
Megdöbbento a következo mondat: “Maradj otthon, ne jöjj hozzám, mert szent vagyok néked.” Hányszor mondtad már a férjednek, hogy hagyj engem békén. Kár is volt férjhez menni, jobb volt lánykoromban, nem zaklattak folyton. “E nép füst az orromban.” Tudjátok, milyen kellemetlen a füst az ember orrában? Ilyen vagy Isten számára a kegyeskedéseddel, a vallásoskodásoddal. Hányszor mondtad talán az iszákos szomszédnak is, amikor segítségért ment volna, hogy hozzám ne jöjj! Nem mondom, hogy pénzt adj neki, de adj szeretetet, mert erre van igénye. Bezártad talán az ajtót, hogy ez a népség ide ne jöjjön. Valaki mondta, hogy cigányok laknak körülöttük, de a mi házunkba ne jöjjenek. Hogy hogy ne jöjj hozzám? Jézus mondta valaha is valakinek, hogy hozzám ne jöjj? Nem azt mondta: “Jojjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek?” (Mt 11,28). Nála mindig két kitárt karra talált az, aki Hozzá ment. Életed nyitva van mindenki számára? Vagy hozzád csak a tiszta, rendes emberek mehetnek? Lehet, hogy a férjedre is rászólsz, hogy ne jöjj be ilyen cipokkel a tiszta lakásba! “Ne jojj hozzám!” Pedig lehet, hogy pont akkor akart volna valamit elmondani, ami ot nyomta. Talán soha többé nem mondta. Ha megvárod, amíg rendes ember lesz, – akkor lehet, hogy egyszer a ravatalon, – ott már rendes ember lesz.
Vigyázz! “E nép füst az orromban.” Annyit jelent, hogy elfordulok tole. Biztosan volt már úgy, hogy a füst az orrodba ment. Ugye, milyen kellemetlen? Mennyire kellemetlenek vagyunk mi Istennek, amikor mondogatjuk, hívo vagyok, régen ismerem már az Urat. Füst az orrában. Hagyd abba ezt a szöveget, nem bírja hallgatni. De nemcsak Isten orrában vagyunk füst, hanem az emberekében is. Pedig látod olyan jó, hogy Isten kiterjesztette kezét utánad. Ma egy megdöbbento mondatot olvastam a Zakariás könyvébol. “Micsoda ütések ezek a kezeiden? azt mondja: Amiket az én barátaim házában ütöttek rajtam.” (Zak 13,6). Az érted, az utánad kinyújtott kézre ütöttél rá? Te ütötted a sebeket a kiterjesztett kezén? Hányszor ütötted?
Olyan megdöbbentoen folytatja Zakariás: “Fegyver, serkenj fel az én pásztorom ellen és a férfiú ellen, aki nékem társam! így szól a Seregeknek Ura. Verd meg a pásztort, és elszélednek a juhok.” (Zak 13,7). Lásd meg most a Pásztort, aki Néki társa. Csak egyetlen valaki volt, aki Néki társa, aki mellette ül majd a trónon. A Pásztor lejött az elveszett után, és az a fegyver, amit Isten neked élesített, Ot érte utol. Buneid büntetése a Pásztoron van. Olyan megdöbbento ez a felszólító mondat: “Verd meg a pásztort!” Isten parancsára verték a Pásztort. Gondolj a korbácsra, az arculütésekre, – verik a Pásztort. A sebeket mi ütöttük a kezén.
Lásd meg azt az újszülött Gyermeket, akit Isten azért küldött a földre, hogy megvert, meggyalázott, és megfeszített Pásztorrá legyen. Ma találkozni szeretne veled az érted és értem megvert Pásztor.
Imádkozzunk!
Annyi szenvedést okoztam már Neked, Úr Jézus Krisztus. Amit emberekkel tettem, mind veled cselekedtem. Tudod, hogy becsaptalak, megcsaltalak, hogy sokszor elárultalak éveken keresztül. Könyörülj rajtunk, hadd lássuk meg azokat a sebeket, amiket mi okoztunk. Kérünk, hadd törjön most össze a szívünk igazán, hogy ne kelljen egyszer örökre a tuzbe, a füstbe, az örök kárhozatba jutnunk. Áldj meg Urunk igaz, oszinte bunbánattal és megtéréssel. Nevedért kérünk!
Ámen.