“… én az Úrtól vettem …” 1 Korinthus 11,23
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 2000. január
2007. augusztusában ki lett egészítve a 67 – 130 fejezetekkel, amelyek csak interneten olvashatók, nyomtatásban nem jelentek meg.
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
AZ IMÁDKOZÁSRÓL (5/5)
Egy mártír imádsága
“Mivel pedig (István) teljes volt Szentlélekkel, a mennybe függesztvén szemeit, látta Istennek dicsoségét, és Jézust állani az Istennek jobbja felol. És monda: Ímé látom az egeket megnyilni, és az embernek Fiát az Isten jobbja felol állani.
Felkiáltván pedig nagy fenszóval, füleiket bedugák, és egy akarattal reá rohantak. És kiuzvén a városon kívül, megkövezék: a tanúbizonyságok pedig felsoruháikat egy Saulus nevezetu ifjú lábaihoz rakták le.
Megkövezék azért Istvánt, ki imádkozik és ezt mondja: Uram Jézus, vedd magadhoz az én lelkemet! Térdre esvén pedig, nagy fenszóval kiálta: Uram, ne tulajdonítsd nékik e bunt! És ezt mondván, elaludt.” ApCsel 7,55-60
Imádkozzunk!
Hálát adunk mindazért Uram, amit ezen a héten cselekedtél velünk. Kérünk, áldd meg még ezt a napot. Ami híjával van még a teljes odaadásunknak, kérünk, hogy kegyelmedbol végezd el bennünk. Hadd mehessünk el úgy innen, hogy eszközeid, szolgáid leszünk, hogy megáldhass, és felhasználhass.
Ámen
Az utolsó imádság, amirol beszélünk, egy vértanú imádsága. A keresztyénségben az elso vértanú egy diakónus volt. Nem egy apostol, nem egy evangélista, nem egy tanító, – egy diakónus. Emlékszünk, hogy az asztalok körüli szolgálatra hívták oket, tehát fizikai, gyakorlati munkára. Isten ezek közül választotta az elso vértanút. Érezzük, milyen nagy dicsoség, hogy Isten mennyire megkülönböztette és megtisztelte a testi munkát az O országában.
Már akkor elcsodálkozunk, amikor azt mondják a tanítványok, hogy nekünk nem szabad elhagyni az imádságot és az Igét, válasszunk hét, Szentlélekkel és bölcsességgel teljes férfiút. Néha úgy érzem, hogy a fizikai munkához, a testi szolgálathoz több hit, és több Szentlélek kell. Az igeszolgálatban, az imádság, az emberekkel való lelkigondozás szolgálatában világos, hogy Isten Szentlelke ott lesz, és támogatni fog. De sokkal nehezebb fizika munkát, külso szolgálatot végezni igazán hittel és Szentlélekkel. Úgy érzem, Isten országában a legkisebb munka, az asztalok körüli szolgálat, a fozés, a takarítás, az állatok gondozása, a küso munka mind, hittel és Szentlélekkel teljes embereket kíván. Ne gondold, hogy én csak… Istennél nincs csak! Az elso vértanút innen választotta. Ezt mondja Istvánról az Ige, hogy hittel és Szentlélekkel teljes, történnek rajta keresztül csodák, és egy egész oldalon keresztül olvassuk az igehirdetését. Ez is megadatott neki.
Minden hittel és Szentlélekkel teljes ember ellen azonnal hadat üzen a Sátán. Valahol így olvastam: Ha valaki igazán gyümölcstermo életet él, akkor ketten vannak, akik bizonyságot tesznek mellette. Az egyik a Szentlélek, azzal, hogy emberek hitre jutnak. A másik a Sátán, aki üldözést támaszt. Így olvastam: Vigyázzon az az ember, akinek az életéből hiányzik a Sátán bizonyságtétele. Nem feltétlenül jó, ha valakire mindenki jót mond, mindenki lelkesedik, mert a Biblia azt írja: Ugyanígy lelkesedtek az o elodeik a hamis prófétákért, a csalókért. Vigyázzunk arra, hogy életünk mellett bizonyságot tesz-e a Sátán, ahol szolgálsz, ahol vagy. Újra és újra ellened támadnak-e, gonosz hazugságokat mondanak-e ellened az Úr nevéért, – mert ha nem, akkor valami hiányzik. Nem vagy veszedelmes ember. Egy nyáron keresztül ez az Ige éltetett. Pál apostolt elfogják, és érdeklodtek mindenünnen, hogy mit hallanak errol az emberrol. Volt egy ügyvéd, aki elmondta, hogy körülérdeklodtünk mindenütt, és megtudtuk, hogy ez az ember veszedelmes ember. Annyira megörültem ennek és azt mondtam: Uram, szeretnék olyan veszedelmes lenni az ördögre nézve, amilyen csak egy ember lehet.
Vajon a pokolban hogy beszélnek rólad? Csak ez ne jöjjön ide! Vagy pedig, – ez a légynek sem árt. Veszedelmes ember vagy te? Jó volna imádkozni azért: Uram, ha hazamegyek, hadd legyek olyan veszedelmes ember, hogy sokan hitrejussanak.
Láttuk az Igébol, hogy István hittel és erovel teljes férfiú volt, és egyre nagyobb háborúság támadt körülötte. Minél inkább beszél István, és mondja az Igét, annál nagyobb lett a háborúság, dühösködtek, és fogaikat csikorgatták ellene. A 6,14. vers beszél errol, ahogy a gonosz hazugságokat mondják, pontosan ugyanazokat, amiket Jézusról is mondtak. “Hallottuk, amint azt mondta, hogy az a názáreti Jézus ezt a helyet elrontja, és megváltoztatja a ceremóniákat, melyeket adott nékünk Mózes.” Ugyanaz volt a vád, mint Jézus ellen, hogy káromló beszédeket szól. Nagyon sokszor most is ez a vád az övéi ellen.
Amikor István megtartja az utolsó prédikációját, még dühösebbek lesznek. Hogy meri ez az ember a buneinket hánytorgatni? Te sem mered sokszor sem a szószékrol, sem az igehirdetésben, mert akkor nem fognak szeretni. Az 54. versben olvassuk: “Mikor pedig ezeket hallották, szívükben dühösködnek és fogaikat csikorgatják o ellene!” A tehetetlen harag a fogcsikorgatás. A kárhozatban lesz majd sírás és fogcsikorgatás. Ezek már elore csikorgatták fogaikat. Megdöbbento ez a gyulölet egy ember ellen, aki az egész életét odaadta a szolgálatra. Egy ember ellen, akin keresztül Isten csodákat tesz, és aki hirdeti nekik az evangéliumot. Tele van Isten szeretetével, hirdeti nekik az Igét, ok pedig dühösködnek.
Két megkövezésrol olvastunk ezen a héten. Az elso Ákán volt, akit a buneiért köveztek meg. Itt van a második, akit Jézusért köveztek meg. Óriási különbség! Jó volna szembenézni a szenvedéseinkkel, vajon a magad buneiért bántanak, gyaláznak, talán közösítenek ki, vagy Jézusért? Nagyon sokan, akiknek semmi közük igazán az Úrért való szenvedéséhez, minden szenvedésüket erre fogják. Otthon talán kemények és szeretetlenek, és azt mondja: az Úrért bántanak. Mondani sok mindent lehet. De a szenvedésben derül ki, ki az, aki bennem lakik. Isten azért engedi gyermekei életében a szenvedést, hogy kiderüljön, mi van a szívünkben. A szenvedésben minden kiderül. Ott már nem lehet színházat játszani. Nem lehet kedvesnek lenni, szépen szólni. A szenvedés az a prés, ami kihozza az emberbol azt, ami benne van.
Nagyon jó volna megnézni Jézus mellett a két latort, akik ugyanúgy függnek ott a szenvedések közepette. Így mondja az Ige: “A felfüggesztett gonosztevok közül pedig az egyik szidalmazá Ot, mondván: Ha Te vagy a Krisztus, szabadítsd meg magadat, minket is! (Lk 23,39). Ez szidalmazás? Az! Ott a nagy “ha” szó: Ha Isten Fia vagy, ezzel azt akarja mondani: látszik, hogy nem vagy az. Hányszor mondják nekünk talán, vagy mi másoknak, hogy nem segít Isten, nem szeret Isten, nem mentett meg ettol a betegségtol. Hát ilyen az Isten?! A legnagyobb szidalmazás az, hogy egy nívóra állítja önmagát Istennel, Jézussal! Azt mondja: “…magadat és minket is!” A leglényegesebb ebben, hogy “minket!”
Az imádságod sokszor nem szidalmazás? Csak testi dolgaiddal foglalkozol? A bajaiddal, a nehézségeiddel? Hogy hangzik a mennyben az imádságod? Nem úgy vagy-e sokszor, hogy ha volna Isten, nem engedné meg ezt, vagy azt az életemben. Ezt mondja el a bal lator.
A jobb lator bunismeretre jut. “Mi ugyan méltán, mert mi a cselekedetünknek méltó büntetését vesszük. (Lk 23,41). Nagyon sokszor, amikor valami nehézség történik az életedben, olyan jó azt mondani: Uram, igazad van. Bármit adsz, mind-mind kegyelem. Mert amit érdemeltem az az örök kárhozat. Emberek mondják sokszor: Mindig a templomba jártam, ezt érdemeltem? Nem ezt, – a kárhozatot! Az, hogy szenvedsz, ez mind kegyelem. Ez azért van, hogy még idejében ráébredhess Isten végtelen szeretetére, amivel megállítja az embert.
A jobb lator elmondja az o mondatát, amikor önismeretre jut: “Mi ugyan méltán, … ez pedig semmi méltatlan dolgot nem cselekedett.” Nemcsak magát ismeri fel, Jézust is. Itt van egy ártatlan, egy tiszta szent ember, aki semmi gonoszt nem cselekedett. Akkor elmondja a maga imáját: “Uram emlékezzél meg én rólam, mikor eljössz a Te országodban!” Gondolj arra, hogy melyik oldalon állsz? Mit hoz ki belolem a szenvedés? Hogy viselkedem a szenvedéseim közepette? Emberi-e a magatartásom, vagy pedig Isten szerinti?
Közben a lator meglátja a drága váltságot. Istenem, miért szenved ez a buntelen ember?! A 49. Zsoltárban olvastuk, hogy az ember nem válthatja meg a másik embert. Túlságosan drága neki. Ennyit nem tudsz fizetni. Senki nem válthatja meg az o atyjafiát. Ezt csak a Tiszta, a Szent tehette meg. Jézus halála váltsághalál. Ezt értette meg a jobb lator, és elmondja a kérését: “Uram, emlékezzél meg rólam, mikor eljössz a Te országodban!” Ez a lator hittel teljes ember volt. Senki nem hitt, a tanítványok is széjjelfutottak. Senki nem hitte azt, hogy Jézusnak országa van. Gúnyból írták ki, hogy király. Mellette, a szevedés közepette egy lator elmondja: “…eljössz a Te országodban!” Te, aki iszonyúan szenvedsz, aki nem tudsz leszállni a keresztrol, aki végighallgatod, hogyan gyaláznak. Hisz abban, amiben talán te sem hiszel igazán. A mennybemenetelkor olvastuk: Ez a Jézus így jön majd vissza. Kicsit megálltam, – és hiszed te ezt? A jobb lator hittel teljes ember volt. Abban az idoben, amikor senki nem hitt, o hitt. De valami hiányzott neki.
A harmadik embert szeretném elmondani. Ha megkérdezek valakit, hogy hol szeretnél állni, a jobb, vagy a bal kezénél, – olyan jó, ha már tudod: Szeretnék majd Vele visszajönni. István Szentlélekkel teljes ember. Egy Jézus-képu ember. Vajon ez a vágy van-e benned? A harmadik, a mártír, a vértanú, aki nemcsak hittel volt teljes, hanem Szentlélekkel. Ebben az Istvánban benne volt Jézus. Pontosan úgy viselkedik, mint Jézus. Nem o élt már, hanem benne a Krisztus. Eljutottál-e már ide? Igazán befogadtad Ot? Igazán él benned? Jó volna elmenni innen úgy, mint hittel és Szentlélekkel teljes férfiú. Egy férfihétnek az a legnagyobb ajándéka, ha innen ilyen férfiak mehetnek el. Köztük leszel-e?! Az elso szenvedés meg fogja mutatni. Talán újra az elégedetlenség, talán újra ez, hogy ezt érdemeltem? Mióta járok az Úrral, mióta imádkozom, és ezt érdemeltem?
Vajon ott lesz-e benned a hit, hogy Jézus visszajön és engem hazavisz? De vajon Szentlélekkel teljes is vagy? Él-e benned Isten Lelke? Vajon, amikor benne vagy a présben, mi jön ki beloled? Vajon láthatóvá lesz-e a Jézus-arc? Azt mondja az Ige, hogy ennek az embernek az arca ragyogott, mint egy angyal arca. Ez az ember a Jézus arcát viselte. Mennyei fény ragyogott róla. De nemcsak ezt mondja nekünk az Ige, hogy olyan volt az arca, mint egy angyal arca, hanem amit elmond itt, olyan, mint amit Jézus mond. Az indulatok is azok voltak. “Az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is.” (Fil 2,5). A tanítványnak olyannak kell lennie, mint a mesterének. Az elobb elmondtuk, hogy István ugyanúgy járt mint a Mestere. Hamis tanúk tanúskodtak, gonosz hazugságok hangzottak. Ugyanazt mondták, ami Jézus körül is elhangzott.
Nézzük meg, mi a válasza mindezekre ezzel a hittel és Szentlélekkel teljes férfiúnak. Két mondat az imádsága. Az utolsó imádság egy mártír imádsága, egy Krisztus-képu ember imádsága. Mit mondott ez az ember, amikor röpülnek a kövek?
Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy valamikor nagyon régen itt álltam a pince elott, valamit építettünk, és három ember a téglákat dobálta nekem. Amikor dobálták elmentem, aztán sorba raktam. Ügyeltek arra, hogy amikor ott állok, akkor ne dobjanak. Arra gondoltam, mi lenne, ha most innen nem mehetnék el, és egyik tégla a fejemre, másik az arcomra, harmadik a vállamra esne, tudnék itt állni? Akkor éltem át, hogy ez nem egy olyan kicsi dolog. És eközben mit imádkozott István? Elso imádsága így hangzott: “Uram Jézus, vedd magadhoz az én lelkemet!” Aztán már nem áll, térdre esik és így kiált: “Uram, ne tulajdonítsd nékik ezt a bunt!” Kicsit megdöbbentem és azt mondtam: Jézus fordítva imádkozott. Neki az elso imádsága az volt: “Atyám, bocsáss meg nekik!” Aztán kimondta a dönto szót: “Elvégeztetett!”. Utána: “Uram, vedd magadhoz az én lelkemet!” Álltam az imádság mellett: Jézusnak fontosabb volt az elveszett ember önmagánál. Az elso imádsága a szenvedései közepette, amikor oda van már szegezve a fára, átszögezett kezeit az ég felé emelve ezt mondja: “Atyám, bocsáss meg nekik!”
Nem tudom egy picit érted-e, hogy a legkomolyabb Isten gyermeke, a legszentebb mártír nem Jézus! De ugye az elso: “Vedd magadhoz az én lelkemet!” Nem az o lelkük. És aztán Jézus kimondja, bejelenti, mint egy katona a tisztje elott: Atyám, elvégeztem a munkát! Mikor ezeket elmondta, aztán beszél a saját Lelkérol.
Egy mártírhalál más, mint egy váltsághalál. István vértanú halála mártírhalál, Jézus halála váltsághalál. Ezért nem kövezték meg Jézust. Sokszor kérdés volt nekem, hogy miért beszélnek ezek annyit? Máskor olyan könnyen megköveztek valakit. Minden istenkáromlót jogukban volt kivinni a városon kívül és megkövezni. Jézussal miért nem tették ezt? Miért csinálnak ilyen nagy ügyet az egészbol? Miért kell Pilátus, és egy pilátusi ítélet? Egyszer világosan megértettem, hogy Jézust keresztre kellett feszíteni. Úgy éreztem, hogy az egész zsidóság, különösen a fopapok a legnagyobb izgalommal várták, hogy megengedi ezt Isten? Egy izraelitával nem engedi meg. Különösen, ha az O szolgája lett volna. Ez az, ami világosan megmondja, hogy Megváltó-e ez az ember. Ez az utolsó bizonyíték kellett, mert nyilván reszkettek, látva csudáit, és hallva szavait, – Istenem, és ha mégis az?! Bizonyíték kell, hogy nem az.
Jézus nem száll le a keresztrol, ott függ nyomorultul, segítség nélkül. Sem Illés nem jön, sem Isten. Akkor megkapták az utolsó bizonyítékot, nyugodtan hazamentek, nyugodtan megölték házanként a húsvéti bárányt. Sokszor a lélegzetem áll el, ha erre gondolok. Ott függ az élo Bárány, akit most feszítettek meg. Otthon pedig megcsinálják a rituális szokást. Vak farizeusok! Ismerniük kellene az Igét, és ennyire nem értik? Ok megkapták a maguk számára a pecsétedet: Jézus nem Megváltó. Isten megadta számunkra a pecsétet, az O kiomló vére pecsétjét, a buneink bocsánatának a pecsétjét.
Ma délután az úrasztalához járulunk. Egész hetünkre, bunbánatunkra, mindarra, amit átéltünk Isten Igéje közelében, O rá akarja tenni a pecsétet. Ne felejtsd el, a kereszthez megyünk! Újra átélheted, hogy helyettem, érettem hullott az ártatlan vér, amely megment, megszabadít, és örök életet ad.
Imádkozzunk!
Uram, olyan sokszor hozott ki a szenvedés belolem nem Hozzád méltó önsajnálkozást. Köszönöm Neked, hogy mindig javamra volt. Áldalak azért, hogy most is hálát adhatok újra minden nehézért, amit átéltem, mióta a Tied vagyok. Hadd köszönjem meg az Ördög bizonyságtételét, ami végigkísért egy életen keresztül. Hadd dicsoítselek azért Uram, hogy világosságodban, színed elott állhatok és állhatunk most. Kérünk, ennek az embernek az imádságán és halálán át vizsgáld meg az életünket. Kérlek, tegyél hittel és Szentlélekkel teljes férfiakká, a Te dicsoségedre.
Ámen.
Biatorbágy, 1990. május 21-25.