“… én az Úrtól vettem …” 1 Korinthus 11,23
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 2000. január
2007. augusztusában ki lett egészítve a 67 – 130 fejezetekkel, amelyek csak interneten olvashatók, nyomtatásban nem jelentek meg.
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
KISKIRÁLYOK A NAGY KIRÁLY ELLEN (5/5)
II.Agrippa
Imádkozzunk!
Uram, szeretnénk ezen a reggelen egészen meghódolni Elotted. Nemcsak teremto, gondviselo, hanem üdvözíto hatalmad elott. Kérünk, ne legyen senki, aki ennek most ellenáll. Köszönjük, hogy azért hoztál ide, hogy már ezen a földön igazi, boldog, örök élettel ajándékozz meg bennünket. Áldunk érte. Segíts, hogy ne rajtunk múljék, hogy ezt nem nyerhetjük meg.
Ámen.
Szeretném emlékeztetni a testvéreket a vasárnap esti Igére, a 119. Zsoltár 81. versére, ahol elmondta nekünk az Úr: “Elfogyatkozik az én lelkem a Te szabadításod kívánása miatt, a Te Igédben van az én reménységem.” Ez valóban megtörtént? Felébredt benned a nagy vágy, hogy most már semmi nem fontos, csak ez az egy? Egész héten át reggelrol reggelre olyan emberekrol volt szó, akik majdnem megtértek.
Ma jutunk el az alapigénkhez: “Majdnem ráveszel engem, hogy keresztyénné legyek.” II. Agrippa mondja ki az egész hetünk Igéjét. Férfiakat láttunk sorban, akik majdnem megtértek. Jó volna, ha nem lennél következo ebben a sorban, aki itt volt, hallotta az Igét, és majdnem elfogadta Jézust.
Az alapige elott szeretném elolvasni az ApCsel 25,21-23. verseket, hogy meglássuk, most nem egy emberrol van szó, hanem egy nagy társaságról. Sokan vannak itt együtt. Itt már Agrippa beszél Festussal. Ekkor már nem Félix, hanem Festus a helytartó. Agrippa király, a Heródes-nemzetség dédunokája beszélget Festussal, és Festus mondja neki ezeket a mondatokat:
“Pál azonban apellálván, hogy o Augustus döntésére tartassék fenn, parancsolom, hogy tartassék fogva, míg ot a császárhoz nem küldhetem.
Agrippa pedig monda Festusnak: Szeretném magam is azt az embert hallani. O pedig monda: Holnap meg fogod ot hallani.
Másnap tehát eljövén Agrippa és Bernicé nagy pompával, és bemenvén a kihallgatási terembe az ezredesekkel és a város fofopolgáraival együtt, Festus parancsolatjára elohozák Pált.”
A kihallgatási terem elokelo emberekkel van tele. Czezáreának a fopolgárai, minden nagy embere ott van. Ott van a király, Agrippa, Festus, a tiszttartó, díszben, királyi ruhában. Meg kellene oket kérdezni: mit látni, vagy mit hallani mentetek ti a kihallgatási terembe? Ahogyan Jézus megkérdezte Keresztelo Jánossal kapcsolatban: “Mit látni mentetek ki a pusztába?” (Mt 11,7). Miért mentetek oda? Ezek nem tudták volna megmondani. Vagy azt mondották volna, amit Agrippa király: hallani egy embert, egy rabot, egy fogolynak a bizonyságtételét, egy érdekes embert. Így is mondhatnám: egy vértanút! Még Pál maga sem tudta, hogy rövid idon belül az lesz. Az az ember, aki ott állt, nem tudta, mi vár rá Rómában. Itt mondta el az utolsó prédikációt, többet nem lehetett ot hallani.
Összegyultek erre az utolsó igehirdetésre, ott vannak királyi ruhában, és Pált elovezetik. Elolvasom Pál prédikációjának egyrészét, az ApCsel 26,19-29-ig tartó verseket:
“Azért, Agrippa király, nem lettem engedetlen a mennyei látás iránt. Hanem eloször a Damaskusbelieknek, és Jeruzsálembelieknek, majd Júdeának egész tartományában és a pogányoknak hirdettem, hogy bánják meg buneiket és térjenek meg az Istenhez, a megtéréshez méltó cselekedeteket cselekedvén. Ezekért akartak engem megölni a zsidók, megfogván a templomban. De Istentol segítséget vévén, mind e mai napig állok, bizonyságot tévén mind kicsinynek, mind nagynak, semmit sem mondván azokon kívül, amikrol mind a próféták megmondották, mind Mózes, hogy be fognak teljesedni: Hogy a Krisztusnak szenvedni kell, hogy mint a halottak feltámadásából elso, világosságot fog hirdetni e népnek és a pogányoknak.
Mikor pedig o ezeket mondta a maga mentségére, Festus nagy fenszóval monda: Bolond vagy te Pál! A sok tudomány téged orültségbe visz.
O pedig monda: Nem vagyok bolond, nemes Festus, hanem igaz és józan beszédeket szólok. Mert tud ezekrol a király, kihez bátorságosan is szólok: mert éppen nem gondolom, hogy ezek közül oelotte bármi is ismeretlen volna, mert nem valami zugolyában lett dolog ez. Hiszel-é Agrippa király a prófétáknak? Tudom, hogy hiszel.
Agrippa pedig monda Pálnak: Majdnem ráveszel engem, hogy keresztyénné legyek.
Pál pedig monda: Kívánnám Istentol, hogy necsak majdnem, hanem nagyon is, ne csak te, hanem mindazok is, kik ma engem hallgatnak.”
A Pál beszédébol olvastunk és hallgattuk meg, amit végighallgattak azok is, akik ott voltak. Mi volt a mennyei látás? “Nem voltam engedetlen a mennyei látás iránt.” A mennyei látás a kereszt volt. A kereszt lényegérol beszél Pál. Aki keresztet akar rajzolni, egy vízszintes vonalat húz, és áthúzza egy foggolegessel. Pál elmondja életében a vízszintes vonalat: “Saul! Saul! Mit kergetsz engem?!” Pál rögtön megértette, hogy Jézus személyesen ismeri, néven szólítja. Hogy Jézus fönt van a mennyben, mert onnan jött a nagy fényesség. El tudta volna mondani az egész életét, hogyan kergette Jézust.
El tudod-e mondani világosan, hogy mivel kergetted Jézust? Mert rólad van szó. Pál üldözte a keresztyéneket, gyötörte azokat, akik Jézusról bizonyságot tettek, amikor rabságra húrcolt embereket. Saul! Saul! Saul annyit jelent: nagy. Mindig nagy akarsz lenni. A vízszintes vonal ez, hogy egy életen keresztül kergetted Jézust. Ha röviden megrajzolnád az életed, ez volna: egy ember, aki a cselekedeteivel, életével, beszédével kergette Jézust. Azután Valaki meghúzza a függoleges szálat, és ez így hangzik ebben a bizonyságtételben: “Én vagyok Jézus, akit te kergetsz!” Ez a vonal a mennybol jön lefelé. Minden este láttuk, Jézus hogyan üresítette meg önmagát és hagyta ott a mennyet, hogy lejöjjön, és a keresztre menjen. Az igehirdetésben meghúzza a függoleges vonalat, Jézus egyszeru, világos bizonyságtételét. Most hallgasd meg Ot, aki kijelenti magát, aki beszél veled: “Én vagyok Jézus, akit te kergetsz!” Látjuk a keresztet? A függoleges vonal valahol átmetszi a vízszintest.
Az életed folyása idejutott ezen a héten. Ez volt az a pillanat, amikor a magad által megszabott, a magad akarata szerint folytatott életedet élted, amit gyerek korod óta úgy csinálsz, ahogyan elhatárzotad. Ezen a héten megtörtént, hogy Jézus életvonala keresztezte a te vonaladat. Ezen a héten lehetett volna Vele találkozni. Ahol ez a két vonal keresztezodik, ahol Isten szeretete és az emberi bun összetalálkozik, ott a kereszt. Azért mondtam, hogy Pál a keresztet prédikálta, mert ahol az emberi bun, és Isten hatalmas mentoszeretete összetalálkozik, ott a kereszt. Erre a keresztre feszítették Jézust. A Golgotán Isten csodálatos mentoszeretete a bunös életeddel ütközött.
Nagyon sokszor az Úr már elobb áthúzza terveinket, gondolatainkat, vágyainkat. Sok baj, sok nehézség, sok miért. Ezek a te keresztjeid. Hányszor nem értetted: miért kellett ennek a bajnak, betegségnek, halálnak jönni? Akkor keresztezte Isten szeretete az életedet. Talán nem értetted, hogy ez mind szeretetbol volt. Talán ökölbe szorult a kezed, hogy miért nekem van ennyi bajom, nehézségem? Nem vetted észre, Isten szeretete már ott meg akart volna állítani. Túl futottál mindenen – majd csak lesz valahogy, – és ment minden tovább. Gondold el, mennyi mindenen keresztülmentél már, ahol mindenütt föntrol lefele Isten meghúzta a keresztvonalat, hogy ne tovább! Ez a magad útja a veszedelembe visz. Ennek vége a kárhozat. Isten eddig is mindent megtett, hogy megállj, de mindig kibírtad, továbbmentél, megráztad magadat és azt mondtad: bírom én.
Eszembe jut, hogy gyerekkoromban édesapám sokszor megszorította a kezemet, mert azt akarta, hogy sikítsak, vagy kérjem, hogy ne tegye. De összeszorítottam a fogam és azt mondtam: bírom. Az ember nyakas tud lenni. A végén o hagyta abba mindig. Eljött ez a nap, amikor Isten vonala, a keresztrol való beszéd, Isten Szentlelke maga, keresztezte az utadat. Amikor az ember keresztúthoz érkezik, választania kell. Mindenki, aki itt van, keresztúthoz érkezett. Senki nem mondhatja: nem hallottam, nekem nem szólt, nem értettem. Az a kérdés: folytatod-e még most is tovább? Ma délután, vagy holnap reggel továbbmegy az útunk. Félek, hogy ott folytatod, ahol abbahagytad. A magad feje és akarata szerint húzod tovább a vonalat. Mi lesz ennek a vége? Nagyon kérlek, gondolkozz!
Isten szólt, és beszélt hozzád, megláttatta veled a buneidet, az önfeju, akaratos életedet. Most ne mondd, hogy nem láttad. Most vagy folytatod, vagy átmégy a másik szárára a keresztnek, amelyik foggoleges. Föl, az Atyához! Ez az út lassan, de biztosan, egyre lejebb visz, a kénkovel égo tüzes tóba. Jaj, ha elmúlasztod ezt az útkeresztezodést! Ha megint továbbmégy.
Festus így mondta Agrippának: meg fogod ot hallani. Most már nemcsak hallani fogod, ahogy eddig hallottad, hanem meglátod Ot az úrvacsorában. Ott lesz elotted a megtört teste és kiöntött vére. Meglátod Ot. Csak a Jézus megtört testén át juthatsz át az örökkévalóságba. Jézus végigszenvedte a pokol kínjait lelkileg, testileg. Ma meglátod Ot, az úrvacsorában szemtol szemben állsz Vele. Vagy átmégy, vagy tovább mégy a régi úton.
Pál elmondja, hogy : “Nem voltam engedetlen a mennyei látás iránt.” Nincs más út, nincs más üdvösség, csak a kereszt. Merre mégy most tovább? Pál elmondja: “Eloször a Damaskusbelieknek és Jeruzsálembelieknek, majd Júdeának egész tartományában, és a pogányoknak hirdettem, hogy bánják meg buneiket, és térjenek meg az Istenhez, a megtéréshez méltó cselekedeteket cselekedvén.” Három dolgot mond: bunbánat, – eljutottál-e ide? Megtérés, – egy másik út, és attól kezdve új élet. Új cselekedetek, új öröm, új békesség.
“Mikor pedig ezeket mondta a maga mentségére, Festus nagy fenszóval monda: Bolond vagy te, Pál! A sok tudomány téged orültségbe visz.” A korinthusi levél elmondja: “A keresztrol szóló beszéd bolondság azoknak, akik elvesznek.” (1Kor 1,18). Szegény Festus! Kimondta a saját ítéletét. Lehet, te is kimondod, hogy az egész bolondság, ki tudja, hogy igaz-e? Ijesztgetnek itt minket, kár is volt idejönni. Pál azt mondja, hogy o a keresztet hirdeti, zsidóknak botránkozást, pogányoknak bolondságot. A pogány Festus megszólal, kimondja azt a szót, ami az o szava, és ezzel megpecsételi a saját sorsát. Agrippa, a félzsidó, a Heródes nemzetségébol való, o is kimondja a maga szavát. De neki még feltesz egy kérdést Pál. “Hiszel-é Agrippa király a prófétáknak? Tudom, hogy hiszel.” Vallásos ember, aki ismered a keresztet, eddig is sokat hallottad már, – hiszel-e Jézus Krisztusnak?
Ez az ember hitt, csak nem vallotta meg a hitét. A Biblia így mondja: “Szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre.” (Róm 10,10). Lehet, hogy hiszel az érted megfeszített Jézusban, de nem tettél soha szájjal vallást az üdvösségre. Ezen a kövön, a botránkozás kövén, az utolsó lépésben Agrippa megbotlik. Majdnem átjutott, majdnem átlépett, de most megbotlott, és marad a “majdnem”, ami a nem. Egy pogány, és egy zsidó továbbmegy a kárhozat felé. Nagyon kérlek, testvér, nehogy te légy a harmadik, egy keresztyén, aki talán a szívében hiszi, de nem mondja, hallgat róla, és elmegy innen majdnem megtérten.
Tudjuk, mit jelent a majdnem. Hányan mondják: majdnem ötös találatom volt. Egy szám nem volt jó. Majdnem elértem a vonatot, már majdnem fogtam a fogantyúját. A majdnem mindig egy éles, valóságos nem. Lehet, hogy nagyon közel jutottál, és ezen fogsz belebotlani a kárhozatba. Az üdvösségre szájjal kell vallást tenni. Ha nem mered elmondani, azzal mégy haza: szeretteim, majdnem megtértem.
Pálnak van még egy mondata hozzánk. Az utolsó igehirdetése utolsó mondata: “Kívánnám Istentol, hogy necsak majdnem, hanem nagyon is, és nemcsak te, hanem mindazok is, akik ma engem hallgatnak.” Nemcsak te, hanem mindenki, aki itt van.
A hetet ezzel kezdtük: “Elfogyatkozik az én lelkem a Te szabadításodnak kívánása miatt.” Bár volnának olyanok, akik ma kívánnának úrvacsorát venni, kívánják lemosni a buneiket. Kívánnak elindulni az Úr útján. Pál, és az övéi, akik értetek imádkoztunk egy héten át, hadd mondjuk nektek most nagyon egyszeruen, mint egy ember: Kivánjuk mindenkinek, aki itt van, hogy nemcsak majdnem, hanem nagyon is! Tudjátok mit jelent ez? Ha Isten megadja nekem, hogy valakit az Úrhoz segíthettem, mindig az a kérésem, hogy komolyabb hívo, komolyabb szolga legyen, mint amilyen valaha voltam. Ezt kívánom most is azoknak, akik hallgatják az Igét. Testestol, lelkestol, mindenestol, legyél az Úr gyermeke, szolgája, az O dicsoségének hordozója.
Isten kívánja, az O gyermekei imádkozva kívánják, – kívánod-e te is?! Akkor lépj át egyik útról a másik útra, a váltón át, a kereszten át.
Imádkozzunk!
Köszönjük Urunk, hogy arra a kérdésre, hogy mit látni jöttetek ide? – világosan válaszoltál: a keresztet látni. Segíts, hogy mindnyájan meglássuk!
Ámen.
Biatorbágy, 1990. szeptember 24-28.