“… én az Úrtól vettem …” 1 Korinthus 11,23
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 2000. január
2007. augusztusában ki lett egészítve a 67 – 130 fejezetekkel, amelyek csak interneten olvashatók, nyomtatásban nem jelentek meg.
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
JÓZSEF, JÉZUS ELŐKÉPE (3/5)
Vissza Józsefhez
“Az éhség pedig elhatalmazott az országon. És lett, mikor fogytán volt az eleség, melyet Egyiptomból hoztak, monda nékik az o atyjuk: Menjetek el ismét, vegyetek nékünk egy kevés eleséget.” 1Móz 43,1-2
És monda nékik Izráel, az o atyjuk: Ha csakugyan így kell lenni, akkor ezt cselekedjétek: Vegyetek e föld válogatott gyümölcseibol a ti edényeitekbe, és vigyetek ajándékot annak a férfiúnak, egy kevés balzsamot, egy kevés mézet, fuszerszámokat, mírhát, diót, mandulát. Pénzt pedig két annyit vigyetek magatokkal, sot amely pénzt meghoztatok a ti zsákjaitok szájában, azt is vigyétek vissza magatokkal, talán tévedés ez. Öcséteket is vegyétek, keljetek fel, és menjetek vissza ahhoz a férfiúhoz. A mindenható Isten pedig engedje, hogy kedvet találjatok annál a férfiúnál, és bocsássa vissza veletek a másik atyátokfiát és Benjámint. Én pedig, ha megfosztottnak kell lennem, hadd legyek megfosztva.
Vették azért a férfiak azt az ajándékot, és vettek kétannyi pénzt a kezükbe, és Benjámint, és felkeltek és alámentek Egyiptomba, és megálltak József elott. Amint meglátta József ovelük Benjámint, monda az o háza gondviselojének: Vidd be azokat az embereket a házba, és ölj barmot, és készítsd el, mert velem ebédelnek ez emberek ma délben.
És a férfiú akképpen cselekedett, amint József parancsolta, és bevitte az a férfiú az embereket a József házába. És megfélemlettek azok az emberek, amiért bevitték oket a József házába, és mondának: A pénzért hoztak ide be, melyek eloször a mi zsákjainkba tétetett volt, hogy reánk rohanjon, megtámadjon, és minket rabszolgákká tegyen a mi szamarainkkal együtt. És járultak József házának gondviselojéhez, és szóltak néki a ház ajtajában. És mondták: Kérünk uram! Ennekelotte alájöttünk eleséget venni. És lett, mikor éjjeli szállásra jutottunk és kioldjuk a mi zsákjainkat: ímé mindenikünk pénze az o zsákjának szájában volt, tulajdon pénzünknek teljes mértéke szerint, és visszahoztuk azt magunkkal. De más pénzt is hoztunk le magunkkal eleséget venni, nem tudjuk, ki tette a mi pénzünket zsákjainkba.
És monda: Legyetek békén, ne féljetek, a ti Istenetek, és a ti atyátok Istene adta néktek azt a kincset zsákjaitokba, pénzetek az én kezemhez jutott. És kihozta hozzájuk Simeont.” 1Móz 43, 11-23
Imádkozzunk!
Urunk, olyan jó hogy azt mondtad: egy lépésre vagy tolünk. Kérünk, segíts ma megtenni ezt a lépést. Hadd vágyakozzunk egészen ott lenni Nálad. Adj bátorságot arra, hogy meglépjük ezt a lépést.
Ámen.
Arról beszéltünk, hogy Isten az embert beleteszi a szenvedések, a nehézségek satujába. Saját magunk tudnánk leginkább megmondani, hogy mivel szorít Isten. Szeretetbol teszi, mert keres.
A megtérés útján az elso ami történik velünk, a bajok és nehézségek, amit a legtöbbször nem értünk, hogy miért vannak. József testvérei eljutottak addig, hogy meglátták a bunt. Vajon eljutottatok-e már eddig az elso lépésig, hogy meglátom, amit eddig igazán nem láttam? Isten valahol kisajtolja beloled azt a mélyen elrejtett dolgot, azt, amit talán elfelejtettél már.
Húsz év múlt el a testvérek életében, és mégis elojött az a régen elkövetett dolog. Kérjük az Urat, hogy hozza elo a mélyen elrejtett buneinket. A testvérek már kezdtek valamit meglátni, valamire emlékezni. Ti már emlékeztek? Mert ha igen, akkor már Isten kezdte el a munkáját bennetek. Óriási ajándék, amikor lelkileg már látok. Ha már látsz, adj hálát Istennek, mert valami elkezdodött. Aztán odajut az ember, hogy már nemcsak látja, hanem mondja. Már a szájon is kijön valami. Elmondták a családi közülményeiket, és azt, hogy egyik testvérünk nincs meg. Megváltoztatták az egészet. Nem mondják, hogy kútba dobtuk, megöltük, csak nincs meg. Valami megszépített bun elojön, – de ez nem használ semmit.
Mikor úgy érezted, hogy rólad van szó, akkor a közös beszélgetésben már lehet, hogy elmondtál valamit. De ez nem minden! Nem szunhettek meg a nehézségek és bajok. Istennek még tovább kellett húzni a prést. Megint ott az éhség! Mai Igénk ezzel kezdodött, hogy elhatalmasodott az éhség. Megint odajutottak, hogy nincs ennivaló, el kell menni Józsefhez. Azt hiszem, mindent megtettek volna, csak ne kelljen Józsefhez visszamenni. Milyen nehéz volt már a múltkor is. Most még Benjámint is vinni kell.
Láthatjuk az öreg Jákóbot Isten présében. A Jabbók révénél, amikor mindent átvitt ez a Jákób, amikor tusakodott vele Isten, nem tért meg?! Megtért, – de nem egészen. Jákóbnál megmaradt valami, és azért kellett Istennek tovább préselnie. Nem szíve szerint szomorítja Isten az emberek fiait. Jákóbot sem, téged sem. Istennek nem öröme az, hogy mindig újra nehézségeket kell adnia. O nem gyönyörködik a szenvedéseidben, hiszen mondottuk, hogy együtt szenved velünk. Minden szenvedésünket viseli.
Az idos Jákóbnál megmaradt a bálványimádás. A legkomolyabb bun. Az elso parancsolat: “Ne legyenek néked idegen isteneid én elottem!” (2Móz 20,2). Jákóbnak mindig volt. Eloször Rákhel volt. És Rákhelnek Benjámin születésénél meg kellett halnia. De maradt József. Mindent neki adott, mindent érte csinált, József volt a kedvenc. Számára József is meghalt. O nem tudta, hogy él. Fiai azt mondották, vadállat tépte szét. Istennek megint vágni kellett. Mert Jákób keresett egy harmadik bálványt: Benjámint. Isten ennyire nem turi az idegen isteneket? Ennyire a nyomában van ennek a Jákóbnak? Ennyire húzza a prést, hogy Benjámint is el kell vinniük?
A 42. rész 38. versében elmondja: “Nem megy le oda az én fiam ti veletek, mert az o bátyja meghalt, és o maga maradt meg: ha veszedelem érné ot az úton, amelyen elmentek, osz fejemet búba borítva bocsátanátok le a koporsóba.” Mennyire mély ez a fájdalom. Nagyon vigyázz, mert rosszul fizet a bálvány. Tönkretesz szívedben, életedben. Szegény Jákób! Átment a Jabbók révén, új emberré lett, – de valami maradt. Az Úr ezt nem engedheti meg.
Gondolj magadra, mi az, amihez annyira ragaszkodsz? Mindent adok, de azt az egyet nem. Kihez ragaszkodsz most életre-halálra? Isten nem engedheti el, Benjámint is oda kell adni.
Isten cselekszik, és a cselekvése nem egyrétu. Nemcsak Józseffel cselekszik, nemcsak a testvérekkel, hanem Jákóbbal is. Mindenkit belevont a cselekvésébe. Isten egyszerre tud sok ezer és sok millióval cselekedni. Mindenki azt kapja, amire szüksége van. Jákób döntés elott áll: Éhen halunk, vagy adom Benjámint. Véres harc ez. Aki már végigcsinálta, tudja. Emlékszem, mikor szolgálatba indultam valahova, és édesanyám könyörgött, hogy ne menj el, úgy érzem, meghalok. Ki kellett mondanom, hogy az Úr küldött, és mennem kell. Gyalog mentem az állomásig, de minden lépésnél úgy éreztem, hogy visszafordulok. Addig tartott, amíg a vonatra föl nem szálltam. Édesanyám nem halt meg, de Isten a kést a szívemnek fordította, és megkérdezte, hogy adod, vagy nem?
Nem tudom, mi a dönto kérdésed. Mi a Benjáminod, amihez még mindig ragaszkodsz. Ez az idos ember megharcolja ezt a harcot. Eloször azt mondja Jákób: “Nem megy le oda az én fiam ti veletek!” Aztán a 14. versben így mondja: “Én pedig, ha megfosztottnak kell lennem, hadd legyek megfosztva.” Ha Istennek ez az akarata, hadd legyen meg. Ki tudod-e most arra mondani, ami Isten akarata, hogy számodra Isten a minden, akihez mindenen keresztül ragaszkodsz? Csak el ne dugd, mert addig présel, amíg elo nem jön. Isten nem engedheti, hogy egy is elvesszen azok közül, akiket O keres. Ezen az egy dolgon keresztül elveszhetsz.
“Hadd legyek megfosztva,” annyit jelent: Uram, odaadom.
Biztos sokan hallották már a történetet, hogy a bennszülöttek hogyan fognak majmot. Egy köcsögbe mogyorót tesznek, a majom belenyúl, megfogja a mogyorót, de kezét kihúzni már nem tudja. Benne van, amit nem akar elengedni. Már látja, hogy husángokkal jönnek a bennszülöttek, agyon fogják verni, de nem engedi ki kezébol a mogyorót. Az élete függ tole, de hagyja magát agyonütni.
Így volt Jákób is: Ha mind éhen halunk is, Benjámint nem adom. Jó volna, ha eljutnál oda, ahová Jákób eljutott: Hadd legyek megfosztva. Abban a pillanatban szabad vagy, üres a kezed, nyitva van. Isten bele tudja tenni az O nagy ajándékait. Isten szíve tele van szeretettel, ajándékokkal, boldogsággal, új élettel a számodra, amit eddig hiába kerestél. Nyisd már meg a kezed, és engedj.
Valahol evangélizáltam, és ilyesmirol beszéltem. Másnap reggel a lelkipásztor kisfia szeretett volna tolem valamit kérdezni. – Mondjad. – Nem, itt nem lehet. Majd csak négyszemközt. Leültem ezzel a kisfiúval és azt kérdezte: Liza néni, ha az embernek csak egy kicsit is bálványa a bélyeggyujteménye, akkor is el kell engedni? Azt mondtam: Teljesen el kell engedni.
Az is eszembe jutott, amikor a bennszülött asszonytól elvették a kis arany bálványt, amikor megtért. Eldugta a párnája sarkába. Vajon te hova dugtad? Nagyon kicsi kis arany bálvány volt, – de végre kiadta. Akkor lett igazán boldog és szabad, amikor az eldugottat is kiadta. Kinyitod-e ma a kezed, mint az öreg Jákób? Mondod-e, – Uram, adom. Az utolsót is odaadom, amihez még ragaszkodtam.
Az Ige azt mondja, hogy Isten az O házát megmotozza. Isten ma ezt akarja megtenni veled. Szövétnekkel, lámpával, végignézi az életedet, mit hova dugtál el, mit akarsz mindenáron megtartani? Mondod-e most: Uram itt vagyok. Ha megfosztva kell lennem, hadd legyek megfosztva.
Isten végzi a munkáját Jákóbban, a testvérekben, mindenkiben egyszerre. Az események neked is szólnak, nemcsak a családodnak.
Amíg Jákób nem tudta eldönteni, hogy elengedi Benjámint, mindenkit vádolt. Fiait megkérdezi: Miért mondtátok egyáltalán, hogy van Benjámin?! Ti vagytok a hibások! A fiai mondják: Nagyon tudakozódott az a férfiú felolünk, el kellett mondanunk. Aztán következik, hogy helyette valamit akarok adni. Jákób sorban mondja, hogy miket vigyenek, – csak Benjámint ne vigyétek! Adok mindent. Ha a pénzem kell, itt a pénzem. Ha lakás kell, adok. Csak azt az egyet nem!
Jákób hiába próbált helyette tenni, helyette mondani. Isten Igéje kétélu éles kard. Egyik éle az ítélet. De van egy másik éle is. Ebben a történetben Isten az Ige mindkét élét használja. József meghívja oket ebédre. Még jobban megijednek. Ettol a meg nem érdemelt szeretettol ijednek meg? Voltál már úgy, hogy mikor valami igazán jót adott az Úr, akkor féltél? Amikor a pénzt visszakapták, akkor is féltek, hogy emögött valami nagyon nehéz dolog lesz.
A megdöbbento az, hogy amint belépnek az ebédlobe, megállnak az ajtóban, és a gondnoknak vallanak! Isten hihetetlenül tud vallatni a nehezekkel, de a szeretetével is. Elmondják, hogyan történt, hogy a pénz a zsákjukban volt. Attól féltek, most kérik tolük számon az ellopott pénzt. Elmondják, hogy észrevettük, és visszahoztuk a pénzt. Lehet, hogy már vissza is vittél dolgokat, bocsánatot kértél emberektol, mert arra gondoltál, hogy ezért van a baj. Sok helyettes cselekedet, és nem old meg semmit. Arról az egyrol van szó, a bunödrol.
Ismeritek azt a történetet, amikor valaki elmegy bunt vallani, hogy egy borjú kötelet lopott. Tessék nekem megbocsátani. És nem mondja, hogy a kötél végén egy borjú is volt.
A testvérek is még a kötélnél tartanak, mindent mondanak, csak azt nem, hogy megöltük a testvérünket, és bevetettük az üres kútba. Halálra adtuk. Volt egy testvérünk, most nincs. Hova lett?! Lehet, hogy mindent megvallottál és elmondtál, csak pont a lényeget nem. Megy tovább a baj, a szenvedés, a prés, mert nincs kiút. Elmégy innen, és visszatérsz a présbe, a szenvedésbe, a bajok, nehézségek közé. Muszáj neked oda visszamenni? Nem lehetne teljesen kijönni? Úgy szeretem azt a mondatot, amikor a vérfolyásos asszonyról mondja az Ige: “Félve és remegve megy oda és elébe borult, és elmondott néki mindent igazán.” (Mk 5,33). Eljutottál-e már oda, hogy mindent igazán. Talán mondogattad is már, – de vajon mindent, és igazán?
Az a megrázó, hogy mindezt Józsefnek mondják, aki az egészet tudja. Velük szemben áll József, aki az egésznek az áldozata volt, aki végigjárta miattuk a börtönt, a szenvedést, éveken keresztül, és annak hazudnak?! Ha tudták volna! Ha tudnád, amikor mondod a buneidet, hogy Annak mondod, aki ott volt, pontosan tudja, hogy mi volt. Neki hazudsz? Nem elég embereknek hazudni? Még Istennek is hazudtok? Ok nem tudták, hogy József ott van. Amikor mondod, gondolj arra, hogy Valaki ott van, aki pontosan tudja az egészet, minden részletében.
Amikor József bejön, és Benjámint meglátja, hallja, hogy beszélnek az atyjukról, József kimegy sírni. Már nem tudja tartóztatni magát. Megmosta utána az arcát, és visszajött. Itt még nem szabad semmit sem meglátni, hogy minden szenvedésüket o is szenvedi, hogy neki is mennyire fáj minden.
Ilyenkor mindig arra gondolok, amikor a tékozló fiú végigment az összes szenvedésen, egészen a disznóvályúig, éhezik, nyomorog, – az Atya mozdulatlanul ül a trónján, meg sem mozdul. Hogy bírta végignézni, hallani a híreket, és nem tenni semmit? Talán sokszor gondoltad a nehézségeid között, hogy kegyetlen az Isten. Mit kiáltozom és imádkozom, és nem hallja? Ilyen kemény az Isten?
Isten nem mozdulhat addig, amíg a szenvedés el nem végezte azt a munkát, amiért küldte. Neki végig kell bírni az egészet. Gondolj a nehézségeidre, bajaidra, álmatlan éjszakáidra, amikor azt mondtad: Istenem, látod és nézed? József szemébol folyik a könny, és nem mozdul. Végig kell várnia az egészet.
Gondolj arra az Istenre, aki mérhetetlenül szeret, hogy Jézust adta, és végig bírta a vádakat a szívedben, hogy azt mondtad: Isten engem nem szeret. Annyira szeret, hogy végig bírja az egészet, és nem enged ki addig a kezébol, amíg el nem végzi benned a munkáját. Ezek a testvérek még nem jutottak oda, hogy ki lehetett volna engedni oket. Nem jutottak még oda, hogy megláthatták volna Istennek a mérhetetlen szeretetét.
Nem tudom, oda jutottál-e már, hogy végre kimond a teljes igent.
Imádkozzunk!
Uram, ismered a mi présünket. Köszönöm, hogy egyenként látod. Végig láttál mindent, ami történt. Az álmatlan éjszakáinkat, könnyeinket, vergodéseinket. A rettenetes gondolatainkat Feloled. Kérünk, hogy könyörülj rajtunk. Segíts, hogy ne kelljen majd innen a nagyobb, nehezebb présbe visszamenni. Vigyél el minket oda, hogy most igazán elmondjunk mindent. Könyörülj, hogy úgy mehessünk innen tovább, mint akik boldog, szabad emberek, akik ismernek, és dicsoítenek Téged. Uram, hadd jussunk el a keresztig, hogy megláthassuk, Neked mit jelentett a bun. Adj ma dönto fordulatot kegyelmed és szereteted által.
Ámen.