“… én az Úrtól vettem …” 1 Korinthus 11,23
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 2000. január
2007. augusztusában ki lett egészítve a 67 – 130 fejezetekkel, amelyek csak interneten olvashatók, nyomtatásban nem jelentek meg.
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
EGYMÁS TERHÉT HORDOZZÁTOK (5/5)
A Krisztus terhe
“Mert Krisztus sem önmagának kedveskedett, hanem amint meg van írva: A te gyalázóidnak gyalázásai hullottak reám. Mert amelyek régen megírattak, a mi tanulságunkra nézve írattak meg: hogy békességes turés által és az írásoknak vigasztalása által reménységünk legyen. A békességes turésnek és vigasztalásnak Istene pedig adja néktek, hogy ugyanazon indulat legyen bennetek egymás iránt Krisztus Jézus szerint.” Róm 15,3-5
Imádkozzunk!
Uram, Téged látva egyre jobban vágyunk a szent és gyozedelmes életre. Kérünk, add meg nekünk. Urunk, azt mondtad, ha keresünk, találunk, ha kérünk, kapunk. Igédre támaszkodva kérünk, könyörülj rajtunk, és áldj meg azzal, hogy vihessünk Téged ebbe a világba. Kérünk, mindent adj meg, és mindent végezz el, Igéd és Lelked által.
Ámen.
A tanítványokat azért hívta el Jézus, hogy Vele együtt legyenek. Azokat hagyta itt Jézus, akik folytathatták az útját. Miután felment a mennybe, Szentlelkét adta, és hagyta itt az övéinek. Tehát a Krisztus terhe a mi terhünk. Ha Vele együtt meghaltam, és Vele együtt megfeszíttettem, Vele együtt feltámadtam, Vele együtt fölvitettem a mennyekbe. Olyan nagyon jó, hogy mi még itt vagyunk, és mivel adta az O Szentlelkét, tovább is Vele együtt lehetünk. Vele együtt szenvedünk. Az Ige így mondja: “Menjünk ki tehát Ohozzá a táboron kívül, az O gyalázatát hordozván.” (Zsid 13,13). Vele együtt gyaláztatunk.
Nagyon sok ember azért nem tud igazán hívo életet élni, mert ezt nem akarja. A táboron belül akar maradni, a többi emberrel együtt. Az Ige szerint akik Vele együtt voltak a szenvedésben, azok lesznek Vele együtt a dicsoségben. Vállalom-e ezt az útszakaszt, ami elottem áll? Ha valóban elhívott Jézus a Vele való életre, akkor hordoznom kell ebben a világban a Krisztus terhét. A megvetettséget, a gyalázatot, a szenvedést.
Amikor Jézus a tanítványokkal együtt kiment a Gecsemánéba, szétvált az útjuk. Amikor Jézus haláltusában volt, ok már aludtak. Péternek mondja Jézus: “Simon, alszol? Nem bírtál egy óráig vigyázni?” (Mk 14,37b). Abban a pillanatban, amikor Jézus vállalta a keresztet, a tanítványok útja elszakadt Tole. Szétfutnak, menekülnek, ez az út, ez a Vele együtt már nem olyan vonzó. Nem csábító, nem a dicsoség felé vezeto. Ok azt hitték hosszú ideig, kérdezték is: “Uram, avagy nem ez idoben állítod-é helyre az országot?” (ApCsel 1,6). Ok nem erre az útszakaszra készültek.
Jézus most arra az útszakaszra akar elkészíteni, amit így mond az Ige, hogy: “Krisztus sem önmagának kedveskedett, hanem amint meg van írva: A te gyalázóidnak gyalázásai hullottak reám.” Majd ha rád is hullanak, mi lesz akkor? Talán csak kicsit kinevetnek, amikor bizonyságot teszel. Már akkor elválik az út, mert nem akarsz Vele továbbmenni.
Jézus azt akarja, hogy Vele együtt hordozzuk a terhét. Az Efézusi levél írja: “Mert az O alkotása vagyunk, teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban jócselekedetekre, amelyeket elore elkészített az Isten, hogy azokban járjunk.” (Ef 2,10). Utadon ott vannak az elore elkészített cselekedetek, amiket O szánt a gyermekeinek. Vele együtt járhatsz azokban a cselekedetekben, melyeket Isten előre elkészített.
Elolvasom az 1Pét 2,19-25 verseit, ami a Római levélbol olvasott Igét folytatja: “Mert arra hivattatok el, hiszen Krisztus is szenvedett érettetek, néktek példát hagyván, hogy az O nyomdokait kövessétek: Aki bunt nem cselekedett, sem szájában álnokság nem találtatott: Aki szidalmaztatván, viszont nem szidalmazott, szenvedvén nem fenyegetozött, hanem hagyta az igazságosan ítélore: Aki a mi buneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bunöknek meghalván az igazságnak éljünk, akinek sebeivel gyógyultatok meg. Mert olyanok voltatok, mint tévelygo juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és felvigyázójához.” Ha tényleg elhívott az Úr, akkor arra hívattatok el, amit itt mond az Ige: “Hiszen Krisztus is szenvedett érettetek, néktek példát hagyván, hogy az O nyomdokait kövessétek.” Akarod-e a nyomdokait követni? A keskeny út az O nyomdoka. Nagyon keskeny. Milyen jó volna, ha mindig kérdeznéd útaid elott: Mit tenne most Jézus? Menne oda, ahova most megyek? Mondaná azt, amit mondani akarok? Jó volna megkeresni az O nyomait. Amikor ezen a földön járt, tette O ezt? Lábai mentek erre? Mert ha nem, – én sem megyek. Ha komolyan keresed Jézus lábanyomát, mindig tudni fogod, hogy merre vezet.
Az utolsó reggelen ez a parancs: “Az O nyomdokait kövessétek!” Soha ne lépj arra, amerre O nem járt, ahol nincs lábnyoma. Elmondja az Ige, hogy mire hívattunk el, és utána mindjárt, hogy hol nincs lábnyom. “Aki bunt nem cselekedett.” Van egy lábnyom, amit úgy hívnak, hogy bun. Nagyon ki van taposva, sokan járnak rajta. Ha valamire tudod, hogy az bun, rögtön mond, hogy – nem! Akármilyen csábító, akármennyi hasznom lenne belole, – nem!
“Szájában álnokság nem találtatott.” Van egy mondat, amirol tudod, hogy álnok. Nem egészen úgy van, nem egészen igaz. Rögtön tudni fogod, hogy ki ne mond.
“Szidalmaztatván viszont nem szidalmazott” Majd szidalmaznak, vádolnak, sok mindent mondanak, de ne válaszolj, ne add vissza. Jézus keresztre feszítésénél olvastam, hogy a bal lator szidalmazta Ot. “Ha Te vagy a Krisztus, szabadítsd meg magadat, minket is!” (Lk 23,39). Arra gondoltam, hogy mi ebben a szidalmazás? Egy “ha” szó van elotte. Ha O a Krisztus! Ha tudsz rajtam segíteni. Ha igazán van erre hatalmad. Ne szidalmazd Ot! Ne legyen feltételes az, hogy O hatalmas, szeret, megment. Nincs “ha”! Ezzel már szidalmazod.
Figyeljünk egy picit arra, mivel szoktam Jézust szidalmazni? Szabadítsd meg magadat… Emlékeztek, mikor Péternek Jézus azt mondta: “Távozz tolem Sátán!” (Mt 16,23). Ilyen súlyos ez? Tole mindig azt várod, hogy a nehézségekbol kihúzzon, kimentsen. Ha nem akarod Ot követni, akkor fájdalmat okozol Neki. Mint ahogy Péter fájdalmat okozott, amikor elaludt. Mennyit szidalmaztad már a hitetlenségeddel, azzal, hogy jobb és kellemesebb útat kerestél volna. A kérdojeleid, amiket felteszel, szidalom. A hitetlenséged, amivel felnézel rá, szidalom. Uram, ha szeretsz engem… Egy szomorú szempár néz rád. Ne szidalmazd! Jó volna megállni, amikor egy hitetlen mondatot akarok mondani. Amikor kétségbe merem vonni a szeretetét, ahol nem merek Benne bízni. Ha ilyenek jutnak eszedbe, akkor mondd, hogy ezt nem, ebben nem engedek. Jézus végig véresen járta az Atyától kirendelt útat. Nem szidalmazott. Nem mondta, hogy ilyen nehéz úton kell járnom? Ha Vele együtt akarsz járni, akkor most már tudod, mi az, ami nem tehetsz.
A negyedik nemet is elmondja: “Szenvedvén nem fenyegetozött.” Egy pár lábnyom van elotted, amire most az Úr elmondja, hogy “nem”! Ki tudja, mit találsz majd otthon? Vigyázz, ne szidalmazz, ne fenyegetozz, ne veszekedj! Milyen jó, hogy elore elmondta az Úr, hogy mi az a lábnyom, – amibe, ha követni akarod Ot, – nem szabad belelépned.
Amikor még evangélizációs szolgálatba jártam, és jöttem hazafele, mindig tudtam, hogy itthon most próba vár rám. Útközben elmondtam magamban, hogy ha a teheneknek bajuk lett, ha a nyulak megdöglöttek, ha az összes virágom kiszáradt, akkor sem fogok haragudni. Ha nagy rendetlenség fogad, ha semmi nincs a helyén, akkor sem leszek mérges. Olyan megdöbbento volt, hogy az ördög mindig megtalálta azt az egy dolgot, amire nem számítottam. És mondtam a magamét, hiába döntöttem el, hogy nem szólok. Nálad is megtalálja majd azt, amivel rögtön kiborít. Valami tönkrement közben, míg nem voltál otthon, vagy a gyerek csinált valamit.
Ne azt határozd el, hogy semmit nem mondok, hanem kérdd az Urat, hogy szeretnéd a lábnyomait követni, és semmit nem mondani, amit O nem akar. Mindig késobb jöttem rá, hogy mérhetetlen igazságtalan voltam akkor, amikor ezeket mondtam. Tudjátok, mi a Jézus lábnyoma? A gonoszt jóval viszonozni. (Róm 12,21). Amikor olyan dolog történt, amit gonosznak látsz, amikor valaki komolyan megbántott, akkor van lehetoség az O lábnyomába lépni, ami a kereszthez vezet. Jézus lábnyoma így hangzik: “Aki arcul üt téged jobb felol, fordítsd felé a másik orcádat is.” (Mt 5,39b). Ha majd bántanak, adj lehetoséget egy másik ütésre, ne búj el elole. Jézus megtette. A fopap udvarán arcul ütötték, és Pilátus udvarán újra odatartotta az arcát. Ez az O lábnyoma! Jézus nem úgy tanította, hogy nem cselekedte. Amit O tanított, azt élte.
Amikor a tulajdonában bántották meg, ezt mondta: “Aki törvénykezni akar veled és elvenni a te alsó ruhádat, engedd oda néki a felsot is.” (Mt 5,41). Amikor megkorbácsolták, levették a felso ruháját, a kereszten odaadta az alsót is. Ez az O lábnyoma! Belelépsz-e igazán? Amikor átkozták, O áldott. Végigmondja a Máté 5-ben, amit a tanítványaitól kíván: “Imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket.” (Mt 5,44b). És O megtette. “Atyám, bocsáss meg nekik!” Hallod, hogy megvannak a lábnyomai? Ezekbe kellene belelépni. Minél jobban bántanak, annál jobban szeretni. Így gyujtesz eleven szenet a másik ember fejére. (Róm 12,20). Mit gondolsz, ha valakinek parázs van a fején, messzire tud elmenni? – Nem hiszem. Valaki így mondta: Isten országában egy nagy hiány van, – szénhiány. Eleven szén hiány! Gyermekei nem gyujtik. Ezért nincs ébredés, mert gyermekei keményen viszonoznak mindent. Ütésre ütés, átokra átok, haragra harag. Nem tudják a nagy lehetoséget, hogy ezek a lábnyomok visznek az ébredéshez. Ha Isten népe Jézus lábnyomában járna, olyan ébredés volna ebben az országban. Nem kellenének rajongók, halleluja, dicsoség, meg földhözvágás, csak egy egyszeru út, az O lábnyoma. Ha szeretnéd, hogy a családod megtérjen, lépj otthon az O lábnyomaiba. Mindent viszonozz jóval. Az Úr megmutatja, mikor mi az, amit O akarna tenni. Rajtad keresztül miben akar járni.
A kereszt most is beszél! Ha ma megállsz a kereszt elott úrvacsora osztáskor, halld meg, hogy mit beszél. Az Úr Jézus szenvedéseirol beszél. Ahányszor csak engedetlen akarsz lenni az Úrral szemben, lásd meg, hogyan szenvedett érted Jézus, és gyógyulj meg az O sebeivel. Látod-e a vérzo Krisztusfot, az átszögezett tagokat, a kezeket, a lábakat? Elég-e neked, ha elindulsz a magad útján, hogy odanézz: “Az O sebeivel gyógyultunk meg.” (Ézs 53,5).
Azt mondja most nekünk az Úr: “Aki a mi buneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bunöknek meghalván, az igazságának éljünk: akinek sebeivel gyógyultatok meg. (1Pét 2,24). Gyógyító sebek! Vagy még mindig tovább okozod a sebeket? Te befogadtad Jézust, – szenved-e benned? Nem néz-e rád Szentlelke által szomorúan, hogy megint csak engem bántottál. Nem tudsz a nyomdokaiban járni? Nem tudsz Vele együtt szenvedni? Vajon otthagyod, mikor az út nehezebbre fordul? Most talán elindulsz boldogan, hogy kövesd Ot, ahová megy, de jaj, kanyarodik az út, jön egy nehéz szakasz, – otthagyod újra?!
Jézus útja új és élo út. Valaki azt kérdezte tolem, lehet-e a keskeny útról a szélesre átmenni, meg vissza? Azt mondtam, hogy nem. Annak egészen más az iránya. Ha a keskeny úton, az O nyomdokain akarsz járni, irányt változtat az életed. Az eddigi irány ez volt, hogy mindent nekem. Itt változik. Megmondta a Római levél: “Mert Krisztus sem önmagának kedveskedett.” Vajon irányt változtat-e most az utad? Akarod az O nyomdokait követni? Véres nyomok, mindenütt láthatod az O szenvedését. Akarsz-e Vele együtt menni a keresztre?!
Jó volna eldönteni: Uram, minden helyzetben keresni akarom, újra és újra megkérdezni, mit tenne most Jézus?
Még egy jó mondat van a végén: “Olyanok voltatok, mint tévelygo juhok.” A tévelygo juh ide-oda kapkod, futkos. Nem látja az egyenest. Úgy szeretem, ha a Biblia azt mondja: “most”. Olyan sokszor mondjuk, hogy mostantól fogva. Most O mondja. “De most megtértetek lelketek pásztorához.” A Pásztor nyomában akarsz járni? Jó volna, ha rád és rámnézve igaz volna ez a szó: “de most”! Jó volna így menni az úrasztalához, hogy Jézus vére eltörölje az egész régi utat, és mostantól fogva keressem azokat a csodálatos nyomokat, amiket O itt hagyott.
Imádkozzunk!
Uram, olyan jó, hogy ezt most mondod. Most, amikor a nyomaid odavezetnek az úrasztalához, a Te sebeidhez. Áldunk, hogy most odatérhetünk, és ettol kezdve járhatunk nyomodban, a keskeny úton. Segíts, hogy szívszerint igazán akarjunk. Áldj meg ezzel, hogy új, és élo úton szeretnénk járni. Áldj meg az úrvacsorában és a hazamenetelben. Hadd lássák meg otthon, hogy más úton jöttünk haza. Köszönöm, hogy kérhetünk, és hihetjük, hogy meghallgatsz.
Ámen.
Biatorbágy, 1992. július 13-17.