“… én az Úrtól vettem …” 1 Korinthus 11,23
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 2000. január
2007. augusztusában ki lett egészítve a 67 – 130 fejezetekkel, amelyek csak interneten olvashatók, nyomtatásban nem jelentek meg.
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
ÉNEK AZ ÉJSZAKÁBAN (1/5)
Rabok és rabtartók
“És azon az éjszakán látás jelent meg Pálnak: egy macedón férfiú állt elotte, kérve őt és ezt mondván: Jer által Macedóniába, és légy segítségül nékünk! Mihelyt pedig a látást látta, azonnal igyekezénk elmenni Macedóniába, megértvén, hogy oda hívott minket az Úr, hogy azoknak prédikáljuk az evangéliumot. ApCsel 16,9-10
“És odavezetvén oket a bírákhoz, mondának: Ezek az emberek zsidó létükre megháborítják a mi városunkat. És olyan szertartásokat hirdetnek, melyeket nem szabad nékünk bevennünk, sem cselekednünk, mivelhogy rómaiak vagyunk.
És velük egyben feltámadt a sokaság oellenük. A bírák pedig letépetvén ruháikat, megvesszoztették oket. És miután sok ütést mértek rájuk, tömlöcbe vetették oket, megparancsolva a tömlöctartónak, hogy gondosan orizze oket. Ki ilyen parancsolatot vévén, veté oket a belso tömlöcbe, és lábaikat kalodába szorítá.” ApCsel 16,20-24
Imádkozzunk!
Köszönjük Urunk, hogy itt vagy. Olyan jó, hogy látsz mindent. Ismered a börtönünket, a kötözött életünket. Azt a mély vágyat is ismered, hogy szeretnénk szabadok lenni. Kérünk, hallgasd meg most az elso imádságunkat. Úr Jézus, adj szabadítást, nevedért, dicsoségedre.
Ámen.
Számomra mindig megdöbbento ez a történet. Az Úr úgy mutatta engedelmes szolgáinak, hogy Macedóniába kell menniük. Megtették azt, amit hallottak, és mégis, útjuk a börtönben végzodik. Istennek ez a két engedelmes szolgája ott van a börtönben, megveretve, kalodába zárt lábakkal. Isten Igéje arról szeretne velünk beszélni, hogy mi történik akkor, és mi az eredménye annak, ha Isten szolgái börtönbe kerülnek.
Az egész világ egy hatalmas börtön. Különféle foglyok vannak, – de csak foglyok. Egy hatalmas börtön, különféle cellákkal, rabok és rabtartók vannak benne. Pálék ebbe a börtönbe kerültek. Majd látjuk a rabokat, és a rabtartókat. Ez a kétfajta ember van ezen a földön. Ha valaki nem Isten szolgája, akkor vagy rab, vagy rabtartó. Szeretnénk megállapítani, hogy melyik vagyok?
Az elso kép, amit látunk: a rabok, akik beleszülettek a rabságba. Nagyon sok ember gondolja, hogy az ártatlan gyerekeknek még nincsenek buneik, még nem megkötözöttek. Akinek kicsi gyermeke van, biztosan észrevette, és meglátta, hogy az már az indulatainak, a kívánságainak a rabja. Vörösre sírja magát, amíg akarata nem teljesül. Aztán no a gyerek, és vele együtt no a buneinek rabsága. A bunnek rabságában van minden ember születése pillanatától kezdve.
Olyan megdöbbento, amikor egy apa meglátja kicsi gyermekében a saját természetét, saját akaratosságát. Rettenetes, hogy a gyerekkel együtt a természete is megno, vele együtt a bun is, a rabsága. Valaki azt mondta, hogy tele van ez a világ kis és nagy tolvajokkal. Csak tolvajok vannak! Nagyon sok felnott ember is kistolvaj, csak kicsi dolgokat visz el a munkahelyérol. Lehet, hogy a fonöke már nagytolvaj. Szeretném megkérdezni, hogy nincs kiút abból, amibe beleszülettünk, a természetünkbol, a buneinkbol? Lehet, hogy van még közöttünk valaki, aki meg van gyozodve a saját jó természetérol. De a legtöbben már látjuk, hogy rossz természetuek vagyunk. Sokan mondják, hogy nem tehetek róla, hogy ilyen a természetem.
Hányan gondolják, hogy engem nem jól neveltek, de majd én… Egy ido múlva rájössz, nem tudod másképp nevelni a gyermekedet. Valaki így mondta, hogy keresztyénnek neveltem a gyermekem. Jó volt azonnal rámondani, hogy keresztyénnek nem lehet nevelni. Azzá születni, – újjászületni kell. Hiába próbálod a gyermeked becsületességre nevelni. Valaki elmondta, hogy nagyon szigorú apja volt. Megnevelt. És nem tudta megnevelni. A nevelés is hiábavaló próbálkozás, mert az sem kiút.
Az ember maga is próbálkozik önneveléssel. Senki nem tudott megnevelni, de az akaratommal sok mindent elértem, – mondta valaki. Aztán ez az ember is eljutott az önnevelés csodjéhez, és ott állt, ahol volt, pedig mennyire próbált más lenni. A Róma 7 mondja el a bunnek ezt a rettenetes rabságát, törvényét. Nemcsak a nevelés nem segít, de az elhatározások sem. Emlékszem, gyerekkoromban milyen nagy döntéseim voltak. Ha valamire ráébredtem, hogy bun, elhatároztam, hogy többé nem teszem. Pár nap múlva ráébredtem, hogy a rabság erosebb nálam és nem tudom nem tenni. A Biblia azt mondja: “Mindaz, aki bunt cselekszik, szolgája a bunnek.” (Jn 8,34b). Rabszolgája! Minél komolyabb a döntésed, elhatározásod, hogy nem teszem többé, annál fájóbb az, hogy nem megy. Hány gyerek határozta már el, hogy soha többé nem hazudik. Pár nap múlva megint csak hazudott. Döntés, akarat, elhatározás, – hát nincs kiút? Nézzünk szembe vele, a vallás sem tud kiútat? Talán gyerekkorodban hallgattad az Igét. Hány fiatal jut el addig, hogy milyen jó volna egészen tisztán élni ezen a világon. Nem tud. Ebbol a rabságból nincsen kiút.
Olvasom a Róma 7,15; 19-24. verseket: “Mert amit cselekszem, nem ismerem: mert nem azt muvelem, amit akarok, hanem amit gyulölök, azt cselekszem. Mert nem a jót cselekszem, melyet akarok, hanem a gonoszt cselekszem, melyet nem akarok. Ha pedig én azt cselekszem, amit nem akarok, nem én mívelem már azt, hanem a bennem lakozó bun. Megtalálom azért magamban, aki a jót akarom cselekedni ezt a törvényt, hogy a bun megvan bennem. Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belso ember szerint: De látok egy másik törvényt az én tagjaimban, mely ellenkezik az elmém törvényével, és engem rabul ád a bun törvényének, mely van az én tagjaimban. Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testébol?”
Pál is felteszi a komoly kérdést: Kicsoda szabadít meg? Nem tudom magam megszabadítani. Nem megy! Olyan sokszor voltam úgy, hogy ha nagyon összeszedném magam, nem kellene csinálni. És mégis kellett, hiába nem akartam. Nem azt cselekszem, amit akarok, hanem amit a bun törvénye akar.
Szeretnék egy pár rabságot megemlíteni, hogy megállapíthassuk magunkról azonnal, komolyan és oszintén, hogy ebben a börtönben fogoly vagyok. A legkomolyabb börtönöket mondom, akit mindenki lát. Hány ember küszködik az ital rabságával családjával együtt. Hány ember határoz, dönt. Egy fiatalember az anyja vérével írta alá a mértékletességi szerzodést. Pár nap múlva újra ivott. Nem volt elég az anyja vére. Aztán ez a fiatalember Jézus vére által szabaddá lett. De az elhatározása, döntése akármilyen komoly volt, nem segített rajta. Nem tudom, hogy benne vagy-e ebben a börtönben? Talán már Isten segítségét is próbáltad.
A börtönöket, amiben sok ember él, együtt szeretném mondani: az élvezetek börtöne. Az ital csak egy fajtája az élvezeteknek, a testi kívánságoknak. Mondanám a paráznaság börtönét. Hány ember világosan tudta, hogy az egész élete tönkremegy. Tudta, hogy szereti a feleségét, és mégsem tud tiszta életet élni. Szereti a gyermekeit, tudta, hogy tönkretesz mindent, és nem bírt szabadulni egy olyan kötelékbol, kapcsolatból, ami sokkal erosebb volt az akaratánál. Aztán jött a válás, a szétdúlt család, de a börtönbol nem tudott kijönni.
A legveszélyesebbek azok a rabságok, aminek élvezete van. Ami együtt jár valami örömmel. De vannak olyanok is, amikben nincs élvezet, és mégis rabság. Egy hatalmas cella fölé ez van írva, hogy az indulatok rabsága. Amikor kiabálok, veszekszem, kitörnek az indulatok, az nem élvezet. Ennek is van egy olyan része, amibol nem akarok kijönni. Nem az indulat, abból szeretnék. Az indulat rabsága mindig az igazam rabsága. A másiknak be kell látnia, hogy úgy van, ahogyan mondtam. Ha szépen nem látja be, akkor kiabálok, török zúzok. Benne vagy ebben a cellában? Magyarázod, mondod a feleségednek, és nem veszed észre, hogy a saját igazad rabja vagy.
Mindig az a valaki jut eszembe, aki világosan, logikusan, okfejtésekkel meg tudta magyarázni, hogy mennyire igaza van. Valahol bele akartam szólni, de aztán megálltam. Megláttam, ez egy annyira felépített rendszer, itt nem lehet beleszólni. Százszor végigmondta már, minden részletét kiépítette. Nincs hézag rajta, ahol azt mondhatnám, hogy nem.
Hányszor mondtad el már a munkahelyi, családi, örökséggel kapcsolatos igazadat? Nem normális ember az, aki nem látja be, hogy nekem van igazam. Olyan embert még nem láttam, aki mást csapott volna be az örökséggel. Mindig csak azokat láttam, akiket becsaptak. Hol vannak akkor azok, akik becsapnak?! Mindenki el tudja mondani, mi járt volna neki. Testvérek nem beszélnek egy életen keresztül, sot még a halálos ágyamnál se álljon meg az, aki így bánt velem, – mondta valaki. Ennek a börtönnek beton falai vannak. Mintha nem lehetne belole kijönni.
Iszonyatos börtön a harag rabsága, hogy nem tudok megbocsátani. Jónástól megkérdezi az Úr: “Avagy méltán haragszol-é?” (Jón 4,4). Jónás azt mondja: “Méltán haragszom, mind halálig!” (Jón 4,9). Keményfalú cella ez! Ha benne vagy, bár adná meg az Úr, hogy ma kinyiljon ez az ajtó, hogy kimehetnél a szabad levegore, hiszen magad is megfulladsz ebben a levegoben. Nem tudsz lélegezni! Megfojt a harag!
Egy olyan börtönt szeretnék még mondani, ami elég szépnek látszik, a munka börtöne. Muszáj csinálni. Egy idos, súlyosan rákos férfinak abba kellett volna hagynia a munkát, és nem tudta. Megkérdeztem, hogy miért nem hagyja már abba, magának feküdnie kellene! Rám nézett és azt mondta: Úgy szeretném – de nem tudom. Egy darabig hajtotta a munkát, aztán ot hajtotta a munka. Belehalt a börtönébe, de nem hagyta abba.
Szépnek látszik ez a börtön, mert szorgalmas vagyok, mert szeretem csinálni. Nem veszem észre, hogy rab vagyok. Már nincs se vasárnapom, se ünnepem, se éjszakám, se pihenésem. Hihetetlen erovel hajt. Mögötte egy másik rabság van: a pénz rabsága! Sokszor nem is maga a munka érdekes, hanem a pénz. A börtönben zsebeseknek hívták azokat, akik mindig a zsebükre gondoltak. Annyi zsebes jár szabadon ebben a világban, akinek a gondolatai középpontja az anyagi, a pénz. Neked is a zsebed a lényeg? A pénz, amit össszegyujtesz? Egy falu leggazdagab embere azt mondta feleségének, mikor haldoklott: A jobb kezemet hagyjátok ki a koporsóból. Hadd lássa ez a falu, hogy nem viszek el semmit. Ott már értette! Egy életen keresztül hajtott, de most hadd lássa a falu, hogy üres kézzel megy el. Másoknak akarta mondani, mert neki hiába mondták.
Melyik börtönben vagy? Honnan nem tudsz szabadulni, pedig tudod már, hogy tönkreteszi az életedet. Jaj, az a cigaretta! Hányszor tetted már le? Aztán újra kezdted. A börtönben legtöbb baj a cigarettásokkal van. A kiéhezett emberek kenyerüket eladták három szál cigarettáért, mert az fontosab volt, mint az élet. Rabság!
A nagy-nagy börtönnek melyik cellájában vagy? Újra mondom: ez a világ börtön! Ebben a börtönben járunk ezen a héten Pállal és Sílással. Ebben a börtönben voltak rabok és rabtartók. Lehet, hogy a második fajtába tartozol. Emlékszem arra a napra, amikor egy nagyon különös Igét olvastam el Ézs 58,9-ben: “Ha elveted közüled az igát”. Más fordítás szerint: “Ha szabadon bocsátod a foglyaidat.” Nekem, foglyaim? Hát nincsennek! “Akkor felhasad, mint hajnal a te világosságod, és meggyógyulásod gyorsan kivirágzik…” Az ígéretek sokaságát mondja. “Ha elveted közüled az igát, és megszunsz ujjal mutogatni, és hamisságot beszélni, Ha odaadod utolsó falatodat az éhezonek, és az elepedt lelkut megelégíted: feltámad a sötétségben világosságod, és homályosságod olyan lesz, mint a dél. És vezérel téged az Úr szüntelen, megelégíti lelkedet nagy szárazságban is, és csontjaidat megerosíti, és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint vízforrás amelynek vize el nem fogy.” (Ézs 58,9-11). Egy sorozat ígéret arra vonatkozólag, ha szabadon bocsátod a foglyaidat. Szembenéztem vele, hol vannak nekem foglyaim? Nézz körül – testvér – foglyaid vannak! A véleményeddel és a kritikáddal rabokat tartasz. Lehet, hogy a családban nagyon szenvednek a rabjaid azzal, ahogyan felolük vélekedsz. Nagyon sok gyerek ezért nem tud megváltozni.
Egy testvérem mondta el évekkel ezelott, hogy elso hetekben mindig jól tanult az iskolában, és jól felelt. A vélemény ez volt róla, hogy ez egy rendes lány. Aztán elmúlt egy pár hónap, fütyült a tanulásra, semmivel nem foglalkozott, úgyis az volt, aki volt. Volt egy tanára, aki ezen átlátott. Azt mondta: Fiam, Pongrácz, nálam nincsenek nyugdíjasok, akik abból élnek, hogy év elején dolgoztak!
De most nézzük a fordítottját. Amikor az a véleményem a gyerekrol, hogy lusta, csinálhat, amit akar, nem tud kijönni a börtönébol. A véleményünk kötöz! A gyerek nem tud más lenni, mert fölötte ott van a kritikánk. Saját magam tapasztaltam tanár koromban, hogy egy olyan gyerekrol, aki egy szót sem tudott, azt mondtam: szegény, most fáradt, nem készült, de ez olyan! A fordítottja is így van. Ha váratlanul tudott, azt mondtam: igen, most összeszedte magát, de azért az mégis csak! Sok gyerek éveken keresztül hordja a véleményt arról, ami kialakult felole. Nem tud kitörni belole, mert fogoly.
Neked foglyaid vannak! Megvan a véleményed a feleségedrol. Szegény, rab melletted. Pedig szeretne más lenni. A legtragikusabb, mikor gyerekeket tartanak fogva. Az a gyerek már régen szeretne más lenni. De a szüleinek megvan a véleménye. A szülo a rabtartó. A börtönben rabok vannak, és rabtartók. Nem te vagy a rabtartó a családban? Rettenetes dolog, amikor a véleményeddel kötözöl. Bilincset tettél rá, mozdulni sem tud. Kalodába a lába, lépni sem tud. A véleményed olyan kokemény, olyan megváltoztathatatlan. Nagyon vigyázz!
Isten most azt mondja, hogy ebben a nagy börtönben rabtartók élnek, s lehet, hogy az vagy. Kalodába zártad a lábukat, nem tudtak lépni. Rettenetes dolog ez, hogy mindig újjal mutogatsz, hogy o milyen. A feleségem rendetlen. Szegény feleséged! Egy férfi itt ült mellettem, ahogy vége volt az áhítatnak, letette a Bibliáját, fölébe az énekeskönyvet, keresztül a tollat, szemüveget. Ránéztem és azt mondtam: szegény felesége, ez az ember a rendnek a rabja! Ahogyan tette a könyveit az mindent elmondott. Ez a szegény asszony soha nem lesz elég rendes. Hogy tud így melletted élni egy asszony, vagy egy gyerek? Vigyázz, rabtartó testvér! Tönkremennek melletted az emberek! Engedd szabadon a foglyaidat! Minden megváltozik azonnal a családodban. Semmi más nem oldoz, csak a szeretet.
Biztos sokan olvasták azt a kis könyvet: Nem vetettünk a szélnek. Egy tanítónőről szól, aki eldöntötte magában, hogy szeretni fogja azt a rettenetes gyereket, akit most hoztak az osztályába. A gyerek hetek múlva teljesen megváltozott. Mindent megtanult, pontosan jött iskolába, mert a tanítónoje szereti, és ezért a gyerek mindent megtesz. Megtudja, hogy a tanítóno szereti a tavirózsát. És egy napon megint piszkosan, elkésve érkezik az iskolába. A tanítóno összeszidta. Azt hittük, hogy megváltoztál! De látom, hogy nem történt veled semmi. Hogy mersz bejönni az iskolába ilyen piszkosan?! A gyerek megfázott, haza kellett mennie, lázas lett. A tanítás végén, ahogy a tanítóno belenéz a padjába, két tavirózsát lát. Abban a percben mindent tudott. Ez a gyerek hajnalban kelt fel, végigjárta a tavat, hogy neki tavirózsát hozzon. Az a két tavirózsa a tanítónot mindenre megtanította. A gyerek meghalt. De ezt a leckét nem felejtette el.
Testvér, vigyázz! – engedd szabadon a foglyaidat! Szeresd oket és egyszer csak a börtönbol otthon nálatok mennyország lesz.
Imádkozzunk!
Köszönöm Uram, hogy megláthattam magamat rabnak, és rabtartónak. Kérünk, hogy mind a kettobol oldozz fel egészen. Segíts, hogy a szereteted más emberré tehessen mindnyájunkat. Áldj meg minket Uram, az egyetlen kiúttal, amit ott törtél a Golgotán, a bunnek a börtönébol. Áldunk, hogy szereteted teljes kiutat adott. Lehetünk Isten gyermekei, akik azért járnak a börtönben, hogy másokat hozzád segítsenek. Kérlek, légy segítségül. Hadd lássunk most világosan, és merjünk hinni neked, Aki azért hoztál ide,hogy újjá teremts egészen, nevedért.
Ámen.