“… én az Úrtól vettem …” 1 Korinthus 11,23
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 2000. január
2007. augusztusában ki lett egészítve a 67 – 130 fejezetekkel, amelyek csak interneten olvashatók, nyomtatásban nem jelentek meg.
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
MAGSZTALJÁTOK AZ URAT (3/5)
Az ő útjuk hamisság
“A balgatagok az ő gonoszságuknak útjáért, és az ő hamisságukért nyomorgattattak. Minden étket útált az ő lelkük, és a halál kapujához közelgettek. De az Úrhoz kiáltottak szorultságukban: sanyarúságukból kiszabadította őket. Kibocsátotta az Ô szavát és meggyógyította őket, és kimentette őket az ő vermeikből. Adjanak hálát az Úrnak az Ô kegyelméért, és az emberek fiai iránt való csodadolgaiért. És áldozzanak hálaadásnak áldozataival, és hirdessék az Ô cselekedeteit örvendezéssel.” Zsolt 107,17-22
Uram, ezen a héten meg akarsz minket tanítani Hozzád kiáltani. Kérünk segíts, hogy végre egyszer megértsük, nincs más kiút az életünkből, mint hogy igazán, mélyen, teljes szívből Hozzád kiáltunk.
Ámen.
Ugye tudjuk, hogy a balgatagokat mi így mondjuk: a bolondok. Isten Igéje nagyon ritkán használja ezt a kifejezést, hogy bolond. Hiszen elmondja az Ige: “Aki ezt mondja: Bolond, méltó a gyehenna tüzére. (Mt 5,22b). Isten nagyon komolyan ítéli ezt a szót. Vigyázzunk vele, mert sokszor könnyen használjuk. Az ige nagyon ritkán és nagyon komolyan használja. Kétféle bolondról beszél, az egyik megépítette a csureit, és egyre többet takart magának, és azt mondja az Úr: “Bolond, ez éjjel elkérik a te lelkedet te tőled; amiket pedig készítettél, kiéi lesznek?” (Lk 12,20). Tulajdonképpen csak a halála pillanatában mondja már, hogy bolond.
A másik az öt bolond szuz. Az első hitetlen bolond, aki azt hitte, hogy az anyagiak segítenek rajta. A másik hívő bolond, aki nem adta át egészen az életét. Úgy néz ki, hogy hívő ember volt, Isten útján jár, de azért bolond, mert nem adta oda az életét, az edényeiben nem volt olaj. Szeméttel volt tele az edénye. Lehet hogy te is ilyen hivőféle bolond vagy, hogy telerakod mindenféle szeméttel az életed, és a végen a sírfelíratod ez lesz, hogy: Bolond! Isten csak a sírfeliratnak használja már ezt a szót. Most csak azt mondja, hogy balgatagok.
A balgatagokat így mondhatnám más szóval: értelmetlenek. Hallják Isten Igéjét, de értelmetlenül élnek életüket ezen a földön. Jó volna belegondolni, hogy melyik fajta balgatag, vagy bolond leszek én. Azt mondja itt az Ige: “A balgatagok az ő gonoszságuknak útjáért, és az ő hamisságukért nyomorgattatnak.” Eloször azt szeretnénk megbeszélni: mi az, hogy út. Énekeltük: “Mondd, hová visz az út?” Az életünknek útja van. Ha visszanézünk talán megrajzolhatnánk az utat, az irányt, amin eddig végigmentünk. Volt-e már egyszer nagy, komoly útváltoztatás, jutottál-e egyszer egy olyan keresztúthoz, amikor megváltozott az életutad. Vagy a kereszt mellett is úgy mentél el, hogy az utad ugyanaz maradt? Rettenetes, hogy odajutottam a keresztúthoz, és ugyanúgy folyt tovább minden, mint addig. Volt már egy olyan pillanat, amikor a balgatagságom, a gonoszságom útjáról le lehetett volna térni. Nem mindig van váltó! Mint ahogyan a vonatoknál sincs mindig.
Testvérek! Mi most itt mindnyájan váltóhoz érkeztünk. Lehet hogy életedben először, vagy újra. Valaki egyszer megkérdezte: hol a váltó? A váltó a Megváltó! A váltó mindig a kereszt. Lehet hogy ezen a héten megint bátran, nyugodtan, gondolkozás nélkül elmégy a váltó mellett, és nem fog leváltani a gonoszságod útjáról.
De mi az út? Nemcsak az, amit lábainkkal járunk. A gondolatainknak is és a szívünknek is van útja. Nem kell ahhoz egy lépést sem menni, hogy továbbmenjek. Lehet hogy itt fogsz ülni egész héten ájtatosan, és mégis tovább folytatod a gonoszságod útját. A gondolataim útja, a szívem útja, a cselekedetem útja. Egy másik igét szeretnék elolvasni: Ézsaiás 55,6-9-ig: “Keressétek az Urat, amíg megtalálható, hívjátok Ôt segítségül, amíg közel van. Hagyja el a gonosz az ő útát, és a bunös férfiú gondolatait, és térjen az Úrhoz, és könyörül rajta, és a mi Istenünkhöz, mert bővelkedik a megbocsátásban. Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem az ti utaitok az én utaim, így szól az Úr! Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak az én utaim utaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál!” A gondolataim útja. Megdöbbentő, ahogy azt mondja: “Hagyja el a gonosz az ő útát, és a bunös férfiú az ő gondolatait.” Az út a gondolatban kezdődik, a szív útjaiban. A belső utakban. Nagyon nagy utakat jártunk meg gondolatban. Lehet hogy fekszem az ágyban, és gondolataim végigjárják a fél országot. Lehet hogy ülök valahol, és gondolataim a legtisztátalanabb utakon járnak. Semmi nem látszik rajtam. Valaki egyszer így mondta, hogy a gondolatok vámmentesek. Nem igaz! A gondolatok nem pokolmentesek. Ott van a gondolataimban a bunnek a pokla.
Most világosan elmondta az Úr: “Nem az én gondolataim a ti gondolataitok.” Vajon nem kell-e most kimondani ezt a nagy “nem” szót a gondolataidra? Lehet hogy sok mindenen gondolkozol, sok mindent eltervezel, engeded-e, hogy most Isten mondja ki gondolataidra, hogy “nem!” Most kénytelen vagy megállni az életed útján, a gondolataid, a kívánságaid útján. Olyan jó, hogy engedtél Isten szavának, amikor idehívott. Tudom, hogy nehéz volt otthagyni a dolgaidat, amikben talán nyakig benne voltál. Most itt állunk Isten színe előtt. Nem csinálhatod tovább a dolgokat, kényszermegállás történt. Nem tudom, hogy belülről is megálltál-e? Lehet hogy eljöttél ugyan otthonról, de a gondolatok továbbfutnak. A tervek továbbmennek. Talán sok mindent kidolgoztál már itt a csendben. Milyen rettenetes, hogy az ember csendben fekhet egy ágyban, és ki tudja, mi mindent végig csinál a gondolataiban.
Gonosz utak. A férfiú hagyja el gonosz gondolatait! Mintha egyenesen nekünk beszélne Isten. Férfihéten vagyunk, és Isten azt mondja: a bunös férfiú hagyja el gondolatait. Isten most azt mondja: állj, és fordulj 180°-ot, hogy újra indulhass. Az útnál az első komoly kérdés: jó-e a cél? Mindegy hogy milyen jó aszfaltos, vagy kitaposott úton jársz, ha rossz a cél. Minden útnál ez az első kérdés, jó-e a cél. Miért gondolom, miért csinálom, miért járom?
Szeretném a hármat újra elmondani: megvan a gondolataim útja, aztán a szavam útja, akkor már mondom, talán megbeszélem a feleségemmel, már megindult a következő út. Aztán a cselekedetek útja. A gondolatokban kezdődik minden. Itt kellene megállni. Mennyivel egyszerubb lenne az út elején megállni.
Az első komoly kérdés: mi a célod? Miért csinálod, amit csinálsz? Tiszták-e az indító okaid? Mit akarok ezzel a munkával? Mi a célom ezzel a házassággal? Miért teszem, amiben vagyok, amiben most elindultam? Ha elgondoljuk, hogy mik az indító okaink, mindig rá kell jönnünk, hogy nem tiszták. Mindig ott van mögötte, hogy valaki akarok lenni. Egyszer nagyon komolyan rá kellett jönnöm, nem az a célom, hogy emberek megtérjenek, hanem önmagam. Azért legyen ébredés és megtérés, mert én vagyok ott. Nekem ebből a bunös útból, ebből a rossz célból akkor nagyon komolyan meg kellett térnem. Megértettem: nem kereshetem a magam örömét, a magam dicsőségét. Útjaimnak, szolgálatomnak célja csak Jézus lehet.
Egy kicsit állj meg, hiszen azért állított meg Isten, hogy gondolkozhass: az egész életemnek, a mögöttem, és az előttem levő útnak mi a célja? Egy ilyen cél is van, hogy anyagiak, hogy boldoguljak, hogy több legyen. Hogy keressek, és megvegyem azt, amit nagyon szeretnék. Sok mindenem megvan már, de még ez, vagy az kellene. Az anyagiak. Erre mondja Isten az első bolondot a sírfelíratban. Aki nagyobb csuröket épített, aki többet akar takarni, aki több anyagit akar. Erre mondja Isten: “Bolond, az éjjel elkérik a te lelkedet!” Egy olyan cél felé mégy, aminek egy pillanat alatt vége van. Nem is kell megvárni talán az életed végét, és már vége van. A mai világban nagyon hamar meg lehet látni, hogy a pénzgyujtés bolondság. Minél több pénzt szed össze valaki, annál inkább rá lehet mondani: bolond. Nem is kell elérned a végállomásra, már kimondhatod magad felől, hogy bolond. Ezért dolgoztam? Ezért áldoztam a drága időmet? Bolond!
Lehet, hogy a boldogság volt a cél. Azt kerested. Az az asszony jut eszembe, akiről a Biblia ír, aki az ötödik házasságában volt, és az Úr Jézus nagyon világosan elmondta: és a mostani nem férjed! Együtt élt valakivel, aki nem volt férje. Szegény bolond asszony, a boldogságot kereste. És az ötödikben sem találta meg. Te talán csak a másodiknál tartasz, vagy a harmadiknál, de hadd mondjam meg világosan: nem fogod megtalálni. Rossz helyen keresed. Ez az asszony érzelmeket, szeretetet keresett.
A harmadik fajta bolond az, aki a dicsőséget keresi. Valaki akar lenni. Mindig feljebb a létrán, hadd csodáljanak, hadd nézzenek föl rám, hadd legyek olyan ember, akinek tekintélye van. Szegény bolond! Mi a célod? A Biblia szerint ez mind a világ: a test kívánsága, a szemek kívánsága, és az életnek a dicsekedése, kérkedése. Mind bolond cél. “Hagyja el a bunös férfi az ő útját!” Ne menjen a gonoszság felé. Kettőt mond itt: gonosz, és hamis. Ha a cél rossz, akkor gonosz. Ha az út rossz, akkor hamis. Nem azt mondom amit akarok. Álltatom magamat és másokat. Rengeteg szépet mondok, és Isten látja a szívemet, hogy mit gondolok. Hamis! Rettenetes, hogy a száj sem azt mondja már, amit a szív gondol. Már a beszédem is hamis. Amikor kimondok valamit jó volna gondolkozni: és ez igazán így van? Annyi minden szépet, jót el tudunk mondani, ami nem igaz. Önmagadat keresed, a testedet, az élvezeteidet, az örömeidet. Mondasz sok mindent, – csak hamis. Mindig van kifogásunk, ami talán szépen hangzik, de mögötte egészen más a cél. Bolond, és hamis. Így mondja az Ige a kettőt most: “A balgatagok az ő gonoszságuknak útjáért, és az ő hamisságukért nyomorgattattak.” Nemcsak a mód rossz, a cél is rossz.
Az Ézsaiás 57,17-19-ben azt mondja az Ige: “Mert a telhetetlenségnek vétkéért haragudtam meg.” Tudjátok, mi az, hogy telhetetlen? Mindig több kellene, mindig más kellene. “És megvertem őt, elrejtém magamat és megharagudtam; és ő elfordulva szíve útjában járt. Útait láttam, és meggyógyítom őt; vezetem őt, és vigasztalást nyújtok néki és gyászolóinak, Megteremtem ajkaikon a hálának gyümölcsét. Békesség, békesség a messze és közel valóknak, így szól az Úr; én meggyógyítom őt!” Testvér, azért hozott ide az Úr, mert meg akar gyógyítani ebből a nagy betegségedből, az önszeretetedből és önzésedből, amiért rossz útra tértél. A szíveden kezdi, aztán gyógyítja a testet.
Azt mondta itt az igénk, olyan állapotba jutottak ezek a balgatagok, ezek a bolondok, hogy: “Minden ételt utált az ő lelkük, és a halál kapujához közelgettek.” A betegségnek nagyon sokszor, majdnem mindig megvan a lelki oka. Amiért Isten megengedte, amiért nyomorgattatott, amiért már enni sem kívánt, s közel volt a halálhoz. A mély, nagy nyomorúságban benne van egy ember az ő gonosz és hamis útjaiért. Elmondja világosan az okot: “Minden étket utált az ő lelkük, és a halál kapujához közelgettek.” Aztán megint a nagy “de” szó, – nem tudom, hogy észre vesszük-e, minden egyes napon elhangzik, hogy “de”. És mindig ugyanaz van mögötte: “De az Úrhoz kiáltottak.” Ez az egyetlen lehetőséged, hisz nem tudsz magadtól visszafordulni. Nem tudsz jó irányba menni, mert végleg eltévedtél. Lehet hogy már sokat bonyolítottad az útjaidat, egyre zavarosabb lett minden. Egyetlen lehetőséged van: egy lépést se tovább! Minden lépés rossz. “De az Úrhoz kiáltottak.” Sokszor emlegettük ezen a héten, hogy nem annyit jelent ez, hogy imádkozgatom, elmondom a Miatyánkot, és vannak imádságaim, – nem. Az Ige arról beszél, hogy a szívem legmélyéről, a teljességéből, a veszedelemből tud az ember kiáltani. Nehéz oda eljutni, hogy az ember igazán kiáltson. Nagy baj kell már ahhoz, hogy kiáltsak. Hogy azt modjam: segítség!
Észre veszed-e most, hogy nagyon nagy a baj? Hogy semmi mást nem lehet csinálni, csak kiáltani: hogy segítség! Akármilyen helyzetben, és akárhonnan kiált az Úrhoz, mindig azt olvassuk, hogy az Úr meghallgatta. “De az Úrhoz kiáltottak”, és az Úr cselekedett. Újra mondom: nem a hangra, a szívre van szükség, amelyik igazán segítségért kiált. Mert tudja, hogy ha még tovább bonyolítom az útjaimat, lehet, úgy tönkreteszem az életemet, hogy nem lesz már kiút. Az Úr idehozott, megállított, megláthatod a magad útját, a céljaidat és a módot, ahogyan mentél. Vajon látod-e, hogy bunös, szennyes, Isten előtt nem tiszta, és tudsz-e igazán kiáltani? Harmadszor halljuk ezt a mondatot: “De az Úrhoz kiáltottak szorultságukban: sanyarúságukból kiszabadította őket.” Olyan nagyon jó a következő mondat: “Kibocsátotta az Ô szavát.” Isten most is ezt csinálja. A szava kijön, nem emberi szájból, hanem az Ô szájából jön. Az Ige Isten szava. Amit mi olvasunk, az az Ô kibocsátott szava. Amit hallasz, Istennek a szava, emberen, mikrofonon keresztül.
“Kibocsátotta az Ô szavát, meggyógyította őket, és kimentette őket az ő vermeikből.” Lehet hogy már benne vagy egy veremben, amiből nem lesz olyan könnyu kilépni. De jobb kilépni, mint meghalni a veremben. Nem tudom, hogy ebben a pillanatban milyen veremben vagy, de Isten ki akar menteni. A gyógyulás belülről kezdődik. A szívednek kell meggyógyulni, és akkor meggyógyul minden. “Adjanak hálát az Úrnak az Ô kegyelméért és az emberek fiai iránt való csodadolgaiért. És áldozzanak hálaadásnak áldozatával, és hirdessék az Ô cselekedeteit örvendezéssel!” Áldozzanak, hirdessék, örüljenek. Add meg Neki azt, amit ígértél, talán a teljes életedet, talán önmagadat. Mindennek és mindenkinek odaadtad. Áldozzál most az egyetlen áldozattal. Istennek semmi más nem kell. Amikor valaki adni akart, Pál apostol azt mondta: “Önmagukat adták először az Úrnak.” (2Kor 8,5). Csak azután fogadható el bármi a kezükből. Ha önmagadat nem adtad az Úrnak, Istennek semmid nem kell. Nem kell a munkád, a pénzed, az eszed, semmi. Te kellesz! Ô az embert szereti, az embert keresi, áldozd hát oda Neki magadat.
Azután ezt mondja az Ige: adj hálát, van már mit mondani. Ha téged megszabadíthatod, akkor hirdetheted a szabadítását. Utad elvezet újra a kereszt mellett, keresztúton vagy. A héten valami eldől. Rettenetes volna, ha tovább folytatnád az eddigit.
Imádkozzunk!
Köszönöm Uram, hogy senki nem tudja átlátni az útjainkat. Olyan ügyesen tudjuk leplezni, letagadni, megváltoztatni. Látod a hamisságnak minden útját. Látod a szánk hamisságát. Sokszor gondoltuk, hogy ajkaink velünk vannak. Bocsásd meg, hogy olyan sok helyzetből kivágtuk magunkat a szánkkal, – de mit ér ez nekünk. Uram, állíts ma meg minket, hogy megláthassuk a hazug, a hamis útjainkat, az önakaratunk és saját fejünk szerinti útjainkat. Könyörülj rajtunk, hogy odatérhessünk ma igazán Hozzád. Áldd meg ezt a hetet számunkra, hogy más úton térjünk haza. Neved dicsőségére.
Ámen.