“… én az Úrtól vettem …” 1 Korinthus 11,23
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 2000. január
2007. augusztusában ki lett egészítve a 67 – 130 fejezetekkel, amelyek csak interneten olvashatók, nyomtatásban nem jelentek meg.
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
JÉZUS KÉRDÉSE (5/5)
ISTEN DOLGAI
“És ő megfordulván, és a tanítványaira tekintve megfeddi Pétert, mondván: Távozz tőlem Sátán, mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra.” Márk 8, 33
Imádkozzunk!
Egyedül Te tudod Uram, hogy igaz-e ez az ének most már nemcsak a szánkon, hanem a szívünkben is. Te tudod, hogy megbékélhettél-e már velünk az Úr Jézus véréért. Kérünk, ha ez eddig nem történt meg, vidd véghez bennünk ma. Kérünk, senki ne menjen el úgy, hogy nincs rendben Veled a dolga, és ha váratlanul hazahívnád, akkor nem tudná, hogy hova megy. Tedd komollyá számunkra életünk egyetlen nagy kérdését, hogy Veled, vagy Nélküled folytatjuk tovább az életünket. Köszönjük, hogy kérhetünk téged, hogy amit még el akarsz végezni bennünk, abban engedhessünk Neked. Köszönjük, hogy megteszed.
Ámen.
Emlékezzünk vissza, hogy az első alkalommal beszéltünk arról, hogy még az úton vagyunk, és nem tudjuk, melyikünknek mikor ér véget az életútja. Örültünk annak, hogy ezen a pár napon így együtt, és az Úrral mehetünk. Ennek a rövid útnak most a végére értünk, és búcsúznunk kell, de jó, hogy Jézussal továbbra is együtt mehetünk.
Útközben Jézus kérdezett, és mi is kérdezhettünk. Többen is elmondták: olyan sok kérdésemre választ kaptam. Ne hagyjuk abba, hogy tovább kérdezzük Jézust problémánkban, forduljunk hozzá bizalommal, hiszen együtt megyünk tovább.
Vigyázzunk arra, hogy ha félrevonjuk Jézust, és beszélünk vele, ne emberi dolgokról súgjunk. Az “emberi dolgok” nem jók. Jakab leveléből hallottuk, hogy “földi, testi és ördögi”. Az emberi dolgok mögött ott van a Sátán. Arról tudjuk, hogy Jézus azt mondta Péternek: “Távozz tőlem Sátán, mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra.” Pedig Jézus szavai mögött a szeretet, és a féltés szava volt. Van emberi szeretet, és minél több van belőle, sokszor annál rosszabb. Sok gyermek élete ezen megy tönkre, hogy emberi szeretettel szeretik, és a gyereknek kell majd szenvedni azért a kényeztetésért, hogy a családban ő volt a középpont. Az emberi szeretet, az emberi jó a legjobbtól foszt meg minket. Sokkal rosszabbak az emberi jók, mint az emberi rosszak. Az emberi rossz odakerget Jézushoz, de az emberi jó sokszor emberhez vonz, és elvisz az Úrtól. Vigyázzunk az emberi dolgokra! Nem tudom, nem neked mondja-e most Jézus, hogy “nem gondolsz az Isten dolgaira.” Az emberi okosság, emberi akarat, emberi szeretet, mind emberi dolgok, és tönkre tudnak tenni egy életet, sőt, egy család életét. Vajon mikor jutsz el oda, hogy neked Isten dolgaira kell gondolnod?
A Máté 16, 22. versben mondja Péter, amikor Jézus a szenvedéséről kezdett beszélni: “Mentsen Isten, Uram! Nem eshetik ez meg tevéled” –, beszéltünk arról, hogy a kereszt nem megesett Jézussal. Ő azért jött, hogy maga tegye le az életét. Ha azt mondjuk: jaj, ez már csak nem eshetik meg velem? – nem gondolunk arra, hogy Istennek az a legjobb ajándéka, amitől a legjobban félsz. Az emberi dolgok megesnek velünk, az Isten dolgait Ő tervezi az életünkbe. Nem véletlenül történik, hanem az Ő örökkévaló jó, kedves, és tökéletes akarata szerint.
De mi az Isten dolga? Amikor az emberek a kenyércsoda után Jézus keresésére indultak, a János 6, 27-ben azt mondja Jézus: “Munkálkodjatok, ne az eledelért, amely elvész, hanem az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet az embernek Fia ad majd néktek… Mondának azért néki: Mit csináljunk, hogy az Isten dolgait cselekedjük?” (6, 28). Lehet, te is arra gondolsz, mit csináljak, hogy az Isten dolgait cselekedjem? Egyszerű választ kaptak Jézustól: “Az az Isten dolga, hogy higgyetek abban, akit ő küldött” (6, 29). De mit cselekedjünk, hogy higgyünk? A beszélgetés így folytatódik: “Micsoda jelt mutatsz tehát te, hogy lássuk és higgyünk néked?” Mert ehhez nekünk jel kell. “A mi atyáink a mannát ették a pusztában, amint meg van írva: Mennyei kenyeret adott enniük. Monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony, mondom néktek: nem Mózes adta néktek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja majd néktek az igazi mennyei kenyeret.” És azután elmondja: “Az az Istennek kenyere, amely a mennyből száll alá, és életet ad a világnak… Én vagyok az életnek ama kenyere” (30-35a).
“Tusakodnak azért a zsidók egymás közt, mondván: Mi módon adhatja ez nékünk a testét, hogy az együk? Monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: Ha nem eszitek az Emberfiának testét, és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek” (52-53).
Micsoda jelt mutatsz? – kérdezték Jézustól. Úgy örülök, hogy éppen akkor van ez az Ige, amikor az úrvacsorához hív minket az Úr. Egyetlen jel van! Jézus mondja: “E gonosz és parázna nemzettség jelt kíván; és nem adatik jel néki, hanemha Jónás prófétának jele. Mert amiképpen Jónás három éjjel és három nap volt a cethal gyomrában, azonképpen az embernek Fia is három nap és három éjjel lesz a föld gyomrában” (Mt 12, 39-40). A Jónás jele a kereszt jele. A Jézus halálának és feltámadásának a jele. Más jel nem adatik. A mennyei kenyér a jel. Jézus az életében már előre kiábrázolta ezt az egyetlen jelt. Amikor együtt evett a tanítványokkal, megtörte a kenyeret. Ezt a mozdulatot már ismerték a tanítványok. Minden embernek vannak jellemző mozdulatai. Jézus jellemző mozdulata a kenyér megtörése volt. Amikor az ötezer emberrel ott áll Jézus a pusztában, mindenki szeme láttára hálákat ad – ez is hozzátartozott a kenyér megtöréséhez –, és ötezer ember lakik jól.
Jézus jellemző mozdulata – a kenyértörés –, az egész életét végigkíséri. A feltámadás után is erről ismerték fel tanítványai. Amikor a Genezáret tavánál együtt leülnek, Jézus megtöri a kenyeret és felismerik. A másik kettőnek is Emmausban akkor nyílt meg a szeme, amikor vacsoránál Jézus megtörte a kenyeret.
Amikor az utolsó vacsoránál együtt ültek, Jézus megtörte a kenyeret és hálákat ad, valami történt, ami soha azelőtt. Ezt eddig soha nem mondta: “Vegyétek, egyétek! Ez az én testem” (1Kor 11, 24). A lélegzetük elállhatott a tanítványoknak, akik előtt többször megtörte már Jézus a kenyeret, de ezt eddig soha nem mondta.
Itt van a titka a hitnek, és az egész hívő életnek, hogy Jézus megtörte a testét ott az úrvacsorában, és azt mondta: Egyetek ebből mindnyájan. Ma jutottunk ide, és most ezt nemcsak mondja Jézus, hanem teszi is. Minden étkezésnél hallottátok az imádságot: “Te, ki bűnösökkel egy asztalhoz ültél, és velük kenyeret is ettél…” – gondoltatok-e arra, hogy egész héten Jézussal egy asztalnál ültünk? Egész héten Ő törte nekünk a kenyeret, az Igét, és most azt akarja, hogy megértsük ennek mélyebb értelmét: “Ez az én testem.” Ezután már csak a nagy kenyértörés következik, amikor a testét töri a Golgotán.
Egyszer valaki mondta, és azóta mindig eszembe jut, hogy Jézus hálát ad az Ő megtört teste felett. Az utolsó vacsoránál már tudta, hogy mi fog történni, tudta az iszonyú szenvedést, hiszen elmondta a tanítványainak. És Jézus mégis megköszöni Istennek, hogy adhatja a testét. Megköszöni azt a rettenetes kínt, amit testében és annak előtte Lelkében el kell szenvednie.
A valóságos kenyértörés a kereszten kezdődött. Annyira megdöbbentem, amikor egyszer megértettem, hogy a megfeszítés történetében mennyire mindent Jézus cselekedett. A Gecsemánéban Ő adta magát az elfogói kezébe. Megkérdezte: “Kit kerestek? Feleltek néki: A Názáreti Jézust. Monda nékik Jézus: Én vagyok” (Jn 18, 4b-5a). A főpap udvarán, amikor hamis bizonyságot keresnek ellene, a tanúk is összezavarodnak. “Mondának pedig mindnyájan: te vagy tehát az Isten Fia? Ő pedig monda nékik: Ti mondjátok, hogy én vagyok! Azok pedig mondának: Mi szükségünk van még bizonyságra? Hiszen mi magunk hallottuk az ő szájából” (Lk 26, 70-71). Mindent Ő mond, és mindent Ő cselekszik. Ő tartja oda hátát a verőknek (És 60, 6). Ő mondja: “Avagy… nem kérhetném most az én Atyámat, hogy adjon ide mellém többet tizenkét sereg angyalnál?” (Mt 26, 53) – De most törik a kenyér, most adom a testemet bűnbocsánatra. Ha egyszer odafigyeltek, rájöttök, maga fekszik rá a keresztre, Ő mondja ki, ahogy tegnap is hallottuk: “Elvégeztetett!”
Tegnap nem fejeztem be azzal, hogy azután, amikor Jézus kimondta ezt a szót, Vele már semmit nem lehetett tenni. Azt mondtam, hogy a keresztre feszítettek testét kidobták a Himmon völgyébe a kutyáknak, vagy állatoknak. Jézusnak még a csontja sem töretett meg. Már adta magát, már megtört a kenyér, most már csak “Vegyétek, egyétek!” (1Kor 11, 24). Attól a perctől kezdve, hogy “Elvégeztetett” –, egy újjal sem lehetett Jézushoz nyúlni, csak az Isten akarata szerint. Temetése királyi temetés! Annyi kenetet, nárdus olajat csak királyoknak adtak. Sírja egy használatlan sziklasír. Most már minden Isten akarata szerint történik. A kenyér megtört, odaadta életét érted, értem, most már senkinek sincs joga egy újjal sem hozzányúlni. Most már csak a feltámadás, a dicsőség vár Jézusra. Az, hogy: “Eljön a felhőkkel; és minden szem meglátja őt, még akik őt által szegezték is” (Jel 1, 7).
Ma részt vehetünk ezen a nagy kenyértörésen. Gondolj arra, hogy az az asztal, ahol Jézus együtt ült a tanítványaival, most meghosszabbodik jobbra, és ballra, egészen idáig, és ma ti is a Jézus kezéből veszitek a megtört testét, és kiontott vérét a bűneitek bocsánatára. Hadd legyen most teljes valóság számotokra – Vele együtt egy asztalnál – az úrasztalánál. Juss el ma oda, hogy soha semmire nem volt olyan szükséged, mint arra, hogy ma hittel odamenj, és leborulj a kereszt előtt.
Imádkozzunk!
Uram, bocsásd meg legnagyobb bűnünket, a megszokott úrvacsorázást. Bocsásd meg, hogy mindig olyan magabiztosan mentünk asztalodhoz, mint akiknek ez jár, mint aki most valami nagy jót tesz. Bocsásd meg a bűnbánatnélküli útjainkat oda a kereszthez.
Könyörülj rajtunk, hogy Lelked igazán megszomoríthasson bennünket, és úgy mehessünk, mint akik most új életet, örök életet vesznek. Köszönjük, hogy beszéltél velünk megtört testedről, mérhetetlen szeretetedről. Köszönjük, hogy füleinkkel hallottuk, és most szemeinkkel láthatjuk majd, kezeinkkel érinthetjük, és szánkkal ízlelhetjük, hogy jó vagy. Segíts úgy menni, hogy az úrvacsora lehessen most üdvösségünkre való ételünk és italunk, amire Te adtad, hogy ezután igazán tudjuk a Te dolgaidat cselekedni.
Ámen.
Biatorbágy, 1989. febr. 5-9