“… én az Úrtól vettem …” 1 Korinthus 11,23
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 2000. január
2007. augusztusában ki lett egészítve a 67 – 130 fejezetekkel, amelyek csak interneten olvashatók, nyomtatásban nem jelentek meg.
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
EGYÜTT NŐ (2/4)
A VETÉS NŐ
“Mikor pedig felnövekedett a vetés, és gyümölcsöt termett, meglátszott a konkoly is.” Máté 13, 26
Imádkozzunk!
Urunk, taníts meg bennünket arra, hogy szívünket kitárjuk Előtted. Zárkózottságunk hadd legyen semmivé. Könyörülj rajtunk, hogy őszinte, egyenes emberekké válhassunk. Sokféle gyarlóságainkat mutasd meg. Adj nyitott szívet, hogy valóban bejöhess az életünkbe. Köszönjük, hogy meg tudod tenni, hogy készek legyünk arra, hogy mindenben őszinték lehessünk Feléd, és emberek felé.
Ámen.
Tegnap a kétféle vetésről beszélt nekünk az Ige. Azt mondottuk, hogy Jézus Krisztusban lett láthatóvá, tapasztalhatóvá Isten országa. Jézus az, aki veti a jó magot. Amikor az emberek aludtak, jött az ellenség, és a búza közé konkolyt vetett.
A Biblia nem arról az alvásról beszél, amikor éjjel alszunk, hanem a lelki alvásról. A Biblia mindig a lelkünkről beszél. Jó volna megnézni, nem vagyunk-e mi lelki alvásban? A testi alvás közben az ember lassan elveszti a valóságot, körülötte minden megszűnik, eltűnnek a létező emberek. A lelki alvás az, amikor elvesztem a lelki valóságot. A lelki valóság maga Isten. A Lélek világa a láthatatlan világ. Amikor valaki meghal, azt mondjuk – elaludt. Nem, testvér –, felébredt! Egy pillanat alatt felébredt a valóságra. Rettenetes, hogy mi fordítva gondolunk mindent. Ebből az álomvilágból, ami ma van, holnap nincs, felébredünk az örökké valóságra. A földi élet ideig valóság. Csak egy ideig olyan, mintha valóság lenne. Pedig élünk. Amikor meghalsz, akkor ébredsz majd fel az igazi valóságra –, az örökké valóságra. Lehet, hogy rettenetes ébredés lesz.
Talán sokan ráébrednek ezen a héten, hogy nem vagyok olyan kedves, jó, becsületes, szerető, mint gondoltam. Van egy álmunk magunkról, ami nem a valóság. Az otthoniak tudják, hogy nem ez a valóság, csak te gondolod annak. Jaj, ha egyszer felébredsz majd, hogy ez mind nem igaz. Magunkról is álmodunk, meg arról is, hogy a gyerekeink milyen jók, milyen kedvesek. Sokszor elmondják: tudod az én fiam –, és egy váratlan pillanatban kiderül, hogy nem olyan, mint amilyennek gondolod. Talán a férjeddel kapcsolatban sem az a valóság, amit képzeltél, amit szeretnél, hogy körülöttem minden olyan szép, és olyan jó. Milyen jó lesz, ha egyszer felébredsz még itt ebben az életben a valóságra, amikor még minden rendeződhet. A halál a nagy ébresztő, amit nem lehet kikerülni. A végleges valóságra ébreszt fel: a kárhozatra. Akkor tökéletesen felébredsz.
Isten már előbb is ébresztene. Olyan eseményeket ad, amiken keresztül felébredhetnél. Nagyon sok asszony a házasságából akkor ébred fel, amikor rájön, hogy a férjének van valakije. Kétségbeejtő ébredés, nem olyan, mint amilyennek mutatta magát. Ébredés a gyermekkel kapcsolatban Drága kisfiam –, és kiderül, hogy benne van egy bandában, ahol szipóznak, és minden rosszat elkövetnek. Egy anyának az volt az ébredése, amikor rájött, hogy a lánya nem lány már, van valakije, és azt hittem, ő az én drága ártatlan kislányom, aki nem is tud semmiről semmit. Rettenetes ébresztés, amikor az ember rádöbben sok mindenre, hogy egészen másképp van, mint ahogy ő gondolta, álmodta.
Az ellenség ezeket az időket használja ki, hogy vessen, amikor az emberek alusznak. Amikor azt hitted, hogy a te drága kislányod azt sem tudja, mi a különbség a fiú és a leány között, és egyszer csak kiderül, hol van már attól? –
Testvér, ne aludj, és ne álmodj, légy éber és józan! Isten az eseményeken keresztül ébreszt. Ébredj fel abból az álomból, hogy mi olyan szép család vagyunk. Nálunk egy zörrenés nem volt soha. Az ember becsukja a szemét, és altatja önmagát. Jó volna, ha időben felébrednél.
“Serkenj fel, aki aluszol!” (Ef 5, 14a) –, kiált bele az Ige az emberek életébe. Ébresztő! Mi lesz, ha így kerülsz át Isten országába, hogy nem ébredtél fel, amikor Isten ébresztett volna? Rettenetes ébresztők, de áldott ébresztők ezek. Utóbb majd hálát adsz érte, hogy Isten az elképzelt világodból – a nagy jóságodból, hogy milyen emberszerető vagy, hogy haragudni sem tudsz –, egyszer felébresztett.
Isten sokszor lelki dolgokon keresztül ébreszt, de vannak testi dolgok. Olyan események, hogy egy pillanat alatt felébredsz. Talán valakit, akit nagyon szerettél, elveszítesz. Egy pillanatig megállsz – most hol van? – az üdvösségben? Annyira vallásos volt, és most nem tudom, hogy hol van. Van, amikor valaki koporsó mellett jön rá arra, és ha elkárhozott itt közöttünk? Rettenetes, de áldott ébresztők ezek. Talán egy betegség ébreszt fel a saját életedben, és dobog a szíved – mi lenne, ha most meghalnék? Ha ez az altatás végleges lenne, akkor hol ébrednék föl?
Amikor az emberek alusznak, az ellenség vet. Senki nem veszi észre, hogy mi történik. Amikor Jézus életében a legrettenetesebb pillanatok vannak, amikor legközelebbi tanítványaitól azt kéri: “Maradjatok itt, és vigyázzatok én velem” (Mt 26, 38b), akkor ők alszanak. Abban a pillanatban, amikor Jézusnak szüksége lenne rájuk, amikor a három legkomolyabb tanítványát kéri, hogy imádságotokkal erősítsetek –, elalszanak. Kétszer mondja Péternek Jézus: Simon, alszol? Most alszol?!
Milyen rettenetes lesz, ha egyszer neked mondja majd az Úr – szülő, most alszol, amikor a gyermekeidnek a legnagyobb szükségük lenne rád? A gyerek ül a tévé előtt, neked jó, mert végezheted a munkád. Ott felejted a kriminél, és az ördög akkor veti a gondolatokat a gyermeked lelkébe. Fogalmad nincs, mi mindent látott, amikor gyermekkorában ott felejtettétek. Sok gyermek mondta már el: a szüleim azt hitték, hogy alszom, és ott élték előttem a szexuális életüket. Olyan gondolatok és érzések ébredtek bennem, hogy megutáltam a szüleimet. A gyermek úgy tett, mintha aludt volna, és közben a szülő aludt. Nem vették észre, mit vet az ördög a gyermekük lelkébe. Akkor csodálkoznak majd, amikor kikel a vetés.
Valahol elmondották, hogy két gyermek, gyilkosságot játszott. Az egyik majdnem megfojtotta a másikat. Megkérdezték, hol láttátok ezt? A tévé műsorban. Egy kötéllel fojtotta meg egyik ember a másikat, és mi megpróbáltuk. Nagyon kérlek, ha szereted a gyermeked – ne aludj! Azt gondolod, hogy milyen jó gyerekek, és fogalmad nincs, hogy mi hullott bele abba a puha földbe, a gyermeked szívébe, abba a nagyon fogékony talajba. Nem figyelsz oda, hogy milyen barátai vannak. Kikkel, és miket beszél. Mikor ébredsz már fel? – nehogy akkor, amikor már késő lesz!
Újra mondom, az ellenség vet, és az emberek alusznak. Hívő emberek álmokat álmodnak arról, hogy az ő családjuk milyen tökéletes. Addig ébredj föl, amíg egy váratlan pillanatban el nem hangzik az ébresztő. Amikor az ijedtségtől már nem tudsz mit tenni. Ne aludd a magad ájtatos álmát, most ébredj föl a valóságra!
A 26. vers szerint felnövekedett a vetés. A gondolatvetésből szavak, tettek lettek. Nő a vetés, és megtetszik a konkoly. Egy váratlan pillanatban kidugja a fejét, és már láthatod. Talán egy mondat –, most csak a saját szívedre gondolj. Nem ijedsz meg, amikor először kimondod azt a fájó, kritikus mondatot a másik embernek? Csak nem tagadod le, amikor már látszik? Amikor már mindenki hallotta azt a kritikát, azt a bántó szót, amit soha nem lett volna szabad kimondanod. Talán soha nem hagyta el ilyen a szádat, amióta Jézusé vagy, és most egyszer csak ott van.
Sok minden történik a föld alatt, amíg megtetszik a vetés. A mag csírázik, gyökeret ereszt. Már élete van a láthatatlanban. Már a haragos gondolat rég ott van benned, pedig még nem mondtál semmit. A mag mielőtt a föld fölé bújna, már szívta a nedvességet. Még nem látszik semmi, nem mondtál gorombaságot, de már nő a vetés a gondolatvilágodban. Az ember rettenetes dolgokat tud gondolni másokról. Aztán eljön a váratlan pillanat, amikor kidugja fejét, amikor már nemcsak gondolat, hanem szó. Talán előjön egy káromkodás. Aztán megdöbbenek – ezt én mondtam?
Nő a vetés, nem marad a föld alatt. Sokszor a legrosszabb helyen jön elő. Csak itt ne, csak ezek előtt az emberek előtt ne mondtam volna! Feltartóztathatatlanul nő a vetés. Észrevetted már? Megijedtél már azon, hogyan válaszoltál a férjednek? Eddig mindig hallgattam, most egyszerre csak mondom? Már veszekszünk? Szavaira az enyémek is válaszolnak? Már hangos a ház tőlünk? Talán mondom, hogy csendesebben, ne hallják a szomszédok, ne hallják az utcán. Olyan mindegy, hogy az utcán hallják-e, vagy Isten hallja.
Nő az ördög vetése. Gondolj arra a szennyes viccre, amit a munkahelyeden hallottál, vagy amikor valami kétértelmű dolgon nevettél. Tetszett is, mert szellemes volt. És aztán már te mondod másnak. Valamikor másokon csodálkoztál, hogy lehet ilyeneket beszélni. Már magadon sem csodálkozol. Már hallhatóan, láthatóan nő a vetés.
Aztán nő tovább, jön egy kívánság, egy vágy, már jól esik, ha megsimogatnak, már várod, hogy valaki hozzád érjen. Már nem bánod, ha megölel, nem olyan komoly dolog ez, csak baráti, csak munkatársi, sőt puszi ide-oda, ez is csak szokás. Régen úgy voltál: ezzel soha! Aztán egyszer megtörténik, és már várod.
Nem máról holnapra lesz a magból fa. Szép lassan nő. Így mondja a Róma 3, 12: “Mindnyájan elhajlottak”. Csak úgy lassan egy-két centiméterre, tízre, tíz méterre. És már hol vagyok? Talán egy parázna kapcsolatban. Nem tehetek róla, a másik akarta, a másik kezdte.
Amikor már jó magasra nő a vetés, akkor meglátszik. Addig csak ártatlan tréfa, csak húzzuk egymást, csak kicsit nevetgélünk. Nem veszed észre, hogy nő a vetés, hogy egyre erősödik, bokrosodik, és nagy fa lesz belőle. Nő az anyagiasságod. Először csak arra gondolsz: jó volna nekem is. Aztán egyre többet dolgozol, hogy olyan házad, olyan kocsid legyen, mint másoknak van. Erősödik a kívánság, és eljutsz oda, hogy már vasárnap is dolgozol, pedig valamikor azt mondtad – ezt soha nem teszem meg. A szülői házban megtanultam, a vasárnapi munkán nincs áldás. De egyszer azt mondtam: a hétköznapok eltelnek a munkahelyemen, vasárnap magamnak dolgozom.
Nő a vetés, és nőnek az igények, és észre sem veszed, hogy a munka elfoglal minden időt. Reggel sem tudok igazán igét olvasni, mert sietni kell. Tudod az igét: “Ne lopj!” (2Móz 20, 15). Istentől loptad ez az időt, ami az Övé lett volna. Lehet, hogy elloptad az anyagiakat, amiről talán tudtad is, hogy neki kellett volna adni. Már nem adhatok az Isten ügyére, mert nekem is kell a pénz. Az Ige azt mondja: Átokkal vagytok elátkozva, és loptok engem mindnyájan. Kérdezi a nép: mivel lopunk Istenem? A tizeddel és az áldoznivalóval loptok engem. Adjátok oda, és meglátjátok, hogy áldást árasztok rátok bőségesen. (Mal 3, 8-10). Talán azt mondod: azért oda még nem jutottam, hogy lopjam az Istent. A neki szánt csendes időt lopod el, és a neki szánt anyagiakat, amire Isten azt mondja, hogy az enyém. Nézz körül egy kicsit az életedben, a kívánságból mindig lopás lesz, és amikor már a mag megtetszik, akkor már mindenáron megszerzem azt, amit magamnak akarok. Nézz körül, mit vettél vajon magadnak az életben, amit nem Isten akart volna adni? Sok ember lopott házastárssal él együtt. Isten valaki másnak szánta, de neked az a fiú tetszett, azt kívántad. Ügyes voltál, csinos voltál. Jó volna most, ha csendben körülnéznél.
A test kívánsága átvisz minden határon. Keresztelő János megmondotta Heródesnak: “Nem szabad néked a testvéred feleségével élned” (Márk 6, 18b). De neki tetszett, vágyott a vele való kapcsolatra, és börtönbe záratta Keresztelő Jánost. Sok embernél a lelkiismeret már rács mögött van. Aztán jön az alkalmas nap. A test mindig a Keresztelő János fejét kéri – semmi mást. Heródes előtt Salome táncol –, és előtted is ott táncol a kívánság. És az “alkalmatos nap jöttével” Heródiás megkapja Keresztelő János fejét egy tálban. Az ellenségnek kevesebb nem elég.
Szeretném, ha látnád azt a véres fejet a Golgotán. “Gonosz kezeitekkel keresztfára feszítve megöltétek” – mondja a Szentlélek olyan embereknek, akik ott sem voltak Jézus keresztre feszítésnél. Pártusok és médek a közelében sem voltak Jézusnak, nem is ismerték Őt. A gonosz kezeddel megölted a lelkiismeretedet, most már hallgat, már nem mondhatja, hogy vigyázz!
A vetés nő – megtetszik a konkoly. Hova fog még nőni? Mit fogsz te még tenni a két kezeddel? Isten azt mondja ma: ébresztő! Ébredj fel, amíg nem késő! Júdás nem ébredt fel a kellő pillanatban, amikor még odamehetett volna a kereszthez, amikor még elsírhatta volna: Uram, eladtalak.
Ma még mehetsz Jézushoz, hogy elmondj Neki mindent igazán, hiszen Ő a bűnösökért jött. Még van szabadulás. Vigyázz, mert az ellenség most is etetni fog – nem rólad van szó, te rendes ember vagy, ilyeneket nem tettél, és nem is fogsz soha. “Serkenj föl, aki aluszol, és támadj fel a halálból, és felragyog tenéked a Krisztus!” (Ef 5, 14).
Imádkozzunk!
Uram bocsáss meg azért, hogy nem őriztem jól a lelkemet, hogy az ördög iszonyú magvakat, gondolatokat, akaratokat, ítélkezést, bántást, haragot tudott beleszórni. Segíts, hogy sokkal éberebb lehessek. Bocsásd meg, hogy nem őriztem jól az enyéim lelkét sem, nem vigyáztam, nem figyeltem rájuk. Kérünk, hogy serkents fel mindnyájunkat. Add, hogy igazán felébredjünk, és őrhelyünkön éberen állhassunk, hogy ne vethessen tovább az ellenség. Kérünk, hadd találjuk meg még a megbánás helyét, az utat a kereszthez, hogy megtisztíthass, és megáldhass. Kérünk, könyörülj meg rajtunk!
Ámen.