“… én az Úrtól vettem …” 1 Korinthus 11,23
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 2000. január
2007. augusztusában ki lett egészítve a 67 – 130 fejezetekkel, amelyek csak interneten olvashatók, nyomtatásban nem jelentek meg.
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
EGYÜTT NŐ (3/4)
EGYÜTT NŐ
“A gazda szolgái pedig előállván, mondának néki: Uram, avagy nem tiszta magot vetettél-e a te földedbe? Honnan van azért benne a konkoly? Ő pedig monda nékik: Valamely ellenség cselekedte azt. A szolgák pedig mondának néki: Akarod-e tehát, hogy elmenvén, összeszedjük azokat? Ő pedig monda: Nem. Mert amikor összeszeditek a konkolyt, azzal együtt netalán a búzát is kiszaggatjátok.” Máté 13, 27-29
Imádkozzunk!
Köszönjük Urunk, hogy Téged várhatunk, és hogy a Te áldásod is vár minket. Hadd tudjunk most úgy Hozzád jutni, hogy mindent megkapjunk, amit ma nekünk szántál. Ne legyen semmi akadálya annak, hogy hívásodat meghalljuk, Igédet megértsük, és hogy teljesen befogadjunk Téged.
Ámen.
Isten országa a szívben kezdődik. Egy egészen kicsi mag, egy Ige, ami hozzánk szól, bekerül a szívbe, elkezdődik az élet, és vele az Isten országa. Jézus mondja: “Az Isten országa ti bennetek van” (Lk 17, 21b). Azután kiárad belőlünk, és tovább terjed, és egyre nagyobb területet foglal el. Először a családodban, környezetedben, a gyülekezetedben.
Isten azt szeretné, hogy úgy fogadjátok be az Igét, hogy rajtatok keresztül is tovább terjedhessen az Ő országa. Ez az ország embereken keresztül terjed. Biztos vagyok benne, Istennek az az akarata, hogy ahová hazamentek, ott tovább növekedjen az Ő országa.
Emlékezzünk, hogy nemcsak Isten vet, hanem az ellenség, az ördög is vet. Van ördög? Nem úgy vagyunk, hogy ki hisz már manapság abban, hogy van ördög? Azt talán elhiszik egyesek, hogy van Isten –, talán azt sem sokan – de hogy ördög? Nézz körül egy kicsit a világban, és kérdezd meg: miért vannak háborúk? Isten akarja, vagy az ördög? Miért vannak börtönök? Van olyan gyermek, aki már kicsi korában elhatározza, hogy addig nem nyugszom, amíg börtönbe nem kerülök? A szülei akarják, a társadalom, vagy Isten akarja? Ki az, aki elhatározza, hogy addig iszom, amíg eliszom az eszem? Miért vannak kórházak, elmegyógyintézetek? Miért van nyomorúság, szenvedés?
Hadd mondjam újra, van ördög, van ellenség, és van vetése. A szolgáknak nem tetszik, hogy együtt nő a kétféle vetés. Megkérdezik urukat: “Uram, avagy nem tiszta magot vetettél-e a földedbe? Honnan van azért benne a konkoly?” A szolgák beszélnek a gazdával. Így szeretném mondani: Isten szolgái beszélnek Urukkal. Rólatok is beszélnek Isten szolgái a gazdával. Érdekes volna egyszer meghallgatni ezt a beszélgetést. Ide nem lehet úgy belépni, hogy Isten szolgái ne kezdjenek el érted imádkozni. Ahogy beléptél, már a szolgák beszélnek rólad, és a gazda is rólatok. Így lehetne ezt mondani: egy kihallgatott beszélgetés. Erre az ember mindig nagyon kíváncsi. Ha megtudod, hogy rólad van szó, hegyes lesz a füled, és azonnal odahallgatsz.
A szolgák kérdésére a gazda világosan felel. Isten mindig világosan felel: “Valamely ellenség cselekedte azt.”
Az ellenség munkáit láthatjuk ebben a világban. De vajon ismered-e az ördög munkáját a családod életében? Ott is vet az ellenség! Így szeretnél te élni, ahogyan élsz? Így képzelted el az életedet? Miért nem lett olyan, amilyennek lennie kellett volna? Olyan sokszor beszélek a férjjel is, és a feleséggel is. Mindkettő azt szeretné, ha náluk békesség volna, ha mindenki szépen, szeretettel szólna a másikhoz. A saját belső életedben soha nem vetted még észre az ördög vetését? Ismered bűneidet, amelyek kötöznek? Hányszor elhatároztad, hogy más leszek, ígérted, fogadtad, és ugyanaz maradtál.
Ismered az ördög vetését, a félelmeket, a gyötrő gondolatokat? Ismered a betegségtől, a haláltól való félelmet? Ismered a kényszer gondolatokat, cselekedeteket, hogy olyat kell tenned, amit nem is akarsz? Voltak már öngyilkossági gondolataid? Ki adja ezeket a gondolatokat? Isten adja? Nem! – Van más vetés. Az ellenség cselekedte azt, hogy mindent összekevert. Az ördög a nagy összekeverő. Itt is azt tette: összekeverte a tisztát a tisztátalannal.
Jézus, amikor megmagyarázza a példázatot, elmondja: “Aki a jó magot veti, az az embernek Fia; A szántóföld pedig a világ; a jó mag az Isten országának fiai; a konkoly pedig a gonosznak fiai” (Mt 13, 37-38). Tehát együtt a világban: munkahelyen, a legkülönbözőbb helyeken, vonaton, buszon, szépen egymás mellett az Isten fiai, és a gonoszságnak fiai. Isten országában jó lesz majd, csak Isten gyermekei lesznek együtt.
Ezeknek a szolgáknak nem tetszik, hogy miért ne lehetne csak jó mag, csak hívő ember a földön. Egyszer azt mondottam: nekem sokkal könnyebb volt azokon a munkahelyeken, ahol hitetlen emberek között dolgoztam. Azoktól nem vártam semmit, azokat csak szerettem. Tudtam, hogy nekik csak adni lehet. Ha az ember koldusok között van, tudja, hogy azoknak csak adni lehet. A hívő emberrel pedig úgy vagyok –, egy kicsit azért másképp gondolkozhatna már. Csupa hívők között még kritikusabb az ember. Azoktól, akik még nem ismerik Jézust, mit várjak?
Ezek a szolgák azt mondták: tegyünk egy kis rendet ezen a szántóföldön, dobáljuk ki a konkolyt. Ez volt a gondolatuk, és közölték is a gazdával. Ilyen kemények a hívő emberek? Szeretnék kitisztítani maguk körül a világot? A szolgák megkérdezték: Akarod-e, hogy elmenjünk, és összeszedjük azokat? Tehát kitépjük és összeszedjük. Türelmetlen szolgák –, mi is azok vagyunk. Miért ilyen, miért olyan, bár már megszabadulnánk tőle, és rendesebb főnök jönne helyette.
Szabadulni szeretnénk a konkolytól, a nehéz emberektől. Vajon te is türelmetlen vagy azokkal szemben, akik körülötted élnek? Talán úgy gondolod, milyen jó volna, ha mások lennének. Emberek magukról csupa jót mondanak, a környezetükről pedig csupa rosszat.
A türelmetlen szolgák mellett lásd meg a türelmes, a szerető gazdát, az Urat! Csodálkoztál már csak egyszer is, hogy veled milyen türelmes? Már sokszor rácsodálkoztam –, Uram, még mindig bírsz, meddig tűröd még a türelmetlen lényemet? Mehetek még a szőlődbe? Még nem dobtál ki onnan? Ha rácsodálkoznál a türelmes Istenre, akkor talán nem lennél olyan türelmetlen a környezeteddel.
Megint a beszélgetést hallgatjuk, elmondják a szolgák: akarod-e –, szinte azt mondják, jó lenne. “Akarod-e tehát, hogy elmenvén összeszedjük azokat? Ő pedig monda: Nem.” Ezt nem akarom! Meg is okolja: “Mert amikor összeszeditek a konkolyt, azzal együtt netalán a búzát is kiszaggatjátok.” Féltett búza. Nem a konkolyt félti a gazda, a búzát –, az övéit félti. Emlékeztek Toldinál, mikor védi az anya a fiát? “Pedig nem is Györgyöt, hanem Miklóst félti.” Amikor a kiszaggatásról van szó, nem is a konkolyt, hanem a búzát félti. A szemefénye vagy. Nemcsak félt, nemcsak vigyáz reád, nem engedi, hogy baj történjen körülötted, mert téged félt.
Azt mondja az Ige: “Mert amikor összeszeditek a konkolyt, azzal együtt netalán a búzát is kiszaggatjátok.” Átérzed a gazda szívének szeretetét? – Nem akar fájdalmat okozni a búzának. Különösen, ha közeli melletted az a konkoly.
A Biblia mondja: “Azon az éjszakán ketten lesznek egy ágyban; az egyik felvétetik, és a másik elhagyatik. Két asszony őröl együtt; az egyik felvétetik, és a másik elhagyatik. Ketten lesznek a mezőn; az egyik felvétetik, és a másik elhagyatik” (Lk 17, 34-36). Mintha azt mondaná: egyik marad, a másikat kiszaggatják. Talán beleszakadna az a búza, talán nem bírná elhordozni, hogy akivel együtt nőttem, nincs többé. Féltőn szerető szíve van a gazdának, nem akar fájdalmat okozni az övéinek, azért mondja: várjunk még, várjunk az aratásig.
Mi sokszor nem tudunk várni. Az Úr szeretné megtanítani övéit, hogy még ki kell teljesednie a gyümölcsnek, még be kell érnie mindennek az ítéletig, a búzának is, a konkolynak is. Várj még, ne légy türelmetlen! Ne mond azt, hogy meddig viselem el még ezt az embert? Várj még, még benned is végeznie kel rajta keresztül a munkát, és még őhozzá is van remény, hogy megmenekül.
Nem szabad szétválasztani! –, ez a gazda szava. Szeretném, ha most elfogadnátok, hogy belül is választani kell. Mert belül, a szíved legmélyén is nő a konkoly. A Biblia, amikor a magvetésről beszél, azt mondja: azért nem tud nőni, erősödni a jó mag, mert elnyomja a tövis, a gaz. “Némely mag a tövisek közé esett, és a tövisek felnövekedve megfojtják azt” (Mt 13, 7). A benned levő tövis, és a világnak gondjai megfojtják az igét, és nem terem gyümölcsöt. Belül nem szabad együtt nőni. A szívedben az ige és a gaz nem növekedhet együtt. A világ gondjai és az Isten szava nem fér meg egymás mellett. Az anyagiasság, hogy mit veszünk, hogyan veszünk, a pénz szerelme, ha belefutsz, a csendességedben mindig megfojtja az igét. Ha ezeken gondolkozol, nem tudsz igazán csendben lenni, nem növekedhet benned az Ige. Ki kell szaggatni az anyagiasságnak, az aggodalmaskodásnak a gyökerét, mégpedig azonnal.
Belül nagyon éles az Úr, ott már csak a tiszta búza nőhet. Még ma tedd meg, mielőtt elfojtja benned a jó magot. Talán itt sem tudsz teljesen itt lenni, eszedbe jutnak az otthoni dolgok. A gyomot is, a tövist is kell szaggatni a szívből. “Ha a te jobb kezed botránkoztat meg téged, vágd le azt, és vesd el magadtól” (Mt 5, 30a). Ennyire kemény az Ige. Az irgalmas, szerető Úr hogy tud ilyen kemény lenni? A legjobbat vágjam le, és vessem el magamtól –, a jobb kezemet, ami a legjobb bennem? Megint csak a búzáért kéri, mert szereti, mert szemefénye. És tudja, hogy az új életedet tönkreteszi, agyonnyomja. Mennyi kívánság burjánzik benned, nőnek az aggodalmak, mi lesz, hogy lesz? És azt a kicsi új életet, amit Ő a két kezével véd, megfojtja. Belül kell vágni, belül kell szaggatni. Belül nem maradhat együtt a jó mag a gazzal és a tövissel. Ezzel ne alkudozz!
Városi lány voltam, nem ismertem a mezei virágokat, rózsákkal foglalkoztam, azokat szemeztem. Növekedett az új hajtás, aztán egyszer csak lefele lógott a gyönge kis hajtás, és tönkrement. Láttam, hogy alulról nagy erővel hajtott a vad, és elszívta az új hajtás erejét. Mennem kellett az ollóval, és levágtam minden vadat.
Ami az ó-emberedből, régi természetedből való, le kell vágni, mert tönkre teszi az új életedet. A régi vágyaid, kívánságaid, hiúságod, tetszeni vágyásod, mind hajtani akar. Ne engedd, hogy belepusztuljon az új.
Egy kedves hasonlat jutott az eszembe. A kertben egymás mellett állt az őszibarack és egy mandulafa. A mandula igyekezett, mert szép barackot akart teremni. Kérte, hogy locsolják, trágyázzák, de csak nagyobb keserű mandulát termett, mint addig. A mi igyekezetünkből, akarásainkból, erőlködéseinkből csak én leszek nagyobb és keserűbb.
Aztán váratlanul jött a kertész, levágott róla minden ágat, be is hasított a törzsébe, fájt is, és beletett egy kis őszibarackhajtást. Bekötözte, és a következő évben már rügyet hozott. Már új élet volt benne. Hiába fognak téged kapálni, permetezni, ha nem vagy beoltva. Emlékszel arra a napra, amikor nagyon fájt, hogy le kellett rólad vágni mindent, és amikor a kertész, az Úr Jézus igazán beleültette életedbe az új életet? Ott álltál teljesen lecsonkolva, minden jó cselekedeted szemétté lett, de az életedben rövidesen megjelent az első ízes, illatos gyümölcs, erőlködés nélkül –, ehetően. Nem a keserű mandulafa teremte, hanem a beléd oltott új élet.
Engedd, hogy ezen a héten Isten lelke mindent levágjon rólad. Ha ez megtörtént, beléd oltja az új életet. Hiába voltál itt, ha nem engeded magad beoltani. Isten türelmes veled. Ha még nem olthatott be, most szeretné veled megtenni. Ha volt egyszer igazi nagy örömöd, és most újra hajt a vad, azért hozott ide, hogy megmetsszen. Engedd, hogy ezt tegye veled ez a jó gazda, ez a türelmes gazda, amire most szükséged van.
Nagydolog, hogy ilyen gazdánk van. Hogy milyen veszedelmes a bűn, azt a kereszt mutatta meg. A szenvedéstörténetben mindig szembekerülök azzal, hogy a világon a legboldogabb, legörömtelibb ember, akit úgy hívtak, hogy Jézus, a Gecsemánéba menve dicséretet énekel, pedig tudja, hova megy. És egy pár perc múlva halál tusában agonizál, és vért verejtékezik. Mi történt vele? Csak az, hogy Isten odakínálta neki a bűnnel teli keserű poharat. Ő volt az egyetlen, aki tudta, hogy bűnnel terhelten nem lehet Isten színe elé állni, mert ez a pokol.
Aztán egy nap múlva ez a legörömtelibb, legszelídebb ember ott függ a kereszten, mint egy véres roncs. Hogy lett azzá? A bűn miatt! Téged is tönkretesz a bűn, ha nem engeded, hogy Isten most levágjon rólam mindent, mindent, ami tönkretesz.
Imádkozzunk!
Urunk, ne engedd meg, hogy eltitkoljuk előled azt, ami tönkre teszi az életünket. Ne takargassuk betegségünket. Hadd vetkőzzünk le előtted Úr Jézus Krisztus, az Orvos előtt, aki egyedül tud rajtunk segíteni. Itt ülünk napok óta, és hallgatunk arról, amiről beszélnünk kellene. Segíts, hogy ne menjünk haza a szívünkben, az életünkben levő halálos bajjal. Könyörülj rajtunk, hogy engedjünk biztató, rábeszélő szavadnak. Hadd engedjük magunkat megszabadítani. Hadd mehessünk úgy haza, mint akikben most már valóban a Krisztus él.
Ámen.