“… én az Úrtól vettem …” 1 Korinthus 11,23
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 2000. január
2007. augusztusában ki lett egészítve a 67 – 130 fejezetekkel, amelyek csak interneten olvashatók, nyomtatásban nem jelentek meg.
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
MEGBÉKÉLTETETT A KERESZTFA ÁLTAL (1/5)
KRISZTUS NÉLKÜL, ISTEN NÉLKÜL
“Hogy ti, mondom, abban az időben Krisztus nélkül valók voltatok, Izráel társaságától idegenek, és az ígéret szövetségeitől távolvalók, reménységetek sem volt, és Isten nélkül valók voltatok e világon.” Efézus 2, 12
Imádkozzunk!
Nagyon kérünk, Urunk, értesd meg velünk felfoghatatlan és érthetetlen szeretetedet. Segíts, hogy valamit megtapasztalhassunk, hogy valamit magunkévá tudjunk tenni belőle. Jézus Krisztus könyörgünk azért, hogy jelentsd ki nekünk az Istent!
Ámen.
Igénk azzal kezdi, hogy “Krisztus nélkül”. Amikor nem ismertem még Jézust, Istennel mindig tudtam mit kezdeni. Gyermekkoromtól kezdve tudtam, hogy van, hogy imádkozni kell hozzá. De Jézussal nem tudtam mit kezdeni. Nagyon sok ember mondotta, hogy nem tudom hova tenni Jézust. Isten a Gondviselő, Rá szükségünk van. Valaki kell, hogy legyen, valakihez kell, hogy szóljak.
Erről szeretnénk most beszélni, amit a Biblia így mond, hogy “Krisztus nélkül”, és azután “Isten nélkül valók voltatok e világon.” A Biblia szerint ez a kettő ugyanaz. De nemcsak Krisztus volt nekem idegen, hanem ahogy itt elmondja: “Izráel társaságától idegenek, és az ígéret szövetségétől távolvalók”.
Őszintén megmondom, hogy nekem a hívő emberek egy kicsit mindig furcsák voltak. Nem értettem az ájtatos szavakat, amiket mondottak. Ahogy visszaemlékszem, egyszer egy mérnök beszédét hallgattam, és életemben először értettem, amit mondott. Nem használta a kegyes szavakat. Azt mondottam: végre egy ember, aki magyarul beszél.
Ahol hitre jutottam, ott is olyan idegennek éreztem magam. A többiek beszélgettek, de úgy éreztem, hogy nem tartozom közéjük. Ami engem érdekel, arról senki sem beszél. Mondja az Ige, hogy “Izráel társaságától idegenek.” Isten népétől idegen. Azt is elmondja, hogy “az ígéret szövetségétől távolvalók”. Más nyelv, más fogalmak, nem tudom, hogy miről beszélnek ezek. Ha majd úgy ülsz itt, hogy nem érted, hogy miről is beszélünk itt, akkor még idegen vagy. Ez nem egy egyedi eset. Minden ember így volt, mielőtt bekerült Isten népe közé. Kezdetben idegen, és távolvaló volt.
Csendes héten mindig egyedül sétálgattam, aztán valaki odajött hozzám és megkérdezte: hogy érzed magad? Rosszul! Itt mindenki olyan furcsa, és más.
Az Ige elmondja az elején: “abban az időben Krisztus nélkül valók voltatok, Izráel társaságától idegenek, és az ígéret szövetségétől távolvalók”. A végén elmondja ezt a rettenetes mondatot: “reménységetek nem volt, és Isten nélkül valók voltatok e világon.” Azt hiszem, halálra sértődtem volna, ha valaki nekem az mondja, hogy Isten nélkül való vagyok. Krisztussal ugyan nem tudok mit kezdeni, de Istennel úgy vagyok, mintha ismerném. Így igaz, hogy Krisztus nélkül ugyanannyit jelent, mint Isten nélkül. Isten nélkül nem lehet élni. Minden embernek szüksége van valakire, vagy valamire, amihez tartja magát, vagy ragaszkodik. Nincsen Isten nélküli ember. Az ateistáknak, az istentagadóknak, a bűnözőknek is, akármit mondanak, mindnek van istene. Csak nem az Úr az Istene! Istene van, mert Isten nélkül nem lehet élni.
Gondoljunk arra, hogy a levél a fára nézve teremtetett. Amint elszakad tőle, nem tud élni. Egy darabig még sodródik, aztán elszárad. A hal a vízre nézve teremtetett – a nélkül nem tudna élni. Minden lény számára megvan az a közeg, amiben élni tud. A növényvilág a földre nézve teremtetett. Egy darabig megvan a vázába a virág. De amint leszakították, elszakadt az élettől. Tehát minden valamire nézve teremtetett. Ezért mondja az Ige, hogy anélkül, hogy nekem volna valaki, vagy valami istenem, nem tudok élni. Csak erre a Biblia azt mondja, hogy bálvány. Nem Isten az istenem, hanem magamnak csinálok egy istent.
Nézz most komolyan szembe vele, hogy milyen istenpótlékot csináltál magadnak? Mi a te istened, és ki a te istened? Első kérdésem, hogy ki? Nagyon sokszor embert keresünk. Amikor Istenről beszélek embereknek, nagyon sokszor azt mondják: értsd meg, hogy nekem egy ember kell. A napokban mondta egy asszony, akinek a férje meghalt, hogy keresek egy társat, mert nem tudok egyedül élni. Ez olyan, mint ahogy a folyondárnak kell valami, amire felfolyjon. Kell valami, amire támaszkodjon, mert így van teremtve.
Ha a hajnalkát nem kötöztem fel időben, azt vettem észre, hogy egy kibogozhatatlan csomóba összetekeredett. Nem volt, amire normálisan felfolyhatott volna. Az embernek is kell valaki, akire azt mondja, hogy isten. A Biblia így nevezi meg az Isten-fogalmat: “Őtőle, Őáltala és Őreá nézve vannak mindenek.” (Róma 11, 36). Aki által, akiért, és akire nézve vannak mindenek, az a te istened. Jó volna megtalálni, hogy ki az, és mi az.
Gyerekkorban általában a szülő. Ha valakinek nincs anyja, azt mondják a gyerekre, hogy anyakomplexuma van. Mindenütt keresi. Lehet, hogy a gyereknek apakomplexuma van. A szülők elváltak, a gyerekben a hiányérzet megmarad. Ő az apjára akart volna támaszkodni. Egész kicsi korában nagyon sokat ült az apja ölében, és most ezt keresi.
Nagyon sokszor ember az, akire mi fölfutunk, és ha az nincs, akkor rettenetesen hiányzik. A gyereknek kicsi korában a szülő az, akibe minden bizalmát beléveti. Ránézve van minden, tőle vár mindent, neki akar adni mindent. A legkisebb játékkal hozzászalad, mert csak úgy van értelme, ha látja a mama is. A gyerek az egész szívével, lelkével valakire fölfut, támaszkodik. Aztán később az iskola, a tanár, a barát, nagyon sokszor a barátnőm, neki mondok el mindent. Aztán jön a társkeresés, szerelem, férj, házasság. Nem tudom, hogy milyen karóra futottál fel. Vajon megtartott téged ez a karó? Vagy egy idő múlva azt mondtad, hogy nem így képzeltem.
Gondoljatok a samáriai asszonyra, akiről azt mondja a Biblia, hogy öt férje volt. Akivel most együtt él, nem férje. Annyiszor cserélte azt a valakit, akire támaszkodni akart, és mindig kiderült, hogy erre sem támaszkodhat. Valaki elmondta, hogy az első férje ivott. Aztán jött a következő. Kiderült, hogy ebben sem lehet bízni. Hazudik, jellemtelen.
Van, aki a gyermekére támaszkodik. Hány anyát sajnálok, aki a sok csalódás után a gyermeke felé fordul. A fiam igazán megbízható. Aztán kiderül, hogy az sem az. Az utolsó nagyon furcsa kis karó az unoka. Sírnivaló, hogy a nagyszülők most az unokájukra akarnak támaszkodni. Minden a kis unokáért történik, és minden ránézve. A felnőtt ember egész szívével felé fordul, és mindent tőle vár.
Látjátok, ezek az istenek, akikre nézek, akikkel tele van a szívem, akiktől várok. Majd ő szeretni fog. Mindent neki teszek, neki sütök-főzök. Mint a napraforgó, úgy fordul az ember arra, ahol egy kis szeretetet, megértést talál. Egy jó szó, és már felé fordulok. E nélkül képtelen az ember élni. Isten nélkül képtelen az ember élni. Olyan nélkül, akire nézve, és akiért van minden.
Nagyon sokszor nem is emberek, csak dolgok az isteneim. Ez is rettenetes. A bálvány csak fa, nem tud beszélni. Az ember olyan nagyon belé tudja tenni szívét egy házba, amit fölépített. Kezd egy lakást mindennel feldíszíteni, és aztán csodálni. Boldog vagyok, ha otthon lehetek. Nem tud az ember sehol máshol lenni. Akkor már tudhatom, hogy ettől várok egy kis boldogságot, örömöt. Nem is tudnám elsorolni, hogy mi minden lehet bálvánnyá. Szeretném, ha most csendben mondanád a magadét. Gépek lehetnek, autók, a legkülönbözőbb dolgok. Állatok, macska, kutya, hozzátartozik az életemhez, és nem tudok nélküle meglenni.
Szeretném, ha komolyan megértenénk, hogy ezek nem istenek, ezek bálványok. Talán a munkád. Hány asszony, amikor nyugdíjba megy, minden összedől benne. Mindene az volt, amit csinált, hogy ott valaki volt. Amire nézve élek, az az istenem, a bálványom. Ha csalódik benne az ember, akkor váltogatja. Mindig más, mert mindig csalódik.
A Biblia azt mondja a bálványokról, hogy nem tudnak szólni, nem tudnak cselekedni, nem tudnak szeretni, nincs szívük. Ezekhez ragaszkodsz? A legveszélyesebb idegen istent nem mondtam: önmagam. A dolgokban is magamat keresem, szeretem. Mint a hajnalka, ahogy az előbb mondtam, hogy önmagára próbált felfutni. Te nem tudsz segíteni magadon. Ha valami tragédia jön az életedben, nem tudsz kibonyolódni belőle. Összekeveredsz teljesen, mert saját magad volt az istened. A baj az, hogy az istent mindig én alkotom. Gondoljunk csak arra a gyerekre, vagy férjre, hogy mi mindennel felruháztad. Milyen helyes, milyen okos, milyen szép. Pedig nem olyan. Az a férfi, akihez hozzámentél, soha nem mondta, hogy ő tökéletes. De mégis csak te raktad rá, hogy ez jellemes, ez tökéletes, és imádtad. Te ruháztad fel minden tulajdonsággal. Nem tehet róla, ha nem olyan lett. Ha csalódtál, akkor olyan vagy, mint a gyerek, aki földhöz vágja a babáját. Akkor haragszom, gyűlölöm, akkor ő tette tönkre az életemet. Ő nem mondta, hogy tökéletes. Nem tehet róla, hogy minden szépet ráraktál és imádtad.
A Biblia elmondja, hogy a bálványt te csinálod. A pogány népek bálványainál mondja, hogy te cicomáztad fel arannyal, ezüsttel. Te mondtál minden jót arra a gyerekre. Aztán otthagyott. A csalódás mindig azért van, mert Isten helyettest csináltál. Jó volna megnézni, hogy mi az, amiben most bízom, vagy ki az, akiben most bízom?
Sok embernek a legnagyobb csalódása, amikor lelki vezetőt ruház fel minden széppel, meg jóval. Annak kellene jónak lenni, annak kellene tökéletesnek lenni. Hát nem az! Ami rajta van, azt te ruháztad rá, és nevetségesen hajlongsz előtte. Milyen tragikus dolog ez, hogy én ültettem trónra, én adtam neki hatalmat, és mondtam mindent jót róla. Aztán haragszom, hogy ő nem olyan. Azért kell olyan sokszor istent cserélni, mert kiderül, hogy ez sem az. Egyszer azt mondta az Úr Izráelnek: “Hol vannak a te isteneid, amelyet magadnak készítettél? Keljenek fel, ha megszabadíthatnak téged a te nyomorúságod idején; hiszen annyi istened volt, ahány városod”(Jer 2, 28). Cserélgetnie kellett, mert mindig kiderült, hogy nem ilyet gondoltam.
Édesanyám, amikor ünnep közeledett, mindig elgondolta, hogy milyen lesz. Aztán mindig elmondta, hogy tudod, nem így képzeltem. De miért kellett képzelni valamit? A férjemet nem így képzeltem. A gyerekemet nem így gondoltam. Látod, amit gondoltál, azt te raktad rá. Te ruháztad rá azt a kedvességet, meg szívességet, ami nincs neki. Fölcicomázva fölülteted egy trónra és hajlongsz előtte.
A legrettenetesebb, amikor magamat ruházom fel, amikor magamról képzelem, hogy ilyen, meg olyan vagyok. Mérhetetlenül fárasztó tökéletesnek lenni. Mindig mosolyognom kellene, meg kedvesnek, barátságosnak lenni. Itt derül ki az erőlködés, hogy magamból akarok istent csinálni, és elhitetni másokkal, hogy olyan vagyok. Nem bolondok a többiek, ők mindent látnak. El akarom hitetni, nehogy valami hibát találjanak bennem. Mert én tökéletes vagyok. Bárki, aki valamit elmond rólam, nem bírom elviselni. Felruháztam magam, hogy okos is vagyok, jó is vagyok, rendes is vagyok, szép is vagyok. Mindig eszembe jut az a leány csendes hét, amit még fiatal koromban tartottam, aminek az volt a címe: Szép is vagyok, jó is vagyok, csak egy kicsit hamis vagyok. Hamis az egész, ami emberi csinálmány.
Akinek még istenei vannak és mindig más, és más, az Isten nélkül van a világban. Az Úr Isten nélkül. Nemrégen hallottam valahol, hogy ki kellene találni most már valami vallás pótlékot. Nem bírunk a gyerekekkel, meg a fiatalokkal. Te kitaláltál valamit, talán nem is egyet, talán sok mindent. Rettenetesen sebesült vagy már, mert mindig csalódtál. Döbbenten néztél szembe vele, nem ilyennek képzeltem.
Egyedül Isten az, akiben hinni kell. A Zsidók 11-ben olvastam: “Aki Isten elé járul, annak hinnie kell, hogy Ő létezik.” Így mondja a hithősökről: “Hit által vitt Ábel becsesebb áldozatot Istennek, mint Kain, ami által bizonyosságot nyert a felől, hogy igaz, bizonyságot tévén az ő ajándékairól”. Utána ezt mondja: “Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy Ô létezik, és megjutalmazza azokat, akik őt keresik” (11, 4; 6). Hinnie kell! Ez a borzasztó, hogy mi mindenkinek odaajándékozzuk a hitünket. Szülőknek, házastársnak, gyereknek. És hiszem, hogy olyan, pedig ő nem olyan. És itt a csalódás.
A hitnek egy valóságos alap kell. A mi hitünknek nincs valóságos alapja. Amit én gondoltam, meg képzeltem, amivel én ruháztam fel, az mind a levegőbe lóg. A hitemet csak valóságos alapra építhetem fel. Nem valami ingatag semmire, egy kedves beszédre, egy szívességre, vagy amit elképzeltem.
Most kerülünk oda, hogy miért van szükség Jézusra. Isten egy valóságos személy. Hogy Ő van, azt onnan tudhatod, hogy jött Jézus. Egy házban keresnek valakit, mondjuk a Kissnét. Azt mondják, hogy nincs is ebben a házban Kissné. Az egyszer csak előlép, és azt mondja: rólam beszéltetek, itt vagyok. Beszéltünk az Istenről, és egyszer csak azt mondta: hogy-hogy nem vagyok? Hát itt vagyok! Jézusban előlépett a láthatatlanból a láthatókba. Odalépett az emberek elé, engem kerestek? Itt vagyok!
Jézus Krisztus nélkül te nem hihetsz az Istenben, mert nincs valóság alapod. Ő a láthatatlan Isten képe. Egyszer megszületett Betlehemben, és előlépett a látható világba, és azt mondta, hogy itt vagyok, higgyetek én bennem! Higgyetek Istenben! Ki merne kételkedni? Isten megjelent testben. Senki nem ismerheti Istent Jézus nélkül. Senki nem mehet az Atyához csak Őáltala. Mert Ő jött, kijelentette nekünk az Istent. Amikor Filep azt mondja: “Uram, mutasd meg nékünk az Atyát, és elég nékünk!” Jézus azt mondja: “Annyi idő óta veletek vagyok, és mégsem ismertél meg engem, Filep? Aki engem látott, látta az Atyát. Mi módon mondod hát nekem: Mutasd meg nékünk az Atyát?” (Ján 14, 8-9). Itt vagyok, olyan nyelven beszélek, mint ti. Olyan körülmények között élek, mint ti. Olyan nehézségek jönnek az életembe, mint a tiétekbe. Láthatóan, tapasztalhatóan, érinthetően itt vagyok.
Jézus nélkül soha nem fogsz Istenben hinni. Ő a biztos, mozdíthatatlan alap, hogy van Isten. Hogy Isten milyen, azt Jézus mutatta meg. Hogy milyen szerető, hogy milyen alázatos, hogy milyen tiszta, hogy milyen önzetlen, hogy milyen figyelmes. Nézd az életét, és látod az Istent. Olyannak látod, amilyennek mindig megálmodtad. Ő bűn nélkül való, szent, tiszta. Mégis egészen közel jön hozzád.
Kislány koromban ki is mondtam, hogy csak akkor mennék férjhez, ha találnék valakit, akit minél jobban ismerem, annál jobban szeretem, és aki bár engem egészen ismer, mégis szeret. Megmondom nektek, hogy megtaláltam. Férjem az én Teremtőm. (És 54, 5a). Megtaláltam azt a Jézust, akit minél jobban ismerek, annál jobban szeretek. Benne nem találtam még egyetlenegy hajszálnyi hibát sem soha. És aki bár engem egészen ismer, mégis szeret.
Ha idejöttél, te is Őt keresed. Hadd mondjam neked nagyon nagy örömmel, hogy itt, most, láthatatlanul, de egészen valóságosan, és megismerhetően, kijelentheti magát számodra is, a testben megjelent Isten. Elmondhatod-e majd, hogy ez az Isten az én Istenem?
Az Ószövetségben csodák történtek: “Megállt a nap az égnek közepén és nem sietett lenyugodni majdnem teljes egy napig” (Józsué 10, 13b). “A fejszevas ekkor úszni kezdett” (2Kir 5, 6c). Csodák történtek! Az Újszövetség ezt mondja: Arcul köpték, meggyalázták, megfeszítették, ez az Isten az én Istenem! Ez az Isten, akivel mindent lehetett tenni, úgy szerette ezt a világot, ahogy énekeltük: “Krisztus e világot annyira szerette.” Vajon neked is ez az Isten az Istened? Kijelenthette-e már Isten Szentlelke neked Jézust, hogy ráébredj arra, hogy mindig Őt kerestem? Hitre jutásomkor elmondtam, hogy mindig ezt a békességet, ezt az örömöt, ezt a szeretetet, ezt az elvehetetlen boldogságot kerestem. Ha ezt megtalálod, célba ért az életed. Akkor elmondhatod, hogy mindig erre vártam. Jézus a Királyfi, akit vártam, Ő az, akire támaszkodhatom. Jézus nélkül nem ismerhetem meg Istent. Isten, Jézus Krisztusban, emberi testben jelent meg a földön.
Ez a nagyon komoly mondanivaló most, hogy Isten nélkül való voltál a világon, amikor Krisztus nélkül voltál, amikor Őt még nem ismerted. Olyan az Isten, amilyen Jézus. Beszélni lehet Vele, mert beszélni tud. Nem úgy van, ahogy a bálvány, aminek szája van, de nem beszél. Lehet, hogy a férjednek is szája volt, de nem beszélt. Beszélt talán, de nem mondott olyat, amit mondania kellett volna. Nem mindenki szól, aki beszél. Lehet, hogy csak üres locsogás minden. Hány asszony mondja, hogy a férjem mindent megígér, mindent újra megígér – de az nem volt Isten szerint szó. Ma reggel mondta nekünk az Úr, hogy keveset beszélj, de az igaz legyen, és valóság.
Jézusnak minden beszéde szó volt, amire építeni lehetett, aminek hinni lehetett. Soha nem csapott be senkit, minden igaz volt, amit mondott. Tudott segíteni. A Biblia azt mondja, hogy a bálványoknak kezeik vannak, de nem tudnak segíteni. Füle van, de nem hall, nem ért meg téged. Hányan mondták már el, hogy nem tudom, hány éve élek egy emberrel, és nem értem, és ő sem ért meg engem. Egy világ választ el bennünket egymástól.
Ha megismered Jézust, rájössz, hogy ért téged. Amikor először majd szól hozzád az Igében, akkor azt fogod kérdezni, hogy honnan ismersz engem? Egy igehirdetés után valaki hozzám jött és azt kérdezte: ugye beszéltek neked rólam? – Azt sem tudom, hogy ki vagy? – A barátnőm biztosan elmondott rólam mindent. – Nekem? Azt sem tudom, hogy ki a barátnőd. – Pedig az igehirdetésben mindent elmondtál, ami az életemben van. Nem én. Az enyém csak egy száj. Aki beszél, Az másvalaki. Aki rajtunk keresztül – ha igazán az Úré vagy, arról rögtön kiderül, hogy ismer engem. Ismeri a bajaimat, problémáimat, a csalódásaimat. Mindent elmondott – mondja a samáriai asszony Jézusról. Honnan tudja? Mert Neki van szeme és lát. Van füle és hall, és van szíve és megért téged. Úgy megért, mint soha senki ezen a földön. Most azért vagy itt, és azért hozott ide, hogy Vele találkozz.
Csak Jézuson keresztül mehetsz az Atyához, mert Ő nemcsak jött és emberré lett, hanem magára vette a bűneidet, és meghalt érted. És utat nyitott az Istenhez. Más út nincs. “Én vagyok az út!” (Jn 14, 6a). Rajta kívül senki sem mehet az Atyához – te sem – csak Jézus által.
Olyan jó volna most kérni: Uram, ismertess meg engem magaddal.
Imádkozzunk!
Uram, miután Téged megismertelek, még mindig előfordul, hogy idegen Istenem van, önmagam. Még mindig van bennem önbizalom, emberekben bízás. Bocsáss meg Uram, hogy melletted is lehetnek idegen isteneim, nemcsak előtted. Előtted sok-sok minden volt. Uram, segíts rajtam, hogy egyedül Rád bízzam magam, egyedül Rád támaszkodjam, és mindent Tőled várjak. Áldj meg így mindnyájunkat! Lépj elő a láthatatlanból számunkra, mint valóságos személy. Hadd merjük feltétel nélkül az egész életünket Neked adni.
Ámen.