“… én az Úrtól vettem …” 1 Korinthus 11,23
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 2000. január
2007. augusztusában ki lett egészítve a 67 – 130 fejezetekkel, amelyek csak interneten olvashatók, nyomtatásban nem jelentek meg.
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
MEGBÉKÉLTETETT A KERESZTFA ÁLTAL (2/5)
TÁVOLBÓL – KÖZELVALÓ
“Hogy ti, mondom, abban az időben Krisztus nélkül valók voltatok, Izráel társaságától idegenek, és az ígéret szövetségeitől távolvalók, reménységetek nem volt, és Isten nélkül valók voltatok e világon. Most pedig a Krisztus Jézusban ti, kik egykor távol voltatok, közel valókká lettetek a Krisztus vére által. Mert Ő a mi békességünk, ki eggyé tette mind a két nemzetséget, és lerontotta a közbevetett választófalat. Az ellenségeskedést az Ő testében, a parancsolatoknak tételekben való törvényét eltörölvén; hogy ama kettőt egy új emberré teremtse Ő magában, békességet szerezvén.” Efézus 2, 12-15
Imádkozzunk!
Uram, köszönöm, hogy mi most a kegyelem királyi székéhez járulhatunk. Kérlek, könyörülj rajtunk, hogy most, alkalmas időben Tőled kegyelmet nyerjünk, az egész elmúlt életünkre. Úr Jézus, áldj meg ma úgy, hogy megértsünk valamit abból, amit Te akarsz mondani Igédből. És kérünk, hogy tudjunk annak engedelmeskedni.
Ámen.
Tegnap arról beszélt nekünk az Ige, hogy “Krisztus nélkül, Isten nélkül”. Krisztus nélkül annyit jelent, hogy Isten nélkül valók vagyunk. Istent csak Jézus Krisztusban lehet megismerni, mert Benne jelentette ki magát. Mi soha nem tudunk a közelébe férkőzni. Az eszünkkel, az érzésvilágunkkal mi nem tudjuk Őt megközelíteni. Jó volna a csendességünkben kérni, hogy Uram, jelentsd ki magadat nekem. Ha nem jelented ki magad, hiába jöttem ide.
A Biblia itt a két versben kétfajta emberről beszél. Távolvalók, és közel valók. A távolvalók a pogányok. Az efézusbeliek pogányok voltak. Aki kicsit ismeri a Bibliát, az tudja, hogy az ApCsel szerint nagy botrány volt azért, mert az efézusi Diánát megsértették. Pál apostol azt mondta, hogy a bálványok nem istenek. Attól féltek, hogy elveszik tőlük a bálvány Istenüket. Az egész Efézus városa azt kiabálta: “Nagy az efézusi Diána! (19, 28). Tisztelték, csodálták, előtte hajoltak meg. Tegnap megértettük, hogy mi is ezt tesszük, amikor akár emberek, akár dolgok középponttá, istenné lesznek az életünkben.
A pogányok a távolvalók, a közel valók pedig a zsidók voltak, akik kezdettől fogva hallottak Istenről, ismerték a törvényt, akiké volt a szövetség, akik ismerték a templomot. Erre a két nemzetségre mondja most az Ige, hogy Isten eggyé tette.
Itt is kétféle ember van. Vagy zsidó vagy, vagy pogány. Nem test szerint gondolom, lélek szerint. Az az ember, aki úgy mondja, hogy a templom mellett nevelkedtem, olvastam a Bibliát, megtanítottak a Tízparancsolatra, tudtam imádkozni, az zsidó. Nem faj szerint zsidó, hanem aki mindig közel volt Istenhez. Hányan mondják itt, hogy már gyerekkoromban kértem Istent, meg is hallgatott, tapasztaltam is időnként. Ez a fajta ember a zsidók közé tartozik, azok közé, akik tudták a törvényt, imádkoztak, imádták az Istent. A pogányok a világi emberek, akik távol voltak. Nem érdekelte őket, távol tartottak magukat ezektől a dolgoktól. Talán nagy ünnepeken elmentek a templomba, mert úgy illett, de egyébként nem érdekelte őket az egész.
Hadd mondjam nektek, hogy én pogány voltam. A Biblia szerint a görögök is pogányok. Olyanfajta ember voltam, aki a világban élt, akit nem érdekeltek a hitbeli dolgok. Unalmasnak, fárasztónak találtam, és nem értettem, hogy mit tudnak ezek annyi ideig együtt ülni. Mi érdekes van a Bibliában, aminek a nyelvét sem értettem. Az embereket sem értettem, hogy minek örülnek, és mit kegyeskednek. Világi ember voltam.
Később Pál apostol kétféle hívő emberről beszél. Az egyik fajta, aki vallásosból lett, a másik pedig a világi emberből. Ez a két nemzetség. Jézus Krisztus “eggyé tette mind a két nemzetséget, és lerontotta a közbevetett választófalat.” A két nemzetség nem bírja egymást. Azért nem szerettem a vallásos embereket, mert az volt bennem, hogy képmutatók. Itt mondják a szép dolgokat, otthon pedig másként él. Szókimondó ember voltam, és irtóztam attól, ha valaki megjátszotta magát és mást mutatott. Lehet, hogy én is mást mutattam, csak az ember a sajátját sosem látja. Mindig az volt bennem, Istenem, őrizz meg attól, hogy vallásos ember legyek.
A vallásos ember pedig nem bírja a világi embert. Hogy lehet valaki ilyen, hogy ilyen ruhákat hord. Ilyen módon jár, és hogy mindig a tévé előtt ül. Én ugye máshova megyek, nem szeretem a szórakozást. Én nem mentem be egy kocsmába sem. Ezt mondja a zsidó ember. Mindig az Ige mellett éreztem jól magamat. Én, mint görög, mint aki a pogányból lett hívővé, mindig egy kicsit irtóztam a kegyesektől. Rajtuk marad a máz azután is, a kifejezésmódjáig és az egész lényében. Ahogy a világi emberen is rajta marad, hogy egy kicsit arrafelé sandít.
Talán most már értjük, hogy mi a kétféle nemzetség. A Bibliában mindig kétféle ember van. Gondoljunk a tékozló fiú történetére. Egyik a tékozló volt, a világi. aki elverte a vagyonát, szórakozott, élt. A másik otthon volt. Az atyával együtt csinálta a dolgokat, és mindig engedelmes volt a saját elgondolása szerint. Hadd mondjam el nektek, hogy mind a kettő egyformán messze volt az atyától. Aki mellette élt, az is. Sőt, az otthon maradt fiú egy kicsit még messzebb volt. A tékozló fiúért nem kellett elmenni az atyának, azt haza hozta a bűne. Az otthon maradt fiúért az atyának ki kellett menni és könyörögni, hogy jöjjön be. Amikor a kisebbik fiú hazatért, levágták a hízott tulkot, és nagy lakomát rendeztek, megérkezett az otthonmaradt fiú, és fel volt háborodva, hogy most ezt a gyalázatos valakit, aki elverte a vagyonát, ennek levágtad a hízott tulkot. Hiába kérlelte az atya, nem akar bemenni. Úgy szeretem az atyát, hogy egyszerűen kiment utána. Kérlelte, hogy fiam, hát örülnöd kellene, hogy a te testvéred meghalt és feltámadott. A nagyobbik fiú nem tudott örülni.
Nagyon sokszor élem át most is ezt evangélizációkor, amikor a falunak az alja kezd megtérni. A vallásosok ott ülnek, és azt mondják, hogy jönnek most ezek ide, és hogy-hogy ragyogva mondják, hogy megtaláltam Jézust. Eddig soha nem láttuk a templomban. Soha nem segített, a szeretetvendégségeken sem tett semmit. Egyszer csak idejön, és azt mondja, hogy ő Isten gyermeke. Mennyire felháborító, hogy ez a jött-ment, aki az egész életét eltékozolta, idejön és leül az első sorba, és bizonyságot tesz. Én pedig nem tudok szólni egy szót sem. Még hangosan is imádkozik –, hát hogy van ez? Ezek most elénk akarnak jönni?
Jézus világosan megmondta: A paráznák és vámszedők megelőzik a vallásosokat az Isten országában. Előbb fognak bemenni. Isten szempontjából sokkal könnyebb egy olyan ember, aki látja a bűneit. Tudja, hogy milyen. Nem úgy, mint a vallásos, aki itt is csak azt tudja mondani, hogy nekem milyen jó, mert én mindig jártam templomba. De közben mérhetetlenül messze van, távolabb, mint a világiak. Nagyon sokszor jajgatnak nekem a mai ifjúságért. Ne féljetek, mondottam – ezek hamarabb hitre jutnak, mint ti templomban ülők. Mert ezek végigjártak sok mindent, látták, hogy ott nincs boldogság. Ezek, ha majd hallanak a keresztről, összetörnek, nem úgy ülnek ott, mint ti, hogy mindent tudok. Ki ne tudná jobban, mint én, hogy Jézus meghalt a bűneimért. Mi újat tudnak még itt nekem mondani. Mindent tud, mindent ért, mindenben benne volt mindig.
Vallásos vagy-e, zsidó vagy-e, vagy pogány? Gondolkozz egy kicsit, hogyan jöttél ide. Talán úgy, hogy mit is akarnak velem itt? Miből térjek én meg? Térjenek meg azok, akik mondogatják, hogy sosem hallottak ilyet. Én, a vallásos, aki ebbe születtem, akinek az apja presbiter volt –, nekem akarnak ezek itt prédikálni?
Kétféle ember járkál ezen a világon, zsidó és pogány. Pál így mondja: mi zsidóból lettünk görögök. Azoknak is meg kell térni? A vallásosságból is meg kell térni? Állapítsd most meg, hogy hova tartozol. Benne éltem mindig a szövetségekben, hallottam mindig, hogy Ószövetség, Újszövetség, hát én mindent ismerek. Mi új van itt? Állapítsd meg most a helyedet, mert két nemzetség van: zsidó, vagy pogány. Harmadik nincs!
Az előbb beszéltem a tékozló fiúról, aki messze vidékről jött vissza, és milyen őszintén, egészen és boldogan borult az atyja nyakába. A másik mindig az atyjával volt, és mikor a kisebbik hazajött, kiment. Mit akarnak ezek? Micsoda új dolgokat beszélnek itt? Amikor itt a faluban evangélizáltam, egyik este búcsúzáskor egy férfi megállt az ajtóba, és azt kérdezte a lelkészünktől, hogy miért beszél ez a nő mindig Jézusról? A tiszteletes úr sose beszélt Jézusról. A lelkész mondotta: dehogynem! Hát én is Róla beszéltem.
A zsidók felháborodnak, amikor egyszer csak Jézusról beszélnek. Mindig az Úristenben hittem, most miért kell itt jézusozni? Idejöttél testvér, állapítsd meg magadról komolyan, melyik vagyok én? Vallásos voltam, most eljöttem ide, hogy jól érezzem magam, és egy kicsit hozzám hasonló emberek között legyek, akik ugyanolyan jók, mint én. Mert ugye olyan rossz a között a sok-sok bűnös ember között élni. Eljöttem ide egy kicsit fürödni, de azért én alapjában véve mindig rendben voltam. Talán ülnek mellettem olyanok, akik ezekről a dolgokról mit sem tudtak, majd magyarázok nekik.
Jaj, de kétségbe vagyok esve, amikor a régi vallásosak kezdenek magyarázkodni azoknak, akik életükben először hallanak ilyet. Unalmasan, fárasztóan, érthetetlenül, mert ugye ők nem élték át. Ez olyan, mintha valaki Amerikáról beszélne, de egész más az, ha valaki ott járt. Abban élet van! A másik csak szöveg.
Még egy hely van a Bibliában, ahol az ige két fiúról beszél. Az egyiknek azt mondta az atyja, hogy menj el az én szőlőmbe munkálkodni. Azt mondta, hogy persze, elmegyek. És nem ment el. A másik azt mondta, hogy az egész nem érdekel, nem megyek. Aztán egyszer csak megtért, meggondolta magát és elment. És a végén megkérdezi, hogy melyik cselekedte az atya akaratát? A második. (Mt 21, 28-31).
Lehet, hogy az a valaki vagy, aki gyerekkorodtól tudod, hogy hív az Úr, de nem mentél el. Nem engedelmeskedtél, nem tetted meg, amit várt tőled. De a második, aki egyszer meghallja, hogy ki az, aki hívja, elmegy.
Két nemzetségről beszél az ige. Lehet, hogy azt mondjátok, hogy az egészet nem értem. De azt mondja a 13. vers: “Most pedig a Krisztus Jézusban ti, kik egykor távol voltatok, közel valókká lettetek a Krisztus vére által.” Mi közöd neked a Krisztus véréhez? Vannak, akik azt mondják, miért kell mindig a vérről beszélni? Mit jelent ez, hogy a vér? “Közel valókká lettetek a Jézus vére által”, mondja itt az Ige. “Mert Ő a mi békességünk, aki eggyé tette mind a két nemzetséget, és lerontotta a közbevetett választófalat.” A vallásosak és a világiak között mi a közbevetett választófal? Nagyon röviden meg tudom mondani: az ÉLET! Ez a választófal!
Vallásos én, amelyik mindig azt mondja: te mondod nekem ezeket? Én mindig! Családomban egy valakivel nem tudtam mit kezdeni, amikor hitre jutottam. Teljesen világias családból, és életből jutottam hitre, úgy is néztek rám, mint aki megbolondult. Amikor elmondtam, mi történt velem, a nővérem azt mondta, hogy én mindig ilyen voltam. Most mit magyarázzak neki, mikor mindig ilyen volt szerinte. Egyik sem érti, hogy kicsoda Jézus, miért van szüksége Jézusra, hiszen ebbe születtem bele. A másik azt mondja: olyan idegen nekem ez az egész, és irtózom az egésztől. Egyik sem érti meg a másikat, a világi botránkozik a hívő életén, a sok kegyeskedésén. A vallásos botránkozik a világias emberen, hogy ez még mindig a tévé előtt ül?
Ott a nagy választófal, az egyik a vallásos én, amelyik nagy azáltal, hogy azt mondja: mindig jártam a templomba. Valaki elsorolta, hogy hány nagy hívő ember lakott már nála, és ez által nagy énje lett. Hát ki, ha nem én? A másik oldalról pedig a pogány én, amelyik azt mondja, hogy mit tudnak ezek, nem tudnak ezek semmit. Ezek a szent fazekak itt üldögélnek egymás mellett, nem is értik a világot, meg semmit. A választófal a világiak. Milyen ruhákba járnak. Borzasztó! Teljesen világi emberként egy ilyen vallásos környezetbe kerültem, és azt mondtam, hogy rettenetes, hogy néznek ki. Milyen a hajuk, milyen a ruhájuk. Istenem, csak ilyen ne legyek soha! Ez onnan botránkozik, hogy ebben a világban hogy lehet így élni? Hát ennek színes televíziója sincs? Nem tudnak beszélni semmi értelmes dologról. Ha megkérdezek valamit, akkor nem tudnak semmit, csak mondják a maguk kegyes szövegét. Innen is én – onnan is én. Egy fal, amelyik két oldalról épül. De jó vastag fal.
Melyik oldalán vagy a falnak? Látod, Isten ezt rontotta le Jézusban. Azt, amivel én nagyra vagyok. Mert ugyanúgy lehet nagyra lenni a vallásosságommal, ugyanúgy lehet nagyra lenni a világi dolgokkal. Nekünk ez is van, meg az is, ezek meg itt proletár életet élnek. Hát mitek van nektek?
Nem tudom, hogy nálad mi a fal? Mert van egy közben levő fal, amin keresztül nem tudják egymást megérteni. Átkiabálni sem lehet rajta. Azt mondja az ige, hogy jött Jézus, és lerontotta ezt a választófalat. Jó lenne, ha megértenéd most, hogy nem ér semmit az egész vallásosságod. Mert önmagadra épül, a cselekedeteidre, a jóságodra, az imádságaidra. – Tudod, hogy én mennyi emberért imádkozom? Azt feleltem, hogy nem –, de nem is akarom megtudni. Azért mondja el, hogy nagyobbá legyen ezen keresztül is. Milyen visszás, amikor már mondom, hogy mit tettem én teérted. Mindent leront! Ha dicsekszel az imádkozó életeddel, meg azzal, hogy mióta ismered a Bibliát, egyszerűen nullává lesz az egész.
Az őseid sem számítanak. De nem számít a világi múltad sem. Én is el tudtam volna mondani, hogy mit csináltam, hova jártam, de nulla, nevetséges, semmi. Nálunk nincs nagy ember, egyszerűen lerontatott. Se műveltség, se tanultság, se képességek, se vallásosság. Jézus lerontotta. A fal ledőlt, Jézus eggyé tette a két nemzetséget. Nálunk senki nem tudja, hogy ki ül mellette. Valaki nagyon sokáig járt hozzánk – most már nagyon idős, és nem jön. Egy grófnő volt, de senki nem tudta, hogy az. Egy takarítónő mellett ült, és olyan kedvesen elbeszélgettek az Úrról, és a dolgairól, mintha egy iskolába jártak volna.
Akik hozzánk járnak, nem is tudom, milyen vallásúak. Innen is jönnek, onnan is, nem is kérdezem. Nem akarom, hogy válaszfal legyen. Olyan jó, hogy együtt térdelünk az úrasztalánál, az úrvacsoraosztásnál, ugyanazt a kenyeret esszük, és bort isszuk, és a választófal sehol nincsen. Itt nincs más, csak testvér. Gondoljátok el, hogy ez a csoda. Mit próbálja ez a világ lerontani a választófalat. Mindent megtesz, mindent megforgat. Aki lent volt föl kerül, aki fönt volt lekerül, és még mindig megvan a választófal. Mert ez a választófal csak Jézus Krisztus által omlik le.
“Mert ő a mi békességünk, ki eggyé tette mind a két nemzetséget, és lerontotta a közbeeső választófalat, az ellenségeskedést az Ő testében, a parancsolatoknak tételekben való törvényét eltörölvén; hogy ama kettőt egy új emberré teremtse Ő magában”. Vajon benned lerontotta-e már a válaszfalat? Tudod, hogy egy érték van Isten országában, az Ő világában – Jézus! Az egyetlen engedelmes Fiú!
Hallottátok, hogy két fia volt egy embernek. Az egyik tékozló volt, aztán megtért. A nagyobbik otthon volt és megkeményedett. Egyik sem cselekedte az atya akaratát. Mind a kettő távol volt. És akkor elküldte Isten az Egyszülött Fiát. Az este olyan örömmel olvastam a Zsidókhoz írott levélből, amikor megszólalt Jézus: “Ímé itt vagyok, hogy cselekedjem óh Isten a te akaratodat” (10,7). Jézus megszólal a mennyben, amikor az Atya megoldást keres, hogyan lehetne megmenteni az embereket. Jézus az a Fiú, aki elmegy, akit el lehet küldeni, aki engedelmes a keresztfának haláláig. Ő az egyetlen érték a mennyben! Vajon ismered-e Őt? Nem az “én” lesz többé a középpont, amikor lerontotta a választófalat innen is, onnan is, vallásos, és világiak között –, hanem Jézus! Eljutottál-e már oda, hogy Ő az egyetlen érték? Őbenne békéltette meg Isten az egész világot.
Az elmúlt csendes napon olyan új volt nekem, amiről beszélnem kellett, és ma újra eszembe jutott. Akkortájt beleolvastam abba a részbe, ahol a szőlőmunkásokhoz küldi a gazda a szolgákat, és a végén megverik, megölik őket. Aztán azt mondja az ige: Volt még egy szerelmes fia, azt is elküldte ezzel a mondattal: “A fiamat meg fogják becsülni.” (Mt 21,37). Ültem a mondat fölött: Atyám, Te nem így küldted a Fiadat. Úgy küldted, hogy a Fiadat meg fogják ölni! Jézus Isten elvégzett akaratából adatott halálra. Jézust Isten ezért küldte.
Vajon egy kicsit megérted-e most az Atya szívét? Ha van gyermeked, akkor megérted. Küldöm a Fiamat! A Fiamat meg fogják ölni. Azt mondja a pünkösdi prédikáció: “Azt, aki Istennek elvégzett tanácsából és rendeléséből adatott halálra, megragadván, gonosz kezeitekkel keresztfára feszítve megöltétek” (Ap Csel 2, 23). Most fogadd el, hogy Ő ezért jött. Az Atya is tudta, és Ő is tudta. “A bűn zsoldja a halál!” (Róma 6, 23a). Ő elszenvedte a halált. Ezért a középpont Jézus. A Golgotán dőlt le a választófal. Aki egyszer ott járt, annak szemében nincs többé lenézni, kivetni, kisemmizni való ember.
Az egyetlen Igaz ott függ a Golgotán, kezével átöleli mind a két részt, a zsidót, és a pogányt. A végén egyesül mind a kettő egy új emberré. Egy Jézus-emberré, aki úgy jár ezen a földön, ahogy Ő járt. Ezért hívott ide, hogy a választófalat lerontsa Jézus, hogy egészen új emberré lehess.
Imádkozzunk!
Köszönjük, Úr Jézus, hogy jöttél. Köszönjük, Édesatyánk, hogy úgy szeretted ezt a világot, hogy odaadtad érte az Egyetlent, az Igazat, az Embert, hogy mi emberré lehessünk. Könyörülj meg rajtunk, hogy egy picit, amennyire a kis emberi eszünk meg tudja érteni, megértsük, megközelítsük ezt a végtelen szeretetet. Kérünk, cselekedd meg velünk, hogy úgy menjünk el innen, mint aki már se nem vallásos, se nem világi, hanem a Te gyermeked.
Ámen.