“… én az Úrtól vettem …” 1 Korinthus 11,23
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 2000. január
2007. augusztusában ki lett egészítve a 67 – 130 fejezetekkel, amelyek csak interneten olvashatók, nyomtatásban nem jelentek meg.
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
URALMA NÖVEKEDÉSÉNEK NEM LESZ VÉGE (3/5)
Fény ragyog fel fölöttük
“De nem lesz mindig sötét ott, ahol most szorongatás van, eloször megalázza Zebulon és Nafthali földjét, de azután megdicsoíti a tenger útját, a Jordán túlsó partját és a pogányok határát. A nép, amely sötétségben jár, lát nagy világosságot: akik lakoznak a halál árnyékának földében, fény ragyog fel fölöttük.” Ézs 9,1-2
Imádkozzunk!
Köszönjük Uram, hogy senki nem lát minket igazán, csak Te. Hadd áldjunk, hogy ismered szívünket, életünket, és minden dolgainkat. Köszönjük, hogy ennek ellenére is szeretsz. Könyörülj rajtunk, hogy oda találjunk most ehhez a Te szeretetedhez. Kérünk, oldd meg az életünket. Szóljál hozzánk és beszélj velünk nevedért, Lelked által.
Ámen.
Mai igerészünk egy “de” szóval kezdodik. Ez a szó mindig fordulatot jelent. Nem tudom, életedben ott volt-e már ez a dönto szó? Mindent elrontottam, “de”! Isten “de” szava a golgotai kereszt. Bár az életünkben is elhangzana ma: “De nem lesz mindig sötét”.
Nincs rettenetesebb a testi sötétségnél, amikor nincs hajnal, nincs remény, nincs kilátás. Az utolsó szó a halálé. Nincs de, nincs hajnal. Az Ördög hatalma alatt egyre sötétebb lesz, a vége pedig az örök sötétség.
Ma arról beszél az Ige, hogy nincs remény, nincs öröm, nincs mit várni. Jó volna most kicsit belenézni az életünk regényébe, végébe, mi lesz, ha nincs hajnalunk, ha ebben a suru sötétségben maradunk. Ebbe a teljes sötétségbe mondja most ki Isten: “De nem lesz mindig sötét”. Van kilátás!
A sötétségrol így olvastunk a mai részben: “Akik lakoznak a halál árnyékának földében…” Tudjuk-e, hogy a föld, amin élünk, a halál árnyékának földje? Az ember gyönyöru napsütötte életben élt, amikor Isten teremtette ezt a világot. Az Istennel való kapcsolatnak örömében, boldogságában teltek napjai. Ebbe a boldogságba tört be a bun. Amikor az elso ember engedetlen lett, az egész Édenre sötétség borult. Mintha rövidzárlat lett volna Isten és ember között. Nem tudták, mi ez a sötétség. Mi már beleszülettünk a sötétségbe, a halál árnyékának földébe. Az embernek megvolt a lehetosége arra, hogy az örök világosságban maradjon. De mert az ember evett a halál fájáról, abban a pillanatban az egész világra és az emberiségre ráborult a sötétség. Egy ember bune által sokan bunösökké lettek. Az ember a bun és a halál törvénye alá került. Minden betegség arról beszél, hogy meg fogsz halni. Mennyi kín és szenvedés van életünkben emiatt a rettenetes árnyék miatt.
De sajnos, a lelki életemen is rajta van a halál árnyéka. Minden örömön, amit kapunk ebben az életben, rajta van a mulandóság árnyéka. Minden boldogságon ott van. Milyen szép a szerelem, de jaj, ha elmúlik! Minden örömünk kicsi és rövid. Most megvan, de meddig? Minden múlandó, az örömünk, a fiatalságunk, az életünk, mert rajta van egy iszonyú árnyék. Nem tudom, mikor múlik el? Az ember már hozzászokott, hogy minden múlandó ezen a földön. Nincs semmi ami örök, ami maradandó. Amikor megtértem, azt mondottam, ha ezt az életet elveszíteném, nem tudnék már a régiben tovább élni. Olyan nagy örömöm volt, amikor megtapasztaltam, hogy nem múlik el. Akkor értettem meg, hogy örök életet kaptam, amelyik nem múlik el a halállal sem, mert örök. Egy másik világból származik, nem a halál árnyékának földébol. Isten országából, ahol minden örök. “Aki hisz a Fiúban, örök élete van.” (Jn 3,36).
Ez a legszebb szó, hogy “élet”. Benne van az öröm, a békesség, a szeretet, amit élni érdemes. Hányan mondják, hogy az életem nem élet. Tökéletesen igaza van. A halál árnyékának földében nincs élet, csak Jézusban. Itt minden alá van vetve a halál rettenetes törvényének. A bun és halál azonos dolog. A bun magában hordozza a halált. Ezzel együtt jár a belso szorongás. A sötétségben járás azt jelenti, hogy bunben, hazugságban, képmutatásban járunk egy életen keresztül. A hitrejutásom után az volt a legnagyobb örömöm, hogy nem kell többé mást mutatni, mint ami van. Nem kell tovább ezt a fárasztó színházat csinálnom, amit 28 éven keresztül játsszottam, hogy mindig szebbet, jobbat kellett mutatnom, mint ami voltam. Milyen rettenetes ez a sötétség. A bunnel együtt jár a sötétség. Van mit dugni, rejteni. Mindig titkolni kell valamit, mást mutatni, mint ami igaz. Erre mondja az Ige, hogy sötétségben jár.
Jézus azt mondja: “Ha világosságban járunk, közösségünk van egymással.” (1Jn 1,7). De mert sötétben járunk, ezért még a házastársak között sincs igazi boldogság, mert ott is ott az árnyék, valami régi dolog, vagy mostani, ami titok, amit nem szeretnénk, ha kiderülne. A sötétség belülrol terjed kifelé. Szeretném megkérdezni, sötétségben jársz, vagy világosságban? Most mit takarsz itt Isten elott, és otthon emberek elott? Sokszor még a szeretteink elott is játsszunk. Ok sem tudják igazán, hogy ki vagy. Senkit nem tudsz becsapni, csak magadat. Nagy dolog, ha valóban letöröltetik rólad ez a sötétség, ez a képmutatás. Neked sem jó, másoknak sem.
Isten most mindennel szemben, ami benned van, elmondja az örömüzenetet: “De nem lesz mindig sötét ott, ahol most szorongatás van.” Sötétség és szorongás együtt jár. Lehet, hogy azt mondod, semmi külso szorongás nincs. Testvér, belül van a szorongás, a szívedben. Sokszor kívül is gyulnek a nehézségek, a bajok, a családban, a körülményekben, de a legrettenetesebb szorongás belül van. A lelkiismeret szorít téged. A bunök belül szorítanak, nem kívül.
Biztosan sokan olvasták a “Bun és bunhödést”. Egy rettenetes példa arról beszél, hogy egy fiatalembernek sikerül mindent elrejtenie, semmi nem tudódik ki, semmi nem történik. Ez a fiatalember megnosül, nagyon helyes, szép felesége van, két kis gyereke. Egyszer a szoke kislányának megsimogatja a fejét, és véres lesz a keze. Keresi, hogy miért, de nem értette. Másnap újra megismétlodik az eset, és harmadnap elviszik a férfit az elmegyógyintézetbe. Csak o látta a vért, ami egyszer régen ott volt a kezén. A lelkiismeret!
Egy rabot megkérdeztek, hogy milyen itt az ellátás, megvan-e mindenük? Kérem, mindenünk megvan, a kínzó kamra itt belül van. Ez az, amitol nem tudsz szabadulni, és ami egyre sötétebb lesz, és egyre nagyobb a szorongás, egyre jobban kínoz a lelkiismeret. A pokol belül van, késobb majd kívül is lesz. Minden ember jót gondol rólunk, senki nem tud, lát semmit, de a szorongás belül van. Abból nincs más kiút, csak Jézus. Csak a bocsánat. Csak ha világosságra kerül az utolsó titok is. Lehet, hogy sok mindent elmondtál már, de nem mindent.
“Eloször megalázta Zebulon és Nafthali földjét, de azután megdicsoíti a tenger útját.” Lehet, hogy most ebben vagy, hogy Isten megalázott, hogy azután megdicsoíthessen. Eloször jön a megaláztatás, a szorongás, a bajok, a nehézségek. Nagyon sokszor már kívül is, a betegség, családi tragédiák, talán a haláleset. Valamin keresztül Isten megaláz, hogy azután jöhessen a boldog, igazi élet. “A nép, amely sötétségben jár, lát nagy világosságot, akik lakoznak a halál árnyékának földében, fény ragyog fel fölöttük.” (Ézs 9,2). Felragyog a hajnalcsillag a legnagyobb sötétben. A hajnalcsillag Jézus. Milyen jó volna, ha felragyogna neked is. Olyan csodálatos az, ha valakiben már ragyogni kezd egy kicsi fény. Valami ilyen, hogy hátha mégis igaz?
Pál apostol maga írja le, hogy ott volt István vértanú halálánál, orizte azoknak ruháit, akik Istvánt kivégezték. István arca sugárzott, mint egy angyal arca. Egy kis fény belehullott Pál sötét szívébe, – és ha minden igaz? Ha igaz, hogy aki haragszik, embergyilkos, ha igaz, hogy minden hiábavaló szóért számot kell adnunk majd? Erre mondja Jézus, amikor találkozik vele: “Nehéz néked az ösztön ellen rugódoznod.” (ApCsel 9,5). Az o szívében ott volt az ösztöke. Talán ez az egy mondat: És ha mégis Jézus a Megváltó, akkor ezt a Megváltót üldöztem?!
Tudod-e, hogy a Bibliában minden igaz, és hogy te akkor elvesztél? Bár most szúródna beléd az ösztöke! Bárcsak egy kicsi világosság, egy kicsi fény, egy kicsi vágy ébredne a szívedben. Gondoljunk a bölcsekre, hogyan vitte oket a csillag fénye Betlehembe, Jézusig. Nem tudom, benned ott van-e már a hajnalcsillag, ott van-e már a vágy, a keresés? “A nép, amely sötétségben jár, lát nagy világosságot.” Ehhez a nagy világossághoz vezet most és visz el az Úr. A csillag Jézushoz vezetett. Most is Jézushoz vezet, a nagy-nagy világossághoz. Az a nagy szeretet, amire vágyakozol, a Golgotán látható. A nagy világosság ott van. Az a mérhetetlen ragyogás, amibe bele sem tekinthet a szemünk. Az ember nem tudja nézni. Isten oda akar vezetni ahhoz a világossághoz, hogy így szerette Isten a világot, és benne téged.
Testvér, a kereszt beszél. “A keresztrol való beszéd bolondság azoknak, akik elvesznek.” (1Kor 1,18). Beszélt-e már hozzád a kereszt Isten szeretetérol? Felragyogott-e már neked ez a fény? Eljutottál-e már oda, hogy megértetted, hogy az egyetlen, amire szükséged van, Istennek a mérhetetlen szeretete.
Imádkozzunk!
Uram, magunk sem tudjuk felmérni azt a sötétséget, amiben járunk. Úgy megszoktuk már, hogy tájékozódni sem tudunk, csak tapogatjuk, mint vakok a falat. Képesek leszünk innen is vakon továbbmenni. Uram, ne engedd, hogy a lelkiismeret szorongását itallal, munkával, szórakozással csillapítsuk. Uram, hadd kérjünk egy szívvel Téged, hiszen senki nem tud rajtunk segíteni. Hadd ragyogjon föl egy kicsi világosság, hogy igaz az, hogy lehet boldog emberré lenni és fenntartás nélkül örülni. Segíts Úr Jézus, hadd ragyogjon be a fény a szívünkbe, hogy merjük megtenni az elso határozott, komoly lépéseket Feléd. Kérünk, áldj meg minket nevedért, Lelked által, dicsoségedre.
Ámen.