“… én az Úrtól vettem …” 1 Korinthus 11,23
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 2000. január
2007. augusztusában ki lett egészítve a 67 – 130 fejezetekkel, amelyek csak interneten olvashatók, nyomtatásban nem jelentek meg.
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
AMÁSIA URALKODÁSA (5/5)
UTOLSÓ FIGYELMEZTETÉS
“Amásia pedig, a Júda királya, tanácsot tartván, követet küldött Joáshoz, a Joákház fiához, aki Jéhunak fia volt, az Izráel királyához, mondván: Nosza szálljunk szembe egymással. Akkor Joás, az Izráel királya ilyen választ adott Amásiának, a Júda királyának: A Libánus hegyén való tövis külde a Libánuson való cédrusfához, mondván: Add a te leányodat az én fiamnak feleségül; ekközben azonban arra menvén egy fenevad, mely a Libánuson lakik, eltapodta azt a tövist. Te magadban így gondolkodtál: Megverted az Edomitákat, azért fuvalkodtál fel magadban, hogy dicsekedjél. Kérlek, maradj otthon, miért szereznél magadnak veszedelmet, hogy te és Júda elvesszen általam.
De Amásia nem nyugodhatott, mert Isten elvégezte, hogy az ellenség kezébe adja őket, mivel az edomiták isteneit keresték. Felindult azért Joás, az Izráel királya, és szembeszálltak egymással ő és Amásia, a Júda királya Béth-Semesnél, amely Júdában van. És Júda megveretteték Izráel által, és elmenekültek mindnyájan sátoraikba.” 2Krónika 25, 17-22
“Azon időtől fogva pedig, hogy Amásia az Úrtól elszakadt, összeesküvést szőttek ellene Jeruzsálemben; és elmenekült Lákisba, de utána küldöttek Lákisba, és megölték ott őt. És elhozták onnét lovakon, és eltemették őt az ő atyáival, Júdának városában.” 2Krónika 25, 27-28
Imádkozzunk!
Köszönjük Uram, hogy az énekben is Téged áldhatunk. Add meg nekünk azt a kérésünket, hogy ettől kezdve az életünk igazán célegyenest futhasson. Köszönjük, hogy ezt akarod, hogy erre biztattál egész héten. Kérünk, áldj meg, és amit még akarsz, add meg Igéden keresztül. Álld meg ezt a napot, hogy úgy mehessünk el innen, mint akik már valóban ráálltak a Te futópályádra, és célegyenest futnak.
Ámen.
Nem tudom, érzik-e a testvérek, milyen szomorú, hogy Amásia életének végén egy sírnál kell megállnunk. Kérdezhetjük szomorúan: Amásia, hova jutottál? Ez a sír beszél! Amásia nem tudott már Isten elől elmenekülni, akitől elszakadt. Ez a vége az ő életének. A Biblia írja: “Figyelmezvén életük végére, kövessétek hitüket.” (Zsidók 13, 7b). Most azt kellene mondani, hogy nézzük az életük végét, de ne kövessük ezt az utat!
Emlékezzünk vissza, ahogyan kezdtük: “Kedves dolgot cselekedett az Úr előtt, de nem tiszta szívből.” Senki nem szolgálhat két úrnak – te sem. Mindig azt hisszük, nekem azért sikerül valahogy. Ha Isten azt mondja: senki, akkor senki, Amásia sem. Pedig úgy nézett ki, mintha sikerülne ez az út, ott volt élete első felében a kedves dolog, aztán elindult lefelé. Jó meglátni, hogy a mi tanulságunkra írattak meg ezek, amik az Ószövetségben vannak. Vajon értesz-e, tanulsz-e belőle? Az engedetlenséged, a saját utad, az egész életedet tönkreteszi. Az egész teremtettség erről beszél.
Gondoljunk a testi életünkre, egy kicsi, semmi vérrög, semmi a testhez képest, és a szívbe érve halált jelent. Egy sejt burjánozni kezd, és kezdődik a rák. Lehet egészen kicsi az a dolog, amiben nem akarsz engedelmeskedni. Egy vírus is halált okozhat. Sokszor nem a nagydologgal van a baj. Az utolsó napon nézz szembe azzal, most vajon eljutottam oda, hogy Uram, egészen és teljes szívből követni akarlak?
Megláttuk Amásia telhetetlenségét, amikor “Annak felette az Izraeliták közül százezer erős vitézt fogadott fel, száz tálentum ezüstön.” Isten az országában megadott neki mindent, amire szüksége volt, de Amásiának több kellett. Vajon a szívedig ért-e, hogy annak felette mindig többet, mindig többet akarsz? “A telhetetlenségnek vétkéért haragudtam meg, és megvertem őt, elrejtém magamat és megharagudtam; és ő elfordulva szíve utjában járt” –, mondja az ige És 57, 17 versében. Nem volt elég, amit az Úr adott. Ő mondta Dávidnak is, amikor felsorolja, hogy mit adott néki, ezzel fejezi be: “És ha még ez kevés volt, ezt s ezt adtam volna néked.” (2Sám 12,8).
Emlékszünk arra, hogy az Úr azt mondotta, hogy ő néked annál sokkal többet adhat. És adott egy nagy győzelmet. De nem ez volt a sokkal több. Amikor beszéltünk róla, megértettétek, hogy az új élet, az új szív, az, ami a sokkal több. Lehet, eljutottál odáig, hogy bocsánatot kaptál, de az Úr még sokkal többet akar adni. Lehet, hogy évtizedek óta élsz abból, hogy megbocsátott, de neked sokkal többet adhat. Jézust akarja adni! Ő a sokkal több. Nála többet nem kaphatsz. Ha valaki többet kínál, mondhatod, hogy ennél több nincs. Jézus a bennem lakó új élet, a bennem levő mennyország, ennél több nincs.
Amikor Jézust befogadtam, úgy jártam az úton, hogy énekeltem: Szívemben csendesen lakik. Bennem valaki csendesen lakik. Valamit kaptam! Megkaptad-e Őt, az Élet koronáját, a Hajnalcsillagot? Ott van-e benned az a nagy bizonyosság, hogy itt van a szívemben? Ez a sokkal több. Ha idáig nem jutottál el, megint minden a régiben marad. Lehet, hogy döntések, elhatározások születtek, de Ő ennél sokkal többet akar adni. Nem valamivel, nem egy kicsit többe, mint eddig, Ő önmagát akarja adni. Ennél kevesebb nem elég.
Úgy szeretném, ha eldöntenétek: Uram, Téged akarlak, senki mást. Veled együtt mindent, ami az életre, és az Isten előtt való kedvességre szükséges.
Amásia a nagy győzelemmel kapott többet. De az a rettenetes, hogy ez nem volt elég. Abban, ha Jézus nélkül kaphatsz ajándékot, felfuvalkodsz. Nagyra vagy azzal, hogy hányan tértek meg rajtad keresztül, ki vagyok én most! Ez csak arról beszél, hogy nem kaptad meg Őt.
Jézus Krisztus szelíd és alázatos szívű. Ha benned lakik, ott is az lesz.
Nabukodonozor körülnézett és azt mondta: Ez az a nagy Babilon, amit én építettem. Talán te is mondod: ez az a gyülekezet, amelyet én vezetek. Éveken keresztül járt ide egy kereskedő. Elmondotta, hogy kiállok az üzlet elé, és arra gondolok, hogy ez az az üzlet, amit én vezetek. Itt mindent lehet kapni, és itt nem csalnak. Talán mondod: ez az a munka, amit én végzek, ez az a ház, amit én építettem, ez az a család, amelyiknek én vagyok a feje. Felfuvalkodott! Az Istentől kapott ajándékkal felfuvalkodtál. Te már nagy hívő vagy, sok mindent megtapasztaltál. Egy asszony eljutott ide, megtért, aztán hazament azzal: megtértem, de hol vagytok még ti? Abban, amit kapott, átélt, rögtön felfuvalkodott, és lenézte a többit.
Szegény Amásia! Ha nem Jézus él benned, feltétlenül felfuvalkodsz. Ha az ismeret felfuvalkodottá tesz, akkor csak megtanultál dolgokat.
Olyan jó volna, ha a sokkal többet kaphatnád meg, a szelíd és alázatos Jézust, akit megismernek majd benned. Akkor majd tudják, hogy valaki más érkezett haza.
“Az Úr néked annál sokkal többet adhat!” A legtöbbet akarta adni. Elfogadtad-e?
Amásia keresztülmegy ezen a csodán, és nem használ neki semmit. Lehet, hogy most sok mindent megértettél, de ha Jézus nem lakik benned, nem használ neked semmit, csak a fejedbe száll, csak nagyobb leszel általa. Látjuk, hogy Amásia felfuvalkodottságában megveti Isten tanácsát. Jön a próféta, akinek azt mondja: “Vajon te tanácsosa vagy-e a királynak?” Vissza ne utasítsd, bármilyen üzenetet küldött az Úr. Bárki mond nekem bármit, nem tudom megtenni, hogy ne vegyem komolyan. Talán rögtön azt mondom, hogy nem. De ha majd csendben leszek, talán egy nap múlva azt mondom: mégis igaza van. Jó volna Isten tanácsát nem megvetni. Rettenetes, ahogy azt mondja Amásia: “Vigyázz, mert rosszul jársz.” El ne hallgattasd az Igét, Isten hozzád szóló szavát. “Megszünt azért a próféta.” Rettenetes, ha megszűnik az Úr veled beszélni. Hiába olvasod az Igét, nem szól. Hiába mész igehirdetésre.
Rögtön utána olvassuk: “Amásia pedig, a Júda királya, tanácsot tartván,” Nem az Úrral, nem az Ő követével tartott tanácsot. Megvetette az igét. Sajnos, vannak belső titkos tanácsosaim. Az előző rendszerben komoly cím volt ez, hogy belső titkos tanácsos. Nekünk is vannak a magunk kis országában belső titkos tanácsosaink. A büszkeségünk rossz tanácsadó. Egyszer valaki haza akart hozni, de túl büszke voltam ahhoz, hogy elfogadjam, hogy értem tegye meg az utat. Könyörgött, hogy elhozhasson. Azt mondtam, hogy nem! Pedig két órával előbb értem volna haza. De büszke voltam és nem tudtam elfogadni. Alapvető bűnöm a büszkeség. Sok mindent nem tudok elfogadni. A belső titkos tanácsos azt mondja, hogy nem. Később jöttem rá, hogy az a valaki útközben beszélgetni szeretett volna velem. Mikor erre rájöttem, azt mondtam: borzalmas, amit tettél a büszkeséged miatt. Nyilván azért kért annyira, mert valamit el akart mondani. Én pedig nem akarom, hogy valaki erre az útra pénzt költsön, nem akarok fárasztani senkit. Majd én magam! Nem az Urat kérdeztem akkor. A büszkeségünk, a hiúságunk, saját elképzeléseink mind rosszul tanácsolnak bennünket.
Amásia harcot üzen Joásnak, Izráel királyának. “Nosza, szálljunk szembe egymással.” Megmondja neki Joás, hogy felfuvalkodtál. Most egyszer csak magad keresel harcot. Valamit kezdeményezel, indítványozol.
“Akkor Joás, az Izráel királya ilyen választ adott Amásiának, a Júda királyának:” Értjük-e ezt a gúnyos választ, te kis tövis, te kis senki, te üzensz a cédrusnak? Egy nagyon éles, gúnyos választ kapott, és akkor sem tért észhez. El is mondja: “Te magadban így gondolkodtál, megverted az Edomitákat, azért fuvalkodtál fel magadban, hogy dicsekedjél. Kérlek, maradj otthon, miért szereznél magadnak veszedelmet, hogy te és Júda elvesszen általam.” Így mondja az Ige: “Megtérve és megnyugodva megmaradhattatok volna; csöndességben és reménységben erősségetek lett volna, de ti nem akartátok; Hanem ezt mondtátok: Nem, sőt lóra ülvén, futunk.” (És 30, 15-16). Valamit kezdeményez, meg akarja mutatni erejét, hatalmát, és nem gondol arra, hogy az Úr nincsen vele. Az Edomitákat sem ő győzte le, az Úr volt vele. Megkapja a választ: “Azért fuvalkodtál fel, hogy dicsekedjél.” Őrizzen meg az Úr attól, hogy amit megértettünk, vagy kaptunk, azzal elkezdjünk dicsekedni. “De Amásia nem nyugodhatott, mert Isten elvégezte, hogy az ellenség kezébe adja őket, mivel az Edomiták isteneit keresték.” Iszonyú dolog, amikor lejár a kegyelmi idő. Ez már az utolsó figyelmeztetés volt Amásia számára. De neki már semmi nem használt.
Így mondja az Ige: “Azon időtől fogva pedig, hogy Amásia az Úrtól elszakadt” –, milyen fájó ez a mondat. Jaj, csak ne ez legyen a szívedben, a fejed fölé írva: ez az ember elszakadt az Úrtól. Egyszer közelített hozzá, egyszer szerette az Urat, de elszakadt tőle. Aztán a csatában vereséget szenvedett, és Izráel királya elfogatja. Sokkal többet veszített, mindent elveszített.
Az a kérdés, úgy mész-e el innen, hogy az Úr neked annál sokkal többet adhat, mint amit el tudtál képzelni –, vagy pedig úgy, hogy sokkal többet veszítettem. Otthon kiderül majd, melyik út a te utad.
Megdöbbentőek az utolsó mondatok: “Azon időtől fogva pedig, hogy Amásia az Úrtól elszakadt, összeesküvést szőttek ellene Jeruzsálemben.” A külső dolgok is ellene mondanak. Úgy érzi, hogy ezeknek a betegségeknek, eseményeknek, bajoknak semmi köze nincs az Úrhoz. Próbál menekülni. “És elmenekült Lákisba, de utána küldöttek Lákisba, és megölték őt ott.” Isten keze elől nem lehet elmenekülni. Megváltoztathat sok mindent, ez egyszerűen változhatatlan.
A 139. zsoltár mondja: “Ha a mennybe hágok fel, ott vagy… Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó szélére szállanék: Ott is a te kezed vezérelne engem, és a te jobb kezed fogna engem.” Tőle menekülsz? Isten elől csak az Ő kitárt karjaiba lehet menekülni a Golgotán. Ha most menekülsz, Hozzá menekülj! Az ítélet elől a kegyelemhez. A Zsidók 6 beszél Isten ítéletéről. “Mert a föld, amely beissza a gyakorta reá hulló esőt és hasznos füvet terem azoknak, akikért műveltetik, áldást nyer Istentől; Amely pedig töviseket és bojtorjánokat terem, megvetett és közel van az átokhoz, annak vége megégetés. De ti felőletek szerelmeseim ezeknél jobb és üdvösségesebb dolgokról vagyunk meggyőződve, ha így szólunk is ” (Zsidók 6, 7-9). Isten Igéje soha nem takarja el a Tőle elforduló útnak, és a Tőle elszakadt embernek a végét. Sőt azt is megírja a Biblia elején: Eléd adtam az áldást és az átkot, válaszd azért az áldást! Ma még itt vagy. Ma még teljes szívvel az Úr mellé állhatsz.
Olyan jó volt a harmadik igehely, amit olvastam ma: “Élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből.” Aki Őhozzá jött, annak ez az üzenet. Szeretnélek az úrasztalához hívni. A János 6-ból a megdöbbentő az volt nekem: “Mert az az Istennek kenyere, amely mennyből száll alá, és életet ad a világnak. … Én vagyok az életnek ama kenyere.” (Jn 6, 33. 35). Az Úr az Ő asztalához hív. Mindig elmondom a nagyon komoly intést is: Ha valaki nem akar komolyan, egészen engedni Neki, ne jöjjön szokásból úrvacsorát venni. Az úrvacsora mögött nagyon komoly figyelmeztetés van: ítéletet eszel és iszol magadnak.
Aki most a teljes szívét akarja adni, és Jézust befogadni, az jöjjön, hogy az egy kenyérből részesedjünk. A bor eltörli a múltamat, a kenyér a jövőmre nézve a Jézus élete benned. Csak akkor vedd, ha ezt a kettőt igényled. A bűneidet eltörlő vért a múltadra, és hogy benned éljen Jézus. Ha valóban eldöntötted, hogy szeretnéd, hogy bennem nem én, hanem Krisztus éljen, akkor úgy vedd a kenyeret. Aki nem eszi az Emberfiának testét, nincs élet őbenne. Az igén keresztül is Őt fogadhatod be, az úrvacsorán keresztül is ezt az életet fogadod be. Amikor úrvacsorához megyünk, a kereszthez megyünk. Úgy menj oda, hogy mind a kettőt vedd, a bűntörlő vért, és a benned élő új életet, az új lelket, a Jézus Lelkét.
Az Úr ezzel akar megajándékozni, mielőtt elmész innen. Nagyon kérem, hogy fogadjuk el ezt az utolsó nagy ajándékot a Jézus kezéből.
Imádkozzunk!
Hadd adjunk hálát Uram azért, hogy hiába menekültünk előled, utolértél bennünket. Dicsérünk Téged azért, hogy tudhatjuk, semmi használható nincs bennünk. Segíts egészen odaadni magunkat. Köszönjük, hogy ugyanakkor meg akarsz ajándékozni az élettel. Könyörülj rajtunk, hogy először, vagy újra igazán befogadjunk, hogy szabadon élhess bennünk. Uram, szeretnénk újra az egész életünket, a tagjainkat, a gondolatvilágunkat, az érzésvilágunkat, egész önmagunkat átadni, hogy szabadon használhass. Uram, hadd legyünk ma sokan, akik ezt egészen megtapasztaljuk, és úgy mehetünk asztalodhoz, hogy a múlt nincs már bennünk, és egészen Te élhetsz bennünk.
Ámen.
Biatorbágy, 1988. július 17-22.