“… én az Úrtól vettem …” 1 Korinthus 11,23
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 2000. január
2007. augusztusában ki lett egészítve a 67 – 130 fejezetekkel, amelyek csak interneten olvashatók, nyomtatásban nem jelentek meg.
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
HOGYAN KELL A TÖRVÉNYT BETÖLTENI? (1/5)
HALLOTTÁTOK
“Hallottátok, hogy megmondatott: Szemet szemért, és fogat fogért. Én pedig azt mondom néktek: Ne álljatok ellene a gonosznak, hanem aki arcul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik orcádat is.” Máté 5, 38-39
Imádkozzunk!
Köszönjük Uram, hogy hihetjük, hogy lenézel ránk. Nemcsak így mindnyájunkra, hanem egyenként mindenkire. Köszönjük, hogy ezen a héten mi is visszanézhetünk Rád. Segíts Úr Jézus, hogy találkozhasson Veled a szemünk, és találkozhassunk Veled igazán. Add meg ezt nekünk Igéd és Lelked által, hogy valami új kezdődhessen bennünk.
Ámen.
Tudjuk, hogy a Hegyi Beszéd vége ez az Ige. Elmondja, hogy mit kíván tőlünk az Úr. Milyen az az élet, ami igazán Benne és Vele való élet.
Elmondja: “Hallottátok, hogy megmondatott: Szemet szemért, fogat fogért.” A törvény szava ez a Mózes könyvéből: Szemet szemért, fogat fogért, kéket kékért, ütést ütésért. Azt jelenti, hogy igazságos a törvény. Ne felejtsük el, hogy a törvény jó, és igazságos. Amilyen mértékkel mértél, olyannal mérnek neked.
Jézus azt mondja: “Én pedig azt mondom néktek”. Nem tudom, valaha gondoltatok-e arra, mennyire megrázó lehetett ez a zsidóknak és farizeusoknak, akiknek a törvény olyan szent volt a legapróbb részletéig, hogy most valaki feláll, és a törvénnyel szembe mer beszélni. Ki ez az én? “Én pedig…” Meg is kérdezik: Kicsoda ez a Názáreti Jézus, hogy így szembe mer állni a törvénnyel, és mintha súlyosabb, komolyabb lenne a szava, mint a törvény szava vele szemben. “Én pedig”. Olyan nagyon érdekes, hogy ha kicsit gondolkozunk ezen, a törvény szava a Biblia, és a törvény szava az Ószövetség, és aztán jön a másik szó: a kegyelem szava. “Én pedig”. Jézus egészen újat hozott. Megbotránkoztatóan, felháborítóan újat. Sokszor nem csodálom, hogy akkor a törvénytudók, a farizeusok, sőt a zsidó nép sem tudott hinni benne. Jön itt valaki, és felborít mindent, és azt mondja, hogy az ő szava komolyabb, mint a törvény szava, amit Isten szavának tartottak.
A törvény a jog és az igazság szava, teljesen igaza van. De Jézus nagyobbat hozott, újat hozott, valami hallatlant, valami olyat, amiről eddig nem hallottak. Ez az új a kegyelem. A kereszt beszéde. A Biblia azt mondja: A keresztről való beszéd bolondság. Gondolom, hogy majd reggelről-reggelre rá fogtok jönni, hogy ez bolondság. Ezt nem lehet élni. Hogy képzeli ezt, aki mondta? Hogy lehetne így élni, hogy a gonoszt jóval viszonzom? Tudjátok, hogy a heti Igénk ez: “Ne győzettessél meg a gonosztól, hanem a gonoszt jóval győzd meg.” (Róm 12, 21). Hányszor mondták emberek, amikor valami ilyenről beszéltem, hogy majd bolond leszek. Majd még megcsókolom azt, aki bántott. Hogy lehet ilyet mondani? Hiszen akkor még inkább a fejemre nő. Ha a törvény nem bünteti a gonoszt, akkor mindent lehet. Látjátok, a Biblia azt mondja: “Az Isten bolondsága bölcsebb az embereknél”. (1Kor 1, 25a). Jó volna, ha egyszer meglátnánk, hogy az életünk, az együtt élésünk egyetlen megoldása ez az Isten bolondsága, a kereszt bolondsága.
Egy hitetlen ember mondta el egyszer, hogy elment egy templom mellett. Ott éppen az Igét olvasták, ami így szólt: “A keresztről való beszéd bolondság”. (1Kor 1, 18a). Magamban azt mondtam: ez így van. És rögtön a következő mondat: “azoknak, akik elvesznek”. Erre megfordultam és bementem. Tulajdonképpen magamra mondtam ki az ítéletet. Ha bolondságnak tartom, akkor én az az ember vagyok, aki el fog veszni.
Szeretném, ha majd botránkozik bennetek az igazságérzetetek, mindig újra gondoljatok arra: ha így gondolkozom, akkor azok között vagyok, akik elvesznek.
Bolondság, vagy nem bolondság, majd hétközben kiderül, hogyan gondolkozom erről. Most ezzel kezdi, amit talán a leginkább szoktak bolondságnak mondani, hogy aki arcul üt téged.
A törvény erős, de ne felejtsük el, hogy a kegyelem erősebb. Engedni, nem ellenállni a gonosznak –, ezt mondja ma az Ige. Így mondja: “Én pedig azt mondom néktek: Ne álljatok ellene a gonosznak”. Őrültség, ne álljak ellene? Azt tehet velem, amit akar? Most konkrétan gondolj valakire, aki bántott, aki nem szeret, aki rosszat akar, aki az ellenséged – és ne álljak ellen? “Ne álljatok ellene a gonosznak, hanem aki arcul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik arcodat is.” Ti is tudjátok, hogy mennyit szoktak ezzel gúnyolódni. A jézusi tanítást ebben az egy mondatban szokták nagyon sokan gúnyolni.
Erős a törvény, és büntet. A kegyelem még erősebb! Ezt kellene meglátnunk, hogy Isten is így bánik velünk, és ez az erősebb, ez a nagyobb erő. Nem ellenállni –, engedni.
Amiről ma beszélünk, az így hangzik: “Aki arcul üt”. Csak így szeretném mondani: Aki üt. Az az erős, aki üt. Méghozzá arcul üt. Ennek van egy különös súlya. Gyerekkoromban mondták: Aki az arcot üti, az a lelket üti. Van benne valami. Azt hiszem, semmi nem olyan sértő egy gyereknek, ha megverik is, mintha egy pofont kap. Vigyázz, hogy arcul ne üss, ha muszáj is ütni. Aki üt, abban mindig ott van az indulat, a harag.
Nemcsak kézzel lehet ütni, hanem szóval, és cselekedettel is. Nem emlékszem, hogy valaha is valakit arcul ütöttem volna, de sokat ütöttem mégis olyan mondatokkal, amiről tudtam, hogy fáj. Az ütés, vagy visszaütés mindig belső fájdalmat okoz.
Jó volna végignézni, hogy szoktam én ütni, sérteni, bántani. Kétfélét szeretnék ezzel kapcsolatban mondani. Az egyik az, hogy szándékosan, meggondoltan. Vagy megbántott, és valahogy visszabántom. Talán már lesem a pillanatot, hogy mikor adhatom vissza. Lehet, hogy sokszor adjuk vissza. Keressük az alkalmat, és szándékosan ütök. Ez a komolyabb a kettő közül. Van, amikor nem szándékosan ütök, csak nem veszem észre.
A beszédben való ütésről szeretnénk beszélni. Sokan szeretik, és szeretjük a szócsatákat. Valaki mond valamit, és visszavágok. Olyan megdöbbentő Arany János Toldijának ez a mondata: “Repül a nehéz kő, ki tudja hol áll meg, kit hogyan talál meg.” A szócsata közben egyszer csak valaki sérül. Mondok egy olyat, ami most már éles volt. Te is, és én is tudom, mikor hangzik el az a szó, ami sértő és bántó volt. Tudtam, hogy erre már nem fog válaszolni.
Sokszor, mint játék kezdődik, de egy váratlan pillanatban komolyra fordul. Hányszor van úgy, hogy teljesen tréfásan kezdjük, és aztán mondok egy olyan mondatot, amiről tudom, hogy ez fájt. Nagyon jól tudjuk, amikor minket arcul ütnek, hogy fáj. Lehet, hogy akkor abba is hagyom, mert belül sérültem. Azért mondom, hogy vigyázzunk ezzel a játékkal. A villamosban egyszer láttam egy olyan plakátot, hogy egy gyerek egy gyufát gyújtott meg. Fölé volt írva: Vigyázz, nem játék! Arra gondoltam: mennyi mindenre kellene mondani, hogy vigyázz, nem játék! A másik ember sem játék. Ne játssz vele! Ki tudja mikor, és hogyan sérül. Talán odaütsz, ahol neki halálos. Játék közben úgy megütheti egyik gyerek a másikat, hogy egy életre szóló sérülést kap. Előfordult már, hogy egyik gyerek kiütötte a másik szemét. Pedig csak játszottak.
Ne játsszunk szócsatát. Emlékszem, gyerekkoromban mindig addig csináltuk, amíg mind a ketten sírtunk. Sokszor volt, hogy másnap is arra ébredtem: mi fájt nekem tegnap annyira?
Amikor már mindenki próbálja a nagyobbat, az erősebbet mondani, az már szándékos, és akkor sérül az ember. Az a kérdés, ki marad alul? Az marad alul, aki győzött. Az győzött, aki elhallgatott, aki egy ponton már nem állt ellen. Lehet, hogy a másik diadalittasan megy el, de egyszer csak érezni fogja, hogy valami baj van. Lehet, hogy akkor rögtön nem veszem észre. De amikor kicsit csendben vagyok, érzem, hogy belül valami baj történt.
Arcul lehet ütni szellemeskedésből, de az is szándékos már. Megtalálom a másik gyenge pontját, már tudom, hogy mit kellene neki mondani. De van, amikor már haragból és indulatból mondom. Egyszerűen bennem van a másikkal szemben valami, és haragból ütök.
A Biblia erre azt mondja, hogy gyilkos. Aki haragszik az ő atyjafiára, embergyilkos az. Ez az ütés már gyilkos ütés. Akár szó, akár cselekedet. Teszek valamit, bevágom az ajtót. Valaki azt mondta, hogy a felesége általában nem vitatkozott, de amikor kiment, bevágta az ajtót. Az a mozdulat már egy ütés. Van, amikor indulatból, bosszúból már előre élesítem sokszor a fegyvereimet. Elgondolom magamban, mit fogok mondani. Általában azzal védekezünk, hogy ő ütött először, én már csak visszaütöttem. De ütöttem, és ez már háború. Rettenetes, hogy vannak családi háborúk. Férj és feleség között egy életen keresztül. Olyan sokszor mondták el nekem férfiak, és asszonyok is, hogy pontosan tudja, mi az, ami fáj, és azt mondja. Az anyámat kezdi, vagy a családom. Jaj, de rettenetes ez a háború! Mindig vannak sebesültek. Egy családi háborúban a gyerekek a sérültek. Annyira szereted, mindent megteszel értük, kényezteted, és nem veszed észre, hogy miközben a férjedet lövöd, őt is lövöd. Mert ő szereti az apját. Hihetetlen sok sérülés történik egy ilyen családban. Aztán már a rokonság is belekerül. Talán együtt beszélitek meg, mit mondunk majd annak, akit nem szeretünk. Elkezdődik a háború a nagyobb családban is. Sokszor egy családi összejövetel majdnem életveszélyes. Soha nem tudni, hogy mikor ki, és hogyan fog robbanni. Hány sebesült, és hány halott lesz?
Ez a háború rettenetes. Valaki azt mondja, hogy hidegháború. Senki nem üt, de mindennek éle van. Azt hiszem, hogy itt van a válások kezdete, amikor két ember, akik talán szerették egymást, most mondják nagy erővel, hogy a másik kezdte a sértegetést. De te folytattad. Talán már napközben is azon gondolkoztál, mit fogok mondani, hogy fogok visszalőni.
Az első mondatot elmondja: “Ne álljatok ellene a gonosznak”. Ne ébredjen fel benned az ellenállás. Lehet, hogy közöttünk is vannak olyanok, akik ilyen családi háborúban nőttek fel, és rengeteg belövést, szilánkot kaptak. Nem nektek volt szánva, de már gyerekkorotokban halálosan sérültetek azoktól a beszédektől, amik otthon folytak. Gondoljatok a saját gyermekeitekre, akiknek az a fontos, hogy napfényben, szeretetben éljenek. Úgy nőjön fel, hogy békességes szeretet vegye körül és ne fegyverropogás. Aztán csodálkozol, hogy olyan lett, amilyen lett. A végén őt okolod, hogy miért lett ilyen? Szegény! – ezt látta, ezt tanulta.
Látjátok, ugyanígy lesznek országok között háborúk, világháborúk. Valaki elkezdi, a másik csak visszalő, és azután fölgyullad az egész világ. Amint valaki gonosszal viszonozza a gonoszt, azonnal már gyűjti a következő háborúra az okokat. Jó, most nyertek, győztek, de abban, aki alulmaradt, már gyűlnek a dolgok. Már készül a következő háború, már fegyverkeznek, már jön a visszaütés. Ez az élet az állatvilágtól kezdve az embervilágig – a megváltatlan embervilágig.
Jézus azt mondja, hogy ne! Az övéinek mondja, a tanítványainak: “Én pedig azt mondom néktek: ne álljatok ellent a gonosznak.”
A gyerekkoromnak egy verse jut eszembe, amit sokszor elmondtam már: “Ha számba vetted mind a vétkeid, Ha szemed metszőn, önmagadba látott, Az ismeretlen sok-sok bűnödért Mondjál még el egy imádságot.” Azután mondja ez a vers: “Minden lépéseddel egy virágot tapos el a lábad.” Észre sem veszem, amikor a réten járok, hogy mit taposok el. Az ember tapos, mert érzéketlen, és szeretetlen. Sok-sok minden érzéketlenné és szeretetlenné tesz. Figyelmetlen vagyok, csak magamra gondolok. Talán arra, hogy jót nevetnek azon, amit mondok. A siker elszédít, taposok, és nem veszem észre, hogy valakinek fáj. Vigyázzunk a viccel, a gúnnyal, a szellemeskedéssel. Az ember, ha el van telve magával, ha megszédült a saját szellemességétől, meg attól, hogy tapsolnak nekem, akkor csak mondom, mondom.
Ha veled történt már ilyen, hogy megsérültél egy beszélgetésben, akkor tudod, hogy milyen rettenetes, amikor anélkül, hogy észrevenné a másik, egyszerűen rajtam jár már. A csak magával törődő ember észrevétlenül is arcul tudja ütni a másikat.
Lelkileg mit jelent ez, amit így mond az Ige: “Ha valaki arcul üt jobb felől, fordítsd felé a másik orcádat.” Adj alkalmat, hogy újra üssön. Ha valamit mond, ha megbánt valamivel, nyugodtan fordítsd felé a másik arcodat is. Van másik arcod is. Van olyan, amiről az illető nem tud. Ha ezt odatartod, még egyszer nem fog ütni, csak valami összeszorul benne.
Egy ápolónő mondta el, aki laborban dolgozott valamin, és a kísérlet elromlott. Mindenki őt okolta, hogy valamit nem nyitott ki, vagy nem zárt el. Tudtam, hogy lezártam, tudtam, hogy jól csináltam, de nem sokat beszéltem. Mindenki engem szidott, sőt azt is mondották, hogy ennek következményei lesznek. Aztán elmúlt három nap, és kiderült, hogy nem én voltam a hibás. A többiek döbbenten mondták egymásnak: még csak nem is védekezett. Látjátok, ez az, hogy ellenállni a gonosznak. Sajnos, ösztönösen bennünk van, hogy első szavam a védekezés: nem voltam ott, nem akartam, nem én tettem.
Assisi Szent Ferencnek van egy imádsága: Uram, szabadíts meg a magam mentegetése szenvedélyétől. A mentegetőzés szenvedély. Ellenállni a gonosznak, ez szenvedély. Védekezem, ahogy tudok. Talán azzal is, hogy mást mártok be, csakhogy kikerüljek a bajból.
Jó volt most arra gondolnom, hogy Jézus nemcsak tanított, hanem élte, amit mondott. Gondoljatok arra, amikor vádolják, és egy szót nem felel. Még a főpap is csodálkozik, hogy micsoda vádakat mondanak itt ellened, és te nem szólsz?!
Tudsz-e a vádak alatt hallgatni? “Ne álljatok ellene a gonosznak.” Az Úr majd úgy fordítja a dolgokat, ha akarja, hogy minden kiderül. Nem kell védeni magadat, ne állj ellen. Nem baj, ha azt nem is csináltad, hát nem megérdemled? Nincs benned arra lehetőség, hogy te is megtedd? Amikor valaki eltör valamit, azonnal mondom: semmi az egész, én is eltörhettem volna. Nem kell nekünk folyton védekezni, ellene állni, még akkor sem, ha gonosz, amit valaki mond. Van neked másik bűnöd is, nemcsak az, amit akkor előhoztak.
Milyen csoda volna a környezetednek, ha nyugodtan, békésen odatartanád a másik arcodat. Alkalmat adnál, hogy még egyszer üssenek.
Jézus nemcsak mondta a Hegyi Beszédben ezt a “bolondságot”. Egy kicsit talán most már érzitek, hogy nem bolondság. Minden vád, amiben nem védekezem, visszahullik a másikra. Ha vádoltál embereket, utána neked volt nagyon rossz, ha nem védekezett. Azonnal visszahullott rád, hogy biztos, csak te láttad úgy. Isten Lelke azonnal visszafordítja rád.
Tanuljuk meg, hogy nem állok ellen, sőt, odatartom a másik arcomat. Ez a keresztyénség! Nem az, hogy nagyobbat ütök, ha lehet, vagy megsértődök, vagy nem beszélek vele. Na, ez várhatja, amíg még egyszer szólok hozzá –, mondta nekem valaki. Ez is visszaütés.
Egy gyerek mondotta, hogy az a legrosszabb, amikor valami nem tetszik az anyámnak, és napokig úgy jár, mint egy sértett királynő. Nem beszél, nem válaszol. Ez is visszaütés.
“Ne álljatok ellene a gonosznak”, ez az első, amire meg akar tanítani az Úr. Megint csak a Jézus példáját mondom: egyik arcát megütötték a főpap udvarán, Pilátus előtt odatartotta a másikat. Ő mindent megtett. Talán neked is sokszor odatartotta már a másikat. Csak annyira kemény és érzéketlen a szíved, hogy észre sem vetted talán, hogy Őt bántottad meg. Ne felejtsd el, hogy amivel embert megbántasz, Jézust is mindig megbántod. “Bizony mondom néktek, amennyiben megcselekedtétek eggyel emez én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg.” (Mt 25, 40). Ez a nagyobb a törvénynél. “Hallottátok, hogy megmondatott –, Én pedig azt mondom néktek.”
Imádkozzunk!
Köszönöm Uram, hogy a Te követésed egészen más, mint a világé. Olyan élesen más, mint ahogy különbözik a nappal az éjszakától. Kérünk, segíts, hogy felragyogjon nekünk ez a csodálatos élet, a kegyelem élete, ez a sokkal több, sokkal erősebb. Bocsásd meg, hogy olvastuk, hallottuk az Igét, és nem éltük. Bocsáss meg, hogy annyi alkalmat elmulasztottam, amikor lehetett volna a gonoszt jóval viszonozni. Bocsásd meg, hogy észre sem vettem sokszor, hogy most lehetne felemelni a keresztet, megláttatni Téged emberekkel, akik eddig sosem láttak. Áldd meg az életünket úgy, hogy elvégezhesd ezt bennünk, a Te dicsőségedre.
Ámen.