“… én az Úrtól vettem …” 1 Korinthus 11,23
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 2000. január
2007. augusztusában ki lett egészítve a 67 – 130 fejezetekkel, amelyek csak interneten olvashatók, nyomtatásban nem jelentek meg.
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
HOGYAN KELL A TÖRVÉNYT BETÖLTENI? (3/5)
AKI KÉNYSZERÍT
“És aki téged egy mértföldútra kényszerít, menj el vele kettőre.” Máté 5, 41
Imádkozzunk!
Köszönjük, Urunk, hogy hallottad, amit az énekben mondtunk. Úr Jézus, segíts, hogy meg is tehessük, hogy tudjunk örömmel bemenni a Te országodba, a Veled való közösségbe. Kérünk, áldj meg mindnyájunkat, és tedd igazzá, ezt az éneket, hogy minden megtörténhessen velünk, amiért idehoztál, amit elterveztél. Áldd meg ezt a napot!
Ámen.
Jézus ennek az igerésznek az elején elmondja, hogy nem eltörölni jött a törvényt, hanem betölteni kegyelemmel. Amikor Jézus kimondta a kereszten, hogy “Elvégeztetett!”, más fordítások szerint ez van írva, hogy “beteljesedett”. Amíg minden be nem teljesedik. Vagy amíg minden el nem végeztetik. Jézus betöltötte a törvényt kegyelemmel, és ezt akarja, ezt várja az övéitől, hogy így töltsék be. Ebben kell Őt követnünk.
Az Ô igazsága ebben az időben: kegyelem. Majd, amikor visszajön ítélni, akkor megint igazság lesz. Most az igazsága helyett adta, hogy élhetjük a kegyelmet.
A törvénynek nem ellenállni kell, hanem engedni, és engedve győzni. A sértett büszkeségnek ne állj ellen, amikor megsértenek, akár szóval, akár kézzel, akár cselekvéssel. Ne kapd fel a fejedet, hanem engedj, és az engedésen keresztül fogsz győzni. Ne felejtsük el, hogy az Úr Jézus jövetele óta minden győzelem alulmaradásban van. Nem felülkerekedésben. Nem az győz, akié az utolsó szó, aki kiharcolja magának az igazát, hanem aki enged.
Biztosan átéltétek már, hogy valaki nektek engedett és utána éreztétek, hogy ő volt az erősebb. Enyém volt az utolsó szó, mégis ő volt az erősebb.
Beszéltünk a sértett tulajdonjogról, amikor valaki elveszi az alsóruhád, és Jézus azt mondja: engedd oda a felsőt is.
Ma a harmadikat látjuk meg: a kényszerítő akaratot. Az ember akarata erős, és keményen ellenáll. Mindig ez a kérdés egy családban, hogy kinek az akarata érvényesül. Megint csak az erősebb hengerli le a gyengébbet. Lehet, azt mondod, hogy a férjed talán hanggal győz, talán karhatalommal. Nem mersz ellene szólni, mert ő az erősebb. Talán ésszel győz. Jobban megindokolja a dolgait, okosabb. Neked kell mindig alul maradni. Nem a te akaratod lesz meg, hanem az övé. Talán a legélesebb az akarati háború. Valaki elmondta, mikor gyerek voltam, az apám volt nagyon erős, mindig az lett, amit ő mondott. Aztán a férjem. Valaki mindig lehengerelte az én kicsi akaratomat. Mindig fájt, hogy soha nem lesz úgy, ahogy én akarom. Lehet, hogy nálatok te viseled a kalapot. Döntesz, intézkedsz, és a másik az, aki alulmarad. Az egész világon háborúban élünk. Gondoljunk az állatvilágra, ahol az erősebb felfalja a gyengébbet.
“Valaki téged egy mértföldútra kényszerít”. Akaratom ellenére kényszerít. Tennem kell, amit nem akarok, és amit nem is tartok jónak. A világban is ez a háborúk oka. Egyik nép lehengerli a másikat. A legyőzött mindig gyűjti magában a haragot, a mérget, a bosszút. Egyszer élesen álltam ezzel szemben, hogy micsoda gonoszság – remélem, nem fog sikerülni nekik. Engedtem, mert kellett. De amikor nem sikerült nekik, azt mondtam: az a baj, hogy sosem hallgattok rám. Amikor alulmarad az ember, gyűjti magában az érveket, hogy miért kellett volna azt tenni, ahogyan én mondtam. Az elnyomott ember egy állandó lázadásban él. A családban ennek légköre van. Újra szeretném a szegény gyerekeket említeni, akik ilyen háborús légkörben nőnek fel, fegyverropogás közepette. Valamelyik oldalra kell állniuk. Rettenetes, amikor megtörténik a válás. Egy gyerek mondotta, hogy ugyanúgy szeretem az apámat, mint az anyámat, most hogy válasszak? A gyengébb mindig kényszerítésből enged, de várja a pillanatot, amikor felülkerekedhet. Amikor elválnak, azt hiszi, hogy felülkerekedett. Végre azt tehetem, amit akarok. Aztán kiderül, hogy ez a legrosszabb.
A mai Igénk így hangzik: “Aki téged egy mértföldútra kényszerit”. A kényszerítés, erőszak: “menj el vele kettőre.” A kényszerítésben és az akarati háborúban az igazam van benne. A másiknak meg kellene látnia, hogy így jó és helyes, ahogyan én látom. Mind a kettőnek igaza van. Egyszer beszéltünk erről, hogy annyi igazság van, ahány ember. Ha az ember a másikat hallgatja meg, annak ugyanannyira igaza van. Szegény Pilátus, amikor Jézus azt mondja, hogy Ő az igazságot hozta, azt kérdezi, hogy mi az igazság? Az az ember, akinek rengeteg perben és vitatkozásban kellett döntenie, maga sem tudja, hogy mi az igazság.
Minden embernek igaza van a maga szemszögéből nézve. De vigyázz, mert Istennel szemben senkinek nincs igaza. Se neked, se neki! Lehet, hogy engedek annak a kényszerítésnek, amit a másik akar. Megvesszük azt a házat, vagy megyek abba a lakásba, amibe ő akar, de kényszerítve. A munkahelyen is van a kényszer. Ott a főnök az erősebb. Mindenki tudja, hogy az egész vállalat lázad, mert azt kell csinálni, amit a főnök mond, és az biztosan rossz. Kialakul az ellenállás, sőt összeszövetkeznek, hogyan tudnának harcolni és lázadni az erősebb akarat, a kényszerítés ellen. Se vége, se hossza a háborúnak, mert valaki mindig alulmarad, és az erősíti magát, hogy majd én.
Emlékszem egy bácsira, akinek elvették a földjét, aki mindig reménykedett, hogy egyszer csak visszakapja. És akkor majd, majd… Most ott tart, hogy nem is akarja már visszakapni, nem tud vele mit kezdeni. Őrültség a lázadás, a harag gyűjtése a családban, és bárhol a világon.
A leigázott élet mindig annak a következménye, hogy valaki keresztülviszi akaratát. Aki ezt teszi, az erőszakos. Hadd mondjam: ha sikerült keresztülvinned, nem lesz benne örömöd. Belül a szíved azonnal megmondja, hogy erőszakos voltál. Ebben nincs öröm. Ha engedek az erőszaknak, már mártírként járok a családban, a munkahelyen. Siratom, sajnáltatom magamat, mondom másoknak, hogy azok is együtt sírjanak velem, ó, te szegény! Zárójelben szeretném mondani, ezt általában nem szoktuk megkapni. Ha a betegségem mondom, a másik azt mondja – neked csak ennyi bajod van? –, és mond kétszer annyit. Figyeljétek meg, ahogy a rendelőben beszélgetnek az emberek. Csak tíz centis vágásod van? Nekem harminc. Soha nem tudok diadalmat nyerni a gyengeségben, a szegénységben, a mártírságban, az elnyomottságban.
A harmadik a krisztusi út, amit itt megérthetünk, hogy többet teszek, és többet adok, mint amit várnak tőlem. Ha egy mértföldre kényszerítenek, menj el vele kettőre önként, szívből, szeretetből. Ha keresztyén akarsz lenni, akkor mindig tegyél, adjál többet. Nem annyit, amennyire erőszakkal kényszerítenek. Itt a dupláját mondja: menj el kettőre! Ez a második mértföld dicsőíti az Urat, a második mértföld tesz boldoggá. E nélkül nincs keresztyénség.
Hadd emlékezzek most arra, amik a hívő életem első, kicsi örömei voltak. Utáltam Budapesten vásárolni. Örültem, ha volt egy nap, hogy nem kellett iskolába menni. Most azt tehetem, amit akarok. Egyszer csak megszólalt az anyám: Menj bevásárolni! Nem mertem mondani, hogy nem, de belül mindig megkeményedtem. Emlékszem, a hitre jutásom után olyan örömöm volt, amikor megkérdeztem: hova menjek, nem kell még valamit elintézni? Ujjongó szívvel szaladtam le a lépcsőn a második mértföldért. Örömmel tettem többet annál, mint amit kellett volna. Mindig mennyország volt a szívemben, amikor megtettem a második mértföldet.
Egy kislánynak a késeket kellett mindig kifényesítenie. Egyszer csak azt kérdezi valaki, hogy-hogy ilyen ragyogóak most a kések? – Az Úr Jézusért szépen megtisztítottam –, mondja a kislány. Amit eddig morogva, kényszeredetten tett, most egészen más szívvel tette, és egyszer csak csillogott minden. Az egész család megmozdult ezen, mikor a kislány elmondta, hogy az Úr Jézusért. A bátyja is elkezdett gondolkozni, hogy vajon ő mit tehetne az Úr Jézusért? Az anyja azon gondolkozott, mit adjak most az Úr Jézusért? Ezen a kicsi dolgon az egész család megmozdult. Mert a második mértföld beszél, a második mértföld az Úrról énekel.
Vasutas koromban volt egy lány, aki az irodán dolgozott. Nekem mindig tátva maradt a szám, amikor jöttek hozzá panasszal, hogy rossz az elszámolás, és hallottam azt a kedvességet, hogy János bácsi, hát nézzük meg. A szívesség, a kedvesség volt a második mértföld. Nem lehetett olyat mondani neki, amire ne lett volna egy kedves szava. – Hogy van a felesége? Remélem, jól vannak otthon? – Csak néztem, honnan veszi ez az erőt erre? Ugye, tudod, hogy Attól, Aki megtanította őt a második mértföldre.
Mennyire másképp történhetnének dolgok akár munkahelyen, akár otthon, ha mindig ez a második mértföld, a kedvesség, a jó szó, amire senki nem kényszerít, jellemezhetné az életedet.
Nem tudom, mi a beosztásod, vagy helyed, de ez a kelletlenség, meg morgás, hogy éppen most, meg hagyjanak már engem békében –, ez emberi és nem krisztusi. Követni akarod Jézust kicsi dolgokban? Mindig gondolj arra, hogy a második mértföld dicsőíti Őt.
Nagyon sokszor van, hogy ez a mértföld véres. Nem könnyű, amikor valaki valóban tönkretette az életemet. Amikor úgy érzem, hogy ez az ember becsapott. Ennek az elfogadása magadtól sosem fog menni. Nem az erőszak, nem is a gyengeség, a szeretet az isteni út. Ez teszi meg a második mértföldet. Akkor a te szíved is énekelni fog, és elkezdődik körülötted egy olyan élet, amilyet el nem tudtál képzelni. Ha kiabál a férjed, és kedves tudsz hozzá lenni, ha részegen hazajön, és mindent összehány, szeretettel le tudod fektetni, nem úgy, hogy dühösen odavágod az ágyba, hanem benned van az a mérhetetlen szeretet, ami csak az Úrban van, és csak azokban, akik Őt követik.
A második mértföld az, amit szeretetből teszel meg, ha nagyon nehéz, akkor is. Ha nagyon becsaptak, ha teljesen tönkre tettek, akkor is. Ezt csak az Úrtól lehet tanulni.
Lehet, hogy még véresebb a dolog, ha a gyermekeidet tették tönkre. Jó-jó, ha én, de hogy a gyermekeim is végigélték azokat a borzalmakat, amiket a férjem csinált, ezt nem lehet megbocsátani. Testvér, “csak” megbocsátani nem lehet. Mindig csak úgy, ha többet adsz. Ha megteszed a második mértföldet, abban ott van a menny öröme. A te szívedben, és körülötted.
A második mértföldet Jézus tette meg először. Elvitték megkötözve Pilátusig, és felment a Golgotára, fölvévén a keresztet. Megmondta, amikor siratják: Vajon nem kérhetném-e az én Atyámat, és nem küldhetne-e tizenkét sereg angyalt? Erre nem lehet engem kényszeríteni. Ez a második mértföld, ez a szeretet, amiből Ő fölment a Golgotára. Ne hidd, hogy az a három szög tartotta fönn ott a kereszten. Ő megtette szeretetből, önként. Megértetted-e valaha igazán, hogy érted tette? Ha megértetted, és elfogadtad, akkor ez a kegyelem kötelez egy életre, amiben mindennap gyakorolhatod, mindenkivel szemben ezt az Ő kegyelmét.
Testvérek, ez a boldogság. Ne hidd, hogy az, ha mindenki szeret, ha mindenki veled foglalkozik. Az a boldogság, ha lépésről-lépésre, napról-napra követed Őt. Ez a második mértföld, amit csak énekelve lehet megtenni.
Imádkozzunk!
Uram! Köszönöm a hívő életem első óráit, napjait, amikor olyan boldogító volt az egészen újat megkóstolni, megismerni. Amikor olyan örömmel lehetett tenni nehéz dolgokat ujjongva, énekelve. Kérlek, tarts meg mindvégig ezen az úton. Hadd tudjam egészen mélyen, hogy ez a Te utad, és ez az üdvösség már ezen a földön, és egyszer majd Nálad.
Ámen.