“… én az Úrtól vettem …” 1 Korinthus 11,23
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 2000. január
2007. augusztusában ki lett egészítve a 67 – 130 fejezetekkel, amelyek csak interneten olvashatók, nyomtatásban nem jelentek meg.
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
HOGYAN KELL A TÖRVÉNYT BETÖLTENI? (4/5)
AKI KÉR
“Aki tőled kér, adj néki; és aki tőled kölcsön akar kérni, el ne fordulj attól.” Máté 5, 42
Imádkozzunk!
Hálát adunk Uram a ma reggelért, minden eddigi szavadért. És hálát adunk azért, amit most fogsz mondani. Kérünk, nyisd meg a fülünket, szívünket. Segíts, hogy értsünk. Nagyon kérünk, Uram, hogy végy el minden akadályt, ami akadályozna abban, hogy megértsük Igédet, és az abban hozzánk szóló szavadat. Köszönjük, hogy meghallgatsz.
Ámen.
Talán úgy érezzük most, hogy a nehezén túl vagyunk. Mert aki kér, az valahogy kisebb, mint én. Most nem arról van szó, hogy valaki üt téged, vagy valamit elvesz, vagy kényszerít. Ez mindig erőszakos fellépés velünk szemben. Aki kér, az megalázkodik, az szegény, az kicsi. Ezzel már igazán könnyebb viselkedni, mint a fölényes, kemény, bántó emberekkel. Fölényben vagyok vele, mert adhatok.
Két kérdésre válaszolnunk kell. Az első, hogy ki az, aki kér. A másik, hogy mi az, amit kér. Vajon hallod-e a kérést? Első nagy baj a mi süketségünk, hogy nem halljuk meg a kérést. Nagyon sokszor olyan a kérés, mint a néma gyermeké, akire azt mondják, hogy anyja sem érti a szavát. Nagyon sok ebben a világban a néma gyermek, aki nem is a szavával kér. Aki nagyon hangosan kér, azzal úgy vagyok, hogy mű-szegény. Talán viszi magával a gyermekeit koldulni az utcára, és mondja széltében, hosszában a nyomorúságát. Ha ilyen vagy, vigyázz! Nem vagy igazi szegény. Az igazi szegény nem mutogatja a sebeit, nyomorúságát. Van ember, akivel nem tudsz úgy összetalálkozni, hogy ne panaszkodna. A panaszkodásban már benne van a kérés, hogy érts meg, dicsérj, segíts!
Az igazi nyomorúság sokszor néma kiáltás. Az első dolgunk, ha igazán az Úréi vagyunk, és Vele akarunk járni, akkor kell, hogy fülünk legyen a hallásra. Egyik első kérésem volt, amikor Jézust megismertem, hogy Uram, adj nekem lelki látást. Ne azt lássam, ami a szemem elé tesznek, és mutogatnak. Kértem, adja meg az Úr, hogy belülről lássak. Ne látszat szerint ítéljetek. Ha igazán az Úré vagy, akkor kérdd Őt, hogy mögé láss a láthatatlanoknak.
Vajon olyan ember vagy-e, akinek a szeme az Isten szeme, a Jézus szeme, Aki előtt talán félsz megállni, mert érzed, hogy lát. Talán bújsz előle, mert az a félelmed van, hogyha szembekerülök Vele, átlát a dolgokon. Kérdd az Urat, hogy adjon lelki látást, és fület is arra, hogy halljad a némák kiáltását.
Furcsák ezek a néma kiáltások. Gondolj az iszákos férjedre. Gondolj arra a nagyon goromba és durva emberre. Soha nem tudott kérni. Értsd meg, hogy kér az egész lénye. Ha csak meglátod őt, már hallanod kellene a kérést, a kiáltást, hogy segítség! Vajon mit csinálsz az ilyen emberekkel?
Valaki elmondta, milyen durva a férje. Amikor aztán megismerte az Urat, azt mondotta: most már másképp hallok. Olyan, mint egy gyerek, aki kenyeret kér. Szeretetet kér, csak nem tudja kimondani. Ha volna szemed arra, hogy meglásd, talán abban, aki neked a legnehezebb ember, aki a legtöbbet bánt, akire úgy érzed, hogy üt, elvesz, kényszerít –, ahogy hallottuk itt sorban – minden mögött egy-egy kérés van.
Emlékszem, vasutas koromból, részeg emberek olyan nagy előadásokat tartottak a váróteremben. A vasutasok körülsereglették őket, és hahotáztak. Amikor én is ott voltam, valaki megkérdezte, hogy maga miért nem nevet? Azt feleltem: Ha látnának egy elgázolt embert a vágányok között, nevetnének? Ez egy elgázolt ember, hogy lehet ezen nevetni?
De azt is szeretném kérdezni: hogy lehet rá haragudni? Az egész állapota, amiben van, az egész indulatossága, vagy az egész nyomorúsága egy nagy-nagy kérés. Most halld meg, hogy aki kér, annak adj! Ne tanácsold –, adj. Rettenetesen kioktatjuk mi sokszor a hozzánk tartozóinkat, amikor az üres kérő kezét. Aki kér, annak adj!
A másik fajta ember, aki nem tud hangosan kérni, és akinek az egész lénye kér, talán a nagyon-nagyon sikeres emberek. A piperkőcök, a kiöltözött, a kifestett, akire azt gondolod, hogy ennek aztán igazán jól megy. Lehet, hogy mögötte egy nagyon nyomorult, vérző szív van. Emlékszem, ilyen asszonyoknak sokszor csak egy pár szót mondtam, és már folyt a könnyük. Már annyira kiéhezett volt. Minden, amit magával tett, csak ennyit jelentett: vegyetek észre! Legyen már valaki, aki törődik velem. Törődj vele! Talán fölényesen átnézel rajta: ennek ugyan semmire nincs szüksége, jól megy neki.
Valaki egyszer azt mondta egy kifestett nőre, aki Biblia órára jött, hogy mit keres ez itt? Kérni jött. Hallod-e ezek mögött is a néma kiáltást, hogy nem sikerült az egész életem, és most így próbálom rendbe hozni. Senki sem törődik velem, senki nem szeret. Gondoljátok el, hogy a huligánok feltűnési viszketegségtől tesznek minden, amit csak tesznek. Az egész nyomorult életük kér. Aztán adsz nekik megvetést, mondod, hogy lehet valaki ilyen? Még egy ilyen is bejön a templomba? Mit keres ez itt? Testvérek, talán azt, amit te soha nem találtál meg. Mert éhes, mert kér, mert szegény.
Lehet, hogy csak a mű-szegényeket ismerjük fel, akik reggeltől estig nyafognak. Nem lehet velük úgy találkozni, hogy ne a sebeiket mutogassák, hogy ki s hogyan bántotta őket, és milyen nagyon szegények. És nem hallod az igazit. A goromba, a megkötözött ember nagyon szegény. A testileg, a földön sikeres ember nagyon szegény Isten szerint.
Lehet, hogy a nagyhangú emberekkel vagy úgy, a mindig viccelődőkkel. Sokszor a csendes héten is van olyan ember, hogy végigvicceli az egész csendes hetet. A szívem szakad meg, hogy nem tud belőle kijönni. A többieket kértem, hogy legalább ne nevessenek azon, amit mond. Ne legyen újra sikere, mert minden körülötte forog. Ez is csak feltűnési viszketegség. Én vagyok a jópofa, a hangadó, rám figyeljetek. Szegény! Elmegy, és nem jutott igazán kenyérhez. Mindenki úgy van vele, hogy szereti a tréfáit, és nem látja, hogy mi van mögötte.
Egy idegorvoshoz elment valaki azzal, hogy depressziós. Annyit jelent, hogy félelmei vannak, nem tud nevetni, örülni, lehangolt ember. Az idegorvos elmondta neki, hogy most van a városban egy cirkusz, és abban egy remek bohóc. Az mindenkit meg tud nevettetni. Miután mindezt elmondta az orvos, az ember felemelte rá a szemét és azt mondta: Kérem, én vagyok az a bohóc.
Lehet, hogy az a mindig nevető, viccelő, középpontban álló ember egy nagyon-nagyon szegény, egy fájó szívű ember. Csak soha, senki nem hallotta a nagy kérését az életének. Aki kér, annak adj. Komoly dolog, hogy meghalld a kérést.
Nagyon sokszor hallom a kérést a mindig dicsekvő emberek hangja mögött. Sok nagymama elmondja, hogyan szeretik az unokái. Jobban szeretnek, mint az édesanyjukat. Elmondja, hogy otthon engem mindenki szeret. – Szegény, hazudik! Ezzel akarja magát feldobni: jó vagyok, középpont vagyok, mindig csak jót tettem a környezetemben. És hallom, vajon te is hallod-e a mély szeretet-éhséget? Vajon hallod-e azt, hogy mi az, amit a szív kiált? Hogy szeretetet, megértést kér. Egy mély, nagy kérés. Adsz-e neki? Jó volna, ha most eléd állnának gondolatban mindazok, akiket talán megvetettél, lenéztél. Akit nem bírtál, aki felől megvolt a kritikád. Nem láttál mögé a láthatónak, az álarcnak, annak, amit hordoz.
Szeretnélek kérni, hogy legyél ezen a héten olyan, aki kér. Vesd le azt a külsőt, amit a világ előtt hordozol, és merd igazán, őszintén kiönteni a szívedet. Az ember olyan sokszor pont a fordítottját mondja. Kislány koromban az volt a vágyam, hogy férjhez fogok menni, lesznek nagyon szép gyerekeim. De mindig azt mondtam, hogy én sosem mennék férjhez. Miért mondtam? Mert sokszor az ember az ellenkezőjét kiabálja annak, amit szeretne. Nem akarja, hogy lenézzék, ha majd még sem megyek férjhez, ne mondják, hogy ez mennyire akart. Előre védekezek az elől, amit nem fogok majd megkapni. Jó volna lelki hallást kérni az Úrtól, hogy halljad a néma kiáltást, ami belehangzik ebbe a világba, amit Isten hall. Amit talán csak éppen te nem hallasz, akinek adni kellene. “Akinek van füle a hallásra, hallja.” (Mt 11, 15).
Gondolj az otthoni életedre. Talán a gyereked régen kér. Nem valami játékot, vagy szórakozást. Olyan sokszor mondták nekem gyerekek: tetszik tudni, nekem nincs édesanyám. Volt neki. Csak éppen soha nem értette őt. Élt egy gyerek mellett, akit ő soha nem értett meg. Élsz egy férj mellett, ki tudja, hány évtizede, és nem hallod, nem ismered, nem érted. Egyszer, majd ha odakerülsz az Úr színe elé, hallani fogod az ítéletet: Éheztem, és nem adtatok ennem, szomjúhoztam, és nem adtatok innom, mezítelen voltam és nem ruháztatok fel. (Mt 25, 35-36). Annyira megdöbbentett egyszer, hogy az ítélet nem azt mondja, hogy loptál, öltél, csaltál, hanem mindazt, amit elmulasztottál. A mulasztási bűneid miatt fogsz elveszni, hogy nem volt füled még a kedvenc gyermeked számára sem. Talán teletömted ajándékkal, és neki anya kellett volna, aki szereti, és megérti.
Ezért az első komoly kérdés, hogy ki az, aki kér? A másik pedig, hogy mit adjak? Mit kér? Azt mondja az Ige: “Aki kér, annak adj” –, de mit adjak?
Hívő életem elején nagyon komoly gyötrelmet jelentett nekem a koldus-kérdés. Amikor elmentem mellette, mindig úgy voltam, hogy most adni kellett volna, vagy nem kellett volna? Visszamenjek, de jaj, ha elissza. A legkülönbözőbb kérdések gyötörtek belül. Nem tudtam, hogy mit tegyek. Azt tudtam, hogy adni kellene, hiszen az Ige mondja. Ez nem is hallható kiáltás, hanem ott van előttem a kiáltó nyomorúsága az utcán. Mit adjak? Sok ember olyan egyszerűen megoldja. Ad egy tízest, és megnyugtatja a lelkiismeretét, hogy adtam. Annak, aki bekopog, és mondja, hogy mennyi kellene neki az utazásra, biztosan tudod, hogy nem arra kell neki. Aztán jó lelkiismerettel becsukod az ajtót, hogy ez hazudik, nem mond igazat, ennek nem is arra kell. Mit adjak? Mert aki kér, annak adjál.
Szeretném, ha megértenéd, biztos, hogy adni kell. El ne utasíts senkit, aki hozzád jön. Mert megvan az, amit kér. Nem olyan régen olvastam: Ne mondd azt, hogy majd holnap adok, mikor nálad van, amit kér. Nem gondolom, hogy egyetlenegy kérdés ez, hogy mit adjak. Az ige mondja: Jól tudja a ti mennyei Atyátok, mire van szükségetek. A gyereknek, aki kenyeret kér, nem ad követ. Annak, aki halat kér, nem ad kígyót. (Lk 11, 12). Nem biztos, hogy azt kell adnod, amit kér. A mennyei Atya is így cselekedett. Jézus mennyiszer nem azt adta, amit kértek. Eszembe jut a gutaütött, akit azért hoztak oda, hogy meggyógyuljon. Még a háztetőt is megbontották, annyira kértek. És megszólal Jézus: “Megbocsáttattak néked a te bűneid.” Milyen csalódás futhatott át az egész szobán. Nem ezért hoztuk, hanem a nyomorúsága miatt. Látod, hogy senki nem tud rajta segíteni. S aztán, miután megadta, amit nem kértek, de amire Jézus tudta, hogy szüksége van rá, megadta azt is, amit kértek. “Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat, és járj!” Márk 2, 9b
Gondolok a samáriai asszonyra, aki boldogságot ment kérni. Az Úr bűnlátást adott neki. Mennyire nem kérte, hogy Jézus egyszerűen csak azt mondja: öt férjed volt, és ez a mostani nem férjed. Jaj, ezt a szégyent én nem kértem. És utána ad neki Jézus élővizet. Egy olyan életre szóló boldogságot, amit nem tud megtartani magánál. Megy vissza, és mondja mindenkinek. Vajon így fogsz te is hazamenni?
Kérjed az Urat: azt add meg nekem, amire szükségem van. Ha kell, akkor törj össze, ahogy igazán soha nem kívántam. Ha kell, vesd a szememre mindazt, amit tettem. Ha kell, akkor adj bűnbocsánatot. Ő azt adja, és az övéin keresztül is azt akarja adni, amire az illetőnek szüksége van.
Amikor az ajándékozásról beszéltünk, valaki azt mondotta: aki ajándékoz, az általában azt adja, ami neki már fölösleges. Nem tudom, nem így ajándékozol-e te is, hogy erre már nincs szükségem, már adhatom. Vagy azt adja, amit ő szeretne, amire neki volna szüksége. Semmiképpen nem azt, amire a másiknak.
A szegény asszony két fillérje pont azért volt értékes, mert nem azt adta, ami neki nem kellett. Vajon te mit adsz? És honnan lehet azt tudni, hogy mire van szüksége a másiknak? A hívő életnek egyetlen komoly titka az Úr Jézussal való személyes kapcsolat, hogy megtudjam, mire van a másiknak szüksége. Ő jól tudja, és hajlandó megmondani mindenkinek, aki Tőle kéri és kérdezi.
Bár látnád a másikat, amint kér, lehet, hogy olyanmódon, amit az előbb elmondtunk, és megkérdezhetnéd az Atyát, hogy Uram, mit adjak? Az én koldus-kérdésem is így oldódott meg. Volt, amikor elmentem mellette és azt mondtam: Uram, keresd meg ezt az embert. Lehet, hogy egy jó szót kellett adnom. Volt, amikor pénzt. De Ő tudja jól, hogy mire van a másiknak szüksége.
Jó volna, ha a férjeddel kapcsolatban is megtanulnál kérdezni, amikor látod a kérő magaviseletét – Istenem, mit adjak? Az ember sokszor bocsánatot kér. Jaj de borzasztó, amikor törvényből kérünk bocsánatot. Úgy érezzük, hogy ezt most meg kell tennem. Emlékszem egy asszonyra, aki a másiktól mindig bocsánatot kért, és az nem bocsátott meg. Azt sem tudod, miért kérsz bocsánatot. Ha majd megmondod, hogy miért, akkor megbocsátok. Te meg tudod mondani, hogy miért kérsz bocsánatot, ha azt kellene adni? Lehet, hogy van a családban olyan, akinek ezt kellene adni. De meg kellene mondanod, hogy miért. Nemcsak hozzávágni egy üres mondatot, hanem megmondani, hogy a rettenetes viselkedésemért. Azért a szörnyű önzésemért, amivel melletted éltem. Mondd ki világosan, amiért bocsánatot kérsz. Ha valamit megértettél, hogy meg kell tenni, pontosan azt tedd meg, amit az Atya fog mondani. Amire a másik embernek szüksége van.
Egy asszony mondotta, hogy amikor a férjemnek mindent elmondtam, amit ő tudott, hogy milyen voltam, akkor folyt a könnye, és azt mondta: most tudom, hogy te az Istennél voltál. Csak Ő tudta, meg én, hogy mi az, ami nekem egy életen keresztül fájt. Most nem mentegetőzve kértél bocsánatot. Ez igazi volt.
Ne hamis pénzt adj a koldusnak, csak azért, hogy megnyugtasd magadat. Minden helyzetben kérjed az Urat, mutassa meg, hogy mit kell tenned. Az első, amit biztos, hogy adnod kell: a szeretet. Ez a kenyér! Ezt nem tudsz magadtól adni. Ezt csak tovább tudod adni.
A ma reggeli Ige annyira megdöbbentett, hogy ugyanezeket a dolgokat mondta el a Máté evangéliumából. “Áldjátok azokat, akik titeket átkoznak… és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket” (Mt 5, 44). Áldást adhatsz, ha áldást örököltél. Aki áldást örököl, az áldhat. Nem úgy, hogy valami nagy ceremóniát végez, hanem belül, a szívében. Milyen jó volna, ha sokkal többet áldanának azok, akik az Úréi, mert tudják, hogy örököltem az áldást. Azt mondja az Ige: “Akit megáldasz, meg lesz áldva” (4Móz 22, 6b). Óriási dolog, ha áldást adsz tovább. A másik, amit ma mondott az Ige, hogy imádságot adj tovább. Jó volna, ha ezt is megtanulnád. Mennyire könnyen, mennyire igazán tudnánk adni, ha hallanánk a körülöttünk lévőknek a kiáltását.
Azt mondja még az Ige, hogy “Aki kölcsön akar kérni, el ne fordulj attól.” Fordulj oda hozzá. Lukács evangéliumában ugyanezt mondja: Ha kölcsönadtál, ne várd vissza. Nem tudom, hogy amikor kölcsönadsz, nincs-e egy olyan iszonyú szöveged, hogy mindenki látja, hogy akkor is veszel. Már visszavársz. Legalább annyit, vagy többet. Rettenetes, hogy ez a mi iszonyú önzésünk nem tud adni. Mindig arra gondol, hogy mit kap majd.
Valaki mondotta: annyiszor köszöntem valakinek, és soha nem köszönt vissza. Megkérdeztem, te már köszönni sem tudsz ingyen? A számító szívünk soha nem tud adni. Bár egyszer odakerültél igazán a kereszthez, ha megértenéd Jézust, aki mindent adott, aki, amikor megszületett, a mennyet adta, amikor itt járt a földön, az éjjelét, nappalát, erejét, mindenét adta. A végén a halálát adta érted és helyetted. Ha ezt soha nem értetted meg, akkor nem tudsz adni. Kérjed az Urat arra, hogy vezessen most oda, ahol az Isten mindent adott.
Imádkozzunk!
Uram, a mi kapzsi szívünk mindig a magáét keresi családban is, a férjemnél, a gyermekeimnél is. Ha egyszer majd látni fogunk, az maga a kárhozat lesz. Egy életet éltem végig mindig csak azzal, hogy mit kaphatok. Te, Aki azt mondtad, hogy jobb adni, mint kapni, taníts meg erre a jobbra. Nevedért kérünk.
Ámen.