“Istennek beszéde élő és ható” Zsidók 4,12
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1996. május
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
JÉZUS UTOLSÓ SZAVAI A KERESZTEN (1/6)
Atyám bocsásd meg nékik
“Mikor pedig elmentek a helyre, mely Koponya helyének mondatik, ott megfeszíték őt és a gonosztevőket, egyiket jobbkéz felől, a másikat balkéz felől. Jézus pedig monda: Atyám! bocsásd meg nékik; mert nem tudják mit cselekesznek. Elosztván pedig az ő ruháit, vetének reájuk sorsot. És a nép megállt nézni. Csúfolák pedig őt a főemberek is azokkal egybe, mondván: Egyebeket megtartott, tartsa meg magát, ha ő a Krisztus, az Istennek ama választottja. Csúfolák pedig őt a vitézek is, odajárulván és ecettel kínálván őt, És ezt mondván néki: ha te vagy a zsidóknak ama Királya, szabadítsd meg magadat!Volt pedig egy felirat is fölébe írva görög, római és zsidó betűkkel: Ez a zsidóknak ama Királya.” Lk 23,33-38
Úr Jézus hálát adunk, hogy úgy szólíthatunk meg, mint aki itt vagy közöttünk. Hálát adunk, hogy beszélni kívánsz velünk. Kérünk, könyörülj rajtunk, hogy minden akadályon keresztül meghallhassuk szavadat. Kérünk Szentlélek Isten, jelentsd ki úgy Jézust, hogy megláthassuk Ôt, Ôt a megfeszítettet
Ámen.
Nem tudom, nektek kérdés volt-e valaha, miért kellett Jézusnak erre a földre jönnie. Hadd mondjam, hosszú éveken keresztül úgy voltam, hogy Istennel mindig tudtam mit kezdeni, Ô a gondviselő, Ô segít, Ô megáld. De Jézus? – olyan sokáig nem értettem miért kellett jönnie? Hosszú éveken keresztül nem volt szükségem Jézusra.
Talán van közöttünk olyan, aki szerint Jézus példakép, mert emberként csodálatosan járta végig ezt az életet. Szeretett, szolgált, másokért élt – na de miért a kereszt?!
Nem olyan régen mondta valaki – tudod nem értem, miért kellett ez az iszonyú, ez a borzalmas kínos halál, miért kellett így meghalnia? Miért lett ez a szégyenletes vége egy ilyen életnek? Nem értem a keresztet.
Te érted a keresztet? Úgy gondolom, ezeken az estéken Isten Szentlelke szeretne a keresztről beszélni, hogy értsed. De nemcsak azért hogy értsed, hanem hogy megragadjon, és megtartson.
Azt mondta a felolvasott Ige 33.verse: “Elmentek a helyre, mely Koponya helyének mondatik.” Jézusnak az egész életútja születésétől kezdve a Golgotára menetel volt. Olyan megdöbbentően néztem ma szembe azzal, hogy az Ô szülőszobája egy istálló volt. Mint csecsemő, a jászol fájára tette oda a fejét.
Jézus halálos ágya, halálos szobája a Golgota keresztje. A kettő között “ment arra a helyre”. Az egész élete menetel a kereszt felé, mert ő ezért jött, nem példát mutatni, nem tanítóként. Ô azért jött, hogy életét adja. Életének a kereszt volt az értelme, egész élete menetel volt a Golgotára.
Egy kis könyvecske címe: Isten nélkül a világban. Ebben egy kisfiú, akit Marcinak hívtak, kimegy a temetőbe és látja, hogy a sírásó keresztet tesz a sírra. Megkérdezi, miért teszi rá? A sírásó válasza: hát nem tudod, hogy az Úr Jézus ezen halt meg? Olyan rossz volt – kérdezi Marci, hogy erre kellett ráfeszíteni?
A sírásó megmagyarázza – nem, Ô volt a legjobb ember ezen a földön. Hát akkor miért? A sírásó így válaszol: értünk. Értünk – Marci! Marci levetette magát a temető földjére és elkezdett keservesen sírni.
Pedig tulajdonképpen nem volt jó a válasz. Egy misszionárius kérdezte egyszer egy nagy társaságtól, hogy kikért halt meg Jézus. Így feleltek: a keresztyénekért, a zsidókért, a hivőkért, a hitetlenekért, értünk. Nem – nem – nem. Utána nagy csend. A terem másik felén egy kislány állt fel, a szeméből elkezdett folyni a könny és azt mondja: értem, nyomorult bűnösért – értem halt meg Jézus
A misszionárius szemében is azonnal megjelenik a könny és azt mondja: úgy-úgy, ez az egyetlen helyes válasz. Ha ezt most nem tudod még így elmondani, kérem Istent, hogy hétvégére ne legyen itt senki, aki ne tudja elmondani: értem, nyomorult bűnösért, értem halt meg Jézus. Értem indult el a jászolbölcsőből a Golgotára.
Jézusnak egész élete út volt, amelyik arra a helyre vitt. De most ennek az útnak az utolsó szakaszát szeretnénk csak végignézni, a Gecsemánétól a Golgotáig. Mert tudjátok, hogy Jézus haláltusája a Gecsemánéban volt.
Számomra az az első csepp vér a legmegrázóbb, amelyik Jézus homlokán kéz érintése nélkül megjelenik. De Jézus haláltusában lévén, megjelenik homlokán az első csepp vér. Ebbe került az az “igen”, amit ott kimondott.
Volt-e már ilyen nehéz igened? Voltál-e már úgy, hogy könnyel kellett kimondanod, igen Atyám! Volt-e már harcod, amikor valamit nem akartál? Akkor valami nagyon kicsit sejtessz, hogy sokszor nem könnyü igent mondani.
Jézusnak ott volt a haláltusája, amikor az Atya odakínálja neki a poharat, benne a világ bűnét. Ennek a világnak minden szennye, az enyém is, és a tied is az Úr Jézus kezében. Ott indul el Jézus és úgy szeretném, ha most egy kicsit Vele mennénk. Mert azt mondja az Ige, hogy elmentek arra a helyre.
Gondoljunk arra, amikor elfogják Jézust. El tudod-e képzelni, hogy érzi magát egy ember bilincsben? Amikor rabokat láttál, végigfutott-e rajtad a gondolat – és ha én lennék ott? Nem tudom van-e közöttünk olyan, aki végigjárta ezt az utat, aki tudja, mit jelent végigmenni egy falun, egy városon emberek szemének kereszttüzében? Voltál-e már úgy, hogy mindenki megvetéssel nézett téged? El tudod-e képzelni, hogy milyen lehetett az az út, amikor elindultak Jeruzsálem utcáin, aminek vége a kereszt? Amikor a főpapi tanácsnál először ütik arcul Jézust? Milyen lehetett ez ott nyiltan, mindenki előtt?
Menjünk Vele tovább Pilátus elé. Egyre nehezebb lesz az út, amelyik a Golgotára visz. Gondolj arra, amikor így mondja az Ige: “Akkor azért előfogá Pilátus Jézust és megostoroztatá.” (Jn 19,1).
Így olvastam egy korabeli leírásban, hogy akit megostoroztak, a kezét odakötötték egy fatönkhöz, hogy megfeszüljön a hátán a bőr és aztán csontokkal, vagy szögekkel rakott korbáccsal korbácsolták. Így mondja Ézsaiás 50,6: “Hátamat odaadám a verőknek és orcámat a szaggatóknak.” Nagyon sok elítélt már a korbácsolás alatt meghalt, mert nemcsak a bőrt húzta le az ember hátáról, hanem a húst is és láthatóvá lett a gerinc.
Érzed a korbácsot a hátadon, el tudod-e gondolni, hogy milyen is lehetett az az út, amelyiknek vége a kereszt? El tudod-e képzelni, hogy utána a hátára dobták azt az ócska katona köpenyt és azt mondták: prófétáld meg kicsoda ver téged. Amikor a fejére nyomták a töviskoronát és hajtogatták előtte magukat – testvér végig tudod most járni ezt az utat?
Elmentek a Koponya helyére. Mész-e utána? Egyszer az volt bennem, ha ott lettem volna, kiáltottam volna, hogy elég, Uram elég! És nem volt elég. Így indultak el a Koponya helyére. A véres vállon a kereszt. Meggyalázva, kigúnyolva, arculköpve elindult a Golgotára.
Biztosan ismeritek azt az éneket: “A Gecsemánei kertből a Golgotára fel, Kis ösvény tart s a lelkem, ma arról énekel.” Ezen a kis ösvényen ment Jézus és vérezett.
Az első szavai ennek az Igének ennyit mondanak, de ebben a pár rövid szóban benne van mindaz amit hallottál, hogy “elmentek a helyre, mely Koponya helyének mondatik”, és még két szó: “ott megfeszíték Ôt”. Hogy mi minden rejlik egy pár rövid szó mögött.
Megint csak a korabeli római leírásból szeretném mondani, hogy az elítélteket úgy feszítették meg, hogy a keresztnek a függőleges fáját beleverték a földbe, a vízszintes fát pedig letették, és arra fektették az elítéltet. A vizszintes fára kellett a két karját ráfektetni és kiterjeszteni. Amikor a szögeket verték, a római katona rálépett az elítélt csuklójára, hogy a vér ne fröccsenjen fel. Amikor injekciót kapunk, egy szíjjal vagy övvel elkötik az ember karját. Jézusnál ezt helyettesítette a római katona lába. A római katona lába a Megváltód csuklóján. Aztán a szögek! Így mondták, hogy üvöltöttek az elítéltek, akiknek átszögezték a kezét. Hangos volt az ordítástól a Golgota hegye.
És most – néma csend. “Száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírők előtt.” (Ézs 53,7).
Így mondták, amíg a vízszintes fát felemelték, addig a test hozzá volt kötve és úgy szögezték össze a két keresztfát. Azért nem oldották el még a testet, mert a ránehezedő súly azonnal átszakította volna a kezeit. Csak amikor a lábakat is átszögezték, akkor vették le a kötelet. Akkor az egész test súlya a kezekre és lábakra esett, a sebekre. Irtózatos fájdalom az egész testen keresztül, és azonnal fellépett a sebláz. Ezért mondta Jézus, hogy “Szomjúhozom!”
“Ott megfeszíték Ôt.” Egy pár rövid szó, és tengernyi kín. Csak azért mondottam el mindezt, mert ezek között a körülmények között hangzik el Jézus első szava a kereszten. Ott állnak körülötte a csúfolódók, a főpapok diadalmasan – másokat megtartott, magát nem tudta megtartani. Ott áll körülötte a tömeg, ott állnak a vitézek és ebben a helyzetben hangzik el egy szó, az első szó: “Atyám!”
Ha bajban vagy ez az első szavad? Kihez szoktál kiáltani amikor váratlanul ér valami? Érzed milyen szívdobogtató, mit fog most az Atyjának mondani. Atyám ítéletet erre a világra! Atyám segíts! Mit fog mondani? Úgy hallgassuk, mint a haldokló szeretteinknek az utolsó szavait – jaj mit fog mondani? Az egész figyelmeddel figyeld.
Atyám! Talán kér 12 sereg angyalt. Atyám! Mit fog mondani? “Atyám! bocsáss meg nekik!” Szeretném belekiáltani most a szívedbe, nekik, akik ott állnak a kereszt alatt. Nekik!
Kik álltak ott a kereszt alatt? Az anyagiasok – akiknek ott sem volt más dolguk, mint osztozni a Jézus ruháján. Milyen iszonyú az ember! Most figyelj, nem vagy-e ezek között, akiknek az egyetlen gondolata minden helyzetben, hogy mit lehet szerezni. Valaki elmondta, még meg sem halt az anyám, már azon gondolkoztam, mi lesz az enyém, jaj nehogy a testvérem elvigye. Már előre elrendeztem mindent.
Az osztozkodók, akiknek mindig csak az számít, hol lehet szerezni, kapni, mennyit, és hogyan. Ott álltak a kereszt alatt azok, akiknek a Jézus köntöse kellett. Neked milye kellett? Mit örököltél, kivel vesztél össze miatta? Kire haragszol azóta? Hát nem tudtatok osztozni? Ezek a katonák legalább meg tudtak osztozni.
Nem olyan régen mondták egy családra, hogy milyen szépen élnek. Valaki aki ott volt azt kérdezte – na és osztoztak már? Az első percben nem értették, hogy mit akar ezzel kérdezni. Volt-e már úgy, hogy annak a családnak egy örökségen osztozni kellett és utána is szépen éltek? Nem ezzel kelsz, fekszel te is, hogy hol mit lehet kapni, és mi volna a jó üzlet? Ott voltak – és hangzott értük az imádság. Csak mondd ki testvér, hogy én vagyok, ez vagyok, itt vagyok. Látod, ott voltak a kereszt alatt azok is, akik ott sem kerestek mást, csak a saját élvezetüket. Ott kockáztak a kereszt alatt, játszottak. Mit törődtek azzal, hogy folyik a vér. Nekik csak az élvezet számított.
Egyszer nagypénteken jártam az utcán és nagybetűkkel ki volt írva: nagy húsvéti borvásár. Annyira szívemig ért. Húsvéti borvásár. Az ünnepeken is csak az a fontos, hogy együnk, igyunk, az élvezetünk, a hasam, a szórakozás. Így van?
A kereszt alatt ott voltak a szidalmazók, a gúnyolódók, a fölényesek, a gőgösek. Ott voltak azok, akik a térdüket hajtogatták. Nagyon sokszor úgy érzem, hogy az egész vallásosságunk semmi más, mint nagy gúny. Mondod, hogy Uram! Uram! De nem kérdezed Ôt, nem fontos az akarata, csinálod ahogy elképzelted, és utána ájtatosan veszed a Bibliád, vagy az énekeskönyved és mondod, hogy Uram! Uram!
Ne gúnyolódj tovább. Vagy soha ne mondd ki ezt a szót, vagy legyen igazán Urad és parancsolód. Hajtsd meg a fejedet is és mondjad: mit akarsz Uram, hogy cselekedjem?
Egyszer olyan élesen állt előttem, amikor Júdás odamegy Jézushoz és azt mondja: Mester! Mester! és megcsókolja Ôt. Akkor ezt mondta nekünk az Úr: Bibliával a kezedben árulod el az embernek Fiát? Imádsággal árulod el az embernek Fiát? Templomba járással? Nem mondták már neked nagyon sokszor, hogy kár ide jönnöd, mert az életed meghazudtol mindent, mert gúnnyá teszed az egészet. Nem mondták neked még?
Mondjad, hogy itt vagyok, nekem mondta a férjem, vagy a feleségem. Az életem rácáfol mindenre, amit olvasok, vagy hallok. Látod, a kereszt alatt ott voltak a gyilkosok is. A véres kalapács még a kezükben. Hányan vannak itt, akiknek láthatatlanul véres a kezük. Talán egy gyermekgyilkosság után. Ezzel a kézzel jöttél ide, és ezt emeled fel?
Véres kéz, gyilkos kéz! Vagy talán véres ott belül a szíved. Emlékezz, amikor ott álltál annál a koporsónál és úgy érezted, hogy én vagyok az oka. Az a hang ott belül sokszor elmondta neked: ha nem teszem be az elfekvőbe, ha mellette maradok, még ma is élne. Ott vagy a gyilkosok között? Így mondja az Ige: ti apa és anya gyilkosok. Ott voltak a kereszt alatt és hallották az imádságot: Atyám! bocsáss meg nekik. De csak azoknak, akik ott voltak a kereszt alatt!
Most az a kérdés, hogy a bűneiddel oda jutsz-e a kereszt alá? Az Ô imádsága alá, az Ô helyettes áldozata alá, mert ez az imádság nekik szól. Hadd mondjam így – nekünk szól, akik ott vagyunk a bűneinkkel a kereszt alatt – Atyám! bocsáss meg nekik.
Látod, majdnem elfelejtettem az igazakat, akiknek mindig mindenben igazuk volt. A farizeusok most is kimondták, nekünk volt igazunk, íme, lám, nem tud leszállni a keresztről. Nekünk mindig igazunk van. Óh milyen nehéz egy igaznak odajutni a kereszt alá.
Eljössz-e most testvér – akinek mindig igazad volt, aki talán annyiszor mondtad, hogy nem igazságos az Isten. Egyszer nem volt igazságos, amikor Jézust adta érted. Eljössz-e velem ma este a Golgotára, hogy együtt elmondjuk – köszönöm Úr Jézus, hogy érettem is imádkoztál.
Valamelyik nagy városban, a minisztériumban megjelent egyszer egy furcsa külsejű, rongyos ruhájú, borostásan, rendetlenül, piszkosan egy férfi, aki addig tolakodott, addig könyörgött, hogy feljutott a miniszter előszobájáig. De onnan tovább nem. A miniszteri titkár azt mondta: ide nem fog belépni, nem engedhetem be. De a férfi addig könyörgött, addig beszélt, hogy a titkár bement a miniszterhez, de rövidesen jött is vissza azzal, hogy a miniszter fontos ügyeket tárgyal, senkit nem fogad.
Az ember egy kicsit ott állt tétován, aztán előhúzott a zsebéből egy gyűrött piszkos papírt és azt mondta: kérem vigye be és adja oda a miniszter úrnak, ha akkor sem fogad elmegyek. A titkár dühösen elvette a papírt és bevitte, elé tette a miniszternek, aki elolvasta, azonnal bezárta az ülést, kiment, megölelte ezt az embert, vitte haza, mindent megtett neki, amit csak kért. Mi volt a cédulára írva? Édesapám, ez az ember mellettem állt a legnehezebb pillanatomban, tégy jót vele, haldokló fiadért. Hallod az imádságot? Ez az ember, ez az asszony mit sem törődött velem, ment a maga útján a maga feje szerint, a maga élvezetére, – mégis Atyám tégy jót vele, bocsáss meg neki, a Te haldokló Fiadért.
Az Atya kitárja karjait és a szívére ölel, mert ezt az imádságot nem lehet nem meghallgatni. Mert két véres kéz nyúlik az égből. Két véres kéz, amelyik nem tudja többé megtalálni egymást, két felemelt véres kéz – Atyám bocsáss meg neki, mert nem tudja mit cselekszik.
Most már tudod, mindent Vele teszel. Hadd kérdezzem újra, jössz-e, tudunk-e együtt imádkozni egymással és Jézussal. Kéred-e, Atyám bocsáss meg nekem, a Te haldokló Fiadért.
Imádkozzunk!
Segíts most Uram gondolatban ott állni a Golgotán. Segíts, hogy mindegyikünk maga elé gondolja azt a véres keresztet, azt az elkínzott testet, a töviskoronás főt, a vérző sebeket. Kérlek Jézus könyörülj rajtunk. Köszönöm, hogy most együtt imádkozhatunk Veled. Édesatyám bocsáss meg nekünk az Úr Jézus érdeméért. Itt vagyunk a kereszt alatt, hallod az értünk hangzó imádságot, kérünk légy irgalmas hozzánk a Te haldokló Fiadért.
Ámen.