“Istennek beszéde élő és ható” Zsidók 4,12
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1996. május
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
JÉZUS UTOLSÓ SZAVAI A KERESZTEN (3/6)
Én Istenem, én Istenem! Miért hagytál el engemet?
“Hat órától kezdve pedig sötétség lőn mind az egész földön, kilenc óráig. Kilenc óra körül pedig nagy fenszóval kiálta Jézus, mondván: ELI, ELI! LAMA SABAKTÁNI? azaz: Én Istenem, én Istenem! Miért hagyál el engemet?”Mt 27,45-46
Úr Jézus hálát adunk, hogy lejöttél erre a földre. Köszönjük, hogy elindultál azon az úton, amelyik a kereszt felé vezet. Hadd dicsőítsünk, hogy bűneink büntetését magadra vetted. Köszönjük Úr Jézus, hogy szabadítónkká akarsz lenni. Kérlek, könyörülj rajtunk, hogy befogadhassuk Igédet. Hogy megértsük kegyelmedet, szeretetedet. Könyörülj rajtunk, hogy senki ne legyen, aki visszautasít. Kérlek, hogy most hadd tudjuk befogadni az Igét, és benne az élő Jézus Krisztust.
Ámen.
Most a következő szavát halljuk Jézusnak a kereszten. Elolvastuk az Igéből, hogy sötétség lett három óra hosszáig az egész földön. Nem volt ilyen a világtörténelemben soha. Egyetlenegy helyen olvassuk a Bibliában, hogy sötétség volt három napig, de csak Egyiptom földjén, a csapások miatt. De hogy az egész világon sötétség legyen, ez soha azelőtt és soha azóta nem volt.
Az egész világtörténelemnek ez a legsötétebb órája. Jézus szenvedésének a legmélye. Amikor az Ô szájából hangzik el ez a kiáltás: “Én Istenem, Én Istenem! Miért hagyál el engemet?” Azt hiszem hogy ez a kiáltás sok-sok ember kiáltása. Hány ember kiáltott már így közülünk, hogy: Istenem, miért? Lehet, hogy neked is voltak az életedben olyan pillanatok, amikor mondottad, hogy miért, miért én, miért nekem? Miért kellett ennek így történnie, miért hagytál el engemet, miért?
Ha most a mennyből hallgatnánk a világból felhangzó nyögést, sóhajtást, jaj-kiáltást, ha hallanánk a kórházakból felhangzó írtózatos kiáltást, aminek talán már szava sincs, csak ezt mondja Isten felé, Istenem miért, miért kell nekem így szenvedni? Ha hallanánk a börtönökből felhangzó nyögéseket, kiáltásokat, a bűnök megkötözöttjeinek a sóhaját, miért kellett ennek így történnie, miért kellett nekem idejutnom, Istenem miért?
Ha hallanánk azt a töméntelen nyomort, ami ebben a világban van, a családban szenvedők, az iszákosok, a hozzátartozók sok-sok kiáltását, a haldoklók szavát – akkor úgy érzem, hogy erről a földről mint egyetlenegy kiáltás hangzik a menny felé, hogy: én Istenem, én Istenem, miért? Miért hagytál magunkra minket? Miért kell ennek így történnie? A mi kicsi miértjeink, amikre mintha nem érkezne válasz. A nagy kiáltó miértek együtt: Istenem miért? Istennek van válasza, hogy miért. Egyetlenegy rövid válasza: a bűn miatt! A Biblia így mondja ezt röviden a galáciabeli gyülekezethez írott levelében: “Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg. Amit vet az ember, azt aratja is.”
Ebben a világban rend van. Csodálatos rend. Törvények uralkodnak, természeti törvények, áthághatatlan vastörvények. Tudjuk hogy a tél után tavasz következik, a tavasz után nyár, ennek így kell lennie, ez az Isten rendje. Az Isten törvénye, a természet törvénye, a fizika törvénye nincs tekintettel emberre, hogy milyen színű, milyen fajú, és hol lakik. A szabadesés törvénye, ha ezt a Bibliát elengedem, leesik a földre, akár itt, akár Amerikában ejtik el, akár néger csinálja azt, akár fehér ember. Istennek törvényei áthághatatlan szigorú vastörvények.
Ugyanígy törvénye van a lelki életünknek, a belső életünknek. Az egyik ilyen szigorú áthághatatlan törvény így hangzik: “A bűn zsoldja a halál.” (Róma 6,23). A bűn és a büntetés össze van kötve. Szétválaszthatatlanul össze van kötve.
Most mindazoknak szeretném mondani, akik azt hiszik, hogy a bűnük elmúlt és nincs büntetése, hadd mondjam, hogy ez nem lehet. A bűn és a büntetés össze van kötve, csak lazán. Sokszor évek és évtizedek telnek el közötte. Ne felejtsd el, mindig megvan a büntetése, a gyakorlati életben, az eseményekben. Sokszor nem is látjuk és értjük az összefüggést, csak ha egyszer maga az Isten Lelke rávilágít.
Egy lelkésztestvérem mondta el egyszer, hogy egy fiatal lány bement hozzá és azt mondta: tiszteletes úr férjhezmegyek. Örülök leányom, mondta a lelkész, de ki a vőlegény? Ezt a választ kapta: most válik – miattam. A lelkész letette a tollat és azt mondta: nem esketlek meg. A bűnön nem lehet áldás! Akit mástól veszel el, azon nincsen áldás!
Az esküvő mégis megvolt, a menyasszony gyönyörű volt, mindenki irigyelte, csodálta az ifjú párt. Aztán elmúlt tíz év és egy kocsi állt meg a kórház előtt. Egy asszony szállt ki a kocsiból gyerekkel, és azt mondta: Doktor úr, a második gyermekem – ez is vízfejű. Ide kellett hoznom, nem tudjuk otthon tartani. Istenem miért? Ugye érted hogy miért? A bűn és a büntetés össze van kötve. Csak sokszor évek, évtizedek múlnak el a kettő között. A törvény vastörvény. Csak nagyon sokszor mi nem látjuk az összefüggéseket.
Egy német lelkész naplójából olvastam, hogy bűnvallásra jött hozzá egy férfi. Azt mondta: nem bírom tovább. Menyasszonyom csípőficamos volt. Aztán megismertem egy másik lányt, és őt elhagytam. A házasságból megszületett az első gyermek – csípőficammal. Megdobbant a szívem, de azt mondtam: á nem, el kell kergetni ezeket a rémeket. Képzelődöm, véletlen. Pár év múlva megszületett a második gyermek – csipőficammal. Akkor mélyen belevágott a szívembe, hogy most már csak igaz. De megint sikerült túljutnom rajta. Most a harmadik gyermek is csipőficamos. Azért jöttem lelkész úr, van ebből kiút? Volt! Ez a férfi bünbocsánatot kapott és megszületett a negyedik gyermek – egészségesen.
Érted már, hogy nagyon sokszor ott van a gyakorlati életben a bűn büntetése? És akkor kiált az ember, miért, miért? Ha tudni akarod testvér, megtudhatod. Amit vet az ember azt aratja is. Ha tudni akarod ma este megtudhatod. Állj oda az Isten színe elé, mint az az asszony, akinek az egyetlen fia disszidált, és azt mondta: nem bírom egyedül. Aztán egyszercsak megszólalt csendesen: tetszik tudni, lett volna nekem négy gyermekem – de nem akartam. Most, amikor egyedül maradt eszébe jutott. Neked mi jut eszedbe, amikor kimondod Isten felé a nagy kérdést, hogy – Istenem, miért?
De van a bűnnek egy másik büntetése is és ezt úgy hívják, a lelkiismeret szava. Talán rettenetesebb, mint a gyakorlati élet büntetése. Mert ott a pokol benned van, a szívedben. Nincs rettenetesebb, mint a lelkiismeret gyötrelme. Hadd mondjam most mégis azt, hogy bár már ma elkezdődne, bár ne tudnál aludni ezen az éjszakán, bár eszedbe jutna minden. Mert ez a tűz ha most nem ég, egyszer égni fog örökké. Mert látod ez a kárhozat. Azt mondja a Biblia: “Ahol az ő férgök meg nem hal, és tüzök el nem aluszik.” (Márk 9,44).
Egy kisfiúról olvastam egyszer, akit Fülöpnek hívtak. Volt egy kistetsvére, akit az édesanyja rábízott. Elutazott és azt mondta, vigyázz a kistestvéredre. Kimehettek együtt a parkba játszani, de vigyázz, maradj mellette. Aztán úgy történt, hogy amikor a gyerekek ott játsszottak a homokban, jött a barátja és azt mondta: Fülöp, olyan nagyszerű meccs van, csak épp az úton kell átmenni, gyere át egy kicsit. Fülöp azt gondolta, olyan jól eljátszik a gyerek, észre sem veszi, ha átszaladok. A meccs érdekes volt, egyik gólt a másik után lőtték és teljesen elfeledkezett a gyerekről. Egészen addig, amíg egyszer egy sikoltást, fékcsikorgást hallott. A kistestvére át akart szaladni az úttesten – mert egy kutya jött a parkba, amitől megijedt – és a villamos elütötte.
Fülöp amikor meglátta, mi történt, mint az őrült szaladt el, hogy soha többé nem megyek haza. Végre késő este mégis hazaérkezett. Az édesanyja megölelte – csakhogy itt vagy kisfiam, már azt hittük, veled is baj történt. Tudod mi történt a kislánnyal? A fiú elmond mindent, csak egyet hallgat el, hogy elment a meccsre. Így mondja el, hogy mellőle szaladt el a kislány és nem tudta már megfogni. Csak ezt az egyet hazudta.
Aztán múlik az idő, mindenki elfelejtette már az esetet, de Fülöp attól a naptól fogva egészen más lett. Az édesanyja hiába hívta, hogy gyere a templomba – nem. Hiába mondja, hogy mennyire olvastad ezelőtt a Bibliát, együtt tudtunk imádkozni. Kérlelte, Fülöp légy őszinte, mi van veled? Leírja a történet, hogy sokszor volt annak a határán, hogy elmond mindent. Már volt úgy, hogy a keze a kilincsen volt, bemegyek, elmondok mindent, meg fogják bocsátani, nem bírom így tovább. Aztán mégis leveszi kezét a kilincsről – nem, nem lehet. Egyszer ott ült az édesanyja mellett, aki simogatta a fejét és úgy kérlelte, Fülöp mondd el mi bánt, bármi legyen is az, légy őszinte, mondd el. A szavak már a torkán vannak, kezdené mondani és akkor megint megkeményíti magát – nem, ezt nem lehet. Minden sikerül ennek a fiúnak, kiváló tanuló, nagy tudós lesz. Jó házasélete van, szép gyermekei, és egy nap az íróasztalnál találják – főbe lőtte magát. A lelkiismeret! Pedig csak egy szavába került volna. Csak egyszer kellett volna kimondani, hogy én voltam az oka. Ugye tudod, hogy megbocsátották volna, az Isten is, a szülők is.
Ne hidd, hogy valamit is el lehet felejteni. Ha régen történt is, nincs elfelejtve semmi. Bármelyik pillanatban gyötörni kezdhet a lelkiismeret. Lehet, hogy az ideggyógyintézetbe vezet majd, de lehet hogy fel a padlásra a kötélhez. Kérdezd meg ma este – Istenem miért vagyok ideges, türelmetlen, miért vagyok hitetlen, miért nem tudok megváltozni? Tudod mi az idegesség? A bűn láza! Hiába felejtetted el, nincs elfelejtve. A bűn és a büntetés össze van kötve, ez az Isten törvénye. Ha itt nem fog kiderülni, jaj akkor neked. Lehet, hogy a sírba viszed a titkodat, lehet hogy senki nem fogja megtudni, és mégis megvan a büntetése. Aki ebben a földi életben nem rendezte, egy örökkévalóságon át gyötri majd.
De most nézzük Jézust. Ez az Ô kiáltása: “Én Istenem, én Istenem! miért hagyál el engemet?” Hát Ôt miért hagyta el Isten, ha igaz az amit mondottam, hogy amit vet az ember azt aratja is. Hát Jézus mit vetett? Segítést, gyógyítást, áldást, szeretetet, irgalmat. Hát mégis megcsúfoltatik az Isten? Ott a Golgota keresztjén az Isten csúfoltatik. Arat szenvedést, kínt, gyötrelmet, arat töviskoronát, korbácsot, keresztet – hát miért Istenem, hát hol itt az igazság?! Ugye érzed mennyire jogos Jézus kiáltása: Én Istenem, én Istenem, hát engem miért hagytál el?
Hadd mondjam újra, az Isten törvénye vas-törvény. A bűn zsoldja a büntetés. A Lukács evangéliuma végén van egy mondat: “így kellett szenvedni a Krisztusnak”. (24,46). Kellett! Neki jönnie kellett, mert nem bírta ki a mennyben, hogy te meg én elvesszünk. Neki jönnie kellett Betlehembe, végig kellett járnia Izráel poros utcáit, mennie kellett az elveszett után, mennie kellett fel a keresztre. Isten szeretetének a kell-je – muszáj volt.
Így olvastam egyszer egy asszonyról, akinek halálra ítélték a fiát, amikor meghallotta a halálos ítéletet, így mondta, hogy mindenen keresztül kellett mennem, a királyhoz. Nem tudott megállítani senki, nekem menni kellett és odaborulni a király elé és azt mondani: Király kegyelmezz a fiamnak! Egy kemény tekintet nézett rám – a fiad vétkezett, holnap délben ha megszólal a harang, a fiadat kivégzik.
Akkor így mondta az asszony, másnap délben mennem kellett fel a toronyba egészen a harangig. Valami láthatatlan erő vitt, és a két kezembe fogtam a harang nyelvét, a süket harangozó húzta – a harang nem szólalt meg, de az anya két keze eleven ronccsá lett. Akkor mennem kellett a király elé, odamutattam neki a két csonkot és azt mondtam: Király – a harang nem szólalt meg!
A király szeméből kiesett a könny – asszony, a fiad szabad!
Érted már, hogy mit jelent az Isten szeretetének a kell-je? Jézusnak mennie kellett korbácsoláson, töviskoronán keresztül, amíg oda nem tehette a két véres kezét az Atya elé – Atyám bocsáss meg nekik. Az ítélet végre hajtatott, a törvénynek elég tétetett – én Istenem, én Istenem – miért hagyál el engemet? Hát ezért – érted – mert a törvény szent, visszavonhatatlan, megmozdíthatatlan, örök.
De az Isten szeretete nagyobb a tövénynél, és Isten közé tette a saját véres szívét – az Ô egyszülött Fiát. Így kellett szenvednie a Krisztusnak.
Jézus kérdésére, hogy én Istenem, én Istenem miért hagyál el engemet, – választ vár. Ma este mondhatod – én értem Jézus, én értem.
Így mondja a Lukács evangyéliuma végén: “Így van megírva, és így kellett szenvedni a Krisztusnak, és feltámadni a halálból harmadnapon: És prédikáltatni az Ô nevében a megtérésnek és a bűnök bocsánatának minden pogányok között, Jeruzsálemtől elkezdve.” (24,46-47).
Így kellett hirdetni itt közöttetek is. Nekem el kellett jönni, és neked itt kellett lenni. De most állj meg. Nem kell elfogadnod. Soha senki nem fog rá kényszeríteni. Szabad elfogadnod. Ez az emberi szabadság.
Ráüthetsz az átszögezett kézre, beleköphetsz az érted megtört szemekbe, mondhatod azt, hogy nekem nem kell. Ez rajtad múlik. Ez a szabadságod neked is megvan. Testvér – dönts! Így mondja az Isten szava: Ímé elődbe adtam az életet és a halált, az áldást és az átkot. Válassz! Ne feküdj le ma este addig, amíg nem választasz. Amíg Jézusnak erre a kérdésére nem adsz egyszerű, őszinte választ. Hallod a Jézus kérdését? “Én Istenem, én Istenem! miért hagyál el engemet?”
Mondod-e ma – Atyám – én érettem!
Imádkozzunk!
Uram, hiába rejtjük a bűneinket most is. Hiába próbálunk mást mutatni. Hiába gondoljuk azt, hogy régen el van felejtve. Hálát adok, hogy most világosan és érthetően megmondtad, a bűnnek megvan a büntetése. Köszönöm Uram igazságos világrendedet. Áldalak , hogy igazságos és szent Isten vagy. De köszönöm, hogy nagyobb a szereteted mindennél. Áldalak a keresztért, a véres aratásért, amellyel Jézus learatta bűneink minden következményét. Köszönöm Úr Jézus, hogy ma este újra mondhatom, hálát adok, hogy érettem hagyott el az Isten, hogy érettem jártad végig a pokol sötétségét, hogy eleget tégy érettem, helyettem. Köszönöm az egyetlen kiútat és hadd kérjelek most minden testvéremért. Úr Jézus, légy irgalmas, hogy vissza ne utasítsuk ezt a felénk forduló csodálatos szeretetedet.
Ámen.